Aranyosi Ervin versei

Megszülettem egykor, ötvenhárom éve,
felsírt piciny lelkem, a fényes napba nézve!
Tán Ő is megrémült, ám nem adott hangot,
- “Ennek a porontynak adjak szívet, rangot”?
Nőttem, növekedtem testben és lélekben,
erősödtem is tán, s okosabb is lettem.
S voltak oly tanárok, akik értékeltek,
ám ilyen pályára Ők még nem tereltek.
Eltelt majd’ ötven év, s alig írtam verset,
nem is dédelgettem nagyra vágyó tervet.
Éltem úgy mint mások a hétköznapokban,
s olvadtam a mások által írt dalokban.
Ám valami történt, egy új útra léptem,
- máig nem tudom, hogy kié volt az érdem,-
életem változott, egész másképp élek,
több lett a hit bennem és kevésbé félek.
Nem csak kapni vágyom, adni is magamból,
szabadulni végleg dühtől és haragtól.
Szeretetre, szépre tanít’ni a népet,
s megtanulni hitet, érzést, emberséget.
Szívemből szolgálni az egész világot,
aki leszületett, legyen boldog, áldott.
Megtalálni Istent, a tudást átadni,
pillanat varázsát mindig megragadni,
és ha életedet szebbé tudom tenni,
akkor érdemes volt egykor megszületni!

Pár szál virág az üzenet,
pár szál virággal üzenek!
Szívemből szól, s ha megkapod,
kívánok szép születésnapot.

Hány kedves éved volt enyém,
tovarepültek könnyedén,
édesítve az életem
hálám ezért most végtelen.
Patakmeder, s a kis patak
mely lágy ölében elhalad,
egymást simítva alakul,
néha lágyan, néha vadul.
Így csiszolódik életünk,
s hisszük, hogy jobbakká leszünk,
vagy elfogadjuk azt, ha nem,
de erről szól a szerelem.
Mert szép, ha boldog, de néha fáj,
néha megalkudni muszáj.
Nem túl nagy ár az örömért,
mely bennünket oly gyakran ért.
Itt köszönöm most meg neked,
pár szál virág az üzenet.

Pár szál virág az üzenet,
pár szál virággal üzenek!
Szívemből szól, s ha megkapod,
kívánok szép születésnapot.