Aranyosi Ervin: A mókus és a bajusz

Aranyosi Ervin: A mókus és a bajusz

Azt hiszed, hogy bajuszom nőtt?
Ez lenne az új divat?
Á, csak némi kis szénával
bélelem az odúmat.
Így teszem azt kényelmessé,
hogy kibírjam a telet,
átvészeljem a nehezét,
míg megjön a kikelet.

Azt hiszed, hogy bajuszom nőtt?
Volt énnekem mindig is,
aki keni, vastagítja,
divatozik, – mind dilis!
Az a szép, mit a természet,
születéskor rám adott,
nem majmolok buta embert,
vagy megtévedt állatot.

Azt hiszed, hogy bajuszom nőtt?
Alkotsz rólam véleményt?
Megbélyegzel és kicsúfolsz
mindig, mindenféle lényt?
Ítélkezel, kritizálgatsz?
Hiszed, hogy jól áll neked?
Mikor máson gúnyolódhatsz,
szebbé válik életed?

Azt hiszed, hogy bajuszom nőtt?
Vagy csak bántani akarsz?
Attól boldogabb a lelked,
ha másokba belemarsz?
Tudod, inkább növessz bajszot,
legyen mától neked is,
sokkal vidámabb az élet,
ha valaki nevet is.

Növessz bajuszt, s nézz tükörbe,
nevess végre magadon,
ha rájössz, hogy a vidámság
sokkal nagyobb hatalom,
mint, amikor kritizálod
a világod tagjait.
Szebb amikor a szívedben,
s arcodon mosoly lakik.

Azt hiszed, hogy bajuszom nőtt?
Azzal fedem mosolyom?
Jobb, ha látod, s szeretetem
átragyog a mosolyon!
Semmit nem kell eltúlozni,
bajuszból sem kell a sok,
akik mindent felhalmoznak,
biztos nagyon okosok.

Azt hiszed, hogy bajuszom nőtt?
Á, csak a párnám viszem.
A családom szép körében
melengetem a szívem.
Tavaszig majd összebújva
szebb holnapról álmodunk.
A  szeretet, s némi széna
béleli majd az odúnk’.

Aranyosi Ervin © 2019-12-14.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva