Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Megnőtt Pötyi, a tengerimalacom…

Ujvárosi László digitális festménye

Aranyosi Ervin: Megnőtt Pötyi, a tengerimalacom…

Este még játszottunk, úgy, ahogyan szoktunk,
aztán a napunkat szögre akasztottuk.
Pizsamát vettem és bebújtam az ágyba,
egy kis pihenésre, s szép álmokra vágyva.
Pötyi, a barátom szintén megágyazott,
– hagyta a kerekét, tudva: – Megvár az ott!
Puhafa-forgácson elnyúlt lustán, hosszan,
a jó vacsorától telten, jóllakottan.
Beszéltem még hozzá, csak hogy elaludjon,
álma csodálatos tengerébe hulljon.

Aztán az én szemem szintén csak leragadt,
valóság-lufimból a szusz messze szaladt.
Áteveztem lassan az álom világba,
valami csodára, nagy kalandra várva.
Ott találtam magam a saját szobámban,
épp az ágyam előtt, a szőnyegen álltam.
Kivettem Pötyikét alvó kuckójából,
s letettem a földre, s elindult magától.
Futott ki a kertbe, na én meg utána,
az utunkat állta egy kedves platánfa.

Az a hintás fám volt, hintám rajta lógott,
csalogatott engem, szinte morgolódott,
mert bizony, nem ültem rajta tegnap óta,
s nem hangzott a számból vidám gyereknóta.
Na jó, ha már hívott, rögtön beleültem,
és egy csodálatos mesébe kerültem.
Ahogy szállt a hinta, egy varázslat éledt,
minden körülöttünk apró, törpévé lett.
Lám az egész világ összement köröttünk,
az égen apró Hold nevetett fölöttünk.

Én is átváltoztam, egy manóvá váltam,
s hittem, hogy majd Pötyi változik utánam.
Jaj, de nem ez történt, mert ő nem lett kisebb,
hanem inkább megnőtt, már nem kis Pötyis lett.
Aztán rám ijesztett, amikor megszólalt,
s elnyomtam magamban egy nagy, ijedt sóhajt.
Azt mondta: – Gyere csak, ülj fel a hátamra,
induljunk az útra, izgalmas kalandra.
– Hát én mit tehettem, rögtön szót fogadtam,
s elindult barátom, csak futott alattam.

A rohanás végén egy kastélyhoz értünk,
szép tükörfalából nevetett ránk képünk.
Kinyílt a kapuja, mintha csak ránk várna,
mintha csak miattunk, csakis értünk állna.
Tükör folyosókon vezetett az utunk,
oly kíváncsi voltam, vajon hová jutunk.
De tudod, az álom mindent jól elrendez,
odaértünk hát egy tükör trónteremhez.
A folyosón végig tükörképünk kísért,
tőlünk jobbra-balra a mennyezetig ért.

Lám a trónteremnél nyitott ajtó várt ránk,
által lépni rajta, együtt megpróbálnánk.
Bent hatalmas tömeg és mind tükörmásunk,
ahogyan haladtunk, mind bámult utánunk.
Pötyi és én hősként vonultunk előre,
taps szólt, s ettől kaptunk mindketten erőre!
A trónterem végén, a király ott trónolt,
mellette a Pötyim hasonmása hódolt.
A király fülébe furulyáján zenélt,
ami egy klasszikus zenekarral felért.

Mit gondolsz, a király, hogy nézett ki éppen?
Szakasztott olyan volt, mint a tükörképem.
Szólott is énhozzám: – Hűséges lovagom,
tudom, neked nem kell holmi kincs, vagy vagyon,
de a bátorságod meg fogom hálálni,
meséld el, hogy mivé szeretnél te válni.
Legyőzted a sárkányt, bedobva pár trükköt,
mert ő össze akart törni minden tükröt.
Tükörképünk nélkül, mi nem tudnánk élni,
de te megmentettél, s nem kell többé félni.

Várjon rád vidámság és terített asztal,
és a tükörképed, ki folyton marasztal.
Legyél a lovagunk, s úgy végezd a dolgod,
tükörképeid közt, legyél mindig boldog.
Hisz tükör a szívünk, s bármit visszatükröz,
pont azt kapod vissza, mit adsz életükhöz.
Ha szeretetet adsz, az tér vissza hozzád,
csupa kedves érzést, és jóságot hoz rád!
Ám, ha a szívedben düh, vagy harag ébred,
azt kapod majd vissza, még ha nem is kéred.

– Felséges királyom – feleltem én bátran –
ahonnan én jöttem, abban a világban,
ott is pontosan így, tükröt tart az élet,
ott is ügyelek rá, mikor, s hogyan élek.
Ebből az álmomból vissza kell, hogy menjek,
hogy holnap keléskor újra megjelenjek.
Tudod, hiányoznék, fájdalmat okoznék,
a szeretteimre bús perceket hoznék.
Otthon kell, hogy legyek, ha véget ér az álom,
az élet tükreit ott is megtalálom.

Elköszöntem szépen, Pötyire felültem,
szaladt is a drága, így haza kerültem.
Hátáról hintámra szépen visszamásztam,
s ringattam magamat, hosszasan hintáztam.
Aztán új varázslat vette a kezdetét,
nőni kezdett minden, s nagyobb lett szerteszét.
Tengerimalacom viszont nem nőtt velünk,
Pötyi kicsi maradt, amilyet kedvelünk.
Így együtt futottunk a kertből a házba,
szépen visszabújva a ránk váró ágyba.

Majd eljött a reggel, szépen felébredtem,
tengerimalackám felébredt mellettem.
A mókuskerekét kezdte el hajtani,
aranyos kis hangját lehetett hallani.
Csak mi ketten tudtuk, hol jártunk az éjjel,
az álombuborék mikor pattant széjjel.
Tudtuk az életünk tele van tükörrel,
s tartoztunk magunknak egy szép álomkörrel.
Tetteink a létben visszatükröződnek,
s éjjel álmainkban új meséket szőnek.

Aranyosi Ervin © 2019-05-03.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Randevú a homokozóban


Aranyosi Ervin: Randevú a homokozóban

Ó, te drága konyhatündér,
homokból szép tortát sütöttél,
mely csinos volt, s kívánatos,
mely férfiszívet lázba hoz.
Kedves voltál és megkínáltál,
tudom, hogy dicséretet vártál,
hát én úgy tettem mintha ennék,
s te felragyogtál…Ez kedves emlék!

Hát megdicsértem, hogy finom,
s homokszem volt a nózimon.
Kínáltál kávéval, teával,
a homok csésze tartalmával,
s én ittam azt, s a mosolyod…
Azóta jobb kedvű vagyok!
A mosolyod arcomra adtad,
és mosolygok, de csak miattad!

Én közben építettem váram,
gondolkodtam, ki lenne társam,
kivel laknék szívesen itt,
aki vidám, kedves, szelíd?
Kiből lehetne szép királylány,
kit menthetnék, ha jön a sárkány?
Kinek lovagja én lehetnék,
s addig ha süt, hát jókat ennék.

Én rád gondolok már azóta,
s kereslek a homokozóban!
Ha ott lellek, szép a napom,
mert kedvességed megkapom.
Milyen csodás játék az élet,
elképzellek, mint feleséget,
talán egyszer, ha nagy leszek,
neked majd szép gyűrűt veszek…
Addig tán látlak hébe-hóba,
mikor lejössz a homokozóba!

Aranyosi Ervin © 2018-08-20.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Mától szeretettel…

mától szeretettel
Aranyosi Ervin: Mától szeretettel…

Dühöm és haragom teremtett egy álmot,
semmi közepében védtelenül állok.
Tehetetlen vagyok, elesett, magányos,
gyenge, kinek sorsa már végképp talányos.

Karomon, lábamon a múltam bilincse,
s hiába kutatom, vészkijárat nincs-e?
Lelkemet a kínzó fájdalom gyötörte,
mely a valóságom végképp összetörte.

S jött a szörnyű sárkány és tüzet okádott,
haraggal és dühvel eltaposni vágyott!
Ott álltam védtelen, kit bénít az átok,
s némán üvöltöttem: – Hagyjál, megbocsájtok!

Így megadtam magam, karjaim széttárván,
s mint egy varázs szóra szétfoszlott a sárkány.
Mint kéményből a füst, akként lebbent széjjel,
nem bírt szembeszállni lelkem erejével.

Mert, ha harag és düh nem feszíthet többé,
akkor, ami kínoz szertefoszlik, köddé!
A szemem kitisztul, világosan látok,
elmúlik fejemről a múltbéli átok.

Megpróbálok mától tiszta szívvel élni,
magamért kiállni, szebb jövőt remélni.
Mindazt, ami bántott, mától megbocsájtom,
csupa szeretettel bélelem világom.

Aranyosi Ervin © 2016-11-16.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva