Aranyosi Ervin: Lélekgyógyítás

gyogykezekkisAranyosi Ervin: Lélekgyógyítás

Magányod végleg úrrá lett feletted.
Úgy érzed, rajtad senki nem segít.
Elfordult tőled barátod, szeretted.
Jó kedvre többé semmi sem derít.

Tárd ki a szíved, változtass a dolgon,
ködbe bújva, nem láthat senki meg!
Hidd el, tudom, és nem hiába mondom:
– Nem látja senki az eltitkolt szívet.

Nem szeretsz élni? Hisz tán nem is éltél.
Börtönbe zárva élted életed.
Múltadon sírtál, a jövődtől féltél,
rácsok közt tartott, a kínzó képzelet.

Ám van kiút, az önkéntes magányból,
hidd el, hogy vár még sok, kedves barát!
Köd-falad az, mely körül vesz és gátol.
– Bontsd le a lelked felépített falát!

Ölts hát mosolyt, a vihar verte arcra,
engedd, hogy fénye lámpásod legyen!
ne gondolj többé a régi, sok kudarcra.
Engedd, hogy lelked boldoggá tegyen!

Tárd ki a szíved, hogy újólag dobogjon,
engedd be azt, ki hozzád bekopog.
Szeretet lángja „kályhádban” lobogjon,
s lásd meg a tüzet, mely másban ott lobog.

Ne akarj senkit, saját raboddá tenni,
a szabad lélek, boldogabban ad!
Érezd, milyen jó, őszintén szeretni,
s milyen az érzés, mit lelked befogad.

Aranyosi Ervin © 2013-03-01.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva