Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: A felnőttek Mikulása


Aranyosi Ervin: A felnőttek Mikulása

A felnőttek Mikulása
talán pont én lehetek…
Úgy szeretnék ünnepelni
és ott lenni veletek!
De, talán a képzeletem
szánján oda szállhatok,
elvihetnek a mesémbe,
versembe írt szarvasok.

Könyveim a puttonyaim,
verssel töltöm teneked,
ha a szép szót, gondolatot
rímbe szedve, szereted.
Több éven át is kitarthat,
mit a csomag tartogat,
szebbé válik a világod,
ha majd olvasod sokat!

Segíthetnél széthordani
nekem a sok könyvemet,
lehetnél a manóm nékem,
aki segítőm lehet.
Családtagok, kicsik-nagyok,
hadd leljenek örömet,
messziről megnagyíthatod
jót akaró körömet.

Van egy webbolt, ahonnan csak
könyvet rendelhet a nép,
megrendelve verseskönyvem,
máris útra kel feléd.
Egyik napról a másikra
tehozzád megérkezik,
a felnőtt is elhiszi,
hogy a Mikulás létezik!

Versesköteteim megrendelhetők a webáruházban,
az alábbi linkre kattintva jutsz oda:
https://shop.aranyosiervin.com

Aranyosi Ervin © 2022-12-01.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

By

Aranyosi Ervin: Mesebolt

Aranyosi Ervin: Mesebolt

Egyszer volt, hol nem volt,
volt egyszer egy mesebolt,
mese bolt, mesebolt,
benne több száz mese volt.

Amint belépsz ott egy terem,
minden polcon mese terem.
Hogy néz ki? Most ecsetelem:
angyal száll a mennyezeten.

Körül nézhetsz, én meg szólok,
körbe-körben mesepolcok,
telerakni akad jó ok,
egyik polcon manó hortyog.

Másik polcon tündérlányka,
varázspálcás és vidámka,
nyalka huszár, mese-mátka,
eltüntető nagy kabátka.

A harmadik polcon árván,
ott ücsörög egy nagy sárkány,
bőre kemény, mint a márvány,
félelmetes, tüzes látvány.

Egyszer volt, hol nem volt,
volt egyszer egy mesebolt,
mese bolt, mesebolt,
benne több száz mese volt.

Ott a róka, ott a medve,
ott a nyúl is reménykedve,
egyiknek sincs enni kedve,
tán most nem lesz megtépkedve.

Szegény ember, nagy varázsló,
mesélő tűz, felparázsló,
mindent elhúzó patás ló,
szivárvány színűre váltó.

Mesekönyvek, meseképek,
mindenütt, amerre lépek,
terülj asztal, okos népek,
tücskök, akik épp zenélnek.

Egyszer volt, hol nem volt,
volt egyszer egy mesebolt,
mese bolt, mesebolt,
benne több száz mese volt.

Aranyosi Ervin © 2020-03-04.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Ici-pici hintaló (gyerekdal)


Aranyosi Ervin: Ici-pici hintaló (gyerekdal)

Volt egyszer egy nagyon pici,
– hogy egy gyerek el sem hiszi –
szemmel alig látható,
vágtató kis hintaló!

Ez a kis hintaló gyerek,
papíron nőtt zabot evett,
ezért nem nőtt nagyra ő,
ez volt hát a bökkenő!

Refrén:
Ha nem nő meg a lovacska,
lovasa sem lesz neki,
kicsi huszár kell hátára,
aki lovát szereti!

Elindult hát az a pici,
súlyos gondját hátán viszi,
vajon lovast hol talál?
Oly hatalmas a határ!

Kell hátára egy kis nyereg,
a nyeregbe egy kis gyerek,
vagy legalább kis manó,
kivel elfuthat a ló!

Refrén:
Ha nem nő meg a lovacska,
lovasa sem lesz neki,
kicsi huszár kell hátára,
aki lovát szereti!

Ment, mendegélt ez a pici,
búját-baját cipeli,
Ám egyszer csak ott terem,
egy manócska hirtelen.

Varázsoló kis manó,
tűzről-vízről pattanó,
varázsolt egy kis huszárt,
aki rögtön lóra szállt.

Refrén2:

Nem nőtt meg a lovacska,
mégis került lovasa,
huszár ült a hátára,
s ő biztatja vágtára!

Nem nőtt meg a lovacska,
legyél te a lovasa!
Legyél te a kis huszár,
aki hintalóra száll!

Aranyosi Ervin © 2020-03-01.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Irány Álomország

Aranyosi Ervin: Irány álomország

Aranyosi Ervin: Irány Álomország

Álom Manó álomporát
így szívom magamba,
mikor befelé tekintek,
az arcom kissé bamba.
Lassan, végül látszik rajtam.
ámulatba estem.
Álomországot bejárni
elkísér a testem…
Reggel, mikor visszatérek,
az álompor elszáll.
Az ásítás időszerű,
ébredezni kell már.
Ekkor kinyitom a szemem,
megérkezem, látod?
Szeretettel üdvözlöm
az ébredő világot.

Aranyosi Ervin © 2019-11-09.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Megnőtt Pötyi, a tengerimalacom…

Ujvárosi László digitális festménye

Aranyosi Ervin: Megnőtt Pötyi, a tengerimalacom…

Este még játszottunk, úgy, ahogyan szoktunk,
aztán a napunkat szögre akasztottuk.
Pizsamát vettem és bebújtam az ágyba,
egy kis pihenésre, s szép álmokra vágyva.
Pötyi, a barátom szintén megágyazott,
– hagyta a kerekét, tudva: – Megvár az ott!
Puhafa-forgácson elnyúlt lustán, hosszan,
a jó vacsorától telten, jóllakottan.
Beszéltem még hozzá, csak hogy elaludjon,
álma csodálatos tengerébe hulljon.

Aztán az én szemem szintén csak leragadt,
valóság-lufimból a szusz messze szaladt.
Áteveztem lassan az álom világba,
valami csodára, nagy kalandra várva.
Ott találtam magam a saját szobámban,
épp az ágyam előtt, a szőnyegen álltam.
Kivettem Pötyikét alvó kuckójából,
s letettem a földre, s elindult magától.
Futott ki a kertbe, na én meg utána,
az utunkat állta egy kedves platánfa.

Az a hintás fám volt, hintám rajta lógott,
csalogatott engem, szinte morgolódott,
mert bizony, nem ültem rajta tegnap óta,
s nem hangzott a számból vidám gyereknóta.
Na jó, ha már hívott, rögtön beleültem,
és egy csodálatos mesébe kerültem.
Ahogy szállt a hinta, egy varázslat éledt,
minden körülöttünk apró, törpévé lett.
Lám az egész világ összement köröttünk,
az égen apró Hold nevetett fölöttünk.

Én is átváltoztam, egy manóvá váltam,
s hittem, hogy majd Pötyi változik utánam.
Jaj, de nem ez történt, mert ő nem lett kisebb,
hanem inkább megnőtt, már nem kis Pötyis lett.
Aztán rám ijesztett, amikor megszólalt,
s elnyomtam magamban egy nagy, ijedt sóhajt.
Azt mondta: – Gyere csak, ülj fel a hátamra,
induljunk az útra, izgalmas kalandra.
– Hát én mit tehettem, rögtön szót fogadtam,
s elindult barátom, csak futott alattam.

A rohanás végén egy kastélyhoz értünk,
szép tükörfalából nevetett ránk képünk.
Kinyílt a kapuja, mintha csak ránk várna,
mintha csak miattunk, csakis értünk állna.
Tükör folyosókon vezetett az utunk,
oly kíváncsi voltam, vajon hová jutunk.
De tudod, az álom mindent jól elrendez,
odaértünk hát egy tükör trónteremhez.
A folyosón végig tükörképünk kísért,
tőlünk jobbra-balra a mennyezetig ért.

Lám a trónteremnél nyitott ajtó várt ránk,
által lépni rajta, együtt megpróbálnánk.
Bent hatalmas tömeg és mind tükörmásunk,
ahogyan haladtunk, mind bámult utánunk.
Pötyi és én hősként vonultunk előre,
taps szólt, s ettől kaptunk mindketten erőre!
A trónterem végén, a király ott trónolt,
mellette a Pötyim hasonmása hódolt.
A király fülébe furulyáján zenélt,
ami egy klasszikus zenekarral felért.

Mit gondolsz, a király, hogy nézett ki éppen?
Szakasztott olyan volt, mint a tükörképem.
Szólott is énhozzám: – Hűséges lovagom,
tudom, neked nem kell holmi kincs, vagy vagyon,
de a bátorságod meg fogom hálálni,
meséld el, hogy mivé szeretnél te válni.
Legyőzted a sárkányt, bedobva pár trükköt,
mert ő össze akart törni minden tükröt.
Tükörképünk nélkül, mi nem tudnánk élni,
de te megmentettél, s nem kell többé félni.

Várjon rád vidámság és terített asztal,
és a tükörképed, ki folyton marasztal.
Legyél a lovagunk, s úgy végezd a dolgod,
tükörképeid közt, legyél mindig boldog.
Hisz tükör a szívünk, s bármit visszatükröz,
pont azt kapod vissza, mit adsz életükhöz.
Ha szeretetet adsz, az tér vissza hozzád,
csupa kedves érzést, és jóságot hoz rád!
Ám, ha a szívedben düh, vagy harag ébred,
azt kapod majd vissza, még ha nem is kéred.

– Felséges királyom – feleltem én bátran –
ahonnan én jöttem, abban a világban,
ott is pontosan így, tükröt tart az élet,
ott is ügyelek rá, mikor, s hogyan élek.
Ebből az álmomból vissza kell, hogy menjek,
hogy holnap keléskor újra megjelenjek.
Tudod, hiányoznék, fájdalmat okoznék,
a szeretteimre bús perceket hoznék.
Otthon kell, hogy legyek, ha véget ér az álom,
az élet tükreit ott is megtalálom.

Elköszöntem szépen, Pötyire felültem,
szaladt is a drága, így haza kerültem.
Hátáról hintámra szépen visszamásztam,
s ringattam magamat, hosszasan hintáztam.
Aztán új varázslat vette a kezdetét,
nőni kezdett minden, s nagyobb lett szerteszét.
Tengerimalacom viszont nem nőtt velünk,
Pötyi kicsi maradt, amilyet kedvelünk.
Így együtt futottunk a kertből a házba,
szépen visszabújva a ránk váró ágyba.

Majd eljött a reggel, szépen felébredtem,
tengerimalackám felébredt mellettem.
A mókuskerekét kezdte el hajtani,
aranyos kis hangját lehetett hallani.
Csak mi ketten tudtuk, hol jártunk az éjjel,
az álombuborék mikor pattant széjjel.
Tudtuk az életünk tele van tükörrel,
s tartoztunk magunknak egy szép álomkörrel.
Tetteink a létben visszatükröződnek,
s éjjel álmainkban új meséket szőnek.

Aranyosi Ervin © 2019-05-03.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Április tündére


Aranyosi Ervin: Április tündére

Április tündére,
vajon egy tündér-e,
vagy csak női manó,
s hajtja egyre vére?

Néha egy boszorkány,
megtépi a fákat,
s közben szép virággal
díszíti az ágat.

Nem úgy, mint a fiúk,
nem húsvétkor locsol,
csak esővel megver,
s már sárban taposol.

Majd a Nap arcára
vidám mosolyt ragaszt,
vagy a Föld gyomrából
talajvizet fakaszt.

Borzasztón szeszélyes,
kiszámíthatatlan,
de hogy csodaszép Ő,
az vitathatatlan.

Tündér vagy boszorkány,
nehéz eldönteni,
néha hideg vízzel
le kéne önteni.

Néha futnék vele
és ha utolérném,
a jó tetteiért,
bizony, megdicsérném.

Ám a gonoszságért
meg is szidnám nyomban,
lehetne kedvesebb
az én irányomban.

Április tündére,
szeszélyes boszorka,
kinek szelet kiált
a beszédes torka.

Néha a lelkünket
is átmelegíti,
a szerelmeseket
szeretni segíti.

Aranyosi Ervin © 2019-04-02.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Félig-meddig mese

Aranyosi Ervin: Félig-meddig mese

Egyszer volt, hol nem volt,
talán egy mesében,
mesebeli tájon,
erdő közepében.
Született egy manó,
apró, pici lélek.
Örömmel kiáltott:
– Nézd csak világ, élek!

Nagyon korán rájött,
parázs él szívében.
Csodát akart tenni
egész életében.
Tudta, kell, hogy legyen
célja, küldetése,
csak még azt nem tudta,
ez a cél mesés-e?

Felhúzott egy csizmát,
hétmérföldest, nagyot,
s erdőt, tölgyfát, odút
maga mögött hagyott.
Elment a városba,
ahol sok ember élt,
ahol a sok ember
boldog jövőt remélt.

Mikor leszállt az est,
a házakat járta,
ablakon belesve
bizony csak azt látta:
– Mindenki szomorú,
ha eljött az este.
Bizony, minden ember,
jó kedvét kereste.

A felnőtt egész nap
munkáját végezte,
s örült, hogy vége lett,
ha eljött az este.
Nem lelte örömét,
mind pénzért dolgozott,
a manó nem talált
közöttük boldogot.

Kisgyerek és kamasz
járt az iskolába,
s nem talált vígságot
egész kis korában.
Idegen tudástól
zsongott folyton fejük,
és a manó látta:
– Máshol lenne helyük.

S lám, az óvodások
szintén kedvetlenek,
óvó nénit kaptak
anyukájuk helyett.
Aztán látott bizony,
babás anyukákat,
kiket sok dologért
emésztett a bánat.

Így a rossz kedvük is
babáikra ragadt,
velük sem lehetett
fogni víg madarat.
Itt a sok nyugdíjas
mind attól rettegett,
a munkájuk nélkül
lesznek mind betegek.

Mennyi szomorúság
uralta a várost,
mert sosem alkottak
vidámkodó párost.
Minden egyes ember
a sorsát okolta,
vagy a panaszával
a többit sokkolta.

És a manó izgult:
mit lehetne tenni,
nem tudnak a népek
nevetni, szeretni.
Mert az embereken
gonosz pénz lett úrrá,
s a manó úgy döntött:
– Eltüntetem, hurrá!

Úgy is tett és másnap,
az összes pénz eltűnt,
ám a jó manónak
hamarosan feltűnt,
hogy bizony az ember
nem lett boldog tőle,
a pénztelenségtől
nem kapott erőre.

Sőt inkább gyászolta
a rút pénz hiányát,
s továbbra is hitte,
az oldja meg álmát.
A manó ezt látva,
attól kezdett félni:
– Az ember nem is tud
pénze nélkül élni?

Talán nem is látják
a csodás világot,
le kellene venni
róluk ezt az átkot.
Mi jelent megoldást,
mely a jóhoz vezet,
hát egy örömlátó,
kis műszert tervezett.

Lám, a munkájának
lett is eredménye,
felbolydult a város
sok szomorú lénye.
Hagyva csapot-papot,
költözködni kezdtek,
régi falujukba
visszakéredzkedtek.

Újra együtt laktak
a teljes családok.
A szeretet virult,
s bizony volt is rá ok!
Szeretettel tette
mindenki a dolgát,
a régi írások
tudását magolták.

Amire szükség volt,
előteremtették,
megdolgoztak érte,
nem csak úgy megvették.
Amiből meg több volt,
hát csereberéltek,
egymást megsegítve
boldogabban éltek.

Gyermekek a szülők
példáján okultak
és a nagyszülőktől
csupa jót tanultak.
Esténként a téren
jó nagy tüzet raktak,
körülvéve, együtt
daloltak, vigadtak.

Nem volt gondjuk többé
hívságokra, pénzre,
és a manó bizony
már azt vette észre,
hogy mosoly uralta
az emberek arcát,
élvezte a létet,
nem folytatta harcát.

A manó boldog volt,
sikerült a terve,
mert a lét, értelmét
újra visszanyerte.
A szeretet végül
elnyerte jutalmát,
legyőzte a szívük
a pénz zord hatalmát!

Aranyosi Ervin © 2017-08-25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Mesemondó Nagyapó


Aranyosi Ervin: Mesemondó Nagyapó

Falu végén, erdőszélen
nagyapócska éldegélt.
Unokának – ha épp ott volt –
mindig szép mesét mesélt.

Az udvaron tüzet gyújtott,
elűzve a hűvöset.
Mesebontó imát mormolt,
varázsosat, bűvöset.

Karosszékben kényelmesen
megpihent jó nagyapó.
Unokája az ölében,
mert ott jobban hallható!

Nagyapó hát el is kezdte
szőni mesefonalát,
s átléptek egy új világba,
s izgalmas volt odaát.

Előttük a tűz lobogott,
szikrát szórt a parazsa,
s röpködtek, mint darázsfészek
száz zümmögő darazsa.

Szólt a mese, s odavonzott,
kutyát, cicát, madarat.
Mindenki jött még időben,
– mert attól félt, lemarad!

A tűz lángja felragyogott,
táncot járt az arcukon,
mesefonál tűbe fűzve
átkúszott a gomblyukon.

Mesevilág életre kelt,
tündér, s manó megjelent.
Hétmérföldest lépő csizma
bejárta a végtelent.

Szegénylegény csupa jót tett,
megnyitotta a szívét,
rút boszorkány átalakult,
változtatva a színét.

Persze, győzött az igazság,
s mindig boldog vége lett.
Lám a mese így ragyogtat
álmos, kedves, szép szemet.

Ha eljött a mese vége,
álmos lett az unoka.
Ágyba vitte, betakarta
a mesélő nagyapa.

– Álmodd tovább a mesédet,
legyél boldog kisgyerek!
Remélem, a szép mesémmel,
jó lenni segíthetek.

Erdő szélén, falú végén
minden este szól mese.
Gyere el, ha kíváncsi vagy,
ne maradj le már te se!

Aranyosi Ervin © 2017-08-11.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 5. rész

könyvtündér2
Aranyosi Ervin: A könyv tündére 5. rész

Tegnap a mesének
hirtelen lett vége.
Nem kérdezte tündér,
hogy vajon  elég-e?

De szerintem tudta,
úgyis visszatérek,
és a meséjéből
új szeletet kérek.

Hát eljöttem ma is,
elhozott a lábam.
Az utat idáig
újra végig jártam,

lásd hát, most itt ülök
a folytatást várva.
– Kérlek, drága tündér,
kezdd el valahára!

A könyv tündére most
mosolyt csalt arcára,
mindig örült nekem,
hogy figyelek szavára.

– Hol is hagytuk tegnap
mi a szegény embert?
– Reggelizett éppen,
s ennek időt szentelt!

Lám, ahogy ott hagytuk
árokparton ülve,
ott van, csücsül ma is,
s helye sincs kihűlve.

Készült menni tovább,
kissé elmélázott,
s lenézve a fú közt
egy kis manót látott.

Apró, zöld kabátban,
piros kis sapkában,
ahogyan egy manó
kinéz általában.

S a manó szólt hozzá:
– Hej, te szegényember,
meg tudnál kínálni
egy kis élelemmel?

– Tudsz jó szívvel adni
nekem egy falatot,
vagy csak útnak indulsz,
s én éhen maradok?

Hej, a szegény ember
gondolta magában,
– adnék én szívesen,
úgy, mint általában.

Nekem is kevés van,
nem tart ki az úton,
de megesett szíve
a kis nyomorulton.

– Nesze vidd, és edd meg,
többem úgy sem maradt,
úgy sem segít rajtam
már ez a pár falat!

Így hát a kis manót,
vendégéül látta,
aztán el is akart
indulni, utána.

A manó élelmét
mind becsemegézte,
a vendéglátóját
hálás szívvel nézte.

– Ide figyelj ember,
hálás vagyok néked,
mert, hogy nekem adtad,
legutolsó étked.

A hálám jeléül
hadd adjak valamit,
ami megsegíthet,
ami megszabadít.

Fogjad ezt a sípot,
s ha bajba kerülnél,
akkor jársz legjobban,
ha ezzel fütyülnél.

Kiszabadít bajból,
fondorlatosságból,
bűvös varázslatból,
börtönből, fogságból.

Elvette emberünk
manótól a sípját,
bár sípok az éhét
már nem csillapítják.

Azért illendően
megköszönte szépen,
hála és a kétség
kavargott szívében.

Aztán útnak indult,
Fekete erdőhöz,
kövessük az útját,
Ő az egyik főhős.

Hát idáig értünk
a mai mesével.
Búcsúzkodni kezdtem
sietve, nagy hévvel!

Ide illesztettem,
be a könyvjelzőmet,
s elmentem aludni,
becsuktam a könyvet.

A folytatáshoz kattints ide

Aranyosi Ervin © 2016-06-12.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Mosoly-Manó verse

Aranyosi Ervin: Mosoly-Manó verse

Mosoly-manó már reggel rám kacsint,
derűt sugároz arca szüntelen.
Fürdőszobám tükréből visszaint,
s tudom, egész nap itt lesz majd velem.

Hiába jönne milliónyi gond,
Mosoly-manóm mindegyiken nevet.
Legyintek én is, „hálójával befont”,
az ember így szomorkás nem lehet.

Itt bujkál bennem, – vidáman kacag!
mosolya itt ül szájam szegletén,
s bár dolgozom, jó kedve rám ragad.
– mosolyt varázsló, kedves kis legény…

Mosoly-manó nem csak bennem lakik.
a lelkek mélyén ott él szüntelen.
Ha engeded, nevetni megtanít,
hogy neked is vidám napod legyen!

Aranyosi Ervin © 2012-07-22.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva