Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Felnézek rád


Aranyosi Ervin: Felnézek rád

Felnézek rád, te vagy a példaképem!
Figyelem, mit teszel, másolom is szépen!
Szeretnék majd egyszer hasonlóvá válni!
Mutass hát meg mindent, mit, hogy kell csinálni!

Ha jó példát mutatsz, boldogan követlek,
bámullak, csodállak, a mintát látom benned.
De vigyázz, másolok, és nem csak kiválót,
azt is, ami gyarló, rajtad kívülállót.

Lemásolom tehát, számtalan hibádat,
abban a hiszemben, hogy javamra válhat!
Példaképnek lenni komoly felelősség,
hagyni, hogy jellemed mások is felöltsék.

A hiteim sorát, mind te alakítod,
követőd jellemét rontod, vagy javítod.
Még nem válogatok, hiszek neked, s benned,
talán ezért könnyű példaképnek lenned.

Tükrözöm majd mindazt, amit megtanultam,
és majd meghatároz tőled tanult múltam.
Lelkem a megfigyelt mintákat éli meg,
hogy mire is épült, a végén érti meg!

Felnézek rád, nincs okom számon kérni,
tanulnom kell a világom megélni.
Tükröd leszek, amit adsz, azt kapod,
felnézek rád, hisz gyermeked vagyok!

Aranyosi Ervin © 2017-10-18.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Lámpás légy!


Aranyosi Ervin: Lámpás légy!

Nap, mint nap csodákban élünk,
de nem látjuk, mivel félünk.
s bár az Isten bennünk él,
lelkünk nem lát, nem remél.

Vágyunk szépre, egészségre,
s nem látunk rá az egészre,
csak a részleteket látjuk,
felnagyítjuk, rosszra váltjuk.

Szeretetben ott az egység,
a jó lelkek ezt keresték,
de míg kétség marad bennünk,
nem hagy boldogokká lennünk!

MAGok vagyunk, MAGból lettünk,
nincs más hatalom felettünk,
csak hitünkben a sötétség,
s lelkünkben az örök kétség.

Tudatos vagy? Akkor érted,
a világod van te érted!
Nemcsak te vagy a világért,
ezért jöttél, semmi másért.

Ezért jöttél, jobbá válni,
a világod megcsodálni,
ahol hibás, jobbá tenni,
elesettet felemelni.

Megosztottat összefogni,
nemcsak nap, mint nap nyafogni,
teremteni szeretettel,
szívével lásson az ember!

MAGnak jöttél e világra,
nyisd meg szíved valahára!
Ne szenvedj és ne siránkozz!
Az a rossz út, mi elátkoz.

Emelkedj ki a közönyből,
lépj ki végre börtönödből,
emeld fejed, s nézz az égre,
vedd észre a Napot végre.

Ne csak árnyékodat lássad,
ne a földi sírod ássad.
Lásd meg a jót és a szépet,
ne csak rángasson az élet!

Te akarjál jobbá válni,
méltósággal lábra állni,
Büszkének lenni magadra
és a jóra, feladatra!

Ne az elvárás vezessen,
engedd szíved, hogy szeressen.
akarj mást is felemelni,
együtt szép EGYSÉG-re lelni.

Találsz olyat, aki kéri,
és örül, ha jóság éri,
aki remény után kutat,
annak mutass helyes utat.

Aki nem kér, azt hagyd békén,
hadd kullogjon a sor végén,
Ki hisz benned, annak adjál,
csalódástól ne lankadjál.

Lépj csak tovább segíts máson,
hagyd, hogy szíved megbocsásson!
Hitet osszál, reményt, békét,
lelked minden emberségét!

Szórd a magot, hogy kikeljen,
másban jó talajra leljen,
Mutass példát, más hadd lássa,
itt a mennynek földi mása!

Lámpás légy, s lelj követőkre,
világíts a sötét földre!
Szívük szeretettel teljen,
s a járható útra leljen!

Aranyosi Ervin © 2017-09-03.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Példa – beszéd


Aranyosi Ervin: Példa – beszéd

Becsaptál, de csúnyán…
– Megbocsájtok mégis!
Elengedem dühöm,
s megbocsájt az ég is.
Nem engem mérgez már,
tettednek a súlya,
s az sem izgat,
vajon leszek-e tanúja,
mikor visszakapod,
amit nekem szántál,
mikor rosszhiszeműn
velem rosszul bántál.

Nem vagyok én bolond,
hogy igyam a mérged.
Szálljon vissza reád,
bántson inkább téged.
Én nem bántottalak,
az én lelkem tiszta,
s tudom, amit küldök,
azt kapom majd vissza!
Azt adom hát neked,
mit magamnak szánnék.
S tudod, magam felé
mindig jó a szándék.

Szeretetet küldök
szerte a világba,
az élet mezeje
boruljon virágba.
Küldöm a mosolyom,
öltsd fel az arcodra,
addig sem gondolsz tán,
öncélú harcodra.
Hagyd, hogy a szívedet,
mosoly gyújtsa lángra,
s küldd el ezt a lángot
szerte a világba!

Hiszem, hogy a jóért
megkapom jutalmam,
s csupa jó jön felém,
hisz példát mutattam.
Az én szeretetem
a másikét vonzza,
mely a lélek szavát
szintén viszonozza.
Te is látni fogod,
működik a képlet,
a megoldás kulcsa
mától a tiéd lett!

Használd te is bátran,
tanulj meg szeretni!
Így tudod a jóság
szép magvát elvetni.
Mikor megbocsájtasz,
nyugodt, derűs maradsz,
a szeretet útján
a jó felé haladsz.
Légy hát útmutató,
és mutasd a példát,
ezzel a tudással
a szebb létet éld át!

Aranyosi Ervin © 2017-08-22.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Mikor leszek boldog?


Aranyosi Ervin: Mikor leszek boldog?

Mikor leszek boldog?
– Amikor akarom!
Mikor nem a múltam
sebeit vakarom.
Mindnek megbocsátok,
ki ellenem vétett,
mert a vádaskodás
nem oszlat sötétet.

Mert tudom a dühöm,
haragom és mérgem,
lelkemet mérgezik,
s nem élhetek szépen.
Elvakultan nem jó
a világban járni,
nem enged álmodni,
kitárt szívvel látni!

Múltam összes súlyát
leteszem hát végre,
Súlytalanná válva
felszállok az égre.
Itt az élő létben,
mindent megcsodálok,
megértőn figyelve,
boldogabbá válok.

Mikor leszek boldog?
– Ha már nem ítélek,
elfogadva, értve,
szívem szerint élek.
Érzésem figyelve,
hallgatok szavára,
így épül szép jövőm
csodálatos vára!

Mások életére
jó példámmal hatok.
Megismerem magam,
megtudva, ki vagyok.
Tudom, ma teszem le
szép jövőm alapját,
építőköveit
gondolatok adják.

Amit elképzelek,
az válhat valóra,
csak miattam múlik
minden perc és óra.
A jóra törekszem,
– persze még hibázok –
hát a tanulásra
mindig akad száz ok.

Mikor leszek boldog?
– Amikor akarom!
Mikor a gondjaim
már nem nyomnak agyon.
Mikor az életem
végre már élvezem,
s mikor a dolgomat
szívem szerint teszem.

Mikor testemben nem
képzek betegséget,
ha lelkiismeret,
önvád már nem éget.
Amikor megértem,
mi miért történik,
s tudatosan megyek
az utamon végig.

A kérdés még mindig:
– Boldog mikor leszek?
Mikor világomért
élek, lépek, teszek.
Mikor úgy, ahogy van,
vele eggyé válok,
magamért és értük
egyaránt kiállok.

Azt adom másoknak,
amit én is várnék.
Világítok nekik,
s menekül az árnyék.
Így borul világom
örömbe és fénybe,
s boldogság költözik
minden érző lénybe!

Addig még tanulok,
és teszem a dolgom.
Világom nagy részét
már szívemben hordom.
Ügyelek hitemre,
a teremtő szóra,
így váltom jövőnket
kedvesebbre, jóra!

Kedves embertársam,
akarj boldog lenni!
Kezdj el világunkért
te is sok jót tenni!
Nem várok túl sokat,
szívvel tedd a dolgod,
legyen szép világunk
felhőtlenül boldog!

Aranyosi Ervin © 2017-08-10.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Isten gyermekei


Aranyosi Ervin: Isten gyermekei

Isten gyermekeként születtünk a földre,
angyali lélekkel, földi testet öltve.
Teremtő tudással is meg lettünk áldva,
csodákat tehetünk a létet csodálva.
Gondolatainkkal, s tettekkel teremtünk,
ehhez meg van minden szép képesség bennünk.
Figyelmünket kéne jó felé terelni,
s az egész világot boldogabbá tenni!

Naponta árad ránk Isten tiszta fénye,
s a lelkünkben él a szeretet erénye.
Ezt, mint gazdag vetést, széjjel kéne szórni,
szerető szavakra, jóként válaszolni.
Segíteni egymást, kezet nyújtva szépen,
a porból az embert felemelni készen.
Szeretetet adva jó példát mutatni,
mások jó szándékát kedvesen fogadni.

Ha angyallá válnánk máris jobbak lennénk,
egymás hétköznapját szebbé, jobbá tennénk!
Élveznénk a létet, nem a halált várnánk…
Mi lenne, ha végre, együtt megpróbálnánk.
Mennyet építenénk idelent a földön,
nem lenne többé bűn, nem kellene börtön!
Nemcsak elképzelnénk, tudnánk Istenünket,
így válna számunkra minden napból ünnep!

Aranyosi Ervin © 2017-07-02.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Apák napjára


Aranyosi Ervin: Apák napjára

Tudod-e, hogy ma van a jó Apák napja?
Hiszem, a köszöntést mindegyik megkapja,
ki a gyermekével rendesen törődött,
ki példát mutatott, s elég időt töltött.

Hát meg is érdemli, mind ki jó apa volt,
– aki nem csak uralt, jóról nem csak papolt –
aki kimutatta igaz szeretetét,
s ellátta jó szóval, tanáccsal gyermekét.

Ki a szeretetet nem csak pénzben mérte,
időt áldozott rá, s megdolgozott érte,
a tenyerén hordta, néha kényeztette,
s gyermekét példával jobb emberré tette.

Aki odafigyelt, aki meghallgatott,
aki, hogyha kellett jó tanácsot adott,
aki vitt magával egy egész családot,
legyen hát az ő jó szíve is megáldott.

Aki megtanított, hogyan is kell élni,
hogy védd meg magadat, miért nem kell félni!
Kire – bármi történt – mindig számíthattál,
kinek a szemében jó gyerek maradtál.

Aki kényeztetett, aki veled játszott,
aki megmutatta neked a világot.
Aki anyukát is megbecsülte szépen,
kinek biztonságban voltál az ölében.

Ki az életében mutatta a példát,
hogyha felnősz egyszer, azt majd te is éld át,
hogy tovább adhassad majd a gyerekednek,
az igaz példáját a szív-szeretetnek.

Tudod, jó apának sem túl könnyű lenni,
nem mondja el senki, mikor, mit kell tenni,
ám, ha gyermekedet jósággal neveled,
akkor szívesen tölt sok-sok időt veled.

A fiad majd egyszer a nyomodban lépked,
és ha jó úton jár – igazol az élet.
És lányod, ha hozzád hasonló párt választ
– hogy jó apa voltál? – megkapod a választ!

Köszöntsük hát szépen, ma a jó apákat,
ünnepeljük őket, minden egyéb várhat!
Legyenek ölelve, legyenek szeretve,
legyen erős válluk jól megveregetve!

Aranyosi Ervin © 2017-06-18.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Csúfolódunk

Csúfolódunk
Aranyosi Ervin: Csúfolódunk

Csúfolódunk, csúfolódunk,
de ez még csak játék.
Nincsen benne rossz akarat,
vagy lenéző szándék.

Ezt láttuk  a felnőttektől,
s látod, mi is tudjuk!
Életünket a példához,
hozzáigazítjuk.

Ezért fontos a jó példa,
mert a gyermek másol,
nem mindegy, hogy milyen felnőtt
lesz az óvodásból!

Csúfolódunk, csúfolódunk,
– maradjon ez játék!
Ebben nincs még a másikat,
megbélyegző szándék!

Aranyosi Ervin © 2017-02-18.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A kutya, mint példa

a kutya mint példa
Aranyosi Ervin: A kutya, mint példa

A kutya megmutatja, hogy kéne szeretned!
Önmagaddal mindig barátságban lenned!
Tűrni, elfogadni mindegyik hibádat,
s víggá tenni magad, ha rád lel a bánat.
Felnézni magadra, mindig megbecsülni,
önmagad szemében központba kerülni.
Hinni azt, hogy jó vagy, akár a jó Isten,
s kételkedni benned semmi okod sincsen.
Ezért hát javaslom, hogyha jóra vágynál,
keresd hát a mintát szerető kutyánál.
Hogy tekints magadra, tőle majd meglátod,
ráadásul lesz egy őszinte barátod!

Aranyosi Ervin © 2016-09-18.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Amíg énnekem van…

Fotó: Barta Gigi

Fotó: Barta Gigi

Aranyosi Ervin: Amíg énnekem van…

Amíg énnekem van, nem sajnálom tőled.
Talán, az én példám, jót hoz ki belőled.
Hiszem, hogy a világ szépen megváltozna,
ha mindenki, másnak ilyen példát hozna.
Először azonban nekünk kell változnunk,
kicsit jobbá válni, áldozatot hoznunk,
így lelhetünk aztán, minket követőkre,
csak ily módon juthat a világ előre!
Amíg énnekem van, addig neked is lesz,
s tudom elesettnek, te is magot hintesz.
Hagyod, hogy a jóból kivegye a részét,
tegye ő is szebbé világa egészét.

Aranyosi Ervin © 2016-08-28.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Én nagyot álmodom!

Én nagyot álmodom
Aranyosi Ervin: Én nagyot álmodom!

Én nagyot álmodom, s elhiszem egészen!
Elindulok felé, és lesz benne részem!
Mert, mikor a lelkem, együtt rezeg véle,
megtapasztalhatom, hogy a vágyam él-e?

Nem elég a távcső, hogy a célom lássam,
útra is kell kelnem, s ha kell, lesz is társam!
A jó Isten segít, ha az útra léptem,
ha hiszek a célban, egyengeti léptem!

Hacsak nem teremtek, akadályom nem lesz,
csak rossz gondolatból épülhet a ketrec,
ami akadályoz, hogy célom elérjem,
hogy a saját vágyam, s életemet éljem!

Cél a csillagos ég, alább nem is adom,
hagyom álmaimat áradni szabadon,
s hagyom, hogy mások is a példámat lássák,
és ha tetszik nekik, utánam csinálják.

Tanulom az utam, tiszta szívből járni,
máson segíteni, másokat szolgálni.
Mikor azt keresem, jó cél mindig akad,
a siker a hitből, s a vágyakból fakad.

Ámde nem szeretnék magamra maradni,
ha együtt haladunk, többet tudunk adni!
Ha még nincs jó célod, hogy védd egészséged,
jöjj, segítek neked, hogy vágyaid elérjed.

Fontos, hogy a vágyad tiszta célt szolgáljon,
másokon segítsen, sikeressé váljon!
E cél érdekében pallérozd az elméd,
találd meg életed valódi értelmét!

Aranyosi Ervin © 2016-02-15.
A vers megosztása, másolása
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva