Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: A jövőt ki menti meg?


Aranyosi Ervin: A jövőt ki menti meg?

Nézem, nézem a világot,
hová tűnt az értelem?
A butaság mért packázik,
s ha packázik, mért velem?
Józan paraszti eszemmel,
miérteket keresek,
értelmetlen döntéseknek
hátterébe belesek!

Furcsállom, hogy csak én látom,
mást a rontás nem zavar,
mért nem képes felébredni,
s végre tenni a magyar?
Mért nem tud sarkára állni
és kiállni magáért?
Hazafiként tenni végre
a megkínzott hazáért?

Előttünk van a szakadék,
s az ország előre megy,
hogy ennek mi lesz a vége,
könnyű, mint az egyszeregy!
A sötétség a fejekben
napról napra egyre nő,
s zuhanunk a süllyesztőbe,
mint az arrébb rúgott kő!

Megosztottság, értetlenség
butítja a nemzetet,
odújában retteg a nép,
és már senkit sem szeret!
Az értelem elparázslik,
reánk borul a sötét,
szeretetlen szívek sorát
a hatalom töri szét.

Történelmünk elhazudták,
gyilkos árny a jelenünk,
ma is gyarmat ez az ország,
s nem tudjuk, mi lesz velünk!
Haldoklik bennünk a lélek,
testünk megfáradt, beteg!
Tűrjük, mit reánk kimértek.
A jövőt, ki menti meg?

Aranyosi Ervin © 2022.01.21.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Értelemmel…

Aranyosi Ervin: Értelemmel…

Hej emberek, ha mind felébrednétek,
s szemetek végre látni kezdene,
nem gyilkolhatna meg mérgezett érdek,
nem szólna bennünk monoton zene.

Nem adnátok a testetek a kórnak,
nem gyilkolhatná szét az őrület,
s lenne esélye méltó utókornak,
és nem törne meg bízó lendület.

Ha látnátok a nagy-nagy igazságot,
elfogynának a hazug szavak,
egy szebb világ köszönne végre rátok,
ahol még a gondolat szabad!

Ám odalenn a mélységes sötétben,
az útvesztőkben lélek ténfereg,
s csak tükrök vannak, s mindegyik idétlen,
mögéjük nézni pedig nem lehet!

Ha nem leljük meg saját igazságunk,
talán soha, már fel sem ébredünk.
Sziszifuszin csak megpihenni vágyunk,
s a süllyesztőbe dalolva megyünk.

De legalább, ha magunk előtt tolnánk
a hazugot a szakadék felé,
és önmagunkra mind-mind büszkék volnánk,
hogy értelemmel haltunk csak belé!

Hej emberek, hát meghalt az igazság?
A rettegő hazug oldalra állt?
Egy világot éget fel kreált gazság,
s a szeretet pokol tűzébe szállt?

Csak kullogunk, mint vágóhídi barmok,
csak tűrünk csendben, semmit sem teszünk?
Hadd dőzsöljön, ki vágóhídra hajtott,
és holnap már mind semmivé leszünk!

Holnap már… De kinek lesz itt holnap?
Az utódaink velünk tűnnek el!
Élveztük kényelmét az akolnak?
Vagy csak a „gazdánk” az ki ünnepel?

Hogyan uralhat pénzeszköz világot,
miért vakíthat látó szemeket?
Miért támogatja a gonoszt, az ártót,
s mért tűnik el nyomán a szeretet?

És várjuk, hogy majd megsegít az Isten?
De önmagunknak mégsem segítünk.
A hogyan-okhoz már ötletünk sincsen,
mert figyelmünkkel ellopták hitünk.

Félre ne érts, nem háborúzni hívlak,
hanem a békét megteremteni!
Szemét felnyitni a sok, még naivnak,
kinek a pénz ma még az isteni.

Gondoljuk át és éljünk értelemmel,
a hazugságnak legyen vége már!
Hadd legyen boldog, minden élő ember,
s kapjunk esélyt! Az élet végre vár!

Aranyosi Ervin © 2020-07-14.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva