Minek az út,
ha sehová sem vezet?
Minek a táj,
ha a látványt nem élvezed?
Minek a szív,
ha nem dobban, nem szeret?
Minek a lét,
ha csak történik veled?
Minek a vágy,
ha üres a képzelet?
Minek a szó,
ha nem érted csendedet?
Minek a tér,
ha lelked itt bent reked?
Minek a hit,
ha Istent nem leled?
Refrén:
Mennyi kérdés válaszra vár,
amelyek nélkül a lét sivár.
Talán, ha tudnád, ha értenéd
a válasz végre elindulna feléd.
Megannyi érzés, de mit jelent?
Ha rá a választ meg nem leled?
Mikor nem látod, miről is szól,
mikor az élet nem válaszol.
Minek a cél,
Ha egy helyben maradsz?
Minek a láb,
ha nem futsz, nem szaladsz?
Minek a Nap,
ha lelkedben kihűl?
Minek a szép,
ha csúf lapul belül?
Refrén: Mennyi kérdés válaszra vár,
amelyek nélkül a lét sivár.
Talán, ha tudnád, ha értenéd
a válasz végre elindulna feléd.
Megannyi érzés, de mit jelent?
Ha rá a választ meg nem leled?
Mikor nem látod, miről is szól,
mikor az élet nem válaszol.
Jaj, néha nekem sincs elég időm, lefékezném a múló perceket. Kapkodok hát, mert sok a teendőm, s bezsúfolni egy napba nem lehet. Mikor napom csak a munkáról szól, szeretnék gyorsan végezni vele. Az idő tündére azonnal válaszol: – Nem férhet minden egy napba bele! – De, jó tündérem, kell, hogy kész legyek, – amit tehetsz, azt holnapra ne hagyd! – ki tudja, holnap világgá megyek, s akkor a dolgom majd kire marad?
És szólt a tündér: – Adok én időt, csak tedd a dolgod, s várd a holnapot! Bennem a vágy most óriásra nőtt, hogy mindenhez elég időt kapok… – Bár felgyorsult, s az idő szinte száll, cserébe kapsz majd hosszabb életet, s hiába futsz, a cél messzebbre vár, később éled meg öregségedet. – Jaj tündérem, mondd nem lehetne azt, hogy lelassuljon inkább az idő? Hisz felgyorsítva nem lelek vigaszt, s az élet terhe rajtam egyre nő.
– Gyorsul a Föld, és meg nem állhatunk, gyorsabban száll a Föld körül a Nap. Az út adott, és ki nem szállhatunk, ezért lett gyorsabb minden pillanat. Csak tedd a dolgod, ami belefér, nem kell naponta világot váltani. Nyugodj le végre, lassíts le ezért, egy kis lazítás nem fog ártani! Tégy annyit csak, mit feltétlen muszáj, ne törje fel szerszám a tenyered! Miközben majd a gyors idő elszáll, önmagadban a nyugtot megleled.
Lassíts le hát, hisz rohansz, nem is élsz! versenyre kelni – idővel – nem lehet! Nyugtasd magad, egyszer majd célba érsz, tapasztalj, élj, élvezd az életet! Álmodj tovább, ott lassabb az idő, ha akarod, meg is állíthatod! A tér kitágul, és ott jön a jövő, álmodd valóra a feladatot! Ha tovább rohansz, biztos elveszel, s üresek lesznek dolgos napjaid, a létből szinte semmit sem élvezel, a lelked mélyén is üresség lakik.
Ne fuss tehát, csak várd meg önmagad, tudod, ha kapkodsz, úgyis szétesel. Ha időt markolsz, semmid sem marad, hisz tenyeredből, mint víz, szökik el. Hagyd futni hát, csak bízd rám az időt, hadd mulasszam, s te ne törődj vele! Álmodj inkább, álmot, nagyratörőt, élettarisznyád azzal töltsd tele. Ne csüggedj hát, találd meg önmagad, ezért jöttél, hogy csodás dolgot tégy! A lét értelmét megértsd és megragadd, s minden időben felhőtlen boldog légy!
Röppen a nyár, a percek szállnak,
magával húz a gyors idő.
A megtörténtek múlttá válnak,
amint az újabb nap kinő!
Kevés idő van jelen lenni,
élni a mában lelkesen.
Futni muszáj, nem elég menni,
az idő sodrát csak lesem.
Megállok hát, csak hadd rohanjon,
s egy lenge óra elszalad.
Lassítanám, hogy itt maradjon,
de csak rohan, hiszen szabad!
Emlék-kincseket gyűjtögetnék,
de bősz hullám sodorja el,
élvezném létem és szeretnék,
de kincsre lelkem mégse lel.
Elfolyik – mint a víz – kezemből,
kicsúszik minden pillanat.
Menekül értő értelemtől,
s csak a kérdés, mi itt marad!
Vajon jön-e rá méltó válasz,
én nem futok időm után!
Én maradok, így rám találhatsz…
A tér csapdába ejt bután.
A percmutató rohan körbe,
az óra ott áll a falon.
Az idő egyenes, vagy görbe?
Mikor jön újabb alkalom?
Megannyi kérdés zúg fejemben,
közben a választ nem lelem.
Vonatom elhúzott mellettem,
s nem éri utol értelem…
Szabadnak születik egyszer minden lélek,
rabbá teszi mégis egy felső hatalom.
Szeretném, ha látnád, én is vagyok, élek,
és a lét csodáját látni akarom!
Ám Te jogot formálsz, hogy dönthess felettem,
határt szabsz, s köröttem bezárul a tér.
Hiába is érzem, szabadnak születtem,
s hiába ugatok, itt az mit sem ér!
Mikor lent jársz a téren,
nézd a gyerekek arcát.
Homokvárat, ha épít,
egyik sem vívja harcát.
Alkotás örömétől
szellemül át a lélek.
A gyerekek, ha tehetnék,
csak jót teremtenének.
Mikor lent jársz a téren,
tekints pár idős arcra.
A bölcs öreg szemekben,
nem találsz dühre, harcra.
Az élet viharán túl,
lenyugszik már az ember,
s látni tudja a szépet,
miért harcolni nem kell.
Mikor lent jársz a téren,
legyél hát gyermek újra,
kíváncsiságod győzzön,
s vágyjál a szépre, s újra.
Az élet bölcsessége,
legyen már meg szívedben.
Mikor lent jársz a téren,
hagyd, hogy a szív vezessen….
Mostantól rendelhetsz verset születésnapra, névnapra, Valentin napra, nőnapra, anyák napjára, húsvétra, karácsonyra, télapóra, esküvőre. Rendelhetsz barátnak, kedvesnek, szülőknek, nagyszülőknek, üzleti célra. Ebből a saját verseskötetem kiadását fogom finanszírozni. Köszönettel és nagy örömmel várom a megrendeléseket.
Szeretettel: Aranyosi Ervin
Megtalálsz Facebook-on is!
A versek üzleti célú felhasználása szerzői jogdíj köteles!
Legutóbbi hozzászólások