Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Pisai ferde torony


Aranyosi Ervin: Pisai ferde torony

Majdnem eldőlt, jó hogy jöttem,
és a helyére döntöttem!
A tetejét visszatoltam.
Dicsérj már meg! – Ügyes voltam?
Úgy kezdődött, volt egy csontom.
Jól elásom, ott egy ponton,
rögtön a torony tövében…
– Hát mit csinált? – kérlek szépen?
Bolond torony dőlni kezdett,
nem várhattam végig eztet,
hogy rá feküdjön a csontra,
pont a jól kijelölt pontra!
A tetejét visszatoltam,
s a csontommal eliszkoltam.
Néhány ember fejét verte,
mert a torony már nem ferde!
Ha akarják visszatolom,
legyen ferde az a torony!

Aranyosi Ervin © 2017-08-24.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Életre szóló tanmese


Aranyosi Ervin: Életre szóló tanmese

Volt egyszer egy csoport béka,
béka ősök ivadéka.
Akik versenyezni kezdtek,
magas tornyot célba vettek.
Sok-sok néző gyűlt itt össze,
a békákat ösztönözve,
biztatva fakadtak dalra:
– Hajrá békák, fel a falra!

És a békák egyre másztak,
közben nem is tétováztak,
Ám sok néző, – s egyre többen,
szörnyülködik, meg is döbben,
nem hiszi, hogy sikerülhet,
egy béka is felkerülhet.
Ilyeneket mondogattak.
– Milyen magas, milyen vastag!

– Egy sem ér a tetejére!
– Csak ne essen a fejére!
– Már itt lent lehetett tudni,
bíz egyik sem fog feljutni!
– Nem sikerül, meglátjátok!
– Beteljesül, mint az átok.
S lám a küzdők, kik hallották,
lemaradtak, mind feladták.

Már csak egy van, aki mászik,
nincs ellenfél, nincsen másik.
S lám felért a csúcsra végre,
nevét felírják az “égre”.
S mikor lejött a toronyból,
a sok néző mind, ott tombol.
Ünneplik a bajnok tettét,
s a titkáról megkérdezték:
– Hogy volt képes, e nagy tettre?
De Ő sajnos nem értette,
mert mint kiderült, a bajnok
egyik fülére sem hallott.

Elmondom a tanulságot:
– Ha rám figyelsz meg nem bánod.
Az életben az a lényeg,
hogyan motiválnak téged.
Sose hallgass mindazokra,
kik szerint nem viszed sokra!
Negatívok, pesszimisták,
szerencsédet rég “leírták’,
kigúnyolják legszebb álmod,
– mert ha nem, hát megcsinálod!

Reményeid porba ássák,
hogy a lógó orrod lássák.
Fontos a szavak varázsa,
mert a képzelet parázsa,
lángra gyújthat és a fénye,
megmutatja, hogyan kéne!
Légy hát mindig optimista,
legyen vágyaidról lista,
S ha valaki gátol téged,
tetess inkább süketséget.
Váltsd valóra minden álmod,
hidd el nekem, megcsinálod!

Aranyosi Ervin © 2011-08-15.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A két nagyszájú veréb


Aranyosi Ervin: A két nagyszájú veréb

Talán egyszer,
talán régen,
talán éppen egy mesében,
élt egy veréb, persze szürke
– ki a levet összeszűrte,
egy verébbel, aki látott,
éjszaka is napvilágot.
Vagy nem látta,
vagy csak mondta,
– állította az a ronda –
hogy felszállt a magas égig,
– s a sasok is azt beszélik –
“elrepült a nap felett!”.

Mert egy templom fura tornyán,
– hol kereszt még sose volt tán –
bizony egy nap ragyogott!
A hiú erről gagyogott,
vagy csiripelt saját nyelvén,
– kis medál volt tollas mellén,-
ami nem tett egyebet,
dicsérte a verebet.

Nos a két nagyszájú hős,
– pici volt, s nem ijedős –
egy szép napon megbeszélték,
– mert a cél a legfőbb érték,-
hogy szárnyaik erejével,
akarattal és nagy hévvel,
ha nem is a messzi égről,
de a templom tetejéről
legurítják a napot.

Ötletüket tett követte,
s a gyanútlan napfelkelte
mikor rájuk kacsintott,
furcsa látványt láthatott:
Tollazatuk felborzolták,
bögyüket degeszre fújták,
s pöffeszkedve keltek útra,
fel a magas torony csúcsra,
– lelökni azt a napot.

Ám a felkelő Nap fénye,
szikrát szórt a négy szemébe,
a két orvul támadónak,
a két rosszat akarónak.
Elvakítva mit se láttak,
egymás karjaiba szálltak,
ám így nem tudtak repülni,
fogságukból menekülni.
Minél jobban kapaszkodtak,
annál gyorsabban zuhantak.
Hamarosan földet érnek,
s véget ér két röpke élet.

Ám de látta ezt az isten,
kigondolta hogy segítsen,
a hullóknak utat mutat,
így találták el a kutat.
Templomkertben kútba estek,
becsobbantak a kis testek,
egymás szárnyát eleresztve,
kerek nagy szemet meresztve,
kászálódnak ki a vízből,
egyik csuklik, másik prüszköl.
Alább hagy a büszkeségük.
Örüljünk, hogy nem lett végük.

A mesének tanulsága,
kinek túl erős a vágya,
bármily magasra elérhet.
Ám, de attól óvlak téged,
hiúságod, fösvénységed,
nagyra vágyásod vezessen.
Nem úszták volna ezek sem
meg a dölyfös, kalandjukat,
ha nem lelik meg a kutat…

Aranyosi Ervin © 2011-04-18.
A vers  és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva