Aranyosi Ervin: Utópia

Aranyosi Ervin: Utópia

Mi lehet szép egy hajnalon?
Vöröslő fényben kél a Nap.
Simítva mezők lágy füvét,
míg dunna alatt alszanak.
Szerte fehér köd lengedez,
álomszerű, kék ég alatt.
Víg madárdal az égre száll,
az éj elbújt vagy elszaladt.

Versenyre kél a kósza szél,
borzolva dús fák lombjait.
Ébredezik a nagyvilág,
új virág nyitja szirmait.
Illatfoszlánya szerteszáll.
Felhők között nevet a nap,
megtisztul végre a világ,
nincs bosszúság, nincsen harag.

Természetes a puszta lét,
nem gyarló, nem is emberi.
Megváltoztatja életét,
ki szívvel lát – felismeri!
Erőlködni felesleges,
a valóságot csak álmodom.
Hitem ragyog, lelkem repes,
s nem lépek túl az álmokon.

Utópia – ezt gondolod –
hogy ismét szép lesz a világ?
Hiába minden szép dolog,
a földön gonosz foga rág…
Alkotni képes gondolat,
a hit, remény hiába mind?
A világ vesztébe rohan,
kihalni szépen megtanít?

Ölbe tett kezünk láncait
lerázni elménk képes-e?
A jövőkép, mit alkotunk,
valóság lesz, vagy csak mese?
Építsz-e gyermeknek utat,
mely szép jövő felé vezet?
Vagy ujjad rossz felé mutat,
kínálva halált, végzetet.

Igába hajtott barmait
nem tiszteli már a világ.
Beállsz a sorba csendesen,
vagy zúgod lázadók dalát?
Ezt is, azt is választhatod,
megmentő lehetsz, vagy halott.
Döntésed hozhat szebb jövőt,
s ember maradsz, ha vállalod!

Aranyosi Ervin © 2010-08-21.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva