Aranyosi Ervin: Imádkoznak a fák


Aranyosi Ervin: Imádkoznak a fák

Csupasz ágak merednek az égbe,
imádkoznak az útszéli fák.
Jövőt várnak a múltért cserébe,
hogy holnap is szép lesz a világ.

Öreg ágak, széltől meggyötörten,
fáradtan avarba hullanak.
Alant mint hősi csontok összetörten,
s felettük még kereszt sem marad.

Hideg, nyirkos köd nyalogat ma kérget,
s az elmúlástól fáj a pillanat!
Az idő folyton új tavaszt ígérget,
s így a remény örökre megmarad.

A föld nyáron kiszáradt torka tátong
és elnyeli a hűs esővizet,
ő nem búsul a néma elmúláson,
a közönyével, s csendjével fizet.

De jön-e majd a fagyos tél nyomában,
egy új tavasz? Lesz-e még kikelet?
A fák elfogynak lassanként a mában,
s betonná válik, hol élni lehet.

Csupasz ágak merednek az égbe,
imádkoznak az útszéli fák.
Nem néznek az emberek szemébe,
kik úgysem értik ezt a szép imát.

Aranyosi Ervin © 2022-11-05.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!