Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: A medve imája


Aranyosi Ervin: A medve imája

Imádkozom jó Istenem,
hogy az erdőt hagyd meg nekem!
Ha a tél végére érünk,
maradjon még menedékünk!
Maradjon még helyünk élni
és ne kelljen attól félni,
hogy kivágják mind a fákat!
Hová költözzön az állat,
ha eltűnik élőhelye?
Legalább te törődj vele!

Hadd ne legyek hajléktalan,
ott élünk, hol elég fa van.
Csak az ember telhetetlen,
jól lakatni lehetetlen.
Itt mi – látod? – mind megférünk,
törvényeid szerint élünk,
Ok nélkül senkit sem bántunk,
természetnek sosem ártunk.
Csak az ember pusztít mindent,
jó Istenem, ments meg minket!

Ide hordja a szemetet,
lövöldözni, azt is szeret.
Minket üldöz a golyója,
mert nincsen sütni valója!
Vagyis élelme az akad,
mégis gyilkolja a vadat!
Nem éhségből, kedvtelésből,
kiverhetnéd a fejéből.
Hagyja már az erdőt élni,
ne kelljen itt többé félni!

Aranyosi Ervin © 2019-01-09.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Farkas-ima


Aranyosi Ervin: Farkas-ima

Ó hold, Te látod odafentről,
hogy nem ártunk mi senkinek!
Bűnünk csak annyi, élni vágyunk,
ó mondd, lelkünk ki menti meg?
Nem állunk be a birkasorba,
s a pásztor üldöz mindezért,
s bár Ő rabolja le a nyájat,
a vád, mint bűnöst, minket ért.
Ó hold, Te látod odafentről,
ki nyájat vezet, mind csaló!
Hová menjen, ki nem hódol be,
s nem lesz rabszolga, mint a ló?

Aranyosi Ervin © 2017-11-18.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Önarckép

Önarckép
Aranyosi Ervin: Önarckép

Beültem a tükör elé, s festettem egy képet.
Kicsit ráncos lett az arcom, nem használok krémet!
A tükörben önmagamat kissé másnak láttam,
a jellemem kiütközött, így hát megformáztam!
Megpróbáltam megmutatni, mi is lakik bennem:
ott a természetes szépség, s enged naggyá lennem.
Más nem képes belém látni, őrzöm belső képem,
ügyesen eltitkolom hát, vad egyéniségem.
Ám, ha barátra találok, visszahúzom karmom,
Levetem az álarcomat, s hordom cicaarcom.

Aranyosi Ervin © 2016-03-19.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Csornai Lukrécia

Lukrécia, Lukrécia,
nyitott karmokkal simogat.
Játék hevében elmerül,
karodra húzva csíkokat.
Szőnyeg, függöny, mind védtelen,
őrzik a karmai nyomát,
játékból “szitává” teszi
gazdája kedves otthonát.
A kertben csendben meglapul,
lesből figyel, mint jó vadász.
Szélvészként zúdul, mint vihar,
menedéket nem is találsz.
Aztán, ha kedve engedi,
elnyújtózkodik kéjesen.
Hagyja hogy végig simogasd,
azt hinnéd nem lesz vége sem.
Ám jön az újabb fordulat,
kiszámolni nem is lehet,
új kedve támad, megharap,
ha nem kapod el a kezed.
Néha túl vad, néha szelíd,
olykor bosszant, hol felvidít.
Néha egy szőrmók szörnyű szörny,
akit szeretni kell kicsit.