Aranyosi Ervin versei

Smaragdzöld mezőn szétterül
aranyszíne a napnak,
pipacsok vörös bársonya
áldoz a pillanatnak.
Szél lebben, fennen gólya száll
tenger hullámú égen.
Nyárfák sudárja út tövén
táncol a kósza szélben.
Lebeg a lég, remegve lép,
hullámát szerte szórja.
Tükrén mereng a nagy világ,
- valóság másolója.
A róna mása visszanéz,
tótágast áll a réten:
Az van itt lent, ami pihent
imént még fent az égen.

ANYÁMNAK:

Te, aki e földre egykor szültél engem,
te vagy, aki a jót láttad mindig bennem,
te, aki megóvott a világ zajától,
te vagy, aki szeret, te vagy, aki ápol.
Általad tanultam egykor meg beszélni,
s te biztattál arra, hogy sose kell félni.
Te mutattad nekem, hogy milyen az élet,
s hogy megbocsátható, ha valaki téved.
Te, ki megbocsátod minden rossz hibámat,
s én vagyok az első, mindenki más várhat.
Tegyek bármi rosszat, én akkor is kellek!
Anyám! A mai nap téged ünnepellek.

KEDVESEMNEK:

Te, aki gyermekem e világra hoztad,
te, aki osztozol velem jóban, rosszban.
Te, aki gondoskodsz, őrzöd a családom,
Meleg fészket építsz, támogatod álmom.
Vállaimról gyakran leveszed a terhet,
s beéred annyival, hogy viszont szeretlek.
Gyermekünknek megadsz mindent, amit kérhet.
Őrzöl, vigyázol ránk – baj sohasem érhet.
Mosol, főzöl reánk, hogy legyen mit enni,
otthonról gondoskodsz, legyen hol pihenni.
Csodákat teszel, hogy szép legyen az élet.
Kedves feleségem! Most köszönöm néked.

KEDVESEM ANYJÁNAK:

Te, ki kedvesemet adtad a világnak,
gondozója voltál egy nyíló virágnak.
Kit nekem neveltél, tanítva a jóra,
neked szól e versszak, tiéd ez az óra.
Megköszönöm neked, hogy őt nekem adtad,
s nem kellett aggódnom sohasem miattad.
Életünkbe mindig szeretetet hoztál,
s kéretlenül is csak rólunk gondoskodtál.
Nagyiként unokád szépen nevelgetted,
számíthattunk reád, itt voltál, ha kellett.
Remélem, örömben is bőven volt részed,
Engedd megköszönnöm neked az egészet!

Itt a tavasz, s a nagy folyó
hömpölygő vize feldagad,
elhaladva két partja közt,
szép fákat öntöz, simogat.

Vízzel táplál és életet
lehel az ébredő világba.
Rügyekkel áldott fák között
a rét borul virágba.

A folyó széles habjain
az esti nap aludni tért.
Csillámló, arany-sárga port
szór szét a most múló napért.

Apró tündérek táncait
látod, ha jobban nézed,
A nap most nyugovóra tér,
s a természet éppen ébred.

Adj hálát reggel az ébredő világnak,
- örökbe kaptál egy újabb, szép napot.
Engedd az érzést áradni szívedben,
szeresd hogy itt vagy, e föld az otthonod.
Hallgasd a dalt, mely apró madaraknak
hálával teli, reggeli éneke.
Engedd a nap tiszta fényét szobádba,
s ne kérdezd: ember élhet-e nélküle ?
Öltözz fel szépen, ünnepi ruhába,
a mosoly arcodon, ékszered legyen.
Tükrödön csillog szemed ragyogása,
hagyd, hogy a látvány boldoggá tegyen!
S ha tetszik mindez, mosolyogj magadra,
s érezd a lelked, magasabbra emel.
Tartsd ezt a mosolyt meg egy egész napra,
mert aki rád néz, ennyit megérdemel.
Hagyd hogy a mosoly átterjedjen másra,
- jó érzésed csak fokozódni fog -
a szeretet ilyen, apró kis sugára
teheti szebbé a hétköznapot.

Megjött hát a tavasz,
rügyeznek a fák,
hallgasd a madárdal
vidám dallamát!
Frissül a levegő,
a szél is dalol,
Sándor, meg a József
itt jár valahol.
Lábnyomukban lépked
büszkén Benedek.
Zsákjukban meghozták
a várt meleget.
A világ fényben fürdik,
Ragyog a napunk,
mosolyog az ég is,
vidámak vagyunk.
Kedves Tavasztündér,
vártunk már reád
varázsold a telet,
szép tavaszra át.
Színes virágokkal
terítsd a mezőt!
Készíts új világot,
szebbet, élhetőt.

Szeresd napod, mi rád ragyog,
Zord felhők között, ha láthatod.
Életre kel fű, fa, virág.
Pislákol fényben a világ.

Nevet az ég, ragyog a nap,
Azt dalolják a madarak:
Pille könnyű az életed,
Otthonra lelsz, ha megleled,
Tiszta szíved és lelkedet.

Tavaszi szél tépi a fákat.
Aranyló napunk ránk tekint.
Föld mélyére bújik a bánat,
életre kelnek sejtjeink.
Apró virág, hófehér szirma,
hirdeti itt a kikelet.
A hófoltokra rá van írva:
Elűztük végre a telet!
Megújult erővel az élet,
ősi jussát követeli,
A tél eliszkolt, s a természet,
madárdallal megint teli.
Hit és remény most újra éled,
vidáman dobban a szívünk.
Téli álmod tán elmeséled,
s egy szebb jövőben is hiszünk.

Mikor felébredsz én már dolgozom.
Angyali lépted mögöttem elsuhan.
Munkám alól magam feloldozom,
s karomba simulsz kissé még álmosan.
Egymást ölelve testünk összeér,
szeretet-burkunk lágyan vesz körül.
E perceket nem adnánk semmiért,
vibrál a lelkünk, szívünk így örül.
Mindentől megvéd e szeretet-páncél,
vigyáz reánk, könnyíti lépteink.
Olyan előny, mint futónak a hátszél!
- Kik nem próbálták, meg sem érthetik.
Feltöltődés és frissítő bizsergés,
szívmelengető és lágyan ringató,
mint tűző napon, lágy szellő didergés,
- megnyugtató és egyben biztató.
Indul a nap a kávé illatával.
Két falat között elbeszélgetünk.
Reményeinket keverjük a mával,
hiszünk abban, hogy mindig itt leszünk.
Így lehet hát a hétköznapból ünnep!
Útravaló, akárhová megyünk.
A szeretet közöttünk meg sem szűnhet,
s hogy napról napra boldogok legyünk.
A Valentin nap nekünk csak egy lépés,
egy lépcsőfok, mely sikerhez vezet.
Éveken át kitartó, boldog érzés,
amit te adsz, s én adhatok neked.

Te, aki vágysz szép életet,
Megálmodsz egy új holnapot.
Lehet szebb napod s éjjeled,
S hidd el, hogy ezt meg is kapod.

Szívedben ott él a parázs.
Izzítsd tüzesre lelkedet!
Segítsen a mosolyvarázs.
Siker kísérje tettedet.
Mosoly ragyogjon ajkadon,
s vidám szemedbe bárki néz
- Varázsos minden alkalom -
Mely stresszelt szívet megigéz.

Borúra öntsél hát derűt,
Adj új ruhát, új szövetet,
szép hangú, zengő hegedűt,
s mint, aki újjá született,
Adj új hitet és titkodat,
oszd meg csak bátran bárkivel.
Az élet gyorsan elszalad
S nem mindegy mit, s miért teszel.

Élvezd a mát, mert benne élsz,
s holnapot tervezz lelkesen,
Szíved vezessen, ne az ész
A társaiddal kedvesen
bánj. S látod, azt kapod,
amit te adtál már sokat.
Arcodon érezd a napot,
S deríts mosolyra másokat!