Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Kutyus és a törpe


Aranyosi Ervin: Kutyus és a törpe

Ideültem a törpéhez, hogy mesét olvasson,
csalja elő álmaimat, a lelkemre hasson!
Olyan mesét meséljen, hol én vagyok a főhős,
melynek köze van játékhoz, és szabadidőhöz!

Hol a kutya varázsolhat, gazdájára hathat,
és amikor kedve támad, kedvére ugathat!
Ahol a csontot elásva kincseket találok!
Amiben majd elkísérnek kedves, jó barátok!

Amiben a huncut macskát csőbe tudom húzni,
és a szomszédos kutyákat túl tudom vau-zni!
Én leszek a kutyakirály, kutyalányok álma,
szeretném már, ha a mese valóra is válna!

Ám a törpe nagyon csendes, csak magában olvas,
és a gomba nem engedi, hogy közel hajolhass!
Ejnye törpe, én itt hagylak, tovább nem hallgatlak,
elmegyek és álmodom egy szebb mesét magamnak!

Aranyosi Ervin © 2017-09-15.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A kő meséje


Aranyosi Ervin: A kő meséje

Hevertem az út porában,
körül vett sok társam.
Úgy szerettem volna szállni,
hogy világom lássam.

Erős vágyam izzott bennem,
volt hitem, reményem.
Folyton azért imádkoztam,
hogy célom elérjem.

Hogyan tudnám a figyelmet
felhívni magamra?
Hogyan tudnám idehívni,
ki szárnyakat adna?

Jártak ott az út porában
mindenféle népek.
Nem láthatták vágyaimat,
a fejemre léptek.

Üvöltöttem, kiabáltam
– nem hallotta senki!
Vágyakoztam: – Hogyan tudnék
láthatóvá lenni.

Tudtam, engem lát az Isten,
hiszen megteremtett!
Csak bíznom kell, s látni fogom
az isteni rendet.

Tudtam, egyszer szállni fogok,
mélyen hittem benne.
Csak a módját nem tudhattam,
– ám csodaszép lenne!

Egyszer aztán, egy szép napon
kirándulók jöttek.
Sétáltak és beszélgettek,
napfényben fürödtek.

Egy kisfiú lehajolt, és pont
felkapott engem.
Emelkedtem, s a kőszívem
nagyot dobbant bennem.

A világom nagyra tárult,
sokkal többet láttam.
ám csak magasabban voltam,
nem az égben szálltam!

A kisfiú reám nézett,
megcsodálta testem.
– Vajon mit fog most csinálni?
– mozdulatát lestem.

– De csodás kő, milyen kerek,
milyen sima – mondta.
– Ilyen formás, szép kavicsot
nem látok naponta.

Kezét összeszorította,
rabbá tette testem.
– De hisz én a szabadságot,
az eget kerestem!

Börtönömben lázadoztam:
– Én nem erre vágytam!
Csalódás kelt a szívemben,
s hitem is elhánytam.

– Bárcsak, ott maradtam volna,
kövek közt, a porban.
Nem volt olyan rossz a létem
abban a csoportban.

S lám, a fiú vitt magával,
nem tehettem semmit.
Nem gondoltam, hogy a kétség
hitemben megrendít.

– Mit okoz a nagyravágyás?
Rabbá lettem végül.
Gondolkodtam, kit hívhatnék
végső segítségöl.

Önmagamba fordultam hát,
s imádkozni kezdtem:
– Istenem, most tegyél csodát,
szabadítsd ki testem.

Leértünk a folyópartra,
a Nap vízen táncolt.
Fénye hullámon csillogott,
aranyhidat vázolt.

Elképzeltem – de szép lenne –
hullámokra ülni,
S a kisfiú elhajított,
elkezdtem repülni.

Hullám hátán lovagoltam,
és ugrálni kezdtem.
Arannyá vált vízcseppek közt
oly boldoggá lettem.

Végre szálltam, végre éltem,
teljesült a vágyam.
Hálás voltam Istenemnek,
mert boldoggá váltam.

Ez az élmény lelkemben él,
gyakran felidézem,
Új otthonra találtam itt,
a folyó vízében.

Más kövek közé kerültem,
s néha a víz felkap,
hétről-hétre vándorolok,
újabb álmok hívnak.

Ma már tudom, rábízhatom
Istenre a sorsom,
terveimet, álmaimat
a lelkemben hordom.

A hogyan-t, azt rábízhatom,
nagyon leleményes.
Csak a hited ne veszítsd el,
ő csak arra kényes.

Álmodozom és teremtek,
erről szól világom.
Megtanultam és már tudom:
– Ha hiszek – meglátom!

Aranyosi Ervin © 2017-08-30.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Félig-meddig mese

Aranyosi Ervin: Félig-meddig mese

Egyszer volt, hol nem volt,
talán egy mesében,
mesebeli tájon,
erdő közepében.
Született egy manó,
apró, pici lélek.
Örömmel kiáltott:
– Nézd csak világ, élek!

Nagyon korán rájött,
parázs él szívében.
Csodát akart tenni
egész életében.
Tudta, kell, hogy legyen
célja, küldetése,
csak még azt nem tudta,
ez a cél mesés-e?

Felhúzott egy csizmát,
hétmérföldest, nagyot,
s erdőt, tölgyfát, odút
maga mögött hagyott.
Elment a városba,
ahol sok ember élt,
ahol a sok ember
boldog jövőt remélt.

Mikor leszállt az est,
a házakat járta,
ablakon belesve
bizony csak azt látta:
– Mindenki szomorú,
ha eljött az este.
Bizony, minden ember,
jó kedvét kereste.

A felnőtt egész nap
munkáját végezte,
s örült, hogy vége lett,
ha eljött az este.
Nem lelte örömét,
mind pénzért dolgozott,
a manó nem talált
közöttük boldogot.

Kisgyerek és kamasz
járt az iskolába,
s nem talált vígságot
egész kis korában.
Idegen tudástól
zsongott folyton fejük,
és a manó látta:
– Máshol lenne helyük.

S lám, az óvodások
szintén kedvetlenek,
óvó nénit kaptak
anyukájuk helyett.
Aztán látott bizony,
babás anyukákat,
kiket sok dologért
emésztett a bánat.

Így a rossz kedvük is
babáikra ragadt,
velük sem lehetett
fogni víg madarat.
Itt a sok nyugdíjas
mind attól rettegett,
a munkájuk nélkül
lesznek mind betegek.

Mennyi szomorúság
uralta a várost,
mert sosem alkottak
vidámkodó párost.
Minden egyes ember
a sorsát okolta,
vagy a panaszával
a többit sokkolta.

És a manó izgult:
mit lehetne tenni,
nem tudnak a népek
nevetni, szeretni.
Mert az embereken
gonosz pénz lett úrrá,
s a manó úgy döntött:
– Eltüntetem, hurrá!

Úgy is tett és másnap,
az összes pénz eltűnt,
ám a jó manónak
hamarosan feltűnt,
hogy bizony az ember
nem lett boldog tőle,
a pénztelenségtől
nem kapott erőre.

Sőt inkább gyászolta
a rút pénz hiányát,
s továbbra is hitte,
az oldja meg álmát.
A manó ezt látva,
attól kezdett félni:
– Az ember nem is tud
pénze nélkül élni?

Talán nem is látják
a csodás világot,
le kellene venni
róluk ezt az átkot.
Mi jelent megoldást,
mely a jóhoz vezet,
hát egy örömlátó,
kis műszert tervezett.

Lám, a munkájának
lett is eredménye,
felbolydult a város
sok szomorú lénye.
Hagyva csapot-papot,
költözködni kezdtek,
régi falujukba
visszakéredzkedtek.

Újra együtt laktak
a teljes családok.
A szeretet virult,
s bizony volt is rá ok!
Szeretettel tette
mindenki a dolgát,
a régi írások
tudását magolták.

Amire szükség volt,
előteremtették,
megdolgoztak érte,
nem csak úgy megvették.
Amiből meg több volt,
hát csereberéltek,
egymást megsegítve
boldogabban éltek.

Gyermekek a szülők
példáján okultak
és a nagyszülőktől
csupa jót tanultak.
Esténként a téren
jó nagy tüzet raktak,
körülvéve, együtt
daloltak, vigadtak.

Nem volt gondjuk többé
hívságokra, pénzre,
és a manó bizony
már azt vette észre,
hogy mosoly uralta
az emberek arcát,
élvezte a létet,
nem folytatta harcát.

A manó boldog volt,
sikerült a terve,
mert a lét, értelmét
újra visszanyerte.
A szeretet végül
elnyerte jutalmát,
legyőzte a szívük
a pénz zord hatalmát!

Aranyosi Ervin © 2017-08-25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Nagyapó mesél


Aranyosi Ervin: Nagyapó mesél

Talán egyszer, nem is régen,
kis kunyhóban, erdőszélen,
ahol ezer csoda volt,
Nagyapó, s az unokája
egész nap az erdőt járta,
ahol madár dala szólt.

Tücsök, s bogár élte napját,
gomba lengette kalapját,
még a Nap is nevetett.
Zöld lombok közt mókus ugrált,
szarvas vette erre útját,
s biztonságban lehetett.

Sok szamóca nőtt zöld bokron,
méh zümmögött virágcsokron,
s mézhez nektárt szüretelt.
Vidám csendben őz tanyázott,
zöld gyík kis sziklára mászott,
fénylő létet ünnepelt.

Kis patak a fák tövében
surrant, s néhány hal vizében
fürdött fénylőn, csillogón.
Békák brekegtek a partján,
egymás szerenádját hallván,
szerelmet nem titkolón.

Béke honolt a vidéken,
erdőben és erdőszélen,
álmodott a nyugalom.
Ott tanyázott néhány róka,
két felnőtt és pár apróka
játszott, s nem volt unalom.

Aztán eljött a szép este,
mindenki vackát kereste,
és az erdő megpihent.
Hold világlott fent az égen,
sok csillag gyúlt a sötétben,
volt egy egész regiment.

Nagyapó kis tüzet gyújtott,
unokája hozzá bújt ott,
s várta az esti mesét.
Mert Nagyapó olyat mesélt,
milyet régen sok ember élt,
– hosszú volt és csodaszép.

Szép szavait egybefűzte,
mese szárnyán messze űzte,
a szálló képzeletet.
Története lenyűgözte,
s úgy mint tésztát, jól megfőzte
a kíváncsi gyereket.

Unokája szavát itta,
s a képzelet mint parittya
bizony messze repített.
Volt ott “terülj-terülj asztal”
mit a szegény is magasztal,
ha neki is terített.

Varázskalap, bűvös csizma,
úgy, ahogy az álmaimban,
mind-mind bizony belefért.
Tündérlány és büdös banya,
királyi vár, apró tanya,
az mind más mesét mesélt.

Tűz pattogott és az égen,
sötét égbolt mély vizében,
kigyúltak a csillagok.
Bagoly röppent hinta ágra,
éles szemét nyitva tágra,
s azt huhogta: – Itt vagyok!

Hold kóborolt fent az égen,
Naptól lopott tükörfényben,
álmodott és tündökölt.
Mert fényes volt, s büszkén hitte,
az életben sokra vitte,
s gazdagabb lett, mint a Föld!

Mese elszállt, s elvarázsolt,
égő ág, gally elparázsolt,
már csak hamva hagy nyomot.
Az unoka piheg szépen,
ott a nagyapó ölében,
elaludt, s már álmodott.

Hát nagyapó átkarolja,
viszi, mintha kincse volna,
aztán ágyba fekteti.
Holnap újra jő az este,
mese is lesz, szépre festve,
mesél, amíg teheti.

Aranyosi Ervin © 2017-08-13.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Mesemondó Nagyapó


Aranyosi Ervin: Mesemondó Nagyapó

Falu végén, erdőszélen
nagyapócska éldegélt.
Unokának – ha épp ott volt –
mindig szép mesét mesélt.

Az udvaron tüzet gyújtott,
elűzve a hűvöset.
Mesebontó imát mormolt,
varázsosat, bűvöset.

Karosszékben kényelmesen
megpihent jó nagyapó.
Unokája az ölében,
mert ott jobban hallható!

Nagyapó hát el is kezdte
szőni mesefonalát,
s átléptek egy új világba,
s izgalmas volt odaát.

Előttük a tűz lobogott,
szikrát szórt a parazsa,
s röpködtek, mint darázsfészek
száz zümmögő darazsa.

Szólt a mese, s odavonzott,
kutyát, cicát, madarat.
Mindenki jött még időben,
– mert attól félt, lemarad!

A tűz lángja felragyogott,
táncot járt az arcukon,
mesefonál tűbe fűzve
átkúszott a gomblyukon.

Mesevilág életre kelt,
tündér, s manó megjelent.
Hétmérföldest lépő csizma
bejárta a végtelent.

Szegénylegény csupa jót tett,
megnyitotta a szívét,
rút boszorkány átalakult,
változtatva a színét.

Persze, győzött az igazság,
s mindig boldog vége lett.
Lám a mese így ragyogtat
álmos, kedves, szép szemet.

Ha eljött a mese vége,
álmos lett az unoka.
Ágyba vitte, betakarta
a mesélő nagyapa.

– Álmodd tovább a mesédet,
legyél boldog kisgyerek!
Remélem, a szép mesémmel,
jó lenni segíthetek.

Erdő szélén, falú végén
minden este szól mese.
Gyere el, ha kíváncsi vagy,
ne maradj le már te se!

Aranyosi Ervin © 2017-08-11.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Reggeli mese a réten


Aranyosi Ervin: Reggeli mese a réten

Bársony-zöld fűben elterülve,
mackómnak szép mesét meséltem.
A történetben elmerülve,
meseország szívében éltem.

A macim szemét rám szegezte,
s itta szavam kíváncsian.
Orrára szállt egy hímes lepke,
s hallgatta ő is minden szavam.

Vajon a lepke mit szeretne,
miről is szóljon a mese?
Lehet, hogy ott, a szép mesében
eltévedt egykor kedvese?

Lehet, hogy máig visszavárja,
remélve, ott majd megleli?
Lehet csak annyira kíváncsi,
mi lesz nálunk a reggeli?

Aztán a kert jutott eszembe,
s benne a nagy málna bokor.
Macim biztos málnát szeretne,
az arca már nem is komor.

Megnyalta száját, mert a málna,
bizony, a kedvenc étele.
Rágondolva csorgott a nyála,
– a pocakját tömné tele!

S a lepke máris szállni kezdett,
tudva, majd előbb ér oda!
Megnézi biztos majd a kertet,
ahol rá is vár száz csoda.

Indultunk mi is a macimmal,
minket már várt a reggeli,
s tudtam a málnát elfelejti,
mikor a mézet megleli.

Aranyosi Ervin © 2017-05-03.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Jancsi és Juliska újabb kalandja

Festmény: Heilmann Anna (Éva magazin)

Festmény: Heilmann Anna (Éva magazin)

Aranyosi Ervin: Jancsi és Juliska újabb kalandja

Jancsi és Juliska eltévedni vágyott,
inkább felfedezni a szép nagyvilágot!
Elindultak együtt, szerencsét próbálni,
mert a csavargáshoz nem kell sorba állni.

Hallották, hogy megnyílt a csúf banya háza,
aminek cukorból készült fala, máza,
mézeskalácsokból volt ott minden tégla,
tortát, kekszet, csokit szedhetnél marékra.

Csakhogy, azt a banya nem jó szemmel nézi,
fél, hogy gombócára nem jut elég prézli.
Ezért gyerekeket akar sütögetni,
és elég nehéz lesz őt lapátra tenni.

Jancsi és Juliska igen leleményes,
– bátor lesz a lélek, ha a gyomor éhes.
Olvastak egy mesét egy gonosz “banyárul”,
aki csellel, lopva mérges almát árul.

Be is öltöztek hát, vasorrú bábának,
kire bibircsókot varázsolt a bánat.
Juliska Jancsinak nyakába ült szépen,
görbe botot tartva az egyik kezében.

Nagymamájuk göncét magukra öltötték,
sötét főkötőjét szépen felkötötték
Juliska fejére, s rajzoltak sok ráncot,
hogy a kedves arca szinte nem is látszott.

Bő szoknya és bekecs, mit egy banya akar,
ami huncutságot vastagon betakar.
Néhány szép almájuk altatóban ázott,
amit egy patikus jól elmagyarázott.

A banya házához ekképpen érkeztek,
s mikor odaértek kopogtatni kezdtek,
ám de nem volt otthon a vasorrú banya,
üresen tátongott a cukormáz tanya.

Füstbe ment a szép terv, de azért nem bánták,
a sok finomságot kosarukba hányták,
földig bontották a mézes kalács házat,
s otthagyták az almát, ne legyen gyalázat!

Hazaért a banya és kukacoskodott,
az ázott almákhoz máris hozzá fogott,
ahogy ette rögtön el is álmosodott,
egy ültő helyében mély alvásba fogott.

Tán még most is alszik, ha még tart az alma,
ha az altatóknak van reá hatalma.
Jancsi és Juliska meg kalácsot majszol,
nem is mondom tovább, hisz már te is alszol…

Aranyosi Ervin © 2017-03-09.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A mese varázsa

A mese varázsa
Aranyosi Ervin: A mese varázsa

Felolvasok egy nagy könyvből.
Cicáim figyelnek.
Lehet, hogy az olvasásért
kicsit irigyelnek?

Ez a mese egérről szól
és egy kis madárról,
akiket egy csodatündér
emberré varázsol.

Királyfi és hercegnő lesz
a két apró állat.
A cicáim arcára már
kiült a csodálat.

Tán azt hiszik, tündér vagyok,
s varázsolni kezdek?
Lehet, hogy egy új élethez
kaptak éppen kedvet?

De a varázslat nem jött meg,
itt a mese vége,
ám a cicáknak nem tudom
egy mese elég-e?

Na jó jöjjön még egy mese
huncut kis cicákról,
akik mindig szemétdombot
csinálnak a házból.

Lelökik a virágokat,
a függönyön másznak,
minden bútort karmaikkal
összekaparásznak.

Amint felnézek a könyvről,
cicáim eltűntek,
lehet, ez egy pontos mása
az ő életüknek?

Lehet, hogy a valóság
az nem is olyan édes?
Megnézni, hogy merre járnak
most már esedékes.

Aranyosi Ervin © 2017-02-12.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Az Olló és a Móka

Az Olló és a Móka
Aranyosi Ervin: Az Olló és a Móka

Egyszer volt, hol nem volt, – úgy mint a mesében,
az Olló egy sajtot kiollózott szépen.
Egy reklámújságból egy sajtot kivágott,
majd egy faágra ült, és sajt-lyukat gyártott.
Arra járt a Móka, vigyorral az arcán,
előre nevetett az Olló kudarcán,
mert jól kitervelte, – nem sokáig tartott –
Ollótól megszerzi a soklyukú sajtot.
Felszólt az Ollónak, magasra a fára,
ahol sajtlyukakat vágott szegény pára.
Hízelgett a sajtért, viccesen a Móka,
mert sajtot nem evett évezredek óta.
A szagát utálta, ízét sem szerette,
csupán mókázásról szólt most minden tette.
Addig vicceskedett, mindaddig vidított,
míg az olló lelke, s éle meg nem nyílott.
A sok-sok lyukú sajt a Mókára hullott,
hogy agyon nem csapta, az kevésen múlott.
A Móka felkapta a soklyukú sajtot,
megérezve bűzét, utolsót sóhajtott.
Már a mókázástól is elment a kedve,
s nézett rá az Olló, most már reménykedve,
szétnyitotta mindkét szárát szegény pára,
hátha a lyukas sajt felesik a fára.
Móka mindezt látta a nagy sajtja mögött,
s Olló butaságán kínjában röhögött.
Ennyi volt a mesém, nem kérdem elég-e,
Sajtom…, vagyis sejtem. Itt a mese vége!

Aranyosi Ervin © 2016-12-28.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Nyuszik és a Mikulás

Nyuszik és a Mikulás
Aranyosi Ervin: Nyuszik és a Mikulás

Itt járt a Mikulás,
kelkáposztát hozott,
ami teljes gömb volt,
nem csupán hámozott.

Az asztal közepén
elhelyezte szépen,
hogy majd minden nyuszi
könnyen odaférjen.

Jöttek is a nyulak,
hálás szívvel ették.
Megrágni, lenyelni,
el nem felejtették.

Ám amikor végül
elfogyott a torzsa
be is teljesedett
a káposzta sorsa.

A nyuszik már megint
a Télapót várják,
hát ha elhozná a
kelkáposzta párját.

Úgy megörülnének
mesés alakjának,
és ha sikerülne,
tán jól is laknának!

Aranyosi Ervin © 2016-12-08.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva