Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 14. rész

könyv tündére 14Aranyosi Ervin: A könyv tündére 14. rész

Esti mese nélkül
nincs kedvem aludni.
Mai folytatását
szeretném már tudni!

Utazom a könyvbe,
az álomvilágba,
ahol tündérem vár,
tán a körmét rágva…

– Megjöttem, itt vagyok,
folytasd hát a mesét,
legyen lenyűgöző,
legyen hát csodaszép!

A Tündérkirálynak
eltűnt egyik lánya,
banyává képezte
az erdő boszorkánya.

Csupa-csupa rosszat
ültetett szívébe,
varázstudományát
adta át cserébe.

A kis tündérlányka
nagyon megváltozott,
rút is lett, meg gonosz,
vagyis elátkozott.

Sötét lett az erdő,
s kihalt körülötte,
amíg átkos tervét
lassan összeszőtte.

Messziről jött utat
úgy eltérítette,
hogy az arra járó
még nem is sejtette.

Vándorok százait
ölte itt halomra,
hogy varázs erejét
így megsokszorozza.

Épített csontházat,
s mind, ki idetévedt,
nem tudta megélni,
az eljövő évet.

Lelküket kiszívta,
rabszolgává tette,
külsejüket szörnyű
varjúvá festette.

Így lett a sok ember
aki erre tévedt,
fekete gyászhuszár,
ki így élt egy évet.

Szolgálták, mint kémek
a gonosz, rút banyát,
ellopva vándorok
utolsó aranyát.

Átkot szórtak szerte,
ahova csak szálltak,
emberek hullottak,
melegben is fáztak.

Szörnyű járványokat
szórtak a világra,
Fekete varjú ült
minden élő ágra.

A közeli ország
már nagyon szenvedett,
királya épp ezért
sereget szervezett.

Háborúzni készült
a rút banya ellen,
egy hős volt a király,
egy igazi jellem.

Ám a csapatában
nem akadt varázsló,
kinek tudománya
erős és parázsló,

Aki képes lenne
a banyát legyőzni,
fortélyát, cseleit
csellel megelőzni.

Hiába az erő,
a büszke bátorság,
varázslattal szemben,
gyengeség, botorság.

Hiába küldte el
a hadüzenetét,
nem kapott mást vissza
csak futárja fejét.

Nem maradt más hátra,
erővel támadni,
erdőt felgyújtani,
és talpon maradni.

Összegyűlt a sereg,
s királlyal az élen,
végig poroszkáltak
a poros útszélen.

Mivel az erdőben
egy keskeny út vezet,
a király egy másik
harcmodort tervezett.

Ez a terv már nem fért
a mai mesébe,
várt reám az ágyam,
hát mentem elébe…

A folytatáshoz kattints ide

Aranyosi Ervin © 2016-06-24.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 12. rész

Könyv tündére12Aranyosi Ervin: A könyv tündére 12. rész

Lefekvéshez készül a Nap,
– nekem még van dolgom…
Elmegyek a tündéremhez
a szokásos módon.

Meghallgatom a mesének
mai folytatását,
göngyölítem a fonalát,
átveszem sodrását.

A tündérem ott folytatja
ahol abba hagyta,
figyelmemet, mint jó termést
szépen learatja.

Ott tartottunk tegnap este:
… a tündérkirály lánya,
elcsatangolt szüleitől,
mert csábította vágya.

Találkozott egy banyával,
aki várta régen,
mert ez ott volt már megírva
az ő jóskönyvében.

A teremből, ahol voltak,
két út indult útnak,
az egyik a folytatása
a nagyon mély kútnak.

A tündér-lány onnan indult
s ide érkezett meg,
hátralévő életéhez,
pont ez volt a kezdet.

A másik még titokzatos,
sötét jövőt jósol,
vajon hová lehet jutni
majd e folyosóról.

A boszorkány, s a tündérlány
elindultak rajta.
Az út falát, doh és penész,
s pókháló takarta.

Aztán, ahogy mentek, mentek,
egy lépcsőhöz értek,
lépcsőfokok vezettek fel,
s úgy látszott, temérdek.

Elindultak a lépcsőkön,
egyre feljebb mentek,
meredek volt rajta járni,
s néha megpihentek.

A kis tündér a boszorkányt
szó nélkül követte,
szófogadón, amit mondott,
mindig pont azt tette.

Fent a lépcső tetejénél
egy bűvös kör állott,
átjáró, mely elválaszthat
két külön világot.

Mint tó tükre, hullámozott,
helyenként örvénylett,
a boszorkány meg sem állt,
csak bátran belelépett.

A kis tündér visszahőkölt,
megijedt egy cseppet,
átlépjen, vagy itt maradjon?
Vacillálni kezdett.

Összeszedte bátorságát,
s egy jó nagyot ugrott,
túloldalon a vén banya
botjában megbotlott.

– Ejnye lányom, minek ugrálsz?
Kárt teszel magadban!
Nem óvhatlak, nem védhetlek
minden pillanatban.

Azért jöttünk, hogy megismerd
jövendő országod,
megtanítsam minden titkom,
a boszorkányságot.

Te uralod ezt az erdőt,
minden fáját, vadját,
tőlük nyered az erődet,
mely hatalmad adják.

Ez a hely lesz a háttered,
ha világod járod,
s megmutatom az ördögöt,
mától őt szolgálod!

Mindened lesz, amire vágysz,
hatalmad és pénzed,
kárörömöd adja majd
az elégedettséged.

Kezdjük el a tanításod,
tanulj varázsolni.
Te leszel a legjobb banya,
erről fog ez szólni!

Tudásoddal irányíthatsz
ördögi erőket,
a leggonoszabb boszorkányt
csinálom belőled!

Ma itt lett a mese vége,
mennem kell aludni,
elbúcsúztam, s a tündérem
nem fog haragudni.

Tudja, holnap visszajövök,
folytatásra várva,
én meg tudom, itt találom
szép szívét kitárva!

A folytatáshoz kattints ide

Aranyosi Ervin © 2016-06-21.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 5. rész

könyvtündér2
Aranyosi Ervin: A könyv tündére 5. rész

Tegnap a mesének
hirtelen lett vége.
Nem kérdezte tündér,
hogy vajon  elég-e?

De szerintem tudta,
úgyis visszatérek,
és a meséjéből
új szeletet kérek.

Hát eljöttem ma is,
elhozott a lábam.
Az utat idáig
újra végig jártam,

lásd hát, most itt ülök
a folytatást várva.
– Kérlek, drága tündér,
kezdd el valahára!

A könyv tündére most
mosolyt csalt arcára,
mindig örült nekem,
hogy figyelek szavára.

– Hol is hagytuk tegnap
mi a szegény embert?
– Reggelizett éppen,
s ennek időt szentelt!

Lám, ahogy ott hagytuk
árokparton ülve,
ott van, csücsül ma is,
s helye sincs kihűlve.

Készült menni tovább,
kissé elmélázott,
s lenézve a fú közt
egy kis manót látott.

Apró, zöld kabátban,
piros kis sapkában,
ahogyan egy manó
kinéz általában.

S a manó szólt hozzá:
– Hej, te szegényember,
meg tudnál kínálni
egy kis élelemmel?

– Tudsz jó szívvel adni
nekem egy falatot,
vagy csak útnak indulsz,
s én éhen maradok?

Hej, a szegény ember
gondolta magában,
– adnék én szívesen,
úgy, mint általában.

Nekem is kevés van,
nem tart ki az úton,
de megesett szíve
a kis nyomorulton.

– Nesze vidd, és edd meg,
többem úgy sem maradt,
úgy sem segít rajtam
már ez a pár falat!

Így hát a kis manót,
vendégéül látta,
aztán el is akart
indulni, utána.

A manó élelmét
mind becsemegézte,
a vendéglátóját
hálás szívvel nézte.

– Ide figyelj ember,
hálás vagyok néked,
mert, hogy nekem adtad,
legutolsó étked.

A hálám jeléül
hadd adjak valamit,
ami megsegíthet,
ami megszabadít.

Fogjad ezt a sípot,
s ha bajba kerülnél,
akkor jársz legjobban,
ha ezzel fütyülnél.

Kiszabadít bajból,
fondorlatosságból,
bűvös varázslatból,
börtönből, fogságból.

Elvette emberünk
manótól a sípját,
bár sípok az éhét
már nem csillapítják.

Azért illendően
megköszönte szépen,
hála és a kétség
kavargott szívében.

Aztán útnak indult,
Fekete erdőhöz,
kövessük az útját,
Ő az egyik főhős.

Hát idáig értünk
a mai mesével.
Búcsúzkodni kezdtem
sietve, nagy hévvel!

Ide illesztettem,
be a könyvjelzőmet,
s elmentem aludni,
becsuktam a könyvet.

A folytatáshoz kattints ide

Aranyosi Ervin © 2016-06-12.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 3.rész

A könyv tündére
Aranyosi Ervin: A könyv tündére 3.rész

Egy nap megint elszaladt,
eljött hát az estem.
Egész nap e perceket,
s a könyvet kerestem.

Kiveszem a könyvjelzőt,
– újra belevágok,
néhány szó és már megint
a könyvtündérnél járok.

Elém rohan lelkesen,
repked örömében,
én is jól érzem magam,
bűvös, szép körében.

Leülünk, s én hallgatom,
induljon a móka,
folytatásra várok én
tegnap este óta.

A tündér mesélni kezd,
szót, szavába ölti,
érzem hogy a történet,
lelkemet betölti.

Életre kel a tanya,
jószággal és kerttel,
családjával éldegélt
ott a szegény ember.

Történt aztán, egy napon,
a vásárban jártak,
ami otthon nem terem,
pont olyat találtak.

Tojásért, meg zöldségért,
ruhát, cipőt vettek,
mondhatnánk, hogy ennyivel
gazdagabbak lettek.

Egyszer lovas érkezett
vásár közepére.
Dobolása hangos volt,
– ne gondolj zenére!

Kihirdetni érkezett
a király parancsát,
s kezdte: – Ezer pénz üti
annak majd a mancsát…

…aki képes a gonosz
boszorkányt legyőzni,
s ezzel minden nyavalyát
meg tud majd előzni.

Mert a király beteg lett,
– a vasorrú átka
fertőzte meg csúfosan,
s elkapta a nátha.

Éjjel-nappal didereg,
eldugult az orra,
s az orvosa sem talált
gyógyszert még e kórra.

Király szíve megfagyott,
olvadni nem képes,
szeretni is képtelen,
csak fájdalmat érez.

Gyógyírt erre nem talált
ezer tudós doktor.
Így járt bizony a király,
– rossz helyen volt rosszkor.

Ha akad hát valahol
tiszta szívű ember,
ki az átkot leveszi,
nagy szakértelemmel,

vagy megöli a gonoszt,
a varázsló boszorkát,
azt meg ajándékozom,
– övé a félország!

Hej, kapkodott mindenki,
gazdag akart lenni.
s törni kezdte a fejét,
mit kellene tenni.

S lám a szegény ember is,
hazaszalad rögtön,
vele futott asszonya,
s a gyerek, a pöttöm.

Mert a szegény emberünk
szerencsét próbálna,
hátha egyszer sikerül,
és gazdaggá válna.

Felesége csomagolt
útravalót néki,
és a poros országútig
szépen kikíséri.

– Aztán Kend vigyázzon ám
mindig önmagára!
Addig nekem gondom lesz
itthon dolgára.

A szerencse kísérje,
s intézze a dolgot!
Legyünk aztán gazdagok
s legyen szívünk boldog!

A szegény ember búcsúzott.
Én is búcsút vettem.
A mesével egy kicsit
gazdagabbá lettem.

Holnap újra eljövök,
ígértem meg újra.
Várt az ágyam, indultam
az álmokon túlra…

A folytatáshoz kattints ide

Aranyosi Ervin © 2016-06-10.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére (1.rész)

A könyv tündéreAranyosi Ervin: A könyv tündére (1.rész)

Kinyitottam egy nagy könyvet
és olvasni kezdtem.
Lassan feltárult egy ösvény,
s elindultam menten.

Magas fák közt, zöld erdőben,
keskeny kis csapáson,
vezettek a gondolatok,
eszem nem járt máson.

Csalogatott a gyalogút,
s amerre csak jártam,
a bozótos életre kelt,
s minden félét láttam.

Költő rigó tojásait
melengette éppen,
rókakölykök játszadoztak
almuk közelében.

A fák törzsén harkály kopog,
s nem akar bemenni,
keresi a fanyüvőket,
férget akar enni.

Ágak között napsugarak,
cikáztak vidáman,
fürödtek a fülemüle
vidám dallamában.

Pár méterre patak szaladt,
kövek hátán futva,
csobogása bölcsen hangzik,
mintha mindent tudna.

Sustorogva viszi hírét,
annak, amit látott,
élményekkel árasztja el
a tündér-világot.

Lám a patak szélesedik,
apró tóvá érik,
vize szalad be a tóba,
és halak kísérik.

Fénylő hátukon a napfény,
csillám-fényét szórja,
vidám strand a medencéjük,
a kis tó lavórja.

A tó partján kerek tisztás,
pázsit puha réttel,
ezer virág színes szirma,
– öltöztető ékszer.

Pázsit szélén kis nyulacska
ugrál, meg-megállva,
apró orra szimatol csak,
friss illatra várva.

Hosszú füle ég felé áll,
s szállnak felé hangok.
Gyöngyvirágok csilingelnek,
mint apró harangok.

Tisztás szélén, fák tövében,
cseppnyi kis ház épült,
ajtó mellett, egy kis lócán,
szárnyas kis tündér ült.

Amint meglát, talpra szökken,
meglepettnek látszik,
felém indul és az arcán
kedves mosoly játszik.

Üdvözöl és körül repül,
jól megnéz magának.
Nem talál kivetni valót,
elfogad barátnak.

Örül nekem, évek óta
nem járt erre senki,
ez bizony a tündérnek is
a magányt jelenti.

Csalogat hát, menjek vele,
majd megmutat mindent.
Cikázik és őt követni
lassú a tekintet.

Mutogatja a kincseit,
házát, kedvenc fáját.
Ház körüli kicsi kertjét,
csodaszép virágát.

Fűszálakra mászó csigát,
földtúró vakondot,
erdő minden élőlényét,
egy varázsos dombot.

Hamarosan elfáradok,
bár élveztem, tényleg.
Jó volt látni, örülni tud
minden apró lénynek.

Ám, most mégis elbúcsúzom,
elég lesz ez mára,
megígérem visszajövök,
s Ő már alig várja.

Előveszem a könyvjelzőt,
ma itt hagytam abba,
mert az ember belefárad,
a szép, hosszú napba.

Magamnak is megígérem,
visszatérek újra,
folytatom a tündér könyvét,
a meséken túlra.

Párnámra hajtom fejem,
s rám talál az álom.
Ezt az utat végigjárni
újra megpróbálom!

A folytatáshoz kattints ide

Aranyosi Ervin © 2016-06-08.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva