Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 37. rész

Festmény: Kóródi Mária – Erdei tündér

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 37. rész

Újabb napot kellett
megint végig várnom.
Aztán forgó széllel
kellett visszaszállnom.

De épp megpörgetett,
– s közben nem is szálltam –
szemem kinyitottam
és ámultan láttam,

hogy ott vagyok ismét,
ahol tegnap este,
bár elmém a hogyan-t
erősen kereste…

De a függőleges
varázskörnél voltam,
mit mindenki nézett,
megkövülten, szótlan.

Ott volt a tündérem,
erdő közepében,
madarak röpdöstek
az ő közelében.

Ahogy lépett, táncolt,
kis nyulak követték,
szép vállára szálltak
megpihenni lepkék.

Látszott a kunyhója,
annak szép tornáca,
a földön a sámli,
mely jöttömet várja.

Ott volt a hintaszék,
ahol gyakran ülve,
mesélte meséjét
mélyen elmerülve.

Ott volt a tündérem,
jaj, de csoda szép volt,
mint szeles nap előtt,
elpirult az égbolt.

És láttam a fiút,
epekedve nézte,
tündérem csodája
őt is megigézte.

– Drága, jó varázslóm,
oda kell hát mennem,
Nincs mi visszatarthat,
mert beleszerettem.

Szívem nélküle már
dobbanni sem képes
– szólalt meg az ifjú –
ez a tündér édes.

Oly jó reá nézni,
szívem átmelegszik,
minden porcikája,
tiszta lelke tetszik.

Tisztelt, jó Mesterem,
kérlek, engedj hozzá,
hiszem, hogy életem
ő bearanyozná!

Tudom, hogy jót tennénk
együtt a világnak,
visszajövök hozzád,
hamarosan látlak!

Elhozom őt ide,
ha támogatsz benne,
tudom, mindegyikünk
nagyon boldog lenne!

Folytatom iskolám,
s nem leszek hálátlan,
öröm a lelkemnek,
hogy inasoddá váltam.

És szólt a Varázsló:
– Menj csak, tedd a dolgod,
mért bántana engem,
ha a szíved boldog.

Hisz nevelt fiam vagy,
szeretet köt hozzád!
Örülnék, ha őt is,
ide, közénk hoznád.

Bezárta hát a kört,
amit eddig néztünk,
Kinyitott egy ajtót,
s mindhárman kiléptünk.

Siettünk mind vissza
a nagy piactérre,
zöldellő porondra,
s hívtuk a sast végre.

Elsötétült a Nap,
árnyékba borultunk,
az óriás madárhoz képest
aprók voltunk.

Könnyed szárnycsapással
érte el a földet,
sötét színre festve
az imént még zöldet.

Szárnyait becsukta,
s ráült a lábára,
mi felkapaszkodtunk
hatalmas hátára.

Mielőtt felszálltunk,
szemeim behunytam.
Mesém itt ért véget,
mára elaludtam!

A folytatáshoz kattints ide!

Aranyosi Ervin © 2019-08-04.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 6. rész

sötét farkasok
Aranyosi Ervin: A könyv tündére 6. rész

Halihó, itt vagyok
véget ért a napom,
A kitartásomért
mai mesém kapom.

Mint egy törzsvendégre,
úgy vár rám a sámli,
így tudok könnyebben
hallgatóvá válni.

– Kérlek kedves tündér,
sződd tovább mesédet,
legyen olyan színes
amilyen az élet!

S lám, drága tündérem,
kedvemért folytatja,
és a szép szavait
egymás mögé rakja.

Elindult hát útján
a jó szegényember,
– célja volt, kedve is –
hát nógatni nem kell!

Hosszú útja végén
megérkezett végül.
A Fekete erdő
látja most vendégül.

Ám, ne hidd, hogy rögtön
étellel kínálták,
erdő közepében
már ordasok várták.

Nem törődtek vele,
hogy az ember éhes,
azt hitték élete
általuk lesz véges!

Amint ment, mendegélt
útján szegény pára,
egyszer megérkezett
egy sötét tisztásra.

Sötét magas fáknak
sűrű lombja fedte,
mely a szép napfényét,
ott át nem engedte.

Csak a szél fújt, zúgott,
rázott bokrot, fákat,
és csak a farkasok
szemei szikráztak.

A szegényembernek
szíve összeszorult,
s hitte, hogy a pokol
burája rá borult.

Mert a farkasok mind
reá vicsorogtak,
szájukból nyálaik
éhesen csorogtak.

Az ember remegett,
rátört a félelem:
– Hogy meneküljek meg,
mi lesz most én velem.

S lám egy mentőötlet
agyába hasított,
előszedte gyorsan
a manótól nyert sípot.

Belefújt a sípba,
ám nem történt semmi,
csak az égen kezdtek
sűrű felhők lenni.

És a fák lombja közt
eső kezdett hullni,
de olyan, amitől
meg lehet vakulni.

A farkasok szeme
mind kialudt szépen,
s üvölteni kezdtek
a kínzó sötétben.

s lám, az emberünkre
bíz’ egy csepp sem hullott.
Csendben felsóhajtott:
– ez kevésen múlott!

Az ázott farkasok
kőbálvánnyá váltak,
s mint megannyi szobor,
varázslatra vártak.

Majd feltámadt a szél,
mit angyalok fújtak,
és a farkas-szobrok
darabokra hulltak.

Az összeborult fák
kiegyenesedtek,
a lombjaik közé,
szép napfényt engedtek.

Kivirult a tisztás,
életre kelt minden,
világos lett végre,
égi, s földi szinten.

Amikor ideért
a tündér a mesében,
sámlimról felállva
megköszöntem szépen.

Elbúcsúztam tőle,
s megígértem néki,
hogy a folytatást majd
holnap elmeséli!

A folytatáshoz kattints ide

Aranyosi Ervin © 2016-06-13.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 2.rész

A könyv tündére
Aranyosi Ervin: A könyv tündére 2.rész

Lepihenni készül a Nap,
meglehet, elfáradt.
A Földet fényben fürdette,
mely belőle áradt.

Várja már a váltótársát,
a friss, kerek Holdat.
Elalvásig vedd csak elő
olvasnivalódat!

Megígértem, könyvtündérhez
én is visszatérek,
végig járom mesés utam,
aztán majd mesélek.

Kivettem a könyvjelzőmet,
itt a tündér háza,
– nádteteje, kis kéménye,
árnyékos tornáca.

A tornácon hintaszék van,
s mellette egy sámli,
ide biztos az ülhet le,
ki nem szeret állni.

Ám a tündért, úgy, mint tegnap
a lócán találom,
mikor meglát repül felém,
oly szép mint egy álom.

A mesénk itt folytatódik,
üdvözöljük egymást.
– Gyere – szólít – foglalj helyet,
s jobb kedved lesz meglásd!

Lecsücsülök a sámlira,
s ő a hintaszékbe.
Megkérem, hogy mesélje el,
hogy került a képbe?

Hogyan lett Ő a könyvtündér,
és miért magányos?
Különleges történet ez,
vagy csak hagyományos?

A tündér elgondolkodott,
s elkezdett mesélni,
elevenné vált a mese
és elkezdett élni.

Egyszer, régen, nagyon régen,
volt egy Tündérország.
A tündérek csodaszépek,
s szívük csupa jóság.

Tündérország közepében
hatalmas vár állott,
a könyvtündér kisbabaként
itt látott világot.

Merthogy ő volt Tündérkirály
egyetlenegy lánya.
Királylányként teljesült is
minden apró vágya.

Csodás hely volt Tündérország
tele szeretettel,
amíg lábát be nem tette
az a gonosz ember…

De honnan jött az a gonosz,
miért vált gonosszá?
A pálcáját a vasorrú
vágta egyszer hozzá.

Na de ez így túl zavaros,
ezért most azt kérem,
menjünk vissza az időben,
s azt is elmesélem!

A tündér hintázni kezdett,
és szinte repültünk.
Az időben visszamentünk,
régebbre kerültünk.

A helyszín is megváltozott,
ez nem Tündérország,
csak egy egyszerű kis tanya,
s körülötte jószág.

Kutya, macska, baromfiak,
disznó, birka, kecske,
a ház mögött szépen művelt,
takaros kertecske.

Itt lakott egy szegény ember,
na meg a családja.
Ütött-kopott kunyhót fedte
közeli tó nádja.

Kis család volt, egy gyermekkel,
de boldogan éltek.
Nem vágytak ők gazdagságra,
s attól nem is féltek.

Innen indul tündérmesém,
vágjunk bele bátran!
Ám én búcsúzkodni kezdtem,
és menni kívántam.

Megbeszéltük, holnap este,
bizony innen kezdjük,
és a mese sodrását is
messzire eresztjük.

Elköszöntem illendően,
s becsuktam a könyvet.
Könyvjelzővel megjelölve
visszatérni könnyebb.

Remélem, hogy holnap este,
többet fogunk tudni,
de mára már álmos vagyok,
elmegyek aludni!

A folytatáshoz kattints ide

Aranyosi Ervin © 2016-06-09.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva