Lelkem őszintén megbocsát,
nem vívok másokkal csatát.
A lét okára rálelek,
kövessetek hát emberek!
Létem értelmét meglelem,
nem bénít harag, fél-elem.
Szellemem fénye felragyog,
- s tudom, Urammal egy vagyok.

Félelmem lassan elmarad,
megbocsátom a múltamat.
Megbocsátok mindenkinek,
nem bénít sötét és hideg.
Nem bántok, s ártok már sokat,
nem ítélek meg másokat.
Szellemem fénye felragyog,
- világom oka én vagy-ok!

Amit teszek, visszakapom.
Kívül-belül ragyog Napom.
Élő világba költözöm,
szeretet fénnyel öntözöm.
Egy szebb világot építek,
s ki velem tart, az éli meg.
Szellemem fénye felragyog,
mert veletek is egy vagyok…

Ha nap ragyog, lám, mindjárt jobb a kedved,
ragyogj te is, nem kell más, csak nevetned.
Mikor derűd szíved mélyéről árad,
nem érzed azt, hogy gond nyomná a vállad.
Hát minden reggel nevess a tükörbe,
kisimul majd az egyenetlen, görbe.
Szeresd kit látsz, hisz róla szól az élet.
fogadd el Őt, s tán könnyebben megérted.

Tudod, amikor boldog vagy,
arcodról fény sugárzik.
Mosolyod fénye útra kél,
s érzékeli egy másik…
Boldogságod, mint fénysugár,
széjjel terül a földre,
szivárványszínben tündököl,
s árad csak körbe-körbe.
Tudod, körötted annyian
vágynak a boldogságra,
kérlek, boldogság-fényedet
vetítsd a nagy világra.
Szereteted, mint fényözön,
szívekben gyújtson lángot!
Tárd ki lelked a szép előtt,
s fogadd be a világot.
Azért jöttél a földre el,
hogy megtanulj szeretni,
nyílt szívvel éld az életed,
s ne maradjon ki senki.
Ne ítélj, ne bánts másokat,
ragyogjon tiszta fényed!
Boldog lesz minden pillanat,
mikor a percet éled.

Megjött hát a tavasz,
rügyeznek a fák,
hallgasd a madárdal
vidám dallamát!
Frissül a levegő,
a szél is dalol,
Sándor, meg a József
itt jár valahol.
Lábnyomukban lépked
büszkén Benedek.
Zsákjukban meghozták
a várt meleget.
A világ fényben fürdik,
Ragyog a napunk,
mosolyog az ég is,
vidámak vagyunk.
Kedves Tavasztündér,
vártunk már reád
varázsold a telet,
szép tavaszra át.
Színes virágokkal
terítsd a mezőt!
Készíts új világot,
szebbet, élhetőt.

Szeresd napod, mi rád ragyog,
Zord felhők között, ha láthatod.
Életre kel fű, fa, virág.
Pislákol fényben a világ.

Nevet az ég, ragyog a nap,
Azt dalolják a madarak:
Pille könnyű az életed,
Otthonra lelsz, ha megleled,
Tiszta szíved és lelkedet.

Kis rózsaszál, szívem szerelme,
kit nekem szánt, s adott az ég,
te vagy életem legszebb értelme,
leírom neked itt, ma még,
hogy mit jelent nekem ha nézlek,
s bársonyos bőröd érinthetem.
Ajkammal kedvesen becézlek,
hogy mit jelent mindez nekem?
Lehetnék sas, s tán elrepülnék,
- kalandra vágyó, szabad madár.
Szívem súlyától földre hullnék,
tudva, hogy szíved visszavár.
Tudod, erőm belőled árad,
nélküled én csak fél vagyok,
szeretni lelkem sose fárad,
s ha barna szemed rám ragyog,
megbűvöl, mindig elvarázsol,
álomba ringat kedvesen.
Sose ébredjek fel e varázsból,
álmodjunk együtt kedvesem!
Tudom, rózsa nincs tüske nélkül,
ha bántják lelkét, visszaszúr.
De kedves szótól újra szépül,
szépségét adja válaszul.
Maradj ilyen, csak ennyit kérek,
figyeld és óvd a léptemet,
hidd el én szívet nem cserélek,
örökre itt leszek veled.

Nézzenek rám!
Bohócruhám,
takarja érző szívemet.
Mindenki kinevet.
Bár én is könnyezem,
ha fáj a szívem.
Tudják, az okoz örömöt,
ha Önökkel együtt röhögök.
Saját lábamon átesek,
ha ez kell, hogy nevessenek,
csak kérem, meg ne vessenek.
s szívükből szeressenek!
Tudják, csak ennyi, mire vágyom,
s megteszek mindent a világon,
átmegyek tűzön és a lángon.
S ha arcukon mosoly ragyog,
higgyék el, én boldog vagyok.