Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Értelemmel…

Aranyosi Ervin: Értelemmel…

Hej emberek, ha mind felébrednétek,
s szemetek végre látni kezdene,
nem gyilkolhatna meg mérgezett érdek,
nem szólna bennünk monoton zene.

Nem adnátok a testetek a kórnak,
nem gyilkolhatná szét az őrület,
s lenne esélye méltó utókornak,
és nem törne meg bízó lendület.

Ha látnátok a nagy-nagy igazságot,
elfogynának a hazug szavak,
egy szebb világ köszönne végre rátok,
ahol még a gondolat szabad!

Ám odalenn a mélységes sötétben,
az útvesztőkben lélek ténfereg,
s csak tükrök vannak, s mindegyik idétlen,
mögéjük nézni pedig nem lehet!

Ha nem leljük meg saját igazságunk,
talán soha, már fel sem ébredünk.
Sziszifuszin csak megpihenni vágyunk,
s a süllyesztőbe dalolva megyünk.

De legalább, ha magunk előtt tolnánk
a hazugot a szakadék felé,
és önmagunkra mind-mind büszkék volnánk,
hogy értelemmel haltunk csak belé!

Hej emberek, hát meghalt az igazság?
A rettegő hazug oldalra állt?
Egy világot éget fel kreált gazság,
s a szeretet pokol tűzébe szállt?

Csak kullogunk, mint vágóhídi barmok,
csak tűrünk csendben, semmit sem teszünk?
Hadd dőzsöljön, ki vágóhídra hajtott,
és holnap már mind semmivé leszünk!

Holnap már… De kinek lesz itt holnap?
Az utódaink velünk tűnnek el!
Élveztük kényelmét az akolnak?
Vagy csak a “gazdánk” az ki ünnepel?

Hogyan uralhat pénzeszköz világot,
miért vakíthat látó szemeket?
Miért támogatja a gonoszt, az ártót,
s mért tűnik el nyomán a szeretet?

És várjuk, hogy majd megsegít az Isten?
De önmagunknak mégsem segítünk.
A hogyan-okhoz már ötletünk sincsen,
mert figyelmünkkel ellopták hitünk.

Félre ne érts, nem háborúzni hívlak,
hanem a békét megteremteni!
Szemét felnyitni a sok, még naivnak,
kinek a pénz ma még az isteni.

Gondoljuk át és éljünk értelemmel,
a hazugságnak legyen vége már!
Hadd legyen boldog, minden élő ember,
s kapjunk esélyt! Az élet végre vár!

Aranyosi Ervin © 2020-07-14.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Hogyan tovább?

Aranyosi Ervin: Hogyan tovább?

Civilizációnk rút végéhez értünk?
Nem lettünk bölcsebbek, semmihez sem értünk!
Szakadék szélére vezetett az utunk,
tömeg jön mögöttünk, s repülni nem tudunk!
Lélektelen lények lépnek majd helyünkbe,
vagy chipet ültetnek bús birka fejünkbe,
ne kelljen megélnünk folyton félt halálunk,
hogy lélektelen lénnyé, robotokká váljunk!

Kihal a szeretet? Ez az ember sorsa?
Elfogy a szívünkből a szeretet morzsa?
A tudomány győz le – amit kitalálunk –
s életen át várjuk rettegett halálunk?
Mi lesz a lelkünkkel, ami emberré tesz?
Kell-e még a szívünk, ami együttérez?
Kiszabadulunk-e elménk börtönéből,
vagy elmenekülünk népünk örökéből?

Becsapva, megosztva, szerte-széjjelszórva,
otthonunkba zárva, lelkünkbe tiporva
éljük napjainkat, telve félelemmel,
s lázadni a lelkünk nem tud? Élni sem mer?
Megvezetett világ alszik otthonában,
megszokott életét nem leli a mában,
de vajon lesz-e még ebből feltámadás?
Vagy ez lesz a végső, teljes filmszakadás?

Létezik-e benned elég kíváncsiság,
a színfalak mögött, milyen is a világ?
Hagyjuk-e magunkat vágóhídra vinni,
vagy képesek leszünk önmagunkban hinni?
Teszed, amit fentről tereád kiszabnak,
s élvezed a bűzét a mocskos iszapnak?
Vagy a felszínre mész, tiszta levegőért,
s teszel néhány lépést egy élhető jövőért?

Semmi nem lesz olyan, amilyen volt eddig,
holnap rabságunkat végleg bejelentik,
technika béklyója kerül a karunkra,
s nem találunk többé élő önmagunkra!
Tiéd a választás: – Csendben tűrni, várni!
Vagy sarkunkra állva magunkért kiállni,
hogy az utódaink élhessenek szépen,
s maradjon világunk az ember kezében!

Aranyosi Ervin © 2020-05-18.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Harmadnapon…

Festmény: Víg Ottó: Harmadnapon

Aranyosi Ervin: Harmadnapon…

Nem akarok már többé hazugságot!
Ne szédítsétek tovább a világot!
Tegyetek jót, hisz mind azért vagyunk!
Mert ahogy vetünk, pont úgy aratunk!

Éljetek békében együtt, a jóban,
leljetek megnyugvást itt, a valóban!
Álljatok már saját lábatokra,
hogy nézhessetek büszkén magatokra!

Rég harmadnap van, feltámadni kéne,
és kiáradni, önmagunkba nézve,
megérteni, hogy valakik vagyunk!
Van lelkünk is, nemcsak sivár agyunk.

Vakon hiszel, s mint állatot vezetnek,
sosem leszel része a szervezetnek!
Kilök magából, és ott maradsz vakon,
mint síró barmok vágóhidakon.

S lám, mindig van egy álnok, gaz csalétek,
mindennap dobnak egy koncot elétek,
hogy legyen min elmarakodnotok,
s mint robotok tegyétek dolgotok!

Nem lenne jobb, átírni ezt a sorsot?
Inkább a lélek súlyos terhét hordod,
csak részt kérhess a megcsúfolt világból,
ami felett az üszkös tető lángol.

Nem látod át, hogy színjáték az élet?
Hogy hazugság minden rád szórt ígéret?
Mi közben dőzsöl ki e darabot írta,
s követi őt a sok húsvéti birka.

A Megváltó is bömbölne, ha látna,
hogy mivé lettünk sok évvel utána,
mindőnkre vár ma is az a kereszt,
mit cipelünk, hisz el sosem ereszt.

Ö feláldozta önmagát miértünk,
s mi sajnáljuk, de még semmit sem értünk!
Bután élünk, s egyszer bután halunk,
s már nem hisszük, hogy feltámadhatunk!

Aranyosi Ervin © 2019-04-19.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva