Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 27. rész

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 27. rész

Hej, a kíváncsiság
hogy szúrta oldalam,
ki lehet a vendég,
s vajon mi dolga van?

Ma már alig vártam,
hogy napom elszálljon,
s tündérem meséje
újra rám találjon.

Futottam hát hozzá,
végre kiderüljön,
minden apró részlet
a helyére kerüljön…

Ahogy megérkezem,
a mese is megjött.
S kiderült hogy kiállt
kint az ajtó előtt.

Egy szegény vénember,
hosszú, ősz szakállal,
ő állt az ajtóban,
egy kedves kutyával.

Éjszakára szállást,
s pár falatot kérne,
az bármilyen kincsnél
neki többet érne.

A világot járja,
és a jó emberek,
még ha szegények is,
mindig segítenek.

Mert, kinek kevés van,
szívvel képes adni,
nem hagyja az éhest
éhkoppon maradni.

Be is hívták nyomban,
ahol jut kettőnek,
ott jut még pár falat
a még éhezőnek.

Hoztak neki ételt,
csendben elé teszik,
jobb, ha a világban
senki sem éhezik.

Kutyának is dobtak
néhány jó falatot,
boldogan befalta,
jó ízűn harapott.

Köszönte a vendég
a kedves vacsorát,
aztán átváltozott
és lássatok csodát,

igazi varázsló,
mágus vált belőle,
varázsló köpenyét
önmagára öltve.

Az asszony, s a fia,
megdöbbenve nézte,
mindkettőjüket
a csoda megigézte.

El is telt néhány perc,
míg magukhoz tértek,
s az asszony megszólalt:
– Én semmit nem értek.

Így hát a varázsló
elmondta apróra,
amit eddig láttak
az csupán egy próba,

amit jó szívükkel
mindketten kiálltak,
amikor egy éhest
étellel kínáltak.

Ő már nagyon öreg,
de tervei vannak,
felvenné a fiút
varázsló inasnak.

Jó lenne, ha néhány
évig őt szolgálná,
s végül a varázslók
próbáját kiállná!

Mert ő reá hagyná
minden tudományát,
összes varázskönyvét,
bűvös mágiáját.

Hát a szegény asszony
megrémült, jaj nagyon:
– A drága fiamat elvinni
nem hagyom!

Hiszen egyedül már
nem bírom a munkát,
senkim sem maradna,
egymásnak vagyunk hát!

Na persze, örülnék,
ha ő tanulhatna,
ha el is mehetne,
s itthon is maradna…

Van-e rá megoldás?
Ezen törtem fejem,
Ám a mese megállt,
ahogy jött, – hirtelen.

A tündérem könyve
mára becsukódott,
de tudtam, talál majd
folytatásra módot.

A folytatáshoz kattints ide

Aranyosi Ervin © 2019-07-25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 18. rész

koldus és katonaAranyosi Ervin: A könyv tündére 18. rész

Folytassuk a mesét
ahol abba maradt,
engedjük szárnyára
az álommadarat.

Mesélő tündérem,
tiéd a figyelmem,
ne kelljen tudásod
tőled irigyelnem.

Tegnap ott tartottunk,
hogy a kérők jöttek.
Mesebeli álmot,
szép vágyakat szőttek.

A tündérkirálylány
kezére pályáztak,
és hogy bejussanak
hosszú sorban álltak.

Mind-mind azt képzelte,
különb, mint a másik,
s volt, ki a tündérek
kincseire vágyik.

A sor élén állott
egy dalia vitéz.
Hát be is engedték,
– mutasd meg, hogy mit érsz!

És, amint belépett
az első terembe,
sok nyomorék, koldus
jött ott vele szembe.

Kezüket nyújtották,
alamizsnát kértek,
mocskos rongyaikkal,
a vitézhez értek.

A kérő kezeket
magáról leszórta,
visszalökte őket,
helyükre, a porba.

– Kevés az én pénzem,
s azt harcban szereztem,
nehogy néhány koldus
okozza a vesztem!

Ne szegülj hát szembe
az akaratommal,
mert szembe kerülhetsz
erős, hős karommal.

Kérkedett a vitéz,
s a szobán átvágott,
s a szoba túl felén
lám, két ajtót látott.

Már az ajtónálló
az egyiket nyitja,
s a benéző vitézt
gyorsan behajítja.

Ott, az ajtó mögött
a küszöbhöz tolva
tüzes csúszda indult
rögvest a pokolba.

Mert kinek nincs szíve,
aki nem tud adni,
ki nem tud szeretni
és ember maradni,

annak nincs itt helye
szép Tündérországban,
azt az ördög várja
a pokol kapujában.

Jött a következő,
aztán jöttek sorban,
hej sokan végezték
ott lent a pokolban.

Ők szív nélkül éltek,
s várt rájuk az ördög,
velük hát több időt
én már nem is töltök.

Aztán volt, ki adott
a kérő szegénynek,
másik ajtó nyílott
annak a legénynek.

Aki nem sajnálta,
s kenyeréből tépett,
annak más ajtó nyílt,
s azon tovább léphet.

Az első szoba
a szeretet próbája,
csak kit szív vezérel,
e próbát az állja.

A kérők nagy részét
a pokol elnyelte,
méltó fizetségként
ezt a díjat nyerte.

Volt, ki tovább jutott
a másik terembe,
megállt, s körülnézett,
– némelyik remegve.

Ám, hogy mit rejt vajon
a második terem,
úgy hiszem, hogy holnap
azt is megismerem.

A mai mesének
a végére értünk.
A könyvem bezárult,
s nyugovóra tértünk.

A folytatáshoz kattints ide

Aranyosi Ervin © 2016-07-03.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva