Aranyosi Ervin: Üzenet egy kamasznak


Aranyosi Ervin: Üzenet egy kamasznak

Nyughatatlan vagy és gyermeklelked lázad,
nem tudod becsülni drága, jó anyádat?
Azt sem veszed észre, javadat akarja,
teérted dolgozik a szíve, a karja.

Mások szemüvegén nézel a szívébe,
nem érted, mért gyűlik annyi könny szemébe?
Utad egyengetné, ahogy tőle telik,
tudom, a kamaszok, ezt nagyon rühellik.

Önmagad már régen felnőtt szemmel látod,
s jó anyád másképpen látja a világod.
Félti a lelkedet, félt, hogy meg ne tévedj,
nehogy élhetetlen rossz álomba révedj!

Talán többet kéne ővele beszélni,
meghallgatni őt is, hogyan kéne élni!
Elmondani neki, te hogyan képzeled,
hogy a világ nem fut rossz vágányra veled.

Meg kéne nyugtatnod, szóval, gondolattal,
egy jó beszélgetés, két lelket vigasztal.
Megnyugtatnod kéne, bátran bízhat benned,
csak utad keresed, emberré kell lenned!

Néha nyugodj hát le és nyugtasd meg Anyát,
szórd rá mosolyodat, szép lelked aranyát!
Tudasd, hogy szereted, s nem tudod mutatni,
de többé nem akarsz a “kisfia” maradni!

Kérd meg, hogy mostantól felnőttként kezeljen,
a válaszaidtól megnyugvásra leljen,
hisz szükséged van rá – tudja! – fontos néked,
s ő a zord világban végső menedéked!

Csupán annyit kéne értésére adnod,
nem szabad már tovább gyermeknek maradnod.
Céljaid, álmaid hívnak, hát menned kell,
csak így lehetsz te is boldog, remek ember!

Aranyosi Ervin © 2020-02-09.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva