Aranyosi Ervin: Rózi emlékére


Aranyosi Ervin: Rózi emlékére

(Kozma Andrea nevében)

Embertelen lények, jókedvükben ölnek,
árnyék szellemükkel koromba merülnek.
Érző, szép lelkekre őrült halált hoznak,
szerető szíveknek fájdalmat okoznak.
Rózi csak egy kedves, puhaszőrű lény volt,
csodálatos, kitől ragyogott az égbolt.
Egy kiváncsi-fáncsi, s őrülten szerettem,
s hiszem, hogy általa jobb ember lehettem.

Aztán jött valaki, aki nem is ember,
kihűlt, fagyott szívvel, üres értelemmel,
kegyetlenül elbánt drága kismacskámmal,
csak szórakozásból belerúgott lábbal…
Akkorát, kiszakadt szegény rekeszizma,
el kellett altatni azt, ki bennünk bízna.
Kártékony bűnöző csodát vett el tőlem,
lelkem egyik fele, szakadt ki belőlem!

Milyen is volt Rózi? Maga volt a csoda,
igaz barátságát adta nekem oda.
Befogadtuk és már szívünkhöz tartozott,
a mi életünkbe kedvességet hozott.
Együtt nézegettünk egeres filmeket,
cin-cin-nek neveztem én az egereket,
és ő tudta mi az, s izgatottan nézte,
vadászösztönt a film, benne felidézte.

Madarak is éppúgy felkeltették vágyát,
csip-csip-nek neveztem, én a sok madárkát.
Rózi a mókust is könnyen felismerte,
nézni a mozgókat, annyira szerette.
Olykor fogott gyíkot, s nekünk hazahozta,
az egész napomat így bearanyozta.
Tudta, mi a husi, s nem ment el emellett,
oly nagyon szerette a nyers csirkemellet.

Nagyon kíváncsi volt, olykor virslit lopott
a konyhaasztalról – huncutkodni szokott!
A mosogatónál folyó vízzel játszott,
és a mosógépbe gyakran belemászott.
Amikor fürödtünk, a kád szélén sétált,
kád-dugókat lopott, s eldugva megtréfált,
azokat, azóta mi meg sem találtuk.
Szerettük Rózinkat, így hát nem is bántuk.

Kijáró cica volt, nem zártuk börtönbe,
úgy sem maradt volna, másra vágyott, többre!
Imádott kint lenni, menni, felfedezni,
sokat csavarogni, az életet szeretni!
Most nagyon hiányzik, fáj az elvesztése,
űrt hagyott szívünkben drága, kedves lénye.
Reméljük, a macskák mennyországa várja,
ahol szabad útját megbékélve járja…

Aranyosi Ervin © 2022-07-22.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!