Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Megnőtt Pötyi, a tengerimalacom…

Ujvárosi László digitális festménye

Aranyosi Ervin: Megnőtt Pötyi, a tengerimalacom…

Este még játszottunk, úgy, ahogyan szoktunk,
aztán a napunkat szögre akasztottuk.
Pizsamát vettem és bebújtam az ágyba,
egy kis pihenésre, s szép álmokra vágyva.
Pötyi, a barátom szintén megágyazott,
– hagyta a kerekét, tudva: – Megvár az ott!
Puhafa-forgácson elnyúlt lustán, hosszan,
a jó vacsorától telten, jóllakottan.
Beszéltem még hozzá, csak hogy elaludjon,
álma csodálatos tengerébe hulljon.

Aztán az én szemem szintén csak leragadt,
valóság-lufimból a szusz messze szaladt.
Áteveztem lassan az álom világba,
valami csodára, nagy kalandra várva.
Ott találtam magam a saját szobámban,
épp az ágyam előtt, a szőnyegen álltam.
Kivettem Pötyikét alvó kuckójából,
s letettem a földre, s elindult magától.
Futott ki a kertbe, na én meg utána,
az utunkat állta egy kedves platánfa.

Az a hintás fám volt, hintám rajta lógott,
csalogatott engem, szinte morgolódott,
mert bizony, nem ültem rajta tegnap óta,
s nem hangzott a számból vidám gyereknóta.
Na jó, ha már hívott, rögtön beleültem,
és egy csodálatos mesébe kerültem.
Ahogy szállt a hinta, egy varázslat éledt,
minden körülöttünk apró, törpévé lett.
Lám az egész világ összement köröttünk,
az égen apró Hold nevetett fölöttünk.

Én is átváltoztam, egy manóvá váltam,
s hittem, hogy majd Pötyi változik utánam.
Jaj, de nem ez történt, mert ő nem lett kisebb,
hanem inkább megnőtt, már nem kis Pötyis lett.
Aztán rám ijesztett, amikor megszólalt,
s elnyomtam magamban egy nagy, ijedt sóhajt.
Azt mondta: – Gyere csak, ülj fel a hátamra,
induljunk az útra, izgalmas kalandra.
– Hát én mit tehettem, rögtön szót fogadtam,
s elindult barátom, csak futott alattam.

A rohanás végén egy kastélyhoz értünk,
szép tükörfalából nevetett ránk képünk.
Kinyílt a kapuja, mintha csak ránk várna,
mintha csak miattunk, csakis értünk állna.
Tükör folyosókon vezetett az utunk,
oly kíváncsi voltam, vajon hová jutunk.
De tudod, az álom mindent jól elrendez,
odaértünk hát egy tükör trónteremhez.
A folyosón végig tükörképünk kísért,
tőlünk jobbra-balra a mennyezetig ért.

Lám a trónteremnél nyitott ajtó várt ránk,
által lépni rajta, együtt megpróbálnánk.
Bent hatalmas tömeg és mind tükörmásunk,
ahogyan haladtunk, mind bámult utánunk.
Pötyi és én hősként vonultunk előre,
taps szólt, s ettől kaptunk mindketten erőre!
A trónterem végén, a király ott trónolt,
mellette a Pötyim hasonmása hódolt.
A király fülébe furulyáján zenélt,
ami egy klasszikus zenekarral felért.

Mit gondolsz, a király, hogy nézett ki éppen?
Szakasztott olyan volt, mint a tükörképem.
Szólott is énhozzám: – Hűséges lovagom,
tudom, neked nem kell holmi kincs, vagy vagyon,
de a bátorságod meg fogom hálálni,
meséld el, hogy mivé szeretnél te válni.
Legyőzted a sárkányt, bedobva pár trükköt,
mert ő össze akart törni minden tükröt.
Tükörképünk nélkül, mi nem tudnánk élni,
de te megmentettél, s nem kell többé félni.

Várjon rád vidámság és terített asztal,
és a tükörképed, ki folyton marasztal.
Legyél a lovagunk, s úgy végezd a dolgod,
tükörképeid közt, legyél mindig boldog.
Hisz tükör a szívünk, s bármit visszatükröz,
pont azt kapod vissza, mit adsz életükhöz.
Ha szeretetet adsz, az tér vissza hozzád,
csupa kedves érzést, és jóságot hoz rád!
Ám, ha a szívedben düh, vagy harag ébred,
azt kapod majd vissza, még ha nem is kéred.

– Felséges királyom – feleltem én bátran –
ahonnan én jöttem, abban a világban,
ott is pontosan így, tükröt tart az élet,
ott is ügyelek rá, mikor, s hogyan élek.
Ebből az álmomból vissza kell, hogy menjek,
hogy holnap keléskor újra megjelenjek.
Tudod, hiányoznék, fájdalmat okoznék,
a szeretteimre bús perceket hoznék.
Otthon kell, hogy legyek, ha véget ér az álom,
az élet tükreit ott is megtalálom.

Elköszöntem szépen, Pötyire felültem,
szaladt is a drága, így haza kerültem.
Hátáról hintámra szépen visszamásztam,
s ringattam magamat, hosszasan hintáztam.
Aztán új varázslat vette a kezdetét,
nőni kezdett minden, s nagyobb lett szerteszét.
Tengerimalacom viszont nem nőtt velünk,
Pötyi kicsi maradt, amilyet kedvelünk.
Így együtt futottunk a kertből a házba,
szépen visszabújva a ránk váró ágyba.

Majd eljött a reggel, szépen felébredtem,
tengerimalackám felébredt mellettem.
A mókuskerekét kezdte el hajtani,
aranyos kis hangját lehetett hallani.
Csak mi ketten tudtuk, hol jártunk az éjjel,
az álombuborék mikor pattant széjjel.
Tudtuk az életünk tele van tükörrel,
s tartoztunk magunknak egy szép álomkörrel.
Tetteink a létben visszatükröződnek,
s éjjel álmainkban új meséket szőnek.

Aranyosi Ervin © 2019-05-03.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Öreg néne kis kórháza

Ujvárosi László festménye

Aranyosi Ervin: Öreg néne kis kórháza

Egyszer volt egy öreg néne,
ő lett bíz’ a falu vénje!
Messze élt az iskolától,
száz évre a kiskorától.

Szóval nagyon öreg volt már,
sok-sok málét lemorzsolt már,
kenyere javát megette.
Az életét így tengette.

Ám szemében huncut fény ült.
Lelke bizony meg nem vénült.
Épp olyan volt, mint egy gyermek,
kit társai irigyelnek.

Egyedül élt, egy kis házban,
azt hinnéd tán, nagy magányban,
de ő sosem volt magányos,
kutya, macska jött a házhoz.

Csirke, malac körülötte,
felnőtt állat és szülötte,
tehén, borjú, kacsa, liba,
mégsem volt sose galiba.

Néha madár ült vállára,
mosolyt csalva az arcára,
magot vett hát tenyerére,
a madárkák örömére.

Járt hozzá őz, néha róka,
enni adott az anyóka,
csak úgy engedte útjára,
ha jól lakott szegény pára.

Néha vaddisznók is jöttek,
élelemért beröfögtek,
meg egy jó hátvakarásért,
szeretetért, miért másért?

Járt ott szarvas, nyúl, meg medve,
attól sem volt megrettenve,
szívesen vendégül látta,
finom mézzel megkínálta.

Az erdőből az állatok
szerették e varázslatot,
mit a néne velük megtett,
visszaadva életkedvet.

Családja, az sajnos nem volt,
amióta férje megholt,
az emberek elkerülték,
közelükben meg nem tűrték.

Pedig senkinek sem ártott,
csak kerülte a világot.
Csak tett-vett a háza körül,
s arcán látszott: szíve örül.

Cicák, kutyák vele éltek,
saját nyelvükön beszéltek,
s az anyó is beszélt velük,
igaz, nem volt külön nevük.

„ Szépségem” volt, „drágaságom”,
„aranyom”, vagy kis virágom”,
mindegyiket így becézi,
s mindet megcsodálva nézi.

Mind elfértek a szívében,
s melegedtek melegében.
Tán a mesém ennyi volna,
ha nem éppen róla szólna.

De hogy is lett több a mesém?
A szavakat keresem én,
hogy a verset tovább szőjem,
ami történt, megtudd tőlem.

Mert egy nap az iskolában,
pontosan az első Á-ban,
kezdődött a szép történet,
itt folytatom a mesémet.

Peti, Palkó, Kata, Sára,
feladatot kapott mára.
Olyan embert kell keresni,
amilyen szeretnél lenni.

– Keressetek példaképet,
s írjátok meg az egészet!
Kaptok rá egy egész napot,
kezdjétek a feladatot!

Mondta a tanító néni
– holnap meg fogom majd nézni!
Elindultak együtt négyen,
ne érhesse őket szégyen!

Mentek s közben beszélgettek,
ötleteltek, felnevettek.
Ám mind azon tanakodott,
bennük vajon kihagy nyomot?

Kinek lépnének nyomába,
kinek jár jó úton lába?
Ki mutathat élő példát,
hogy majd a hasonlót éld át?

Mentek végig a faluban,
meg-megállva pár kapuban,
ahol lakott mesterember,
bekopogni egyik sem mer.

Aztán Kata úgy határoz,
hogy bekopog a fodrászhoz,
ő lesz majd a példaképe,
– hozzá jár a falu népe!

Mindenkiről mindent tud tán,
ami kívül esik tudtán,
talán nincs is a világon!
– Fodrász leszek, azt kívánom!

Így hát Kata megtalálta,
kinek léphet a nyomába.
Várta őt a fodrászüzlet,
hajtincsekkel majd megküzdhet.

Peti, Palkó és a Sára,
mindhárom vár a sorára.
Ki legyen a mintaképe,
s amit tesz, az jó-e, szép-e?

Palkó került aztán sorra,
benzin szagot érzett orra.
El is köszönt ezegyszer bíz’,
várta őt egy autószerviz!

Szerelő leszek én, bizony!
Nem lesz bennem munkaiszony!
Ha elromlik, megjavítom,
ügyes leszek, azt gyanítom.

Jönnek hozzám az emberek,
tudva, autókat szerelek.
Munkámat majd elismerik,
ha tudásom megismerik!

Peti, Sára együtt mentek,
példaképre még nem leltek,
de amint egy bolthoz értek,
mind a ketten ott betértek.

Sára figyelte a boltost,
ahogy elemében volt most,
mutogatta, amit árult,
bizony rá sok dolog hárult.

Amit a vevő kérdezett,
arra adott feleletet.
Mi mire jó, mire készült,
jó tanáccsal kiegészült.

Mit és hogyan kell használni,
hogy fog előnyére válni…
S ha a vevőnek megtetszett,
rögtön csomagolni kezdett.

Áru és pénz gazdát cserélt,
a jó árus bármit elért.
Kelendő volt portékája,
s volt a munkájának bája.

Ez Sárának nagyon tetszett,
rögtön gyökeret eresztett,
boltos lesz a példaképe,
s hozzá jár a falu népe.

Peti, bizony, ballag tovább,
ő még keresi a csodát,
olyat, mihez kedve lenne,
ami majd boldoggá tenne.

Egy igazi példaképet,
kinek majd nyomába léphet,
akiből a jóság árad,
ki szeretni sosem fárad.

Így jutott a faluszélre,
vissza fordult volna végre,
de egy nagyon furcsát látott,
kerítésnél Néne állott.

Épp egy rókával beszélget,
adva neki eleséget,
és amíg a róka falja,
öreg néne szóval tartja.

Aztán látja, jön egy medve,
hátsó lábán csak bicegve.
Nénéhez megy, sírva morog,
szemeiből a könny csorog.

Szegény mackó fára mászott,
s közben, bizony, nem vigyázott,
szálka ment a medvetalpba,
s mintha bele lenne varrva.

Bezárult a seb felette,
s ezt a mackó nem szerette,
mert nem bírta azt kihúzni.
Ezt a sebet meg kell nyúzni!

Azt a tüskét ki kell venni,
mert nem tud a medve menni!
Öreg néne jól megnézte,
s körülnézett, van-e méze.

A maci hadd csemegézzen,
amíg közben csoda lészen.
Öreg néne meg nekilát,
hogy kijavítsa a hibát.

Sürög-forog munkalázban,
van varrótű benn a házban.
Hozza is már nagy lelkesen,
s nem ijed meg a lelke sem.

Eszébe jut: – Szemüveg kell,
hová is tettem azt reggel?
– Ja, a dalos könyvön hagytam,
amikor elmosogattam.

Felteszi a szemüvegét,
ami megjavítja szemét,
s látja is már, hol a tüske,
óvatosságára büszke.

Úgy piszkálja, nehogy fájjon,
hogy a medve is jól járjon,
fájdalmától szabaduljon,
könnye tovább ne is hulljon!

Óvatosan megnyomkodja.
– Gyógyulj be seb! – súgva mondja,
útilaput köt talpára,
gyógyuljon meg szegény pára.

A maci még mézet eszik,
amíg tőle el nem veszik,
észre se vette a dolgot,
most már mehet, most már boldog.

Várja őt az erdő mélye,
kikíséri öreg nénje,
a hátát még megvakarja,
búcsúztatni így akarja.

Peti csak néz, csodát bámul,
hogy is van ez igazából?
Hogy a vad szelíddé válhat,
megszelídül minden állat?

Vajon e varázshoz mi kell?
Többé sosem felejti el:
– Szeretet kell, együttérzés,
más lelkekkel együtt élés!

Peti meglelte a példát.
Nőj csak nagyra, s te is éld át!
Mert, kit szeretet vezérel,
többet ér el jószerével!

Tudja, erdész akar lenni,
állatokért akar tenni.
Gyógyítani, segíteni,
gondban a bajt enyhíteni.

Az erdővel együtt élni,
senkinek se kelljen félni,
s mind a növény és az állat,
együtt élhet, jóvá válhat.

Tanít majd – ne rajta múljon –
hogy az ember is tanuljon
fűvel-fával jóban lenni,
minden élőt megszeretni.

Hiszen úgy öröm az élet,
ha a világ több lesz véled,
ha vigyázol minden szépre,
s a jó útról sose térsz le.

Odaköszön a nénjének,
úgy, ahogyan rendes népek.
Beszédbe is elegyednek,
barátságba keverednek.

Rokon lelket talál Peti,
kedvességét megszereti,
és a néne szintén örül,
gyerek jár a háza körül.

Nénje behívja a házba,
leülteti egy lócára,
beszélgetnek fűről, fáról,
állatokról, vadvirágról.

Szeretetről, emberségről,
jól ismerik szegről végről.
Hisz nénje már annyit látott,
bár nem járta a világot.

Biz, a világ járt ő hozzá,
ezért nem vált sose rosszá,
mindig jó szíve vezette,
jószándékú volt a tette.

Sok szép dolog történt véle,
s volt varázsos, s meseféle,
Sok szép könyvet megtölthetne,
írott alakot ölthetne.

Ám az idő gyorsan repül,
s bár fiatal maradt belül,
a teste már kicsit fáradt,
az ereje már kiáradt.

Ő lett Peti példaképe,
vajon nyomdokába lép-e?
Életcélját megtalálja,
ha a néne útját járja.

Lesz kórház az erdőszélen,
hova vadak járnak szépen,
meggyógyulni, vagy jóllakni,
emberséget tapasztalni.

Öreganyó szíve boldog,
lesz ki folytassa a dolgot,
nem zárul be a kórháza,
sok kedvence nem lesz árva.

Lesz ki gondoskodik róluk,
mindig lesz ennivalójuk,
s kapnak elég szeretetet,
mikor bármelyikük beteg.

Mert a szeretet az gyógyít,
minden bajunk megoldódik.
Így gondolta öreg néne.
A mesémnek itt a vége!

Aranyosi Ervin © 2019-02-17.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

 

By

Aranyosi Ervin: A farkas és a számolás…


Aranyosi Ervin: A farkas és a számolás…

Volt egyszer egy farkaskoma.
Ritkán várta nagy lakoma,
de nagy néha jóllakott,
s telten várt új holnapot.

Egyszer az történt vele,
nagyjából úgy dél fele,
hogy nagyon megéhezett,
s ebéd még nem létezett!

Kisétált a mezőre,
eltervezte előre,
birka lesz ma az ebéd!
Csak azt nem teszik eléd!

Azért bizony menni kell,
s nem érni be ennyivel,
el kell kapni, s megnyúzni,
a vackára elhúzni.

A mezőre ballagott,
hátha birkák vannak ott.
Egy dombra fel lépdel Ő,
a völgyben a legelő.

Széles réten sok a hely,
egy rakás birkára lel.
Ott találja a nyájat.
Mennyi finom, nagy állat!

Boldog volt, hogy ennyit lát,
számolni is kezdte hát.
Ahogy számolt úgy maradt,
mindkét szeme leragadt.

Egy, kettő… és számolta,
a többit már álmodta.
Három birka, négy birka,
ébren tovább nem bírta!

Álmában számolt tovább,
ha már kijárt iskolát,
tudta mekkora a tét,
hány birka lesz az ebéd.

Bizony megszámolt sokat,
anyákat, meg kosokat,
apró bárány, mennyi volt,
a bundájuk csupa folt.

Így számolt ő estelig,
közben gyomra megtelik,
álmában jól is lakott,
estére tüzet rakott.

Furcsa hangra ébredt fel,
ez amolyan életjel,
gyomra korgott egy nagyot,
s benne kétséget hagyott.

– Átaludtam a napot,
most még éhesebb vagyok!
– gondolta és felnézett,
s nem érti az egészet!

Közben rászakadt az éj.
– Na de Farkas, nehogy félj!
Bizony, ma már nem eszel,
gyomrod korog, az neszel.

Nincs már birka a mezőn,
hűlt helyük a legelőn,
hazamentek aludni,
az éjszakát letudni.

Vajon holnap lesznek-e,
a zöld fűből esznek-e?
A farkas is hazament,
éhes gyomra korgott bent.

Jó dolog a számolás,
lehet szép az álmodás,
ám jóllakva jobb neked,
az alvást is élvezet!

Ne számolj, inkább egyél,
inkább jóllakott legyél!
Utólag meg, számolva,
az álmod is szebb volna.

Ám, ha nem tudsz aludni,
akkor jó lehet tudni,
számolj birkát sorba meg,
hisz a tudás sokra megy.

Akkor használd mikor kell,
s ha tested álomra lel,
nem lesz a birka kevés,
jól jön majd a pihenés!

Aranyosi Ervin © 2019-02-13.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Egy vers a Nagymamáknak!


Aranyosi Ervin: Egy vers a Nagymamáknak!

Az ország összes nagymamája
a barátom énnekem!
Ők olvassák verseimet,
ők hallják meg énekem.
Ők viszik az unokáknak
könyveimmel a mesét.
Ők olvassák altatónak,
s lesz az álom meseszép!

Ők tudják, hogy milyen érzés,
mennyit ér a szeretet.
Tiszta szívvel tudnak adni,
s nem játszanak szerepet.
Ők – ahogy gyerekkorukban –
újra tudnak játszani,
nem akarnak szigorúnak,
vagy felnőttnek látszani!

Gondoskodnak tyúkanyóként,
s unokák a kis csibék.
Nincsenek hát elvárások:
– Ennyit tud, mert kicsi még!
Ráérnek – bár sok a dolguk –
a türelmük végtelen,
gondoskodnak, hogy szívünkben
minél több emlék legyen.

Egytől-egyig ízvarázsló,
ők sütik a süteményt,
s ha elveszne egy-egy játék,
visszaadják a reményt.
A hangjuk is elvarázsol,
legyen ének, vagy mese,
nem is kell hát megkérdezni
a nagyanyó kedves-e?

Tudom, addig szép az élet,
míg ti vagytok, Nagyanyók!
Nyáron unoka-kacajjal
telnek meg a nyaralók.
A kertből, vagy a piacról
a friss gyümölcs itt terem.
Titőletek szép az élet,
mert túltesztek mindenen.

Ezt a verset nektek írtam
édes, drága Nagymamák!
Egészségetek vigyázzák
a szerető unokák!
A körükben érezzétek,
hogy az élet csodaszép!
Olvassátok verseimet,
na meg azt a sok mesét!

Aranyosi Ervin © 2019-01-23.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Szúrós süni balladája


Aranyosi Ervin: Szúrós süni balladája

Volt egyszer egy sündisznó.
Tüskés volt a háta.
Szúrós szemmel nézett ő
az egész világra!

Mindenkire mérges volt,
ki útjába került.
Megbékélni a világgal
sehogy sem sikerült.

Hej, pedig a lelke mélyén
csakis arra vágyott,
hogy szeressék,
s szerethesse ő is a világot.

“De jó lenne, de jó lenne
őszintén szeretni,
másokat megsimogatni
és szeretve lenni!”

Vágyakozott, jaj, nagyon,
hogy végre szeressék,
az utat a szívéhez
mások megkeressék.

Ám, megbántott mindenkit,
ki útjába tévedt,
tüskéivel összeszúrt,
és nem tett kivételt.

Elkerülte mindenki,
magányos volt, s árva,
talán, mert a szíve még
sosem volt kitárva.

“De jó lenne, de jó lenne
őszintén szeretni,
másokat megsimogatni
és szeretve lenni!”

Aztán történt egy napon,
az eső esni kezdett,
őszi felhő az égen,
csúf levet eresztett!

A sündisznó menekült,
ahogy győzte lába.
Bevackolta önmagát,
egy fa odújába.

Az odúban sötét volt,
és semmit sem látott,
dúdolgatta kis dalát,
s jó kedvűbbé vált ott.

“De jó lenne, de jó lenne
őszintén szeretni,
másokat megsimogatni
és szeretve lenni!”

Ami közben dúdolta,
szívhez szóló dalát,
sok kis tüske szurkálta,
folyton az oldalát.

Ej, mi lehet – gondolta –
megfordult a tüském?
Nem jó érzés, hogyha szúr
– megértette tüstént!

Aztán rájött, hogy mi van,
oldalát mi szúrja,
szíve dobbant, s dalt dúdolt
máris lelke húrja!

“De jó lenne, de jó lenne
őszintén szeretni,
másokat megsimogatni
és szeretve lenni!”

Hiszen, ami szúrta őt,
egy sün tüskés háta,
rájött, hogy a szerelmet
épp most megtalálta.

Rájött, ő is biztos szúr,
úgy kell, hogy forduljon,
tüske mentes oldala,
simítson, s ne szúrjon.

Most már ketten éneklik
a megszokott dalt már,
így arat a szeretet
boldog diadalt már!

“De jó nekünk, de jó nekünk
őszintén szeretni,
másikat megsimogatni
és szeretve lenni!”

Aranyosi Ervin © 2018-10-12.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: MESE


Aranyosi Ervin: MESE

A mese az, mi elrepít
a képzeletem szárnyán.
Elém csodás képet vetít.
Olyan szép, mintha látnám.
Valóság, mely jobbat teremt,
és szép, akár az álom.
Hitem, s reményem meglelem,
céljaim megtalálom…

A mese szép, és meseszép,
élhetek tőle szebben.
Tanítva új utakra lép,
s egy másik életemben
találom máris önmagam,
egy szebb világban járva,
ahol a hősnek célja van,
s lelke sem marad árva.

A szív, a lélek győzni kész,
száz gonoszt elvarázsol.
Ötlettel mindig többre mész,
hitetlenség sem gátol.
Itt mindennek jó vége lesz,
s jutalmat ad az élet.
Igazának érvényt szerez,
s ki másképp tudja, téved!

Képzeld el hát az életed,
hadd váljon szép mesévé!
Hadd történjen a lét veled,
s ha lelked ezt megélné,
szárnyad lenne a képzelet,
felülről látnál mindent,
s adna örömöt még neked,
s megélnél minden szintet.

Legyél hát meséd hőse te!
Úgy alakítsd világod,
hogy csupa széppel tömj tele,
egy jó nagy mesezsákot!
Élvezd ki hétköznapjaid,
éld meg boldog mesédet,
ha elhiszed, majd boldogít,
gazdaggá tesz az élet!

Aranyosi Ervin © 2018-08-01.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Vár a mesevár

Festmény: Szitár Éva (részlet)

Aranyosi Ervin: Vár a mesevár

Várva vár a mesevár,
mely mesékből épül.
Meséje, ha rád talál,
életed megszépül.

Hisz a mese arra jó,
tudd, hogy mit kell tenned!
A lelkeddel vigadó
vágyakat kelt benned.

Mesevárban a gonoszt
legyőzi a jóság,
a lelkednek kincset oszt,
s nincs hiábavalóság.

Legyőzheted félelmed,
magadért kiállhatsz,
a mese lelki élelmed
és mesehőssé válhatsz.

Képzeld bele csak magad,
légy a mese hőse!
Önbizalmad megmarad,
s nem veszhet el Ő se!

Az igazság mindig győz,
csupán el kell hinni.
Szegény gazdagot előz,
s többre fogja vinni.

Mindig jön a segítség,
a jóság varázslat!
Hogy életed szépítsék,
építs mesevárat.

Képzeld bele magadat,
váltsd valóra álmod.
Lesz olyan ki támogat,
s célod megtalálod!

Várva vár a mesevár,
mely mesékből épül.
Meséje, ha rád talál,
életed megszépül.

Aranyosi Ervin © 2018-06-09.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Homokvár épül


Aranyosi Ervin: Homokvár épül

Nézem ahogy dolgozik a homokozóban.
Biztonságos a világ, hisz kisgazdám jól van!
Őrizem és figyelem, ahogy szobrot alkot,
nézem azt, hogy hogyan vág közben révült arcot.
Kilóg még a nyelve is, ahogy ás és formáz,
homokkupac tetején, tornyok sora sorjáz.
Így készül a homokvár, mese lesz belőle,
árkot ás és eltűnik a homok előle.
Készül kapu, ablak rá, pár kiugró ponton.
Remélem, nem leli meg az eldugott csontom!
Tegnap én is alkottam, alagutat ástam,
rég eldugott csontjaim, mind-mind megtaláltam.
Tettem hozzá még egyet, egyszer majd kiásom,
de vigyáztam, kisgazdám közben meg ne lásson.
Vár őrzi már kincseim, hiszen alá dugtam,
ha nem készül alagút, gazdám rá se bukkan.
Amíg vár áll, kincseim biztonságban lesznek,
jöhet sárkány, vagy sereg, csontomból nem esznek!

Aranyosi Ervin © 2018-06-08.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Nagymama, te olyan jó vagy!


Aranyosi Ervin: Nagymama, te olyan jó vagy!

Nagymama, te olyan jó vagy,
szíved őszintén szeret!
A szíveddel jobban látod
a csintalan gyermeket.

Tanítgatsz, hogyan kell élnem,
hogy majd én is jó legyek.
Honnan a sok bölcsességed,
amit át kell, hogy vegyek?

Te már tudod, hogy mi a jó,
mit szabad és nem szabad,
ha figyellek, összhangban van
minden tetted és szavad.

Van türelmed, időd is van
– igaz – itthon dolgozol.
Figyelmed is rám áldozod,
s napjaimba jót hozol.

Nagymama, te olyan jó vagy,
megérted az unokád,
mikor elfoglalom magam,
annyi munka vár reád.

Ám, ha véget ér a dolgod,
velem játszol, és tanítsz,
a meséid rám találnak,
szavad messzi földre hívsz.

Néha csak úgy kitalálod,
néha könyvből olvasod,
a mesén át bölcsességed
unokádnak átadod.

Gyakran vagy a játszótársam,
bár a tested néha fáj,
de én értem mindig mozdulsz,
csakhogy a kedvemben járj.

Nagymama, te olyan jó vagy,
s tőled én is az vagyok.
Nem is értem, miért mások,
miért furcsák a nagyok.

Nem tudják, amit te tudsz már,
hogy fontos a szeretet?
Nincsen, kitől megtanulják?
Nem éltek még eleget?

Olyan jó, hogy vagy te nékem,
tőled annyit tanulok,
szeretem a melegséged,
ezért öledbe bújok.

Nagymama, ilyen jó mint te,
nincs is a Föld kerekén,
tőled vagyok okosabb is,
s igazán jó gyerek én!

Aranyosi Ervin © 2018-05-19.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A mesék birodalma

Szitár Éva festménye

Aranyosi Ervin: A mesék birodalma

Volt egyszer egy birodalom a világ legszélén
magasra törő hegy csúcsán, látóhatár végén.
Onnan lógott le a völgybe, kis patak kísérte.
A világ nagy királyai versenyeztek érte.

Bizony, ez a birodalom csodákkal volt telve,
a világon mindenkivel közös volt a nyelve.
Mivel földje meseszép volt, s mérhetetlen gazdag,
ide kíváncsi gyerekek szívesen utaztak.

Pedig nagyon messze volt ám a valós világtól,
nem értette senki miért került ilyen távol.
Szerencsére van egy jármű, amin oda szállhatsz,
s pár órára, ha akarod, polgárává válhatsz.

A képzelet meseszárnya oda repít téged,
megláthatod az ott élő mindenféle népet.
Állatok és mesehősök, álombéli lények,
mind ott laknak, s kíváncsian várnak vissza téged.

Hunyd csak be a szemeidet, Meseország vár rád,
hagyd magadat repíteni, hogyha kipróbálnád!
Királylányok, királyfiak, varázslók is várnak,
tüzet okádó sárkányok őrzői a várnak.

Koboldok és boszorkányok, hétmérföldes csizma,
őket mind-mind megtalálod, úgy mint álmaidban.
Mesetündér, szép dalia, s a vasorrú bába,
kisgyerekként mind-mind ide jártak iskolába!

Varázssíp és varázspálca, mind teszi a dolgát,
egy gazdira váró kutyus várja, hogy karold át!
Minden csoda három napos, aztán újra kezdi,
s aki nem áll ki egy próbát, az a fejét veszti.

Mennyi mesés teremtménye van a képzeletnek,
Meseország őrzi őket, s jó, hogy itt lehetnek.
Ez a mesék birodalma, bármikor, jössz, várnak,
s ha akarod álmodban is gyakran rád találnak.

Aranyosi Ervin © 2018-02-18.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva