Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: A mesék birodalma

Szitár Éva festménye

Aranyosi Ervin: A mesék birodalma

Volt egyszer egy birodalom a világ legszélén
magasra törő hegy csúcsán, látóhatár végén.
Onnan lógott le a völgybe, kis patak kísérte.
A világ nagy királyai versenyeztek érte.

Bizony, ez a birodalom csodákkal volt telve,
a világon mindenkivel közös volt a nyelve.
Mivel földje meseszép volt, s mérhetetlen gazdag,
ide kíváncsi gyerekek szívesen utaztak.

Pedig nagyon messze volt ám a valós világtól,
nem értette senki miért került ilyen távol.
Szerencsére van egy jármű, amin oda szállhatsz,
s pár órára, ha akarod, polgárává válhatsz.

A képzelet meseszárnya oda repít téged,
megláthatod az ott élő mindenféle népet.
Állatok és mesehősök, álombéli lények,
mind ott laknak, s kíváncsian várnak vissza téged.

Hunyd csak be a szemeidet, Meseország vár rád,
hagyd magadat repíteni, hogyha kipróbálnád!
Királylányok, királyfiak, varázslók is várnak,
tüzet okádó sárkányok őrzői a várnak.

Koboldok és boszorkányok, hétmérföldes csizma,
őket mind-mind megtalálod, úgy mint álmaidban.
Mesetündér, szép dalia, s a vasorrú bába,
kisgyerekként mind-mind ide jártak iskolába!

Varázssíp és varázspálca, mind teszi a dolgát,
egy gazdira váró kutyus várja, hogy karold át!
Minden csoda három napos, aztán újra kezdi,
s aki nem áll ki egy próbát, az a fejét veszti.

Mennyi mesés teremtménye van a képzeletnek,
Meseország őrzi őket, s jó, hogy itt lehetnek.
Ez a mesék birodalma, bármikor, jössz, várnak,
s ha akarod álmodban is gyakran rád találnak.

Aranyosi Ervin © 2018-02-18.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A suszter fiatalsága


Aranyosi Ervin: A suszter fiatalsága

Élt egyszer egy öreg suszter, mondhatni, már alig élt.
Minden éjjel imádkozott, s minden félét megígért:
– Jaj Istenem, hagyj még élni! – minden nap rimánkodott.
Egy nap angyal szállt a földre és egy új csodát hozott!

Bekopogott a cipészhez, elmesélte honnan jött,
Isten miért küldte Földre, milyen mókán ügyködött!
Célja volt jövetelének, amit rögtön elmesélt,
A jó Isten csodát küldött, amilyet a suszter kért!

– Mától úgy végezd a dolgod, hogy szebb legyen a világ,
minden tehetős embernek, lábbelijét megcsináld!
Fogadd el a fizetséget munkádért, mit érte kapsz,
s végezd mindig jól a dolgod, s lásd majd jó úton haladsz!

Ha egy cipőt megfizettek, indulj el és nézz körül!
Találsz olyan elesettet, ki egy cipőnek őrül?
Szegény embert, rászorulót keress, kinek cipő kell,
és ha találsz, műhelyedbe nagy örömmel hívd őt el!

Készíts neki egy jó cipőt, ami tartós, ami jó,
ami segít jobban járni, s ami lábára való.
Ne kérj tőle fizetséget, csupán azt, hogy jó legyen,
szeretettel a világban ő is csupa jót tegyen!

Téged meg a jó Isten fog kifizetni rendesen,
és hogy tisztességgel végezd, a munkádat meglesem.
Minden szívből szőtt cipőért kapsz egy egész hónapot,
ennyivel lesz korod kisebb, béredül majd ezt kapod.

Újra lehetsz fiatal majd, és később egy kisgyerek,
tisztességgel tedd a dolgod, én pedig majd figyelek!
Ahogy aztán telt az idő, a cipész jól dolgozott,
s bizony minden jóság cipő fiatalabb kort hozott.

Ahogy teltek hosszú évek, úgy lett ifjú, majd gyerek,
s körülötte szép cipőben jártak mind az emberek.
De a cipész nem csak cipőt készített és javított,
sokat mesélt szeretetről és jóságra tanított.

Mire újra gyermekké vált, munkája is elfogyott,
nem kellett már cipőt varrni, hanem most már játszhatott.
Így már nem lett fiatalabb, újra kezdte életét,
de most már a munka mellett, oly sok minden belefért.

Mert a suszter megtanulta, mire jó a szeretet,
onnan kezdve tanítgatott felnőttet és gyereket.
Szépen, lassan öregedett, szíve sok széppel teli,
mert ki útját szívvel járja, békéjét is megleli!

Aranyosi Ervin © 2018-02-11.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A zsák és a foltja


Aranyosi Ervin: A zsák és a foltja

Egyszer volt, hol nem volt…
Volt egyszer egy zsák, s egy folt.
Ám ez a zsák lyukas volt,
s kellett volna rá egy folt!
Csakhogy a folt nem ott volt,
egész máshol kóborolt.

Elindult hát ez a zsák,
várta őt a nagy világ,
és valahol az a folt,
amely sajnos máshol volt!
A zsák nagyon kereste,
mert lyukas volt a teste,
így talált rá az este,
és a kutyát megleste!

Mert a kutyán is volt folt,
amit régen megspórolt.
A bundáját színezte,
barnára lett kifestve!
Kérte a zsák: – Add nekem,
hisz lyuk van a testemen!
Ha nem adod, letépem,
legyen dísz az enyémen!

Ám a kutya elszaladt
és a foltja sem maradt!
Búsult tovább hát a zsák,
s nem sajnálták meg a fák,
sem a fű, s a virágok.
– Erre foltot kilátott?
Indult hát a zsák tovább,
hogy meglelje a foltját.

A folt is csak vándorolt,
zsák nélküli vándor volt,
Keresett egy szép lyukat,
amit egy zsák megmutat.
Amerre járt nem volt zsák,
nem értette a sorsát.
Ment, csak folyton mendegélt,
de zsák nélkül egyre félt.

Hogyan történt? Nem tudom!
Találkoztak félúton,
vagyis zsákjába botolt,
a kóborló kicsi folt.
Reá talált az a zsák,
foltra lelni boldogság,
befoltozta a lyukat,
s foltjával már jól mutat!

Egyszer volt, és hol nem volt,
volt egy zsák és volt egy folt.
Megtalálta zsák a foltját,
szép kis zsák lett, ahogy mondják.
Zsákból, foltból, mondd elég-e?
Itt a vége, fuss el véle!

Aranyosi Ervin © 2018-02-08.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A bagoly bölcsessége

Szitár Éva festménye

Aranyosi Ervin: A bagoly bölcsessége

Volt egyszer egy bagoly,
s gondolt egy merészet:
– éjjel inkább aludt
és nem egerészett.
Tudós ébrenlétét
napközbenre hagyta,
mert az éj sötétje
őt már nem izgatta.

Nem akart már senkit
ijesztgetni éjjel,
inkább tudományát
kezdte szórni széjjel.
Bölcs volt, ha már egyszer
bagolynak született,
hát az ész osztásban
nem tartott szünetet.

Bár okos tanácsát
szívesen osztotta,
a tisztánlátástól
a Nap megfosztotta.
Okosságainak
az árát megkérte,
az állatok mégis
jártak hozzá érte.

Tágas odújában
volt az irodája,
ez volt a nagy erdő
legodvasabb fája.
Ott rendelt a fának
alsó, ágas szintjén,
a bejárat lent volt
a tölgyfa földszintjén.

Az állatok hozzá
csigalépcsőn jártak,
az ajtaja előtt
órákat is vártak.
Ám, mert bölcs bagoly volt
messze ment a híre,
jöttek jó tanácsra,
(s néha reggelire).

Kérdéssel kereste
őt fel minden állat,
persze, munka közben
megevett egy párat.
Egér, hörcsög, ürge
ritkán jött ki tőle,
működött az üzlet,
s jól megélt belőle.

Közben ügyfelei
szép lassacskán fogytak,
de a bölcs bagolyra
mégsem gyanakodtak.
Legtöbb jó tanácsa
igen csak működött,
könnyen eloszlatott
szemtakaró ködöt.

Dolgát napról-napra
nagyszerűen tette,
ám ha megéhezett
ügyfelét megette.
Többé ez az ügyfél
nem okozott gondot,
és miközben ette,
még tanácsot mondott.

Tanulsága is van
ennek a mesének:
– Elmúlna a gondod,
hogyha megennének…
Én nem vagyok bagoly,
te meg figyelj rája:
– Ne te légy a bagoly
mai vacsorája!

Aranyosi Ervin © 2017-11-17.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A téli róka

Szitár Éva festménye

Aranyosi Ervin: A téli róka

Milyen is egy téli róka,
hátán bunda, és paróka
pompázik a feje búbján,
így jár a rét havas útján.

Párja is van, kivel játsszon,
együtt ürgére vadásszon,
kieszeljen ezer tréfát,
hogy húst egyen, sose répát!

Sokkal inkább azon mulat,
hogy csalja tőrbe a nyulat,
hogyan lesz a nyúlból étel,
aki nem lehet kivétel!

Mert a róka oly furfangos,
hogy az erdő tőle hangos,
hogy nem járhatsz túl az eszén.
Na, itt véget ért a mesém…

 Aranyosi Ervin © 2017-11-13.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Kutyus és a törpe


Aranyosi Ervin: Kutyus és a törpe

Ideültem a törpéhez, hogy mesét olvasson,
csalja elő álmaimat, a lelkemre hasson!
Olyan mesét meséljen, hol én vagyok a főhős,
melynek köze van játékhoz, és szabadidőhöz!

Hol a kutya varázsolhat, gazdájára hathat,
és amikor kedve támad, kedvére ugathat!
Ahol a csontot elásva kincseket találok!
Amiben majd elkísérnek kedves, jó barátok!

Amiben a huncut macskát csőbe tudom húzni,
és a szomszédos kutyákat túl tudom vau-zni!
Én leszek a kutyakirály, kutyalányok álma,
szeretném már, ha a mese valóra is válna!

Ám a törpe nagyon csendes, csak magában olvas,
és a gomba nem engedi, hogy közel hajolhass!
Ejnye törpe, én itt hagylak, tovább nem hallgatlak,
elmegyek és álmodom egy szebb mesét magamnak!

Aranyosi Ervin © 2017-09-15.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A kő meséje


Aranyosi Ervin: A kő meséje

Hevertem az út porában,
körül vett sok társam.
Úgy szerettem volna szállni,
hogy világom lássam.

Erős vágyam izzott bennem,
volt hitem, reményem.
Folyton azért imádkoztam,
hogy célom elérjem.

Hogyan tudnám a figyelmet
felhívni magamra?
Hogyan tudnám idehívni,
ki szárnyakat adna?

Jártak ott az út porában
mindenféle népek.
Nem láthatták vágyaimat,
a fejemre léptek.

Üvöltöttem, kiabáltam
– nem hallotta senki!
Vágyakoztam: – Hogyan tudnék
láthatóvá lenni.

Tudtam, engem lát az Isten,
hiszen megteremtett!
Csak bíznom kell, s látni fogom
az isteni rendet.

Tudtam, egyszer szállni fogok,
mélyen hittem benne.
Csak a módját nem tudhattam,
– ám csodaszép lenne!

Egyszer aztán, egy szép napon
kirándulók jöttek.
Sétáltak és beszélgettek,
napfényben fürödtek.

Egy kisfiú lehajolt, és pont
felkapott engem.
Emelkedtem, s a kőszívem
nagyot dobbant bennem.

A világom nagyra tárult,
sokkal többet láttam.
ám csak magasabban voltam,
nem az égben szálltam!

A kisfiú reám nézett,
megcsodálta testem.
– Vajon mit fog most csinálni?
– mozdulatát lestem.

– De csodás kő, milyen kerek,
milyen sima – mondta.
– Ilyen formás, szép kavicsot
nem látok naponta.

Kezét összeszorította,
rabbá tette testem.
– De hisz én a szabadságot,
az eget kerestem!

Börtönömben lázadoztam:
– Én nem erre vágytam!
Csalódás kelt a szívemben,
s hitem is elhánytam.

– Bárcsak, ott maradtam volna,
kövek közt, a porban.
Nem volt olyan rossz a létem
abban a csoportban.

S lám, a fiú vitt magával,
nem tehettem semmit.
Nem gondoltam, hogy a kétség
hitemben megrendít.

– Mit okoz a nagyravágyás?
Rabbá lettem végül.
Gondolkodtam, kit hívhatnék
végső segítségöl.

Önmagamba fordultam hát,
s imádkozni kezdtem:
– Istenem, most tegyél csodát,
szabadítsd ki testem.

Leértünk a folyópartra,
a Nap vízen táncolt.
Fénye hullámon csillogott,
aranyhidat vázolt.

Elképzeltem – de szép lenne –
hullámokra ülni,
S a kisfiú elhajított,
elkezdtem repülni.

Hullám hátán lovagoltam,
és ugrálni kezdtem.
Arannyá vált vízcseppek közt
oly boldoggá lettem.

Végre szálltam, végre éltem,
teljesült a vágyam.
Hálás voltam Istenemnek,
mert boldoggá váltam.

Ez az élmény lelkemben él,
gyakran felidézem,
Új otthonra találtam itt,
a folyó vízében.

Más kövek közé kerültem,
s néha a víz felkap,
hétről-hétre vándorolok,
újabb álmok hívnak.

Ma már tudom, rábízhatom
Istenre a sorsom,
terveimet, álmaimat
a lelkemben hordom.

A hogyan-t, azt rábízhatom,
nagyon leleményes.
Csak a hited ne veszítsd el,
ő csak arra kényes.

Álmodozom és teremtek,
erről szól világom.
Megtanultam és már tudom:
– Ha hiszek – meglátom!

Aranyosi Ervin © 2017-08-30.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Félig-meddig mese

Aranyosi Ervin: Félig-meddig mese

Egyszer volt, hol nem volt,
talán egy mesében,
mesebeli tájon,
erdő közepében.
Született egy manó,
apró, pici lélek.
Örömmel kiáltott:
– Nézd csak világ, élek!

Nagyon korán rájött,
parázs él szívében.
Csodát akart tenni
egész életében.
Tudta, kell, hogy legyen
célja, küldetése,
csak még azt nem tudta,
ez a cél mesés-e?

Felhúzott egy csizmát,
hétmérföldest, nagyot,
s erdőt, tölgyfát, odút
maga mögött hagyott.
Elment a városba,
ahol sok ember élt,
ahol a sok ember
boldog jövőt remélt.

Mikor leszállt az est,
a házakat járta,
ablakon belesve
bizony csak azt látta:
– Mindenki szomorú,
ha eljött az este.
Bizony, minden ember,
jó kedvét kereste.

A felnőtt egész nap
munkáját végezte,
s örült, hogy vége lett,
ha eljött az este.
Nem lelte örömét,
mind pénzért dolgozott,
a manó nem talált
közöttük boldogot.

Kisgyerek és kamasz
járt az iskolába,
s nem talált vígságot
egész kis korában.
Idegen tudástól
zsongott folyton fejük,
és a manó látta:
– Máshol lenne helyük.

S lám, az óvodások
szintén kedvetlenek,
óvó nénit kaptak
anyukájuk helyett.
Aztán látott bizony,
babás anyukákat,
kiket sok dologért
emésztett a bánat.

Így a rossz kedvük is
babáikra ragadt,
velük sem lehetett
fogni víg madarat.
Itt a sok nyugdíjas
mind attól rettegett,
a munkájuk nélkül
lesznek mind betegek.

Mennyi szomorúság
uralta a várost,
mert sosem alkottak
vidámkodó párost.
Minden egyes ember
a sorsát okolta,
vagy a panaszával
a többit sokkolta.

És a manó izgult:
mit lehetne tenni,
nem tudnak a népek
nevetni, szeretni.
Mert az embereken
gonosz pénz lett úrrá,
s a manó úgy döntött:
– Eltüntetem, hurrá!

Úgy is tett és másnap,
az összes pénz eltűnt,
ám a jó manónak
hamarosan feltűnt,
hogy bizony az ember
nem lett boldog tőle,
a pénztelenségtől
nem kapott erőre.

Sőt inkább gyászolta
a rút pénz hiányát,
s továbbra is hitte,
az oldja meg álmát.
A manó ezt látva,
attól kezdett félni:
– Az ember nem is tud
pénze nélkül élni?

Talán nem is látják
a csodás világot,
le kellene venni
róluk ezt az átkot.
Mi jelent megoldást,
mely a jóhoz vezet,
hát egy örömlátó,
kis műszert tervezett.

Lám, a munkájának
lett is eredménye,
felbolydult a város
sok szomorú lénye.
Hagyva csapot-papot,
költözködni kezdtek,
régi falujukba
visszakéredzkedtek.

Újra együtt laktak
a teljes családok.
A szeretet virult,
s bizony volt is rá ok!
Szeretettel tette
mindenki a dolgát,
a régi írások
tudását magolták.

Amire szükség volt,
előteremtették,
megdolgoztak érte,
nem csak úgy megvették.
Amiből meg több volt,
hát csereberéltek,
egymást megsegítve
boldogabban éltek.

Gyermekek a szülők
példáján okultak
és a nagyszülőktől
csupa jót tanultak.
Esténként a téren
jó nagy tüzet raktak,
körülvéve, együtt
daloltak, vigadtak.

Nem volt gondjuk többé
hívságokra, pénzre,
és a manó bizony
már azt vette észre,
hogy mosoly uralta
az emberek arcát,
élvezte a létet,
nem folytatta harcát.

A manó boldog volt,
sikerült a terve,
mert a lét, értelmét
újra visszanyerte.
A szeretet végül
elnyerte jutalmát,
legyőzte a szívük
a pénz zord hatalmát!

Aranyosi Ervin © 2017-08-25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Nagyapó mesél


Aranyosi Ervin: Nagyapó mesél

Talán egyszer, nem is régen,
kis kunyhóban, erdőszélen,
ahol ezer csoda volt,
Nagyapó, s az unokája
egész nap az erdőt járta,
ahol madár dala szólt.

Tücsök, s bogár élte napját,
gomba lengette kalapját,
még a Nap is nevetett.
Zöld lombok közt mókus ugrált,
szarvas vette erre útját,
s biztonságban lehetett.

Sok szamóca nőtt zöld bokron,
méh zümmögött virágcsokron,
s mézhez nektárt szüretelt.
Vidám csendben őz tanyázott,
zöld gyík kis sziklára mászott,
fénylő létet ünnepelt.

Kis patak a fák tövében
surrant, s néhány hal vizében
fürdött fénylőn, csillogón.
Békák brekegtek a partján,
egymás szerenádját hallván,
szerelmet nem titkolón.

Béke honolt a vidéken,
erdőben és erdőszélen,
álmodott a nyugalom.
Ott tanyázott néhány róka,
két felnőtt és pár apróka
játszott, s nem volt unalom.

Aztán eljött a szép este,
mindenki vackát kereste,
és az erdő megpihent.
Hold világlott fent az égen,
sok csillag gyúlt a sötétben,
volt egy egész regiment.

Nagyapó kis tüzet gyújtott,
unokája hozzá bújt ott,
s várta az esti mesét.
Mert Nagyapó olyat mesélt,
milyet régen sok ember élt,
– hosszú volt és csodaszép.

Szép szavait egybefűzte,
mese szárnyán messze űzte,
a szálló képzeletet.
Története lenyűgözte,
s úgy mint tésztát, jól megfőzte
a kíváncsi gyereket.

Unokája szavát itta,
s a képzelet mint parittya
bizony messze repített.
Volt ott “terülj-terülj asztal”
mit a szegény is magasztal,
ha neki is terített.

Varázskalap, bűvös csizma,
úgy, ahogy az álmaimban,
mind-mind bizony belefért.
Tündérlány és büdös banya,
királyi vár, apró tanya,
az mind más mesét mesélt.

Tűz pattogott és az égen,
sötét égbolt mély vizében,
kigyúltak a csillagok.
Bagoly röppent hinta ágra,
éles szemét nyitva tágra,
s azt huhogta: – Itt vagyok!

Hold kóborolt fent az égen,
Naptól lopott tükörfényben,
álmodott és tündökölt.
Mert fényes volt, s büszkén hitte,
az életben sokra vitte,
s gazdagabb lett, mint a Föld!

Mese elszállt, s elvarázsolt,
égő ág, gally elparázsolt,
már csak hamva hagy nyomot.
Az unoka piheg szépen,
ott a nagyapó ölében,
elaludt, s már álmodott.

Hát nagyapó átkarolja,
viszi, mintha kincse volna,
aztán ágyba fekteti.
Holnap újra jő az este,
mese is lesz, szépre festve,
mesél, amíg teheti.

Aranyosi Ervin © 2017-08-13.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Mesemondó Nagyapó


Aranyosi Ervin: Mesemondó Nagyapó

Falu végén, erdőszélen
nagyapócska éldegélt.
Unokának – ha épp ott volt –
mindig szép mesét mesélt.

Az udvaron tüzet gyújtott,
elűzve a hűvöset.
Mesebontó imát mormolt,
varázsosat, bűvöset.

Karosszékben kényelmesen
megpihent jó nagyapó.
Unokája az ölében,
mert ott jobban hallható!

Nagyapó hát el is kezdte
szőni mesefonalát,
s átléptek egy új világba,
s izgalmas volt odaát.

Előttük a tűz lobogott,
szikrát szórt a parazsa,
s röpködtek, mint darázsfészek
száz zümmögő darazsa.

Szólt a mese, s odavonzott,
kutyát, cicát, madarat.
Mindenki jött még időben,
– mert attól félt, lemarad!

A tűz lángja felragyogott,
táncot járt az arcukon,
mesefonál tűbe fűzve
átkúszott a gomblyukon.

Mesevilág életre kelt,
tündér, s manó megjelent.
Hétmérföldest lépő csizma
bejárta a végtelent.

Szegénylegény csupa jót tett,
megnyitotta a szívét,
rút boszorkány átalakult,
változtatva a színét.

Persze, győzött az igazság,
s mindig boldog vége lett.
Lám a mese így ragyogtat
álmos, kedves, szép szemet.

Ha eljött a mese vége,
álmos lett az unoka.
Ágyba vitte, betakarta
a mesélő nagyapa.

– Álmodd tovább a mesédet,
legyél boldog kisgyerek!
Remélem, a szép mesémmel,
jó lenni segíthetek.

Erdő szélén, falú végén
minden este szól mese.
Gyere el, ha kíváncsi vagy,
ne maradj le már te se!

Aranyosi Ervin © 2017-08-11.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva