Aranyosi Ervin versei

Zúgó napoknak, dúló viharában
talpon maradni túlon-túl nehéz.
A lélek szorong a csüggesztő magányban,
- hit, remény, cél, – mind, a sűrű ködbe vész.
Ám, hogyha érzed, van igazi célod,
váltani szépre, minden rossz napot.
Hatalmad is lesz, – pengő, szép acélod,
megnyerhetsz bármit, ahogy akarod!
Három szép dolgot szeretnék most adni:
szívszeretet, reményt és hitet.
Szeretetet, mert nélküle meglenni,
boldogan élni már nem is lehet.
Reményt azért, hogy éljél itt a mában,
s kitárt szívvel várj minden új napot.
Mert tudnod kell azt, bármit megkívánhatsz,
ha vágyad erős – azt meg is kaphatod!
Adnék hitet, hogy higgyél önmagadban,
mert lelkedben ott él az egész világ.
Ami értékes, sokszor láthatatlan,
kutatnod kell és meg kell, hogy találd!

Van, aki szebb, új jövőt épít,
van, aki szolgál másokat.
Van, aki önként végzi dolgát,
s van, aki szenved,  áldozat.

Gondolkozz rajta, hogyan éled,
megszámlált napod, életed!
Valóra váltod minden álmod,
a dédelgetett terveket?

Figyeld agyad! Mi jár fejedben?
Szabadon alkotsz! Elhiszed?
Vagy gátat épít huncut elméd,
s tudod, hogy többre nem viszed.

Gondolatot váltasz valóra,
ha mindig szépre, s jóra vágysz.
És megkapod, – legyen az bármi
- ha hited fűtött, mint a láz.

Ám gondolat vezeti lépted,
mikor magadban sem hiszel.
Bebizonyítod Önmagadnak,
téged az “Ördögöd” visz el.

De van remény, csak rajtad múlik,
hogyan tovább, mily’ vágy vezet.
Gondolkozz el! Ha irányt váltasz,
szebbé teheted életed.

Szeretni szívből, igazán,
átlépni a bezártság falán.
Segítő kezet nyújtani,
másokban reményt gyújtani.
Élni egy teljes életet,
felrázni csüggedt lelkeket.
Megérteni, hogy kik vagyunk,
s magunk után, majd mit hagyunk.

Hálásnak lenni mindenért,
a hétköznapi kincsekért.
A múltat elfelejteni,
útmutatókat fejteni.
Mindig a jelent élni meg,
boldoggá tenni sok szívet.
Magamban megtalálni azt,
amit oly sok tudós kutat.

Szeretni, ahogy csak lehet,
szebbé tenni az életet.
Mosolyt festeni minden arcra,
szépre nevelni nem a harcra.
Megtanítani célokat látni.
zord időkben is emberré válni.
Felfedezni a titkokat,
amit az élet tartogat.

Mi lehet szép egy hajnalon?
Vöröslő fényben kél a Nap.
Simítva mezők lágy füvét,
Míg dunna alatt alszanak.
Szerte fehér köd lengedez,
Álomszerű, kék ég alatt.
Víg madárdal az égre száll,
Az éj elbújt vagy elszaladt.

Versenyre kél a kósza szél,
Borzolva dús fák lombjait.
Ébredezik a nagyvilág,
Új virág nyitja szirmait.
Illatfoszlánya szerteszáll.
Felhők között nevet a nap,
Megtisztul végre a világ,
Nincs bosszúság, nincsen harag.

Természetes a puszta lét,
Nem gyarló, nem is emberi.
Megváltoztatja életét,
Ki szívvel lát – felismeri!
Erőlködni felesleges,
A valóságot csak álmodom.
Hitem ragyog, lelkem repes,
S nem lépek túl az álmokon.

Utópia – ezt gondolod -,
Hogy ismét szép lesz a világ?
Hiába minden szép dolog,
A földön gonosz foga rág…
Alkotni képes gondolat,
A hit, remény hiába mind?
A világ vesztébe rohan,
Kihalni szépen megtanít?

Ölbe tett kezünk láncait
Lerázni elménk képes-e?
A jövőkép, mit alkotunk,
Valóság lesz, vagy csak mese?
Építsz-e gyermeknek utat,
Mely szép jövő felé vezet?
Vagy ujjad rossz felé mutat,
Kínálva halált, végzetet.

Igába hajtott barmait
Nem tiszteli már a világ.
Beállsz a sorba csendesen,
Vagy zúgod lázadók dalát?
Ezt is, azt is választhatod,
Megmentő lehetsz, vagy halott.
Döntésed hozhat szebb jövőt,
S ember maradsz, ha vállalod!

Gondolkodj másképp, van miért,
- te rajtad múlik életed.
Benned is ott van a magva rég.
Csak rajtad áll, hogy élteted,
locsolgatod, hited vizével,
s ápolja néhány gondolat,
vagy száraz valóságot képzel,
s elzárja fénytől “bölcs” agyad.

Ha szíved mélyén őrzöd vágyad,
hagyd hatni az érzelmeket!
Csitítsd le elméd, mi onnan árad
elnyomja mélyen lelkedet.
Pedig a lélek a teremtő.
A hit, a víz mely szomjat olt.
A mag a vágy, mely sose meddő,
s remény a fény, mely felkarolt.

Ha belegondolsz és végig nézed,
Mindened megvan, ami kell.
Hunyd be szemed, s álmodj merészet,
s építs egy szebb világot fel.

Koldus, ki sorsát elfogadja,
s nem tesz semmit, hogy jobb legyen,
ki álmait végképp feladja,
nem juthat túl a gond hegyen.
Az akadály, mit hoz az élet,
megtanít utad, hogyan találd.
Ha koronád koldusbotra cseréled.
csak üres kézzel várod a halált.
A megoldás kulcsa régen ott van benned,
kívül keresni nincs minek.
Határozd el, mivé kell lenned,
s mutasd meg azt mindenkinek.
Az oroszlán, ki sebét nyalja,
bármíly erős, – de  védtelen!
Gyávaságtól béna a karja,
s lelkét bénítja félelem.
Vértezd hát fel az álmaiddal,
hiteddel lelked gazdagon.
Szívedben szóljon ima és víg dal,
vágyad szárnyaljon szabadon.
Váltsd csak valóra minden terved,
míg célod van, gazdagon élsz.
koldus lélek akkor él benned,
ha nem hiszel, ha nem remélsz.