Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Füledbe súgok valamit


Aranyosi Ervin: Füledbe súgok valamit

Figyelj Anyu! Kérlek figyelj rám!
Füledbe súgok valamit!
Szavakkal szólva megmutatnám,
apró szívemben mi lakik.
Láthatnád benne azt a hálát,
amit irántad érzek én.
Tudom, ott benne megtalálnád,
a te dalod, az én zeném!

Hiszen a létet tőled kaptam,
minden csodát, amit lehet,
annyi mindent tettél miattam,
mert vezetett a szeretet.
Úgy szeretném most kifejezni,
hogy mit is jelentesz nekem,
mért tudom lelked úgy szeretni,
hogy könnyes lesz a két szemem.

Tudod, Anyu, én nem is kértem,
de csodát tettél énvelem,
világra hoztál – ez is érdem –
tőled kaptam az életem.
Azóta is tanítgatsz engem,
hogyan kell élni a csodát,
apró szikrát gyújtottal bennem,
s mutatod mi a boldogság!

Hálás vagyok, köszönöm néked,
s amit kaptam, visszaadom,
reád adom a büszkeséget,
s ragyoghatsz rám, mint a Napom.
Meghálálom, mindazt, mit adtál,
s hozzád mindig csak jó leszek,
hiszen a létbe utat mutattál,
s ott többé már el nem veszek!

Megtanítottál jól szeretni,
hálásnak lenni mindenért,
csak veled jó felcseperedni,
s érezni, mindez mennyit ér!
Figyelj Anyu! Füledbe súgom.
– Te vagy a legnagyobb csoda!
Segítettél jól megtanulnom:
– A szeretet a lét oka!

Aranyosi Ervin © 2018-01-24.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Felemelő szülő legyél!


Aranyosi Ervin: Felemelő szülő legyél!

Hozzád született, reád bízták,
lelkét mától jóra tanítsd hát!
Adj bevált eszközt két kezébe,
s te jutsz majd mindig az eszébe!
Ne élj helyette, az nem dolgod,
ha kincseidet elé hordod,
gazdag lesz tán, s nem boldogabb,
többet tesz az, ki dolgot ad.

Ki megtanít az úton járni,
a hétköznapokat formálni,
hogy az szebb, teljesebb legyen,
ez segíthet egy gyermeken.
Életre tanítsd, alkotásra,
sose szoruljon többé másra,
megoldást leljen, ne csak gondot!
Kezdje újra, ha éppen rontott!

Kitartást, végig tartó álmot,
mely átformálja a világot,
amelyben élni szebb lehet,
s ezért – tudja – maga tehet!
Ne mástól várjon csak csodákat,
higgye, hogy ő is naggyá válhat,
megélheti szép álmait,
ha lelkében már ott lakik!

Tetőled is függ, mivé válik,
többet dicsérj, hidd el, mert számít!
Siker csírája ott van benne,
s ha megtalálná, boldog lenne!
Oly sokat jelent néhány jó szó,
a dicsérő, a szomjat oltó,
s ezt tőled várja gyermeked,
hit nélkül élni nem lehet!

Példát mutass, jó útra lépjen,
ne fuss előre, utolérjen!
Biztasd, tudasd, hogy több lehet,
adj lelki erőt, ötletet!
Erősítsd hát a belső hangot,
adj neki célt és méltó rangot!
Hitesd el azt, amit remél,
felemelő szülő legyél!

Aranyosi Ervin © 2020-01-10.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Tanítsd gyermekedet


Aranyosi Ervin: Tanítsd gyermekedet

Tanítsd a gyereked, hogy legyen önálló,
minden esés után könnyen talpra álló!
Ismerje meg magát, milyen különleges,
találja meg mindig, mindazt, amit keres!

Tanítsd meg, magára hadd lehessen büszke,
s amíg a vas forró, addig folyton üsse!
Ám ha kell, álljon meg, és gondolja végig,
hogyan tud felszállni álmokkal az égig.

Lelki szemeivel, hogy alkosson képet,
hogyan használja majd ezt a képességet.
Hogy váljon képessé, újat álmodóvá,
használja értelmét, ne tehessék lóvá!

Hagyd, hogy véghez vigye, amit csak elképzel,
formálja világát két kezével, s ésszel!
Engedd, hogy magától döntéseket hozzon,
s amit csak kitalál, bátran vállalkozzon.

Keresse igazát, és álljon ki érte,
kapja meg a választ az összes miért-re!
Kíváncsiság hajtsa, a szabadság vágya,
s lelkében a kulcsot biztos megtalálja.

Tanítsd hát gyermeked, találjon magára,
a teremtő elme ráfér a világra!
Legyen önbizalma, legyen tehetsége,
sose kételkedjen, önmaga elég-e!

Aranyosi Ervin © 2019-07-10.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Anyai szeretet a kutyáknál


Aranyosi Ervin: Anyai szeretet a kutyáknál

Csuda jó, hogy Anya itt van mindig velünk,
akkor mikor alszunk, mikor felébredünk.
Itt van mikor játszunk, kedélyesen figyel,
megetet, de mégsem éri be ennyivel.
Megmosdat és tanít, mit, hogyan csináljunk,
hogyha nagyok leszünk, jó kutyákká váljunk.
Tőle megtanuljuk, hogy gazdánk az ember,
őt kell majd szolgálnunk mindig szeretettel.
Anya vigyáz reánk, nehogy bajba essünk,
és példát is mutat, hogy hogyan szeressünk.
Hiszen ő mindent tud, s amit tud megmutat,
az ő nyelvét értjük, mikor, miért ugat.
Megvéd mindenkitől az élete árán,
mi meg nem játszunk a türelme határán.
Mindig körül ölel, biztonságban vagyunk,
reméljük, örökké gyerekek maradunk.
Hiszen a jó szívét nem pótolja semmi,
amíg anya szeret, jó gyermeknek lenni.

Aranyosi Ervin © 2019-06-05.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Édesanyám


Aranyosi Ervin: Édesanyám

Édesanyám, te drága lélek,
általad lettem, tőled élek!
Tápláltad testem, s lelkemet,
s éreztem szíved hogy szeret.

Ápoltál, óvtál, védtél engem,
tanítottál, mivé kell lennem.
Látom, szép szemed hogy ragyog,
hisz legszebb csodád, az én vagyok.

Tanítottál szép álmot szőni,
hát jöttem hozzád megköszönni!
Szép arcodra egy csókot nyomni,
hogy láthassalak mosolyogni.

Hogy mondhassak egy verset néked,
mert veled áldott meg az élet!
Tőled vagyok az, aki lettem!
Te vagy, kit elsőnek szerettem!

Aranyosi Ervin © 2019-05-04.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Másnak csak egy kutya


Aranyosi Ervin: Másnak csak egy kutya

Másnak csak kutya vagy, nekem a mindenem,
amióta te vagy, a világ fordult velem.
Te tanítottál meg őszintén szeretni,
egy másik lélekért felelősnek lenni.
Veled életembe a mosoly költözött,
szívem új ruhába, s örömbe öltözött.
Gondoskodom rólad, odafigyelek rád,
te hűséggel szolgálsz, s én vagyok a gazdád.
Egy jó csapat vagyunk, többek, mint barátok,
veled a világból sokkal többet látok.
A lét értelméből sokkal többet érzek,
mert a nagyvilágra szívemen át nézek.
Nem csak jó barát vagy – szeretet-tanárom!
Miről kéne szóljon az élet? Már látom!

Aranyosi Ervin © 2019-04-03.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Ha tudod…


Aranyosi Ervin: Ha tudod…

Ha tudod, társaid tanítanod kéne,
s látnád, hogy az egyén nem gondolkodik…
Mikor jó szándékért pofont kapsz cserébe,
s a munkád gyümölcse mégsem boldogít.

“Vakoknak” mutogatsz élhetőbb világot,
nekik a fehér bot végső menedék.
Nem tudja elhinni, mit álmában látott,
csak a sötétséget teszi le eléd!

Példálóznál persze régi messiással,
aki úgy, mint te ma, éppúgy szenvedett.
Látta, mit tettek az igaz szent-írással,
hogy eltűnt belőle mind a szeretet.

S mindaz, kiért szavát élőn felemelte,
pont az tagadta meg, s azt teszi ma is.
Keresztjébe egykor a szeget beverte,
s állította róla, hogy szava hamis.

Csak csodát várt tőle megannyi hitetlen,
és a szeretettel sosem érte be.
Így maradt hát lelkük végtelen kietlen,
így lett árulással a világ tele.

Ha tudod, és látod, tanítanod kéne,
de csak azt, ki érzi lelke éhezik.
Aki képes hinni, s álmokat cserélne,
mert a szeretet még titkon létezik.

Aranyosi Ervin © 2019-03-03.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Öreg néne kis kórháza

Ujvárosi László festménye

Aranyosi Ervin: Öreg néne kis kórháza

Egyszer volt egy öreg néne,
ő lett bíz’ a falu vénje!
Messze élt az iskolától,
száz évre a kiskorától.

Szóval nagyon öreg volt már,
sok-sok málét lemorzsolt már,
kenyere javát megette.
Az életét így tengette.

Ám szemében huncut fény ült.
Lelke bizony meg nem vénült.
Épp olyan volt, mint egy gyermek,
kit társai irigyelnek.

Egyedül élt, egy kis házban,
azt hinnéd tán, nagy magányban,
de ő sosem volt magányos,
kutya, macska jött a házhoz.

Csirke, malac körülötte,
felnőtt állat és szülötte,
tehén, borjú, kacsa, liba,
mégsem volt sose galiba.

Néha madár ült vállára,
mosolyt csalva az arcára,
magot vett hát tenyerére,
a madárkák örömére.

Járt hozzá őz, néha róka,
enni adott az anyóka,
csak úgy engedte útjára,
ha jól lakott szegény pára.

Néha vaddisznók is jöttek,
élelemért beröfögtek,
meg egy jó hátvakarásért,
szeretetért, miért másért?

Járt ott szarvas, nyúl, meg medve,
attól sem volt megrettenve,
szívesen vendégül látta,
finom mézzel megkínálta.

Az erdőből az állatok
szerették e varázslatot,
mit a néne velük megtett,
visszaadva életkedvet.

Családja, az sajnos nem volt,
amióta férje megholt,
az emberek elkerülték,
közelükben meg nem tűrték.

Pedig senkinek sem ártott,
csak kerülte a világot.
Csak tett-vett a háza körül,
s arcán látszott: szíve örül.

Cicák, kutyák vele éltek,
saját nyelvükön beszéltek,
s az anyó is beszélt velük,
igaz, nem volt külön nevük.

„ Szépségem” volt, „drágaságom”,
„aranyom”, vagy kis virágom”,
mindegyiket így becézi,
s mindet megcsodálva nézi.

Mind elfértek a szívében,
s melegedtek melegében.
Tán a mesém ennyi volna,
ha nem éppen róla szólna.

De hogy is lett több a mesém?
A szavakat keresem én,
hogy a verset tovább szőjem,
ami történt, megtudd tőlem.

Mert egy nap az iskolában,
pontosan az első Á-ban,
kezdődött a szép történet,
itt folytatom a mesémet.

Peti, Palkó, Kata, Sára,
feladatot kapott mára.
Olyan embert kell keresni,
amilyen szeretnél lenni.

– Keressetek példaképet,
s írjátok meg az egészet!
Kaptok rá egy egész napot,
kezdjétek a feladatot!

Mondta a tanító néni
– holnap meg fogom majd nézni!
Elindultak együtt négyen,
ne érhesse őket szégyen!

Mentek s közben beszélgettek,
ötleteltek, felnevettek.
Ám mind azon tanakodott,
bennük vajon kihagy nyomot?

Kinek lépnének nyomába,
kinek jár jó úton lába?
Ki mutathat élő példát,
hogy majd a hasonlót éld át?

Mentek végig a faluban,
meg-megállva pár kapuban,
ahol lakott mesterember,
bekopogni egyik sem mer.

Aztán Kata úgy határoz,
hogy bekopog a fodrászhoz,
ő lesz majd a példaképe,
– hozzá jár a falu népe!

Mindenkiről mindent tud tán,
ami kívül esik tudtán,
talán nincs is a világon!
– Fodrász leszek, azt kívánom!

Így hát Kata megtalálta,
kinek léphet a nyomába.
Várta őt a fodrászüzlet,
hajtincsekkel majd megküzdhet.

Peti, Palkó és a Sára,
mindhárom vár a sorára.
Ki legyen a mintaképe,
s amit tesz, az jó-e, szép-e?

Palkó került aztán sorra,
benzin szagot érzett orra.
El is köszönt ezegyszer bíz’,
várta őt egy autószerviz!

Szerelő leszek én, bizony!
Nem lesz bennem munkaiszony!
Ha elromlik, megjavítom,
ügyes leszek, azt gyanítom.

Jönnek hozzám az emberek,
tudva, autókat szerelek.
Munkámat majd elismerik,
ha tudásom megismerik!

Peti, Sára együtt mentek,
példaképre még nem leltek,
de amint egy bolthoz értek,
mind a ketten ott betértek.

Sára figyelte a boltost,
ahogy elemében volt most,
mutogatta, amit árult,
bizony rá sok dolog hárult.

Amit a vevő kérdezett,
arra adott feleletet.
Mi mire jó, mire készült,
jó tanáccsal kiegészült.

Mit és hogyan kell használni,
hogy fog előnyére válni…
S ha a vevőnek megtetszett,
rögtön csomagolni kezdett.

Áru és pénz gazdát cserélt,
a jó árus bármit elért.
Kelendő volt portékája,
s volt a munkájának bája.

Ez Sárának nagyon tetszett,
rögtön gyökeret eresztett,
boltos lesz a példaképe,
s hozzá jár a falu népe.

Peti, bizony, ballag tovább,
ő még keresi a csodát,
olyat, mihez kedve lenne,
ami majd boldoggá tenne.

Egy igazi példaképet,
kinek majd nyomába léphet,
akiből a jóság árad,
ki szeretni sosem fárad.

Így jutott a faluszélre,
vissza fordult volna végre,
de egy nagyon furcsát látott,
kerítésnél Néne állott.

Épp egy rókával beszélget,
adva neki eleséget,
és amíg a róka falja,
öreg néne szóval tartja.

Aztán látja, jön egy medve,
hátsó lábán csak bicegve.
Nénéhez megy, sírva morog,
szemeiből a könny csorog.

Szegény mackó fára mászott,
s közben, bizony, nem vigyázott,
szálka ment a medvetalpba,
s mintha bele lenne varrva.

Bezárult a seb felette,
s ezt a mackó nem szerette,
mert nem bírta azt kihúzni.
Ezt a sebet meg kell nyúzni!

Azt a tüskét ki kell venni,
mert nem tud a medve menni!
Öreg néne jól megnézte,
s körülnézett, van-e méze.

A maci hadd csemegézzen,
amíg közben csoda lészen.
Öreg néne meg nekilát,
hogy kijavítsa a hibát.

Sürög-forog munkalázban,
van varrótű benn a házban.
Hozza is már nagy lelkesen,
s nem ijed meg a lelke sem.

Eszébe jut: – Szemüveg kell,
hová is tettem azt reggel?
– Ja, a dalos könyvön hagytam,
amikor elmosogattam.

Felteszi a szemüvegét,
ami megjavítja szemét,
s látja is már, hol a tüske,
óvatosságára büszke.

Úgy piszkálja, nehogy fájjon,
hogy a medve is jól járjon,
fájdalmától szabaduljon,
könnye tovább ne is hulljon!

Óvatosan megnyomkodja.
– Gyógyulj be seb! – súgva mondja,
útilaput köt talpára,
gyógyuljon meg szegény pára.

A maci még mézet eszik,
amíg tőle el nem veszik,
észre se vette a dolgot,
most már mehet, most már boldog.

Várja őt az erdő mélye,
kikíséri öreg nénje,
a hátát még megvakarja,
búcsúztatni így akarja.

Peti csak néz, csodát bámul,
hogy is van ez igazából?
Hogy a vad szelíddé válhat,
megszelídül minden állat?

Vajon e varázshoz mi kell?
Többé sosem felejti el:
– Szeretet kell, együttérzés,
más lelkekkel együtt élés!

Peti meglelte a példát.
Nőj csak nagyra, s te is éld át!
Mert, kit szeretet vezérel,
többet ér el jószerével!

Tudja, erdész akar lenni,
állatokért akar tenni.
Gyógyítani, segíteni,
gondban a bajt enyhíteni.

Az erdővel együtt élni,
senkinek se kelljen félni,
s mind a növény és az állat,
együtt élhet, jóvá válhat.

Tanít majd – ne rajta múljon –
hogy az ember is tanuljon
fűvel-fával jóban lenni,
minden élőt megszeretni.

Hiszen úgy öröm az élet,
ha a világ több lesz véled,
ha vigyázol minden szépre,
s a jó útról sose térsz le.

Odaköszön a nénjének,
úgy, ahogyan rendes népek.
Beszédbe is elegyednek,
barátságba keverednek.

Rokon lelket talál Peti,
kedvességét megszereti,
és a néne szintén örül,
gyerek jár a háza körül.

Nénje behívja a házba,
leülteti egy lócára,
beszélgetnek fűről, fáról,
állatokról, vadvirágról.

Szeretetről, emberségről,
jól ismerik szegről végről.
Hisz nénje már annyit látott,
bár nem járta a világot.

Biz, a világ járt ő hozzá,
ezért nem vált sose rosszá,
mindig jó szíve vezette,
jószándékú volt a tette.

Sok szép dolog történt véle,
s volt varázsos, s meseféle,
Sok szép könyvet megtölthetne,
írott alakot ölthetne.

Ám az idő gyorsan repül,
s bár fiatal maradt belül,
a teste már kicsit fáradt,
az ereje már kiáradt.

Ő lett Peti példaképe,
vajon nyomdokába lép-e?
Életcélját megtalálja,
ha a néne útját járja.

Lesz kórház az erdőszélen,
hova vadak járnak szépen,
meggyógyulni, vagy jóllakni,
emberséget tapasztalni.

Öreganyó szíve boldog,
lesz ki folytassa a dolgot,
nem zárul be a kórháza,
sok kedvence nem lesz árva.

Lesz ki gondoskodik róluk,
mindig lesz ennivalójuk,
s kapnak elég szeretetet,
mikor bármelyikük beteg.

Mert a szeretet az gyógyít,
minden bajunk megoldódik.
Így gondolta öreg néne.
A mesémnek itt a vége!

Aranyosi Ervin © 2019-02-17.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

 

By

Aranyosi Ervin: Életre tanító


Aranyosi Ervin: Életre tanító

Lám csak, érdemes volt
korán reggel kelni,
így lehet friss vízre,
harmatcseppre lelni.
Megtudom itatni
az egész családot.
Friss víz lelőhelyet
most mindegyik látott.
Szomjazzák a tudást,
s a hűsítő nedvet,
ami élni tanít,
és ad életkedvet.
Hát most mind a kettőt
megkaphatták tőlem.
Jó szülő, jó tanár
válhatott belőlem!

Aranyosi Ervin © 2018-07-27.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A remete panasza


Aranyosi Ervin: A remete panasza

Hát jó, nem szórom szerte-széjjel
a lassan megszerzett tudást.
Azt hittem én, hogy azért kaptam,
hogy megmenthessek véle mást!

De látom, szenvedni szerettek,
s hiába nyújtom a kezem.
Kincseim hát magamban tartom,
nem osztom többé, nem teszem!

Járjátok csak be, azt mi fájó,
nem foglak már megmenteni.
Nem simítom utad előtted,
ha az göröngyökkel teli.

Rájöttem, nem kell, hogy segítsek,
tanít majd rossz tapasztalat.
Ha kell, hát bontsd le önmagadtól,
vagy építsd újra a falat.

Volt nálam bölcsebb, s jobb tanár is,
kereszten végezte szegény.
Azzal sem váltott meg világot,
hát mitől járnék jobban én?

Hiába nyújtom, jót akarva,
kinek kell ma a szeretet?
Nem tettem eddig, eztán sem játszom,
világnak tetsző szerepet.

Maradok az, ki mindig voltam,
csendes lélek, útkereső.
Aki elvonul a világból,
hol a feszültség egyre nő!

Leszek csak csendben, magának író,
befordult, néma remete,
akit nem érint meg világa,
s nem mocskol az élet szemete.

Nem adok többé jó tanácsot,
járjátok végig az utat!
Sötétben és tapogatózva,
hol fény világot nem mutat!

Elvonulok és néma csendben,
létünkről majd elmélkedem.
Remeteként, sok milliárd közt,
csak némán élem életem!

Aranyosi Ervin © 2018-07-23.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva