Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Gondolatok az életről


Aranyosi Ervin: Gondolatok az életről

Azt hiszed, ha végére érsz, megítélnek téged?
Bírád elé fogsz kerülni, s jön a végítélet?
Az fog rajtad ítélkezni, aki mindent látott?
Aki hagyta, hogy tönkretedd csodaszép világod?
Aki látta bűneidet, és mégsem szólt közbe,
mintha nem is lenne kapocs teközted és közte?
Mindent rád hagy, mint a szülő buta gyermekére,
és a végén ráolvassa bűneit fejére?

Azt mondjátok, egyszer élünk, s azért állunk sorba,
hogy ki menjen mennyországba és ki a pokolba?
Ha bűneid elköveted, s azután megbánod,
csak a jótett lesz érvényes, s veheted kabátod?
Nem számít már amit tettél, a lét tanítása,
úgy sem születsz le a Földre, s nem lesz rád hatása?
Ha ez így van, valójában mi motivál téged?
Szerintem még ma sem érted miről szól az élet.

Hányszor jövünk, hányszor megyünk? Nem tudom a választ.
Keressük a helyes utat és a lelkünk választ.
Érzések és gondolatok befolyással vannak.
Hogy mi a jó? Megtalálni neked kell, magadnak!
A jó Isten figyel téged, általad tapasztal,
ha a lelkedet kitárod fényével vigasztal.
Szűrőiden engeded át azt, mik reád hatnak,
s vagy megoldódnak a dolgok, vagy új rejtvényt adnak.

Nincs jó ember, nincs rossz ember, bűntelen, vagy bűnös!
S el ne hidd, hogy boldogabb, ki közelebb a tűzhöz!
Az életünk csak tanulás – senki nem osztályoz –
csak a lélek kerül közel igaz valójához.
Minden tetted visszakapod, ezért úgy bánj mással,
hogy ne legyen túl sok dolgod majd a megbánással.
Azt add, amit te szeretnél, amit várnál mástól,
s akkor nem lesz félnivalód e szép tanulástól.

Mindannyian egyek vagyunk, hát egymásért élünk!
Leszületünk újra, s újra, csak testet cserélünk.
Cipeljük a bűneinket, míg jóvá nem tesszük.
A másokét megbocsájtjuk, s végleg eleresztjük.
Az csak a baj, a legtöbbünk csak a végét várja,
s iskoláját tudatlanul újra, s újra járja.
A túl sok kör felesleges, elszenvedett élet,
ezért aztán sokakba csak hálni jár a lélek!

Ha mindenki megértené, miért jött a Földre,
létünk csodás, közös útja átválthatna zöldre.
Egymásért és támogatva tennénk mind a dolgunk,
s rájönnénk, hogy bizony eddig vakok, buták voltunk.
Nem harcolnánk, versengenénk többé már egymással,
lelkünk összhangba kerülne milliárdnyi társsal.
Nem bántanánk világunkat, vígan élnénk benne!
Végleg eltűnne a pokol. Itt Mennyország lenne!

 Aranyosi Ervin © 2018-07-19.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Tapasztald meg az álmodott csodát!


Aranyosi Ervin: Tapasztald meg az álmodott csodát!

Nem érdekel, hogy mit gondoltok rólam,
hisz nem tudjátok ki vagyok, ki voltam!
Hiszen én sem ismerem még magam,
mert minden új nap, újra csak ma van.

Élek tehát, teszem a dolgomat,
s nem bízom másra! Megélem sorsomat!
Hát minden újabb nap, egy új remény,
mikor a sorsom magam írom én!

Hiszed, más írja az én könyvemet?
Ezen, bizony a teremtőm nevet!
Hisz elültette bennem a tudást,
kizárhatom a sok nagyszájú MÁST!

Aki vagyok, mindig is az leszek,
s az boldogít, mit lelkemből teszek,
s ha azt teszem, amit nem tudok,
majd önmagamtól orra is bukok!

DE jó azt tudni, hogy tanulhatok,
és más lelkére én is úgy hatok,
ahogy mások érintik lelkemet,
tanít a lét, felnyit lezárt szemet.

Már nem akarok megfelelni én,
csak gondolattól vagyok én szegény,
s ha szabad vagyok, gazdag lehetek,
s boldog a lét, amikor szeretek.

Akartam én mást is tanítani,
sok mondatomat visszahallani,
hogy jó utamat megleltem talán,
s ez visszajön létem tükörfalán.

Lehet kívül oly zord a külvilág,
szívemben őrzöm mégis a csodát,
mert itt vagyok a létben veletek,
és boldogít, ha szívből szeretek.

Mert boldogít, hogy reményt adhatok,
ha megnyithatok bezárt ablakot,
hadd repüljön ki rajt’ a képzelet,
legyen gazdag végre a lét veled!

Csak higgy magadban, ahogy én hiszek,
s a holnapodba tiszta fényt viszek.
Tedd magadévá, mit én adok át,
ismerd fel benne a fénylő csodát.

Ha megértetted, használd lelkesen,
és ne azért, mert hátha meglesem,
hanem azért, hogy más is értse meg,
boldog a lét, ha magasban rezeg.

Ha szívedet a hála járja át,
ha szolgálod az emberek javát,
ha közben mindezt szívből élvezed,
ha magasba egy vidám szél vezet!

Nem érdekel ki voltam, ki vagyok,
magam mögött sok lábnyomot hagyok,
s lesz majd olyan, aki nyomomba lép,
s ha változom, majd változik a kép.

És tőlem is változik a világ,
s csodás dolog az újat élni át,
mikor tudom, ezt hívtam létre én,
kigondoltam és elindult felém.

Még nem hiszed: – A gondolat teremt!
Mi mozgathatjuk így a végtelent!
Hisz teremtőnkkel, teremtők vagyunk,
s az életünkkel mind nyomot hagyunk.

Csak az nem mindegy, milyen nyom marad,
hogy felemeled mennybe önmagad,
vagy inkább le, pokolba taszítod,
s poklod tűzét és kén-szagát szívod?

Mert ha a lélek felül emelkedik,
a vízen száll, siklik a szép ladik,
ha lelked nem iszapban süllyed el,
a szépet látod, amit szeretni kell.

Nap ragyog rád a csodás ég alatt,
s érted dalolnak vidám madarak,
érted rügyeznek bokrok és a fák,
te érted szépül meg a nagyvilág.

Hisz értünk van, nekünk teremtetett,
ehhez adott Teremtőd életet,
A dolgod azt, hogy teremts csak tovább,
s tapasztald meg az álmodott csodád!

Aranyosi Ervin © 2018-03-28.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Nem vagyok Megváltó!


Aranyosi Ervin: Nem vagyok Megváltó!

Nem vagyok Megváltó,
bár, akár lehetnék!
Ha sok sérült lelket
boldoggá szeretnék.

Ha csak megmutatnám,
milyenné kell válni,
ha már képes lenne
magáért kiállni!

Megnyitva a szívét,
őszintén szeretni,
önmagáért, s másért
csak jót cselekedni.

Nem vagyok Megváltó!
Hiszem, él az Isten!
Az embernek útja
ő nélküle nincsen.

Hiszed, vagy nem hiszed,
tudod, ez sem számít!
Minden gondolatod
valósággá válik!

Nem létezik pokol,
csak a földi élet,
magad teszed azzá,
mikor rosszul éled.

Minden rossz tettedet
egyszer visszakapod,
jövőd fájdalmait
magadnak faragod.

Amíg a lelkünkben
ott lakik a kétség,
míg van megosztottság,
addig lesz sötétség!

Dobd el irigységed,
dühöd és haragod,
hadd járjon át fénnyel
az éltető Napod!

Bocsásd csak meg másnak,
mit ellened vétett,
az elengedéssel
saját lelked véded.

Mert a harag méreg,
megöli a lelket
akik egymást bántják,
bűnükért felelnek.

Ki lop, csal, hazudik,
mind-mind visszakapja,
majd új életében
áldozik le Napja.

Nem vagyok Megváltó,
mégis segíthetek,
felolvaszthatom a
megfagyott szívedet.

Nem fogom el venni
tőled bűneidet.
Élvezd csak hatását,
amit tettél, tied!

Inkább tedd a jót hát,
szeresd a világot.
Ha változik minden,
eredményét látod!

Nem vagyok próféta,
de ha ezt megérted,
akkor tudtam tenni
a legtöbbet érted.

Szeretet a jövő,
szeretet az élet,
ha szeretsz, világod
gazdagabb lesz véled.

Engedd el a fájót,
bocsájtsd meg a múltat,
ha a tanítását
végre megtanultad.

Kérlek, hited szerint,
tegyed jól a dolgod,
változzon világod,
s legyél tőle boldog!

Aranyosi Ervin © 2018-03-14.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A fény gyermeke vagy

A feny gyermeke vagy
Aranyosi Ervin: A fény gyermeke vagy

Szeretnél egy jobb világot?
Rakj rendet magadban!
Mert a világ téged tükröz
minden pillanatban!
Minden egyes gondolatod
rezgés, s meghatároz.
Így vonzza a külvilági
történést magához.

Ahogy járod világodat,
az maga a kérdés!
Nincsen ördög, nincsen pokol,
nincsen megkísértés!
Te döntöd el, hogy figyelmed
mire is irányul,
azt vonzod az életedbe,
amire az ráhull.

Ha kamerád rosszat kutat,
csak a rosszat látja!
Eltűnik a gyémántodnak
csillogó karátja.
Kialszik a fény belőled,
lekapcsol a lámpa,
sötét űrbe burkolózol
csak a rosszat látva.

Te a fény gyermeke lettél,
kiragyognod kéne!
Teremteni szebb napokat,
s nem ülni sötétbe’.
Bekapcsolni fényszóródat,
végre, más is lásson!
Szeretettel jobbíthatsz csak
ezen a világon.

Fókuszálj hát szebb dolgokra,
nem is kell mást tenned!
Hálás szívvel a poklod is
mennyé válhat benned!
Ne engedd, hogy irányítsák
figyelmedet mások!
Akard a jót, életedre
nincs igazán más ok!

Szeretettel, jó szándékkal,
hittel és reménnyel
megtöltve a napjaidat,
járhatsz eredménnyel.
A hála meg gazdagíthat,
örömöt szerezhet,
csupán saját világodat
kell jobbá szeretned!

Aranyosi Ervin © 2017-03-04.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Ábrándozni jöttem

Ábrándozni jöttem

Aranyosi Ervin: Ábrándozni jöttem

Ábrándozni jöttem. Szálló felhőt látni.
Színes szirmot bontó virágot csodálni.
Testvérként tisztelni körülöttem mindent.
Önmagamba nézve felfedezni Istent.

Szeretni a világ minden élő lényét,
magamba fogadni éltető Nap fényét.
Langyos, lágy esőben ázni, megfürödni,
szerető szívekben élni, tündökölni.

Ábrándozni jöttem, önmagamból adni!
Megpróbálni mindig embernek maradni.
Megmutatni másnak, mitől szép az élet,
azt, hogy nincsen pokol, s nincsen végítélet.

Mert mind lelkek vagyunk, kik élünk e Földön,
Csupán elhitetik, de ez itt nem börtön,
csak a lehetőség csodaszép világa,
lelkünk tükörképe, életfánknak ága.

Belsőnk tükörképe, képzeletünk része,
erre épül külső világunk egésze.
Kiküldött kérdésre kapott válasz mása,
a világ szívének együtt dobbanása.

Ábrándozni jöttem, s megtanultam félni,
halálomat várni, múlt-árnyékban élni.
Pedig jobb lett volna gyermeknek maradni,
békességben élni, tiszta szívvel adni.

Nagy kár, hogy az ember nem érti a létet,
ezért teremt lelke poklot és sötétet.
Pedig teremthetne fénylő Mennyországot,
élhetővé téve újra a világot.

Lelkünk mért nem talál megnyugvást és békét?
Mért vezetjük félre a jövő nemzedékét?
Rossz hitet, rossz kulcsot adva a kezébe,
mástól szerzett tudást hazudva szemébe.

Ábrándozni jöttem, lássál velem álmot,
teremtsünk a földön élhetőbb világot!
Hiszen minden megvan a jó teremtéshez,
csak figyelnünk kéne, szép szívünk mit érez.

A szívünk vezessen és sosem az elme,
mindig csak a jóra áradjon figyelme.
Legyen szebb a világ, csodás körülöttem,
én élni szeretnék. Ábrándozni jöttem!

Aranyosi Ervin © 2017-02-24.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Karácsonyi elmélkedés

Karácsonyi elmélkedés
Aranyosi Ervin: Karácsonyi elmélkedés

Mindannyian “Jézusok” vagyunk,
a Teremtő csodás gyermekei.
Csak azt nem fogja fel cseppnyi agyunk,
mitől volt több, mi adatott neki?
A megértés, bizony sokat jelent,
s ő értette mi célból jött közénk.
Értelmet nyerne: – miért született? –
ha tanítását mind megértenénk.

Kétezer év hiába szállt tova,
nem lett vezérlő elv a szeretet.
Hisszük, hogy csak a sorsunk mostoha,
s hordjuk a terhet, mint ránk mért szerepet!
Ha féled Istent, hát nem tőle félsz,
akkor lelked uralja a gonosz,
egy vagy uraddal, benne, s véle élsz,
csak hinned kéne, s kerülne a rossz.

De te hiszed, pokol is létezik,
s a hit teremt, és teremtesz vele!
Titkon a lelked jóra éhezik,
s mégis hazugsággal töltöd tele.
Az életet könyvekből tanulod,
mert félsz mindent magadtól élni át,
csak elhiszed, de ma még nem tudod,
hogyan is zajlik az élet, a világ.

Nem hiszed el: – teremt a gondolat –
vágyad szerint, minden elérhető,
az életed sosem lesz így szabad,
mert úgy hiszed, nincsen hozzá erő!
Lekicsinyled a képességeid,
mert mások szerint a lelked képtelen,
kevés benned a kitartás, a hit,
s hiszed az élet rút, s reménytelen.

De ott van Ő, a teremtő erő,
bármit teszel, mindenben támogat,
de te, inkább kétséggel jössz elő,
s magad téped össze az álmodat!
Kérsz valamit, de abban nem hiszel,
hogy amit vágysz, valóban megkapod,
múltad szava, mely rossz útra visz el,
s a csalódás állandó állapot.

Jön a karácsony, s mondd mit ünnepelsz?
A pihenést, a fényt, evést, ivást?
Hogy néhány percnyi pihenésre lelsz,
hogy aztán folytasd a nagy rohanást?
Hát tényleg erről szólna a karácsony?
Jézus valóban ezért született?
Hogy néhány napra a robotból kiváltson,
hogy tartsál néha némi szünetet?

Sajnálom Őt, hisz nem Ő rajta múlott,
hogy követője semmit sem tanult.
Csak aranyborjú lába elé hullott,
s nem lett tanösvény a példaléptű múlt.
Tanulni kell még őszintén szeretni,
keresztet vinni kínban, másokért!
Sok elesettet a földről felemelni,
s teremteni egy méltóbb holnapért!

Aranyosi Ervin © 2016-12-20.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Segítődnek jöttem!

segítődnek jöttem
Aranyosi Ervin: Segítődnek jöttem!

Isten gyermekeként születtem e Földre.
Szépen megformázott, kitalált előre!
Érző lelkek közül kiválasztott engem,
s rám bízott egy álmot, öltsön testet bennem!
Én leszek szavának egyik hírvivője,
emberek élete váljon szebbé tőle!
Rám bízta a titkot, a szeretet csodáját,
vigyek fényt a létbe, a szeretet lángját!

Tudta, szükség van rám, hogy hitét hirdessem,
s kapzsiság bűnébe, azért mégse essem.
Hát életre keltett és útnak indított,
szívem közepébe egy adó-vevőt rakott.
Tudom, azért vagyok ezen a világon,
hogy szívem érezzen, tapasztaljon, lásson,
s a teremtő hangját halljam, s közvetítsem,
hogy leírjam mindazt, mit rám bízott az Isten!

Hirdessem a versben a szeretet csodáját,
hogy lássák meg a létben annak minden báját.
Merítsenek erőt tisztes igazságból,
amelyik felemel, s minden lelket ápol.
Mutassam: – A világ tele van szépséggel –
és aki meglátja, az sokkal többet ér el!
Aki szeretni bír, s adni mer jóságot,
megleli a Földön az élő Mennyországot.

Azért jöttem el, hogy kivegyem a részem,
s mit az Úrtól kapok, átadjam egészen.
Hogy, mint közvetítő, nyilatkozni merjek,
s némely, még tudatlant, lentről felemeljek.
Kivegyem a részem az újjászületésből,
amire a világ már nagyon régen készül.
Hát én felvállaltam ezt a feladatot,
közvetítem szavát, hitet, erőt adok.

Tudd, a pokol tüze itt ég lent a Földön,
amikor nem látsz át a szemellenződön,
mikor csak a gondot, bajt, az átkot látod,
mikor te teremted saját akadályod.
S elveszted a hited, istentelen leszel,
tehetetlen dühvel értelmetlent teszel,
aztán meg siratod, lelked sajog belé,
elveszett nyugalmad szíved sose lelé.

Keresed az utad, s rossz irányba nézel,
újságot olvasol, vagy épp tévét nézel,
s azt hiszed, a hír mind valódi, hiteles,
s azt kapja az ember tőle, amit keres.
Belesüllyedsz mélyen a lét-ingoványba,
érzések nélküli anyagi világba.
Nem csoda fájdalmad, helyed nem találod,
élet nélkül bolyongsz, s várod rút halálod!

Te sem ezért jöttél, születtél a Földre!
Jó akartál lenni, érzésekkel töltve.
Ki kellene nőni az anyagi világból,
édenkertbe lépni, a bűn mocsarából.
Keresd hát az utat, a szeretet útját,
leld meg a szeretet éltet adó kútját,
engedd, hogy a szíved, érzésed vezessen,
életednek végre értelme lehessen!

Aranyosi Ervin © 2016-11-26.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 18. rész

koldus és katona

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 18. rész

Folytassuk a mesét
ahol abba maradt,
engedjük szárnyára
az álommadarat.

Mesélő tündérem,
tiéd a figyelmem,
ne kelljen tudásod
tőled irigyelnem.

Tegnap ott tartottunk,
hogy a kérők jöttek.
Mesebeli álmot,
szép vágyakat szőttek.

A tündérkirálylány
kezére pályáztak,
és hogy bejussanak
hosszú sorban álltak.

Mind-mind azt képzelte,
különb, mint a másik,
s volt, ki a tündérek
kincseire vágyik.

A sor élén állott
egy dalia vitéz.
Hát be is engedték,
– mutasd meg, hogy mit érsz!

És, amint belépett
az első terembe,
sok nyomorék, koldus
jött ott vele szembe.

Kezüket nyújtották,
alamizsnát kértek,
mocskos rongyaikkal,
a vitézhez értek.

A kérő kezeket
magáról leszórta,
visszalökte őket,
helyükre, a porba.

– Kevés az én pénzem,
s azt harcban szereztem,
nehogy néhány koldus
okozza a vesztem!

Ne szegülj hát szembe
az akaratommal,
mert szembe kerülhetsz
erős, hős karommal.

Kérkedett a vitéz,
s a szobán átvágott,
s a szoba túl felén
lám, két ajtót látott.

Már az ajtónálló
az egyiket nyitja,
s a benéző vitézt
gyorsan behajítja.

Ott, az ajtó mögött
a küszöbhöz tolva
tüzes csúszda indult
rögvest a pokolba.

Mert kinek nincs szíve,
aki nem tud adni,
ki nem tud szeretni
és ember maradni,

annak nincs itt helye
szép Tündérországban,
azt az ördög várja
a pokol kapujában.

Jött a következő,
aztán jöttek sorban,
hej sokan végezték
ott lent a pokolban.

Ők szív nélkül éltek,
s várt rájuk az ördög,
velük hát több időt
én már nem is töltök.

Aztán volt, ki adott
a kérő szegénynek,
másik ajtó nyílott
annak a legénynek.

Aki nem sajnálta,
s kenyeréből tépett,
annak más ajtó nyílt,
s azon tovább léphet.

Az első szoba
a szeretet próbája,
csak kit szív vezérel,
e próbát az állja.

A kérők nagy részét
a pokol elnyelte,
méltó fizetségként
ezt a díjat nyerte.

Volt, ki tovább jutott
a másik terembe,
megállt, s körülnézett,
– némelyik remegve.

Ám, hogy mit rejt vajon
a második terem,
úgy hiszem, hogy holnap
azt is megismerem.

A mai mesének
a végére értünk.
A könyvem bezárult,
s nyugovóra tértünk.

A folytatáshoz kattints ide

Aranyosi Ervin © 2016-07-03.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 8. rész

A könyv tündére 8.
Aranyosi Ervin: A könyv tündére 8. rész

Megígértem tündéremnek,
újra jövök, itt leszek,
és a mese folyamában
újra megmerítkezek.

Kíváncsian visszatértem,
így vártam a folytatást,
folytatódjon hát a mese,
és tegyen rám jó hatást!

A tündérem belekezdett,
– nem futkosott köröket –
meséjével, tudta jól,
hogy hogy okozzon örömet.

Ott tartottunk, hogy emberünk,
erdőt járt be hasztalan,
de nem jött rá, a vasorrú
háza vajon merre van?

A harmadik ösvényen is
útnak indult – bizony ám –
hátha ez az út vezet át
a banyának birtokán.

Útja során epret, szedret
és szamócát eszeget,
élvezte a vadon termő
finom gyümölcs szemeket.

Ám az erdő megváltozott,
sűrűsödött a bozót,
keskenyedő út fogadta
az épp erre utazót.

Furcsa köd terült a tájra,
s bele furcsa szag vegyült,
a halálnak csúf árnyéka,
a vándorra rávetült.

Félelmetes ösvény végén,
aztán kitágult a tér.
Most mutasd meg szegényember
bátorságod mennyit ér!

Görcsös fákkal körül véve,
szörnyű lakhelyet talált.
Elhalt lények csontvázai
alkották az oldalát.

Kéményéből kénköves füst,
szállt a sötét ég felé,
aki ide tévedt, többé
bátorságát nem lelé.

Hirtelen forgószél támadt,
égből tölcsér szállt alá,
a csontházat, mint központot
közepébe foglalá.

Aztán varjú károgástól
a levegő megfagyott,
ezer varjú borítottta
sötétbe fent a Napot.

És a szél csak pörgött körben,
mint az örvény, vészesen,
villám-sebes zuhanásban
nem lassult a széle sem.

Szegényember ereiben
még a vér is megfagyott,
mert ilyet még Földön élő,
eddig sosem láthatott.

Két kézzel a fülét fogta,
és behunyta a szemét,
s mint leszálló sűrű pernye,
füst szóródott szerteszét.

Aztán, mint egy lefolyóban,
hol kihúzták a dugót,
huss, lezúgott a forgószél,
elnémult, már ott se volt.

Sűrű métely ült a tájra,
vészjósló csend született,
mint a villámot követve,
a vihar tart szünetet.

Aki élt, a dörgést várta,
a végsőt, s tán vége lesz,
és az élmény halálos lesz,
mennybe, vagy pokolba tesz.

S lám a csend, most oly keserű,
kihűlt szívbe markoló,
a kétségnél nincs nyomasztóbb,
érzés nincs oly sokkoló.

Hát emberünk füleiről
levette a két kezét,
kinyitotta két szemét is,
hunyorogva nézve szét.

Síri csend volt, tán halálos,
s nem volt levél zizzenet,
csak a saját szíve vágtat,
a torkában idebent.

Halott fákról, sötét nyál folyt,
árnyékot vetett a Nap.
– Jaj, csak innen meneküljön
az élő mihamarabb.

S bár a kíváncsiság nagy úr,
s furdalta az oldalam,
lejárt mára az én időm,
s éreztem, itt vége van.

Tündéremtől elbúcsúztam,
megköszöntem a mesét,
s a hátamon lúdbőrözve,
vittem a leheletét.

A folytatáshoz kattints ide

Aranyosi Ervin © 2016-06-16.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 6. rész

sötét farkasok
Aranyosi Ervin: A könyv tündére 6. rész

Halihó, itt vagyok
véget ért a napom,
A kitartásomért
mai mesém kapom.

Mint egy törzsvendégre,
úgy vár rám a sámli,
így tudok könnyebben
hallgatóvá válni.

– Kérlek kedves tündér,
sződd tovább mesédet,
legyen olyan színes
amilyen az élet!

S lám, drága tündérem,
kedvemért folytatja,
és a szép szavait
egymás mögé rakja.

Elindult hát útján
a jó szegényember,
– célja volt, kedve is –
hát nógatni nem kell!

Hosszú útja végén
megérkezett végül.
A Fekete erdő
látja most vendégül.

Ám, ne hidd, hogy rögtön
étellel kínálták,
erdő közepében
már ordasok várták.

Nem törődtek vele,
hogy az ember éhes,
azt hitték élete
általuk lesz véges!

Amint ment, mendegélt
útján szegény pára,
egyszer megérkezett
egy sötét tisztásra.

Sötét magas fáknak
sűrű lombja fedte,
mely a szép napfényét,
ott át nem engedte.

Csak a szél fújt, zúgott,
rázott bokrot, fákat,
és csak a farkasok
szemei szikráztak.

A szegényembernek
szíve összeszorult,
s hitte, hogy a pokol
burája rá borult.

Mert a farkasok mind
reá vicsorogtak,
szájukból nyálaik
éhesen csorogtak.

Az ember remegett,
rátört a félelem:
– Hogy meneküljek meg,
mi lesz most én velem.

S lám egy mentőötlet
agyába hasított,
előszedte gyorsan
a manótól nyert sípot.

Belefújt a sípba,
ám nem történt semmi,
csak az égen kezdtek
sűrű felhők lenni.

És a fák lombja közt
eső kezdett hullni,
de olyan, amitől
meg lehet vakulni.

A farkasok szeme
mind kialudt szépen,
s üvölteni kezdtek
a kínzó sötétben.

s lám, az emberünkre
bíz’ egy csepp sem hullott.
Csendben felsóhajtott:
– ez kevésen múlott!

Az ázott farkasok
kőbálvánnyá váltak,
s mint megannyi szobor,
varázslatra vártak.

Majd feltámadt a szél,
mit angyalok fújtak,
és a farkas-szobrok
darabokra hulltak.

Az összeborult fák
kiegyenesedtek,
a lombjaik közé,
szép napfényt engedtek.

Kivirult a tisztás,
életre kelt minden,
világos lett végre,
égi, s földi szinten.

Amikor ideért
a tündér a mesében,
sámlimról felállva
megköszöntem szépen.

Elbúcsúztam tőle,
s megígértem néki,
hogy a folytatást majd
holnap elmeséli!

A folytatáshoz kattints ide

Aranyosi Ervin © 2016-06-13.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva