Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Az idő tündére

Aranyosi Ervin: Az idő tündére
Hartman Anikó rajza

Aranyosi Ervin: Az idő tündére

Jaj, néha nekem sincs elég időm,
lefékezném a múló perceket.
Kapkodok hát, mert sok a teendőm,
s bezsúfolni egy napba nem lehet.
Mikor napom csak a munkáról szól,
szeretnék gyorsan végezni vele.
Az idő tündére azonnal válaszol:
– Nem férhet minden egy napba bele!
– De, jó tündérem, kell, hogy kész legyek,
– amit tehetsz, azt holnapra ne hagyd! –
ki tudja, holnap világgá megyek,
s akkor a dolgom majd kire marad?

És szólt a tündér: – Adok én időt,
csak tedd a dolgod, s várd a holnapot!
Bennem a vágy most óriásra nőtt,
hogy mindenhez elég időt kapok…
– Bár felgyorsult, s az idő szinte száll,
cserébe kapsz majd hosszabb életet,
s hiába futsz, a cél messzebbre vár,
később éled meg öregségedet.
– Jaj tündérem, mondd nem lehetne azt,
hogy lelassuljon inkább az idő?
Hisz felgyorsítva nem lelek vigaszt,
s az élet terhe rajtam egyre nő.

– Gyorsul a Föld, és meg nem állhatunk,
gyorsabban száll a Föld körül a Nap.
Az út adott, és ki nem szállhatunk,
ezért lett gyorsabb minden pillanat.
Csak tedd a dolgod, ami belefér,
nem kell naponta világot váltani.
Nyugodj le végre, lassíts le ezért,
egy kis lazítás nem fog ártani!
Tégy annyit csak, mit feltétlen muszáj,
ne törje fel szerszám a tenyered!
Miközben majd a gyors idő elszáll,
önmagadban a nyugtot megleled.

Lassíts le hát, hisz rohansz, nem is élsz!
versenyre kelni – idővel – nem lehet!
Nyugtasd magad, egyszer majd célba érsz,
tapasztalj, élj, élvezd az életet!
Álmodj tovább, ott lassabb az idő,
ha akarod, meg is állíthatod!
A tér kitágul, és ott jön a jövő,
álmodd valóra a feladatot!
Ha tovább rohansz, biztos elveszel,
s üresek lesznek dolgos napjaid,
a létből szinte semmit sem élvezel,
a lelked mélyén is üresség lakik.

Ne fuss tehát, csak várd meg önmagad,
tudod, ha kapkodsz, úgyis szétesel.
Ha időt markolsz, semmid sem marad,
hisz tenyeredből, mint víz, szökik el.
Hagyd futni hát, csak bízd rám az időt,
hadd mulasszam, s te ne törődj vele!
Álmodj inkább, álmot, nagyratörőt,
élettarisznyád azzal töltsd tele.
Ne csüggedj hát, találd meg önmagad,
ezért jöttél, hogy csodás dolgot tégy!
A lét értelmét megértsd és megragadd,
s minden időben felhőtlen boldog légy!

Aranyosi Ervin © 2019-09-21.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével a vers előtt és a versszakok megtartásával együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 48. rész


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 48. rész

Jaj de nagyon vártam
a mai nap végét,
hogy a könyv tündére
folytassa meséjét,

s persze résztvevőként
én is ott lehessek,
vígan táncolhassak,
nagyokat nevessek!

Hogy kivegyem részem
a nagy boldogságból,
amely két szép szívet
szépen összeláncol.

Ettünk is ittunk is,
vidáman mulattunk,
Tündérország földje
dübörgött alattunk.

Pedig úgy éreztem,
mintha égben járnék,
mintha magam is egy
jó tündérré válnék.

E naptól a fiú
tündérnek öltözött,
az apja, s az anyja
a várba költözött.

Soha többé nem volt
gondjuk már semmire,
a tanyát rábízták
menten valakire.

De nem csak rábízták,
hanem neki adták,
a szegény életet
maguk mögött hagyták.

A fiuk király lett,
a vándor utódja,
varázstudományok
legnagyobb tudója.

Kell-e ennél nagyobb
áldás a szülőnek.
Kell hát! Mert mikor
a kis unokák jönnek,

akkor lesz csak teljes,
igazi az élet,
mikor boldogsággal
telik meg a lélek.

Jöttek is hát sorban
az apró tündérkék,
kik a szeretetet
nagykanállal mérték.

Nem is csoda tehát,
hogy a szegény ember,
az öreg királyhoz
jussáért nem ment el.

Nem kellett már neki
se fele királyság,
sem az, hogy tengernyi
sok szép kincsét lássák.

Hol adhatott volna
több örömöt nekik,
hisz a szeretteik
voltak a kincseik.

Ahol szeretet van,
ott csodás az élet,
erről tanúskodtak
mind-mind a tündérek.

A varázsló pedig
gyakran jött hozzájuk,
ettől életükben
lett elég csodájuk.

Én is gondolkodtam,
hogy ideköltözöm,
s a tündérek között
jóságba öltözöm.

Ám az én szívem még
visszahív a mába,
a gondokkal teli,
nehezebb világba.

Ahol, úgy gondolom,
van még feladatom,
tündérek jóságát
szívből osztogatom.

Tanítom az embert
tiszta szívvel élni,
őszintén szeretve,
szebb jövőt remélni.

Azt, aki kíváncsi,
arra biztatgatom,
utazzon mesébe,
ha lesz rá alkalom,

menjen el, várja őt
a tündérek vára,
az élet receptjét
náluk megtalálja.

Annyi csak a dolga,
nyissa ki a könyvet,
tündérhez eljutni,
így lesz a legkönnyebb!

Minden évben párszor,
én is megyek oda,
mert tündérek között
elidőzni csoda!

Itt a VÉGE!

Aranyosi Ervin © 2019-08-15.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

 

 

 

 

 

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 45. rész


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 45. rész

Tegnap elaludtam
az izgalmas résznél,
kifárad az elmém
a nagy figyelésnél.

De ma visszatértem,
mihelyt csak jöhettem,
s pont a varázslatok
mélyére csöppentem.

A fiú, s a király
közösen varázsolt,
ezért aztán erős,
s igazi varázs volt,

mely a szegényembert
fává változtatta,
a tündér királynő
e varázst folytatta.

Szegényember fáról,
zöld levelek hulltak,
kupacokká váltak
és összesimultak.

Felvettek egy furcsa,
kecses, szép alakot,
előttünk egy tündérhölgy
éppen alhatott.

Visszavarázsolták
a banyából a tündért,
Tündérem nagynénjét,
aki bíz eltűnt rég.

A kút boszorkánya
tette őt banyává,
mindenkinek ártó,
ördögi zsivánnyá.

De most a szívéből
a banyát kikergették,
és a kút mélyére
elpenderítették.

Lezárták a kutat
örökös varázzsal,
megbénítva végleg,
ne tehesse mással!

És a vén boszorka,
rossz lelkével ketten,
ott éli világát,
kissé meglepetten.

Hiszen soha többé,
nem megy senki oda.
Reméljük, örökké
kitart majd a csoda.

A tündérkirálynő
elveszett testvére,
ahogy ébresztgették,
hát felébredt végre.

Nagy volt az öröme,
hogy húgát meglátta,
nagy-nagy szeretettel
karjaiba zárta.

Aztán a királyné,
s a király varázsolt,
belőlük a tündér,
s a fiú kitáncolt.

Ott álltak már öten,
varázslat tudói.
A fiúnak kellett
bizony rájuk szólni…

– Kedves, jó tündérek,
jó, hogy múlt a bánat,
de szabadítsuk meg
az édesapámat!

Nem maradhat ő sem
egy fába bezárva,
ne maradjon szívem,
ő nélküle árva!

Rögtön varázsoltak,
többször szólni sem kell,
elevenné vált hát,
ott a szegényember.

Jaj de boldog is lett
a fiát meglátva,
bár előbb a szája
maradt nagyra tátva.

Amint körbenézett,
tündéreket látott,
és sosem tapasztalt
tündéri világot.

De a csoda mégis:
felnőtté lett fia!
Már nem bánta azt,
hogy ott kellett hagynia.

Igen szép legény lett,
s hallgatta meséjét,
de már hiányolta,
drága feleségét.

Én meg varázsoltam,
nyíltan mertem hinni,
sasmadáron fogom
őket hazavinni.

Mielőtt felszálltunk,
a mesét bezártam,
s magam az ágyamban,
álomban találtam.

A folytatáshoz kattints ide!

Aranyosi Ervin © 2019-08-12.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 44. rész


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 44. rész

Hosszú napom után,
megint jött a mese,
benne a Tündérem,
s az ő szerelmese.

A tündér szülei,
kinek a testébe,
belebújtak bizony,
hogy varázsuk védje.

A szegény emberben
ott fészkelt a banya,
így lett a testéből
egy rút, gonosz tanya.

Nekem szerencsém volt,
csak magamban voltam,
és egy sarok mélyén
csendben meghúzódtam.

Jaj, nem is meséltem,
tündérpalotában,
trónszékeket rejtő,
csodakertben álltam.

Körbe szép pálmafák,
vígan hajladoztak,
a leander bokrok
virágokat hoztak.

Voltak szép gyümölcs fák,
alma, barack, füge,
tündérkirálynőnek
ez volt a szívügye.

Élő növényekkel
vette körül magát,
élvezte ezernyi
virága illatát.

És ha kedve szottyant
gyümölcsöket szedett,
kóstolta ízüket,
savanykást, édeset.

A virágok között
csermelyek csobogtak,
a virágszirmokban
méhek szorgoskodtak.

A fákon madarak
vígan énekeltek,
a gyönyörű kertben
szép békére leltek.

Pázsit puha rétet
is ide képzeltek,
ahol a tündérek
vidám táncra keltek.

Híres muzsikusok
sok dalt varázsoltak,
csodás hangú népek,
vidáman daloltak.

Minden olyan szép volt,
s minden nagyon élő,
le sem tudja írni
mindezt a mesélő.

Ám jött egy pillanat,
és az élet megállt,
a csoda szép kertre,
fájdalom köd szitált.

Ágon a madarak,
mind csendben maradtak,
hirtelen huzattól
a hangok megfagytak.

Ott állt az ajtóban,
egy csúf, szegényember,
izzó fájdalommal,
megtört, kisírt szemmel.

Kérte, hogy vezessék
a királynő elébe,
mert nem akar szűnni
szörnyű betegsége.

Kapott egy jóslatot,
és nagyon hisz benne,
a tündér királynő
biztos csodát tenne.

Levenné az átkot,
és meggyógyíthatná,
és az egészségét
biztos visszaadná.

Ám mikor a trónnak
közelébe lépett,
abba hagyta gyorsan
a sírós beszédet.

Kabátja zsebéből
pálcát húzott elő,
amelyben megbúvott
a nagy varázserő.

Legyinteni akart,
vele varázsolni,
de hirtelen messze
szállt e varázs holmi.

Mert a tündérkirály,
közben már varázsolt,
s ez egy különleges,
igazi varázs volt.

Hogy milyen varázslat,
azt ma még nem tudom,
mert pont itt sikerült
csendben elaludnom.

A folytatáshoz kattints ide!

Aranyosi Ervin © 2019-08-11.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 41. rész


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 41. rész

Visszatértem újra,
hosszú napom végén,
varázskörben lássam,
a folytatást még én.

A varázsló mellett
álltam a teremben,
annyi kíváncsiság
gyúlt az én szívemben.

Ám a kíváncsiság,
csak szomj a tudásra,
megértést szolgálja
bennünk egyre-másra.

A tündér, s a fiú
egy füstgömbben szálltak,
amíg tündérország
előtt meg nem álltak.

Aztán felszállt a füst,
színe szerte foszlott,
tündérek várának
nagy kapuja volt ott.

Megnyílott előttük,
szépen, hívogatva,
és ámult a tündér,
aki nyitogatta.

Köszönt, de már futott,
vitte őt a lába,
ő meg a hírt vitte
fel a palotába.

Hiszen csoda történt,
hazatért a lányka,
akit soká gyászolt,
szerető családja.

Pici lányként tűnt el,
felnőtt hölgyként jött meg,
vitték gyorsan a hírt
a tündér szülőknek.

Mindenki boldog lesz,
ki itt él a várban,
hazajött a kislány,
de csak nagy korában.

Tündér-kürtök szóltak,
hirdették a csodát,
itt nagy ünnep lészen,
meglásd, több napon át!

Tündérek királya,
rohanvást érkezett,
ölelte a lányát,
s a szeme könnyezett.

Ám ez öröm könny volt
és milyen jól esett,
s látszott, nem szégyenli,
szívből eredezett.

A tündérkirálynő
is eléjük szaladt,
az ő lelkéből is
végre öröm fakadt.

Hisz újra láthatta
elveszett kislányát,
drága szeme fényét,
legszebb tündér-álmát.

Le sem lehet írni,
mennyire örültek,
s köröttük mind a
népek összegyűltek.

Így, együtt kísérték
őket ünnepelve,
felszabadult szívvel,
jó érzéssel telve.

Fent a palotában
folytatódott tovább,
hiszen tündérország
élvezte a csodát!

Hét nap és hét éjjel,
mind együtt vigadtak,
tündér meséjének
vidám szárnyat adtak.

Minden tündér táncolt,
vidáman nevetett,
búslakodó tündért
látni sem lehetett.

A nyolcadik napon
aztán megpihentek,
de jót tett az ünnep
a tündér szíveknek.

Ekkor minden tündér
elment a dolgára,
így maradt a Király
családja magára.

Ott a könyv tündére,
meséjébe kezdett,
hol mély kútba vivő
lépcső volt a kezdet.

Ám én e pontnál már
kezdtem elaludni,
becsukva a könyvet,
jó volt hazajutni.

A tündérem biztos
végig elmeséli,
s aki visszalapoz,
az majd újra átéli.

A folytatáshoz kattints ide!

Aranyosi Ervin © 2019-08-08.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

 

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 39. rész


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 39. rész

Eltelt egy újabb nap,
megint mennem kellett,
s ott találtam magam
a tündérem mellett.

Ott volt a Fiú is,
a tündérem párja,
végre felébredjek,
mindkettő azt várja.

Közben leszállt a sas,
a piactér szélén,
ekkora nagy vásárt
nem is láttam még én.

Mert, mikor hajnalban
először érkeztem,
csak egy csupasz tér volt,
és beépítetlen.

Most meg sátrak hada,
árushelyek sora,
színpadon bohócok
vidám kis műsora.

Körhinta, mutatvány,
gyereknek bábsátor,
tündérmesét szórtak
szívből, igazából.

Nyüzsgött ott a tömeg,
hangosan, vidáman,
s látszott, mennyi ember
lakik itt a várban.

Úgy látszott a nép itt,
nagyon elégedett,
de hol élni hagynak,
az a föld szép lehet.

Ott hol a szeretet
mindennap tanyázik,
és ahol a lélek
vidámságban ázik,

ritka a betegség
és a szomorúság,
nincsen haragosság,
nincsen háborússág!

Hát ide érkeztünk,
vásár közepébe,
s menni is készültünk
varázslónk elébe.

Sasom épp csak letett
a pázsitra minket,
aztán szárnyival
csak kettőt legyintett.

Majd elrúgta magát,
s már odafent szárnyalt.
Napot eltakarva,
bennünket beárnyalt.

Aztán tova repült,
integettünk neki,
hálával búcsúzva,
mely lelkét eteti.

Fiú és Tündérem
indultak előttem,
virágos ösvényen
nyomukat követtem.

Mentünk be a várba,
hol a varázsló várt,
magunk mögött hagyva
a zsibongó vásárt.

Amikor beléptünk
az óriás terembe,
a mágus is megjött,
átvitt értelemben.

Csak kinőtt a földből,
mintha gomba volna,
csak – tudod – a gomba,
biztosan nem szólna.

Ő viszont örömmel
üdvözölt hármunkat,
mint, ki jó barátunk,
aki ránk nem unhat.

Örült, hogy a Fiú
az átkot levette,
és a könyv tündére
most ott állt mellette.

Úgy virult az arcuk,
jó volt rájuk nézni,
ahogy egymást tudták
szeretve becézni.

Ott a drága tündér
elkezdte meséjét,
adva a mágusnak
a megértés esélyét.

De én most nem kezdem
elölről mesélni.
Hisz sohasem tudnánk
a végére érni.

De van miről szóljak,
megijedni nem kell!
Onnan folytatjuk majd,
hogy: a Szegényember…

Ám mára a könyvem,
s én is becsukódtam,
azért, hogy alhassak
egy nagyot nyugodtan!

A folytatáshoz kattints ide!

Aranyosi Ervin © 2019-08-06.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 38. rész


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 38. rész

Ahogy eltelt napom,
varázsolni kezdtem,
legyek a sas hátán,
most azonnal, menten.

A fiú már várt rám,
hiszen ő már szállna,
tündér szerelmére
végre rátalálna.

Akkor hát induljunk,
varázsigét szórtam:
– ZEHRÉDNÜTAJLÜPER –
induljunk hát nyomban!

S lám, a sasmadarunk
egyből szárnyra kapott,
talán ő is örült,
hogy fenn szárnyalhatott.

Fent a Napkorongot
épp csak megkerültük,
forró kemencéjét
közelebbről tűrtük.

Aztán Földre szálltunk
a kerek erdőben,
csupán a fiú volt
izgatottabb tőlem.

Alig szállt le a sas,
ugrott le a földre,
a szíve lámpája
pont most váltott zöldre.

Szaladt a tündérhez,
ki már nagyon várta,
csoda szép kedvesét
karjaiba zárta.

Én le se ugrottam,
sas hátán maradtam,
csendben várakoztam,
csak úgy egymagamban.

Tudtam, a szerelem
két szívre tartozik,
és az enyém nyugodt,
épp nem sóhajtozik.

Órák teltek? Napok?
Én észre sem vettem,
az idő, mint felhő,
repült el felettem.

Ők egymás karjában
beszélgettek szépen,
s minden csudaszép volt,
pont mint egy mesében…

Később megjelentek,
– kézen fogva jártak –
A sasom hátára
könnyedén felmásztak.

Aztán biztonságban,
jól elhelyezkedtek,
szépen mosolyogtak,
egymásra nevettek.

A szemükön látszott,
a szívük mit érez,
amint közeledtek
egymás szép szívéhez.

Jó volt rájuk nézni,
fényesen ragyogtak,
tükörképei a
fénylő csillagoknak.

Jól megkapaszkodtunk,
sasmadaram hátán,
s máris fellibbentünk
magas fák határán.

Szépen körbe-körbe,
spirál mentén szálltunk,
Messzire látókká,
csodálókká váltunk.

Aztán a magasban
elértünk egy felhőt,
ami utunk során,
épp előttünk megnőtt.

Ott utaztunk tovább,
bent a belsejében,
nincsenek rá szavak,
hogy ezt elmeséljem.

Szívárványhidak közt,
repültünk csak tovább,
hét szín festette meg
előttünk a csodát.

Majd süllyedni kezdtünk,
ahogy egy nagy kádban,
folyik a víz körben,
spirál-karikában.

A sas kitárt szárnnyal
lassan vitorlázott,
s megláttuk alattunk
a megnövő világot.

A varázsló vára
hívogatott minket,
tornyokat csodált ott,
a megbűvölt tekintet.

Majdnem földet értünk,
mikor elaludtam,
de majd holnap este
folytatódik. Tudtam!

A folytatáshoz kattints ide!

Aranyosi Ervin © 2019-08-05.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 37. rész

Festmény: Kóródi Mária – Erdei tündér

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 37. rész

Újabb napot kellett
megint végig várnom.
Aztán forgó széllel
kellett visszaszállnom.

De épp megpörgetett,
– s közben nem is szálltam –
szemem kinyitottam
és ámultan láttam,

hogy ott vagyok ismét,
ahol tegnap este,
bár elmém a hogyan-t
erősen kereste…

De a függőleges
varázskörnél voltam,
mit mindenki nézett,
megkövülten, szótlan.

Ott volt a tündérem,
erdő közepében,
madarak röpdöstek
az ő közelében.

Ahogy lépett, táncolt,
kis nyulak követték,
szép vállára szálltak
megpihenni lepkék.

Látszott a kunyhója,
annak szép tornáca,
a földön a sámli,
mely jöttömet várja.

Ott volt a hintaszék,
ahol gyakran ülve,
mesélte meséjét
mélyen elmerülve.

Ott volt a tündérem,
jaj, de csoda szép volt,
mint szeles nap előtt,
elpirult az égbolt.

És láttam a fiút,
epekedve nézte,
tündérem csodája
őt is megigézte.

– Drága, jó varázslóm,
oda kell hát mennem,
Nincs mi visszatarthat,
mert beleszerettem.

Szívem nélküle már
dobbanni sem képes
– szólalt meg az ifjú –
ez a tündér édes.

Oly jó reá nézni,
szívem átmelegszik,
minden porcikája,
tiszta lelke tetszik.

Tisztelt, jó Mesterem,
kérlek, engedj hozzá,
hiszem, hogy életem
ő bearanyozná!

Tudom, hogy jót tennénk
együtt a világnak,
visszajövök hozzád,
hamarosan látlak!

Elhozom őt ide,
ha támogatsz benne,
tudom, mindegyikünk
nagyon boldog lenne!

Folytatom iskolám,
s nem leszek hálátlan,
öröm a lelkemnek,
hogy inasoddá váltam.

És szólt a Varázsló:
– Menj csak, tedd a dolgod,
mért bántana engem,
ha a szíved boldog.

Hisz nevelt fiam vagy,
szeretet köt hozzád!
Örülnék, ha őt is,
ide, közénk hoznád.

Bezárta hát a kört,
amit eddig néztünk,
Kinyitott egy ajtót,
s mindhárman kiléptünk.

Siettünk mind vissza
a nagy piactérre,
zöldellő porondra,
s hívtuk a sast végre.

Elsötétült a Nap,
árnyékba borultunk,
az óriás madárhoz képest
aprók voltunk.

Könnyed szárnycsapással
érte el a földet,
sötét színre festve
az imént még zöldet.

Szárnyait becsukta,
s ráült a lábára,
mi felkapaszkodtunk
hatalmas hátára.

Mielőtt felszálltunk,
szemeim behunytam.
Mesém itt ért véget,
mára elaludtam!

A folytatáshoz kattints ide!

Aranyosi Ervin © 2019-08-04.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 33. rész

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 33. rész

Mint eddig annyiszor,
hát ma is eljöttem,
a mese új része
felsejlett előttem.

Most a varázsedény,
feltöltetlen maradt,
mert a mai mese
szavak útján szaladt.

Tündérem elkezdte
elmondani nékem,
hogyan gyúlt szerelem
kedves, jó szívében.

Mert hát volt ideje
gyakran végignézni,
a varázsló várát
újra felidézni.

Figyelte a fiút,
hogy válik legénnyé,
s tudta, az ő lelke,
nem csak egy szegényé.

Azért, mert sosem volt
gazdag eddig őse,
nem vonzották kincsek,
s nem lesz gazdag ő se.

Ám a lelke mélyén,
oly sok volt az érték,
a jószívűséget
nagy kanállal mérték.

Szülei jóságát,
s eszét örökölte,
csupa nemes tettet
várhattak csak tőle.

Nála kiválóbbat
Tündér még nem látott,
így hát reá bízná
a tündérvilágot.

Nagyon megszerette
a varázsló fiút,
s tudja a szerelmük
az egyetlen kiút.

Örömmel venné
ha ő lenne a férje,
de el kéne jöjjön,
hogy kezét megkérje.

Száműzetéséből
akkor szabadulhat
a tündérleányzó,
ha szerelmet gyújthat.

Szerelmet lobbanthat
egy férfi szívébe,
aki majd bármire
képes lehet érte.

Ám az átok gonosz,
hát nem varázsolhat,
távolról nem súghat,
közvetlen nem szólhat.

De az nincs megtiltva,
hogy követet küldjön,
és a rút varázsból
ekképp meneküljön.

Ezért örült nekem,
mikor rátaláltam,
és a meséken át
barátjává váltam,

mert én elmondhatom,
elvihetem hírét,
és a szerelmüktől
megszűnhet az itt lét.

Kérlelt hát, szerelme
követe én legyek,
remélte, ha megkér
én boldogan megyek.

Bizony jól gondolta,
persze, hogy segítek,
életük kerekén
jókorát lendítek.

Csak még tudnom kellett,
merre is induljak,
nehogy a gonosznak
csapdájába hulljak.

Hogy, akit keresek,
azt meg is találjam,
s a megtaláláshoz
a jó utat járjam.

Kaptam hát térképet,
tündéri tanácsot,
útra való ételt,
friss foszlós kalácsot.

Varázs vándorgúnyát
öltöttem magamra,
így indított engem
tündérem utamra.

Holnap neki vágok,
a varázsos útnak,
remélem, kalandok
holnapra is jutnak.

Ma már későre jár,
leteszem a könyvet,
elpihen a lelkem,
színes álmok jönnek!

A folytatáshoz kattints ide

Aranyosi Ervin © 2019-07-31.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

 

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 31. rész


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 31. rész

Elmúlnak a napok,
ha zajlik az élet.
A tovatűnt időm
ma is semmivé lett.

Csalogatott vissza
a tündér meséje,
s mivel nem jöhetett,
én mentem eléje.

A tündér már várt rám,
derűs, kedves arccal.
S mert a valóságban
semmi sem marasztal,

mentem én boldogan,
s a sámlira ültem,
s hallgattam meséjét,
szinte megkövülten.

A víz megrázkódott
a varázsedényben,
majd kitisztult a kép
az alkonyi fényben.

A varázsló várát
láttam benne újra,
és a folytatásnak
lehettem tanúja.

A varázsló sok-sok
mágiát mutatott,
s ami nem sikerült,
azon jót mulatott,

s megmutatta újra,
a fortélyt, a leckét,
tanítványának ő
nem szegte a kedvét.

S lám, az ifjú tanult,
keményen dolgozott,
s nem csak utánozta,
hanem gondolkozott.

Hisz tudni akarta
mindnek az értelmét,
szívét is használta,
és az okos elmét.

Egyik alkalommal
vadállatok jöttek,
rémként vicsorogtak,
folyvást üvöltöttek,

ám a varázsló csak
elaltatta őket,
mély alvásuk közben
más álmokat szőttek.

Mindegyik varázslat
szelíd volt, nem ártó,
s minden megoldódott
a szív jóságától.

Hisz a szeretetnek
oly hatalma vagyon,
mit nem győz le erő,
vagy földi hatalom.

Hiszen, aki harcol,
azt egyszer legyőzik,
s bár néha a csúcson
boldogan időzik.

Eljön az az idő,
mikor alul marad,
s felette egy másik
nagy győzelmet arat.

Meg kell hát keresni,
hogy mit lehet tenni,
a harcos világot
békéssé szeretni.

A sok szép varázslat
csakis ezt szolgálta,
és a gonosz útját
könnyedén elállta.

Akit a szeretet
titka elvarázsolt,
rögtön hálás is lett,
ez ilyen varázs volt.

És a fiú látta
a szeretet hasznát,
hát elvarázsolta
a sok-sok mihasznát.

Ettől csoda történt
és jobbakká váltak,
és a szeretnek
oldalára álltak.

Vitték a világba,
s szórták szét, mint kincset,
leszedve sok szívről
a harag-bilincset.

Menekült a gonosz,
nem tudott mit tenni,
mert a szolgalelkek
tanultak szeretni.

Jó érzéssel hagytam
félbe a mesémet,
becsuktam a könyvem
és az álmom szép lett.

A folytatáshoz kattints ide!

Aranyosi Ervin © 2019-07-30.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva