Aranyosi Ervin versei

Szívedből szólj,
s másoknak küldd el azt!
Vidíts, taníts, ha kell,
mindig te nyújts vigaszt!
Segítsd, emeld fel azt,
ki előtted, lent hever!
Ápold a sérült lelkét,
mert többet érdemel.

Ha mások bántanának,
- porold le lelkedet!
Ne őrizgesd magadban
a vélt sérelmeket.
Mert gyarlók vagyunk mi,
s már túl érzékenyek.
- Szótüskék bántják, szúrják
az érző lelkeket.

Ha így teszel – meglátod,
- lelked is felderül.
A békesség madara
erős válladra ül.
Szívedet boldog képek,
nyugalom járja át.
Becsüld meg ezt az érzést,
s másoknak add tovább!

A múlt ma már történelem,
és nincs hatalmad rajta.
Megváltoztatni képtelen
elméd, – bár azt akarja.

Ha megbántottál valakit,
s lélekben most már bánod,
ne fokozd lelked kínjait,
legjobb ha megbocsátod!

Bocsátsd meg régi tettedet,
Bocsátsd meg önmagadnak,
mert amíg rágódsz meglehet,
energiái hatnak.

Kínoz a lelkiismeret,
mert szavad egykor sértett,
a múltnak árnyát élteted,
pedig az csak kísértet.

Amikor megtörtént veled,
a tetted jónak látszott.
Ezt diktálta a “szellemed”,
- s ma már tudod, hibázott!

A múltad rossz döntéseit,
bocsátsd meg önmagadnak,
mert amíg rágódsz meglehet,
energiái hatnak.

A múlt ma már történelem,
és nincs hatalmad rajta.
Megváltoztatni képtelen
elméd, – bár azt akarja.

Haragszol, gyűlölsz valakit?
Ez csak magadnak árthat!
Amit Ő tett, az csak tanít,
s jelenben már nem bánthat.

Amikor tette, – jól tudod -
pont ennyi tellett tőle.
Legjobb volt, amit adhatott,
ezt tanuld meg belőle.

Bocsáss meg neki kedvesen,
- ne hagyd, hogy újra fájjon!
Engedd el tehermentesen,
utadba már ne álljon.

Bocsáss meg néki jó szívvel,
legyen lelkedben béke,
s bensőd szeretet tölti fel,
és mindez már megérte.

Maradjon meg a szép emlék,
- örömöt hozó percek.
Erőt meríts belőlük még,
legyél nagy, boldog gyermek.

Mosoly ragyogjon arcodon,
kerüljön bú, és bánat.
Derülj a régi harcokon,
és kérlek, élj a mának!

ANYÁMNAK:

Te, aki e földre egykor szültél engem,
te vagy, aki a jót láttad mindig bennem,
te, aki megóvott a világ zajától,
te vagy, aki szeret, te vagy, aki ápol.
Általad tanultam egykor meg beszélni,
s te biztattál arra, hogy sose kell félni.
Te mutattad nekem, hogy milyen az élet,
s hogy megbocsátható, ha valaki téved.
Te, ki megbocsátod minden rossz hibámat,
s én vagyok az első, mindenki más várhat.
Tegyek bármi rosszat, én akkor is kellek!
Anyám! A mai nap téged ünnepellek.

KEDVESEMNEK:

Te, aki gyermekem e világra hoztad,
te, aki osztozol velem jóban, rosszban.
Te, aki gondoskodsz, őrzöd a családom,
Meleg fészket építsz, támogatod álmom.
Vállaimról gyakran leveszed a terhet,
s beéred annyival, hogy viszont szeretlek.
Gyermekünknek megadsz mindent, amit kérhet.
Őrzöl, vigyázol ránk – baj sohasem érhet.
Mosol, főzöl reánk, hogy legyen mit enni,
otthonról gondoskodsz, legyen hol pihenni.
Csodákat teszel, hogy szép legyen az élet.
Kedves feleségem! Most köszönöm néked.

KEDVESEM ANYJÁNAK:

Te, ki kedvesemet adtad a világnak,
gondozója voltál egy nyíló virágnak.
Kit nekem neveltél, tanítva a jóra,
neked szól e versszak, tiéd ez az óra.
Megköszönöm neked, hogy őt nekem adtad,
s nem kellett aggódnom sohasem miattad.
Életünkbe mindig szeretetet hoztál,
s kéretlenül is csak rólunk gondoskodtál.
Nagyiként unokád szépen nevelgetted,
számíthattunk reád, itt voltál, ha kellett.
Remélem, örömben is bőven volt részed,
Engedd megköszönnöm neked az egészet!