Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Hogyan lettem óvodás


Aranyosi Ervin: Hogyan lettem óvodás

Anyukám egy napon
kézen fogott engem.
Mondta: – Itt az idő,
óvodába mennem.

Kicsit féltem ugyan,
de kíváncsi voltam,
– Na jó, én nem bánom,
indulhatunk! – szóltam.

Ott, az óvodában,
óvónéni várt rám.
S láttam sok kis arcot,
– tán magamat látnám?

Néhányuk megszeppent,
na de mind kíváncsi,
Ők is pont most kezdtek
Óvodába járni.

Kis székek, asztalok,
voltak a teremben,
a polcon sok játék,
sorakozott rendben.

Aztán Anyu mondta,
– neki el kell menni!
Próbáljak meg bátor,
kis óvódás lenni.

Érezzem jól magam,
viselkedjek szépen,
délben majd egyem meg,
a finom ebédem.

Játsszak társaimmal,
s az idő elszalad,
s Ő majd siet értem,
itt legyen hamarabb.

Sok új dolog várt rám,
mert az Ovi csodás.
Valahogy így történt,
így lettem óvodás.

Aranyosi Ervin © 2015-05-14.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Hóember születik

Aranyosi Ervin: Hóember születik

Hófehér hópihék szállingózva hullnak.
Bokrok, fák, háztetők fehérbe borulnak.
Az utat, a járdát vastag hó takarja.
Csak szél úrfi játszik, itt-ott felkavarja.
Lám, nyílik egy ajtó, vidám ricsaj támad,
apró gyereksereg indul a világnak.
Ők még óvodások, várták már a havat,
remélik, hogy könnyű, puha, s könnyen tapad.
Felöltöztek szépen. Kesztyű, kabát, sapka.
Sál került nyakukba, csizma lábaikra.
Kell is a védelem, kinn a nagy hidegben.
Vidám várakozás csillog a szemekben.
Óvónéni is jön, – együtt szőttek tervet,
– hogy egy hóemberbe “életet lehelnek”.

Apró kesztyűs kezek havat markolásznak,
próbálják formálni. Kesztyűs kézzel bánnak,
a friss. puha hóval, ami összetapad,
s láttán a sok ovis mosolyra is fakad.
Apró hógömböcskék vannak a kezükben,
s rögtön huncutságok járnak az eszükben.
Megdobom a Jancsit, – gondolja Juliska
a Pirit, a Petit, – hosszú lesz a lista.
Repül a hógolyó, s jön a válasz rögtön,
hócsatában bátor a nagyobb,  s a pöttöm.
A szemek csillognak, arcok kipirulnak,
hóból készült golyók egyre szállnak, hullnak.

A nagy hócsatának sose lenne vége,
de a hóembert is építsük meg végre!
– Szól az óvónéni – s egy hógolyót görget.
Hó, amerre elmegy, már nem lepi a földet.
A golyóra tapad. Nő az “istenadta”,
nem kis hógolyó már, hanem egy nagy labda.
– Gyertek, segítsetek, alig bírom tolni!
S lám a kis lurkóknak nem kell többször szólni.
Tolják, kerekítik, át sem érné karjuk.
– Megnő a hóember, ha nagyon akarjuk!
Kész van az első gömb, – Ez lesz majd a lába,
ezen jön jövőre velünk iskolába.

– Gyúrjuk meg a törzsét, induljon a henger!
Újabb gömbbel bővül az épülő hóember.
Törzsére nagy fej kell, –  Hóember ezt kapja!
– Nehogy rácsússzon a nagy vödör kalapja!
Sárgarépa az orr, fekete szén szemek,
ügyesen felrakják, apró, kesztyűs kezek.
Szájat is rajzolnak, hogy tudjon beszélni.
De míg karja nincsen, addig nem fog élni.
Gyúrnak neki azt is, törzséhez tapasztják.
– Jaj, a cirok seprűt, az ajtónál hagyták.
Az is előkerül és nagy sikert arat.
Kell, hogy a hóember söpörje a havat.

Elkészült a nagy mű, szépen körbeállják,
titokban a fiúk Őt is megdobálják.
De nem árt meg neki, sőt, mintha nevetne,
úgyis az a vágya, hogy  gyerek lehetne.
A délelőtt elszállt, ebéd várja őket,
beterelik szépen a “hó-építőket”.
Be nem áll a szájuk, annyi volt az élmény.
Kint meg egymagában füstölög a kémény.
A hóember körülnéz, – nem alussza álmát,
birtokba veszi a havas birodalmát.
Reménnyel szívében a holnapot várja.
Ha lesz még elég hó, neki is lesz párja.

Aranyosi Ervin © 2010-12-02.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva