Aranyosi Ervin versei

Csalogány egy szép fa tetejében,
ahogy szokta, dalolgatott szépen.
Arra járt a sólyom, s észre vette,
lecsapott rá, s zsákmányává tette.
A pusztulásra ítélt kis madárka,
próbált hatni fogva tartójára,
- úgy sem lakik jól vele a másik,
jobban jár, ha nagyobbra vadászik.
Ám a sólyom félbeszakította,
s a haldoklót eképp okította.
Bolond lennék, ha eleresztenélek,
Te már megvagy, – mai napi étek, -
mért kergetném azt, mit nem is látok,
álomképre biztos nem vadászok.

Apró tanulsága is van a szavának:
Emberek, akik túl nagyra vágynak,
s nem becsülik azt, mit már elérnek,
állandóan üres kézzel élnek…

A sas és a róka
barátságot kötött.
Egyszerű gondolat
volt a szándék mögött.
Azt is kigondolták,
közel fognak lakni,
egymás közelsége,
barátin fog hatni.
A sas felköltözött
egy jó magas fára,
rókánknak alatta,
bozótban lett vára.
A sas fenn a fészken
fiókákat költött,
s odalenn a róka is
szült néhány kölyköt.
Történt pedig egyszer,
- a rókánk vadászott -
élelemnek híján
a sasunk leszállott,
zsákmányai lettek
a játszó ap-rókák,
miket felzabáltak
az éhes fiókák.
Visszatért a róka,
látja a gaztettet,
mit régi barátja,
a réti sas tett meg.
Kesergett a róka,
kölykeit sajnálta,
tehetetlenségben
fogant szörnyű átka.
Mert repülni nem tud,
hogy fent bosszút álljon,
mert ő földi állat,
szárnya sincs, hogy szálljon.
Annak aki gyenge
átok az egyetlen
vigaszt nyújtó fegyver
az erősebb ellen.
Ahogy telt az idő,
bűnhődött a vétkes,
ki barátságot szeg,
annak esedékes.
Nem messze a mezőn,
áldoztak egy kecskét,
istennek ajánlva
lángra gyújtott testét.
Az otthagyott prédát
a sas kifigyelte,
magával ragadta,
fészkébe cipelte.
Ám a zsákmánya még
egy-két helyen égett,
lángra lobbantotta,
a kibélelt fészket.
A perzselt fiókák
mind a földre estek,
az ott járó róka
vacsorái lettek.
Be is falta rögtön,
mind a szegény pára,
a sírva vijjogó
sas szeme láttára.
Mese tanulsága:
barátod ne sértsd meg,
akkor se, ha nem tud
bántani a sértett.
A bosszút megúszod,
Hasznodra nem válhat,
mert, majd igazságot
az isten szolgáltat.

Egyszer a csókának
nagy ötlete támadt!
Elképzelte magát,
böhöm nagy madárnak.
Rögvest példaképet
választott magának:
A sas lesz a bálvány,
- eléggé nagy állat!
Legközelebb ezért
lesben állt és nézte,
- mert egy emelettel
alatta volt fészke, -
hogy a ragadozó
bárányra vadászott,
felkapva prédáját
hipp-hopp tovaszállott.
Így a zsákmányszerzést
elleste a csóka.
Egyből belevágott,
nem is gyakorolta.
Kinézte magának
a nyáj legszebb kosát,
lecsapott az égből…
De mégsem tett csodát.
Mert a csóka körme
kos gyapjába akadt,
hiába csapkodott,
nem szállt fel, ott ragadt.
Nehéz volt a hím juh,
- s csapdában a karma!
Nem tud menekülni,
bárhogy is akarna.
Rohan már a pásztor,
elkapja a csókát.
Gyorsan lenyiszálja
összes szárnya tollát.
S mivel időközben
beköszönt az este,
pásztor a csókával
otthonát kereste.
Megörvendezteti
apró csemetéit,
s ahogy megmutatja
meredt szemmel nézik.
Örülnek a lurkók,
azért megkérdezik
apjuktól a dolgot:
- Milyen madár ez itt?
-Ez bizony egy csóka -
válaszol a pásztor
- az persze más dolog,
mit gondolt magáról
ez a buta madár,
magát sasnak hitte,
és ahogy látjátok
igen “sokra vitte”.
Végül tanulsága
is van a mesének:
Nem sok értelme van
olyan versengésnek,
mikor nálad jobbat
próbálsz megelőzni,
de meglévő erőd
kevés, nem tudsz győzni.
Nem fogsz majd örülni
baljós sikerednek!
Egy dolgot érhetsz el,
azt, hogy kinevetnek.

Aranyosi Ervin: Boldog új évet

Eljött hát a szilveszter,
Éjfélt üt az óra.
Legtitkosabb vágyaid
váljanak valóra.
Harangoznak, szól a himnusz
pezsgő a kezedben.
Kívánom, hogy életed
teljen szeretetben.
Egészséged, egyre jobb,
szíved fitten dobban,
mozogj, nevess, s érezd magad
napról-napra jobban!
Váltsd valóra terveidet,
legyen, ahogy kérted.
Kívánok egy sikeresebb,
boldogabb új évet!

Aranyosi Ervin: Varázslatos kívánság

Hej, ha varázspálcát foghatnék kezembe,
a világon minden ember boldog lenne.
Nem is ismernének szomjúságot, éhet,
s vidámmá válhatna az emberi élet.
Minden ember arcán csak mosoly ragyogna,
s kinek kedve támad vidáman dalolna.
Nem ismerné senki a szomorúságot.
Egy nagy zsákba kötném a nyomorúságot
és eldugnám a mély tenger fenekére.
Bőség és a jó kedv jöjjön a helyére!
Higgyük, megváltozhat a világ, s az élet!
Mindehhez kívánok boldogabb, új évet!

Aranyosi Ervin:  Szilveszterkor

Engedjük el ezt az évet,
hozott rosszat, hozott szépet.
Az újat kezdjük tiszta lappal,
legyél boldog éjjel-nappal.
Kísérjenek szép emlékek,
amik szíved mélyén élnek.
A jövőtől újat várok,
boldog új évet kívánok.

Az ifjúság mércéje
sosem az életkor.
Szellem és a lélek,
mely benned össze forr.
Akarat, elszántság,
és képzelőerő,
érzelmek tisztasága
szívedből tör elő.

Vágysz-e újabb kalandra?
S ha kell, legyőzöd-e
a lustaság igáját,
s erővel győzöd-e?
Hogy megvívd újabb harcod,
kiállj eszméidért,
mely nem hajlott igába,
mi szebb jövőt ígért?

Ha évek múlásával
arcodra ránc kerül,
lángoló ifjúságod
lobog-e legbelül?
Vagy lelked simaságát
borítja korod ránca,
szellemed csuklójára
került bilincse-lánca?

Kétség, ha felmerül,
- mit okoznak a gondok,
reménytelen, hitetlen,
tehetetlen bolondok,
kik holtan menetelnek,
lelkük tiporva porba.
Öreggé vénült szívvel
a földi pokolba.

Nem számít mennyi éves,
az ember fiatal.
Ki felnéz a csillagokra
és repülni akar.
Ki minden egyes éjen,
kalandot álmodik,
s a szépséges világra
rácsodálkozik.

Nem fél a kockázattól,
és gondolkodni mer,
bízik a holnapjában,
hogy eljön a siker.
Naponta megcsodálja,
mit addig alkotott,
s megújuló reménnyel
vár minden új napot.

Oly friss az ifjúságod,
amint reményeid,
ahogy öreggé tesznek
rút kétségeid.
Ha hited hajtja vágyad,
szemedbe fény kerül.
Lelkednek csillogása
tekintetedben ül.

Oly ifjú most a lelked,
akár az Önbizalmad!
Korod súlyát, ha érzed,
az csak félelmet adhat.
Fiatal minden álmod,
s Öreg a csüggedésed!
Ifjú szíved és lelked,
ha a szépséget érzed.

Tiéd öröm, s merészség,
a büszkeség, s a nagyság,
az emberség, s e föld is,
a végtelen szabadság.
Amíg bent fiatal vagy,
bármi tiéd lehet,
s elvenni tőled mindezt,
sehogyan nem lehet.

Tudd, csak akkor öregszel,
ha lelked szárnyait,
földhöz bilincselik
a csalódásaid.
Ha szomorú szemekkel,
lesed a nagy világot,
s úgy teszel, mint vak árva
ki szépet sohase látott.

Van egy lovam.
gyönyörű kanca Ő,
Lónyelven lány,
vagy jobban mondva nő.

Fekete szőrén
fénylőn ragyog a nap,
Az orra keskeny,
két meleg szeme nagy.

Mozgékony szája,
úgy látom mosolyog.
Lófoga van,
- ez nem ritka dolog.

A kockacukrot
kezemből cseni el,
és ahogy nézz rám,
nagyon szeretni kell.

Homlokát, orrát,
ha megsimítom.
kezemen érzem,
- szereti nagyon.

És mikor hátát
végre felnyergelem,
és lóra szállok
Ő útra kél velem.

Felülről nézve
még szebb a világ,
A szemem innen
Jó messzire lát.

Átveszem lassan
mozgása ritmusát,
s átélem véle
őseink rítusát.

Mert lóra termett,
régen a magyar.
Határozott lett,
tudja mit akar.

Magyar vagyok,
nekem is van lovam.
Amikor vágtat,
jól érzem magam.