Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Követendő példa


Aranyosi Ervin: Követendő példa

Nézem hogy csinálja,
gyönyörűen táncol.
Így nem függ másoktól,
nem függ a világtól.
Lábujjhegyen forog,
köröket varázsol,
álmot vált valóra
és kilép a mából…

Egyszer talán én is
a helyébe lépek!
Mindent eltanulva,
célomhoz elérek.
Az lesz az életem,
mit szeretek csinálni,
segíts nekem, kérlek,
jó táncossá válni!

Ám, nem a sikerért
követem a példát,
nem az lesz a fontos,
amit majd a nép lát!
Hanem a megélés,
a mozdulat varázsa,
tánc gyönyörűsége,
a ritmus másolása.

A belső csodádat
kívánom megélni,
mert mikor a tánc visz,
elfelejtek félni!
Magával ragad
a zene lüktetése,
dallama, ritmusa,
a szabadság érzése.

Hiszen, ha táncolok,
felszabadul lelkem,
a világom tánccal
kell megünnepelnem!
Így az életemet
keresztül táncolom,
s lángol tiszta lelkem,
szinte ezer fokon.

Nézem hogy csinálja,
a nyomába lépek,
példáját követem,
s nem vezérel érdek!
Lábujjhegyen forgok,
köröket leírva,
mintha verssorokat
vetnék a papírra!

Aranyosi Ervin © 2022-06-17.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A paprikák mosolya

Hartman Judit festménye

Aranyosi Ervin: A paprikák mosolya

Valami fontosat
tudhat az én manóm,
s teszi is a dolgát
szépen, jót akarón.
Az ő paprikái
vígan mosolyognak,
ezt tartom csodának,
igen nagy dolognak!

Mert Paprika Jancsi
sok mosolyt varázsol,
s odavan a lelke
mások mosolyától.
Az ő képéről sem
lehet letörölni,
s a paprikáinak
nagyon tud örülni.

A paprikáira
a Nap szebben ragyog,
s ettől jobban nőnek,
ezért lesznek nagyok,
héjuk a napfénytől,
lesz igazán fényes,
ez már rég nyílt titok,
csak így lehetséges!

Paprikák gyökere
folyton vízben ázik,
a manónk egész nap
viccel és mókázik!
Egyszer, nagy titokban
meg is lestem őket,
s jól megmosolyogtam
a vidám nevetőket.

Nem akad más dolguk,
csupán nagyra nőni,
levegőt beszívni,
aztán fészkelődni,
nevetni, hogy látsszon,
a boldogság rajtuk,
ettől lesz olyan szép,
jól felfújt alakjuk.

A testük megtelik
tiszta levegővel,
jó édeskés ízzel,
erük, meg erővel!
Ezzel teszik később
finommá az ételt,
ezt alátámasztja,
ki ma jót ebédelt.

A paprikák bizony
varázsolni tudnak,
amikor az ember
konyhájába jutnak.
Távoli rokonuk
a jó paradicsom,
ezért a kettőjük
közös főztje finom!

A paprika belül,
ha megnézed üres,
sok apró mag lakja,
ami nagyon ügyes,
mert ha szerte szórjuk
odakint a kertben,
megjelenhet szépen,
a magból kikelten.

Kis gyökeret ereszt
azzal kapaszkodik,
szép zöld szárat növeszt,
s az sem panaszkodik,
lesz neki levele
és később virága,
és a manónk védi,
senki meg ne rágja!

Már a virágok is
vígan mosolyognak,
hála a napfénynek,
Paprika manónknak!
Paprika virágát
rovarok porozzák,
és, hogy mosolyogjon,
meg-megcsiklandozzák.

Ebből is látszik, hogy
mindig van rá oka,
hogy a nagyvilágra
villanjon mosolya.
Beporzott virágot
a mi manónk óvja,
az ágyások között
hosszú útját rója.

Virágból termés lesz,
s vigyázni kell nagyon,
óvni kell hidegtől,
nehogy lehervadjon!
Apró kis arcára
víg mosolyt kell csalni,
és hogy nagyra nőjön,
nagyon kell akarni!

A paprika manó
erre nagyon ügyel,
ezért szép a termés,
öntözi derűvel!
Ahol manó nincsen,
ott, bizony nem terem,
ezért is olyan jó,
hogy van manóm nekem!

Aranyosi Ervin © 2021-04-11.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Rossz boszorka

Hartman Anikó festménye

Aranyosi Ervin: Rossz boszorka

Volt egyszer egy rossz boszorka,
a holmiját széjjel szórta.
Nem viselte el a rendet,
mindig csak rumlit teremtett!

Egyszer aztán felöltözött,
s ide hozzám, beköltözött,
lett is belőle galiba,
s én nem tudtam, hol a hiba!

Mert a boszorkát nem láttam,
– amit persze nem is bántam –
ám valami megváltozott,
a boszikám elátkozott!

Attól a csúf naptól kezdve,
napom mind meg lett mérgezve,
eltűnt minden fontos holmim,
pulóverem, fél pár zoknim.

Imádta a bosszantásom,
kifigyelte sok szokásom.
Úgy tűnt rendetlenné váltam,
holmijaim nem találtam.

Leültem hát, s gondolkodtam,
s mert nem tudtam boszim hol van,
úgy döntöttem, kifigyelem,
hogyan is packázik velem?

Elbújtam hát a sarokba,
s telt és múlt a percek sodra,
s bizony, hosszú órák teltek,
egymás után meneteltek.

De nem történt közben semmi,
hát én kezdtem mérges lenni:
– Hol van már a csúf boszorka,
ki az átkát reám szórta?

Lassan sötétedni kezdett,
s ez a perc lett hát a kezdet.
Íróasztalom tetején,
egy kis pontból ömlött a fény.

Aztán fényesen gomolygott,
s eltűnt. – Talán nem is volt ott?
Később lent a szőnyegen,
egy kalapos tök terem.

Aztán a tök megrázkódott,
s már egy kis boszorka volt ott.
Megérkezett, széjjel nézett,
s elkezdődött az igézet.

Elkezdődött egy varázslat,
asztalomról mind a tárgyak,
levegőbe emelkedtek,
s hullámzó körtáncba kezdtek.

Kis boszorkánk meg varázsolt,
kezéből szór szét varázsport,
és a tárgyak elgurultak,
elrejtőztek, jól elbújtak.

A boszikánk felkacagott,
varázsolt néhány kacatot
és azt tette asztalomra,
mintha az én holmim volna.

Elegem lett, előléptem.
Gúny szikrázott a szemében,
s az, hogy látom nem zavarta,
a levegőt megkavarta.

Varázspálcájával intett,
varázsporral körbe hintett,
ám kiléptem bűvköréből,
nem kértem varázsszeréből.

Lassan kezdett bosszankodni,
s mert nem hagytam rosszalkodni,
rájött, rajtam sosem győzhet,
nem hat rám a varázsfőzet.

Én annak mind ellenálltam,
rendetlenné mégsem váltam.
Addig-addig bosszantottam,
nem tarthatott engem rosszban.

Aztán szóltam: – Most már végre,
költözhetnél más vidékre,
máshol átkozd el a házat,
mert az én lelkem fellázad.

Ezért aztán rossz boszorkám,
több időt nem pazarolt rám,
szomorkásan búcsút intett,
s magával vitt végül mindent.

Eltűnt hát a rendetlenség,
mától azt máshol keressék,
vette hát a sátorfáját,
máshol éli már világát.

Jól figyelj, mert megjelenhet,
nálad forgatva fel rendet,
és ha holmid nem találod,
a rossz boszorkányom járt ott.

Ám, ha mindent rendben tartasz,
rossz boszorkányt nem marasztalsz,
abbahagyja gonoszságát,
másra küldi rossz varázsát.

Gondolkodom, hogyan kéne,
hatni az ő rossz fejére?
Hogy változna meg a beste,
mikorra eljön az este.

Talán tündért kéne hívni,
varázzsal rá kéne bírni,
hogy jó boszorkánnyá váljon,
hogy a jó oldalra álljon.

Tanítanám rendet tenni,
másokkal csak jónak lenni,
Ami eltűnt megtalálja,
eztán csak a jót szolgálja.

Talán, ha a szépet látná,
a jóttevést kipróbálná,
s örülne más örömének,
abból lenne öröm-ének.

Volt egyszer egy rossz boszorka,
de mától más lesz a dolga,
nem csinál rendetlenséget,
rendet tenni segít néked.

Rumliból rendet varázsol,
előnyökből erényt ácsol,
segíti az elesettet,
megtalál sok keresettet.

Jó boszorka lesz már végül,
kit szívesen látsz vendégül,
kivel együtt ünnepelhetsz,
mert mi eltűnt, most már meglesz!

Ő lesz majd a jó boszorka,
szert tehet majd jó modorra.
Kedves lesz és szolgálatkész,
ami rossz volt, az majd elvész.

Ha majd látod, segíts neki,
mutasd, hogy kell rendet tenni,
hogy mindent helyén találjon,
csuda jó boszivá váljon!

Aranyosi Ervin © 2021-05-14.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Süni-cica visszaváltozik


Aranyosi Ervin: Süni-cica visszaváltozik

Süni-cica megunta,
a tüskés rút kabátot,
amióta tüskéje nőtt,
nem talált barátot.

Már mindenki elkerülte,
senki nem szerette,
a napocska nem sütött rá,
árnyék ült felette.

Nem állt szóba vele senki,
már nem simogatták,
jó nagy ívben elkerülték,
folyton békén hagyták.

Kezdett tehát unatkozni,
magányos volt, árva,
sajnálta a sok-sok időt,
mely ezért ment kárba.

Úgy döntött, hogy felkeresi
újra a Jótündért,
változtassa a tüskéket
cicaszőrre tüstént.

Ám a tündér nem akarta
visszavarázsolni:
– Nem úgy van, hogy kitalálom,
aztán jövök szólni!

Ezt akarom, azt akarom,
ám nem tudom, mégse!
– Magyarázott a Jótündér –
hogy a cica értse.

Nem úgy van, hogy kitalálom:
– kell a tüskés holmi!
Azután meg rohansz hozzám,
visszavarázsolni.

A varázslat csak akkor jó,
hogyha van értelme,
hogyha folyton varázsolnék
értéke sem lenne.

Döntened kell, átgondolni,
hogy mi akarsz tenni,
nem lehet a jó tündérhez
öt percenként menni!

De nem bánom, most az egyszer
visszavarázsollak,
ám tüskéért ne keress már,
ne jöjj hozzám holnap!

S lám, a cica megígérte,
nem kér többé tüskét,
így lett aztán a szőrméje
újra mindenütt szép!

Hej, azóta nagyon boldog,
van megint barátja,
szeretgetik, simogatják,
s ezt boldogan látja.

Másokhoz is kedvesebb lett,
megtanult szeretni,
így már könnyebb barátokkal
magát körül venni!

Aranyosi Ervin © 2020-05-19.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A mese nem hal meg! (Csukás István emlékére)

Aranyosi Ervin: A mese nem hal meg!
(Csukás István emlékére)

A mese nem hal meg, nem hagyjuk meghalni,
nem lehet a várát rútul elfoglalni,
elvenni a hitét felnőttnek, gyereknek,
kell ez a fogódzó még az embereknek!

Hiszem, a mesélő sem tér nyugovóra,
mert, amikor eljön egy bizonyos óra,
felütik a könyvet, s olvassák meséjét,
kíváncsian várják elejét, s a végét.

A mese nem hal meg, minden szava élő,
még ha túlvilágról mesél a mesélő,
akkor is hallgatjuk a szavain csüngve,
hiszen minden szava gyógyír a szívünkre.

Aki a mesébe szívét beleírja,
azt az olvasója folyton visszasírja,
s mikor a meséjét éppen elolvassák,
ő fentről mosolyog! Ez ám a ravaszság!

Örök életet írt, nem is lehet máshogy,
hiszen meséjével csodákat varázsolt.
Így sem ő nem hal meg, sem a szép meséi,
csak most másvilágban, másoknak meséli!

Aranyosi Ervin © 2020-02-27.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A tavi tündér

Hartman Anikó festménye

Aranyosi Ervin: A tavi tündér

Élt egyszer egy tavi tündér
sűrű nádas rejtekén.
Úgy hiszem, hogy néhány jó szót,
most ő róla ejtek én.

Itt élt egész kis korától,
mert szerette a vizet.
Múlt héten volt szülinapja,
betöltötte a tízet!

Iskolába sohasem járt,
mégis írt és olvasott.
Öreg bagoly tanította,
ki a tó mellett lakott.

Minden élőt nagyra becsült,
tisztelte az életet,
és megtanult varázsolni,
mert a lét úgy szép lehet.

Együtt úszott a halakkal,
és kacsákat etetett,
vidrák kölykeivel játszott,
ameddig csak lehetett.

Átsétált az aranyhídon,
mikor földre szállt a Nap,
víz tetején táncot lejtett,
nem süllyedt el, fenn maradt.

A fűzfával dudorászott,
mikor feltámadt a szél,
s meghallgatta a sok hattyú
holdvilágnál mit beszél.

Hallgatta a békák dalát,
tőlük zengett ám a tó,
a sok dalnok, mind elbújik,
hallható, s nem látható.

Jól megtréfált minden horgászt
ki bedobta csaliját,
gumicsizmát, konzervdobozt
foghattak csak, ami járt.

Minden vadászt elaltatott
vadászidény idején,
ne lőhessen vadkacsákat
az a sok lusta legény.

Csupa jóság vezérelte,
szívében a szeretet,
összeszedte éjszakánként
tó partján a szemetet.

Nádasban volt kicsi háza
és ott egyedül lakott,
bárki jött a vendége volt,
nem is tett rá lakatot.

Télen gyakran korcsolyázott,
mikor a tó befagyott,
korcsolyája nyomán csodás,
szép jégrajzokat hagyott.

Kacagott a sirályokkal,
vagy a Nappal nevetett.
Boldog volt a tó is tőle,
hisz tündére lehetett.

Mikor nyáron arra jártam,
találkoztam is vele.
Illendően ráköszöntem,
s vártam, hogy megismer-e,

Jaj, megörült, látszott rajta,
emlékezett még reám,
hiszen tavaly itt tanyáztam,
holdvilágos éjszakán.

Akkor épp nagy tüzet raktam,
hűvös volt az éjszaka,
s megjelent a tüzem mellett,
a tavi tündér maga.

Megkérdezte leülhet-e,
aminek én örültem,
kerestem hát egy kis széket
s a lapját letöröltem.

Épp egy nádsípot faragtam,
s kipróbáltam hogyan szól,
és hallottam, hogy egy rigó,
a kis dalra válaszol.

Aztán jöttek tücskök, békák,
alakítva zenekart,
hamar összeállt a kórus,
és mind dalolni akart.

A tündér elénekelte
a szép tónak a dalát,
szemközti hegy visszhangozta,
késleltetve odaát.

Madarak is körénk gyűltek,
lám csak, mind velünk dalolt,
a tündéri éjszakában,
bizony ez szép csoda volt.

Hát ilyen a tavi tündér,
jóságos és nagyszerű,
szép lelkéből másokra száll,
a vidámság, a derű.

Te is lehetsz tavi tündér,
megvédheted a tavat,
felelősen vigyázni rá,
az is komoly feladat.

Ha nem tudod mit kell tenned,
könnyen megtalálható,
tavi tündér mesterségben
ő lesz majd az oktató.

Mint a tündér, meg kell védjük
erdeink és tavaink,
vigyázzon a természetre,
kiben jóság, s szív lakik.

Én tanulni jöttem hozzá,
varázsolni akarok,
hisz a földért, ahol élek
a felelős én vagyok.

Mennyivel szebb a világunk,
mikor élettel teli,
ahol minden okos ember
az örömét megleli.

Aranyosi Ervin © 2019-08-28
A vers és a rajz megosztása, másolása,
csak a szerzők nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 42. rész


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 42. rész

Ahogy esteledett,
visszakéredzkedtem,
tündér palotában,
ott lehettem menten.

Tegnap ott tartottam,
hogy tündérem mesélt,
elmesélte talán
egész történetét.

Mesélt erdejéről,
említve az átkot,
hogy elzárták tőle
az egész világot.

Beszélt nagynénjéről,
akit átok sújtott,
a szegényemberről,
kibe gonosz  bújt ott.

Szóval kiskorától,
ami történt vele.
A mesébe sok-sok
fordulat fért bele.

Mesélt kedveséről,
kit be is mutatott,
és a varázslóról.
A meséje hatott.

Hiszen elbűvölten
hallgatták szülei,
s gyakran kérdéseket
is feltettek neki.

Ő meg türelemmel
mind megválaszolta,
tündéri mosolyát,
közben rájuk szórta.

A mesének végén
nem maradtak veszteg,
hanem az eljövőn
gondolkodni kezdtek.

Hiszen, majd ide tart
szegényember útja,
testében a banya
lelketlen mély kútja.

A gonosz boszorkány
jön már rosszat tenni,
fel kell hát készülni,
észnél kell majd lenni!

Azt találták hát ki,
felkészülten várják,
meglepni a gonoszt
együtt megpróbálják.

A könyvem tündére,
egy nagyot varázsolt,
nekünk embereknek,
tán furcsa varázs volt.

Háromszor megfordult
a tengelye körül,
arcán mosoly játszott,
a szíve is örült.

Édesanyja testét
öltötte magára,
egy testben két lélek,
a varázslat ára.

Csakhogy tudományuk
megkétszereződött,
erejük egymástól
szebb alakot öltött.

A varázserejük
megsokszorozódott,
ez már önmagában
nagyobb esélyt hordott.

Aztán jött a varázs
másik, durvább fele,
mert fiú, a tündér
apjába bújt bele.

Az ő mágiájuk
is összeadódott,
s mérhetetlen erős
képességük volt ott.

Így aztán a banya,
szegényember képben,
nem is fogja tudni,
hogy ők lényegében,

nem csak a tündérek
szép uralkodói,
hanem a világnak
legjobb varázslói.

Mert összes tudásuk
egymáshoz adódott,
mintha összefonnál,
négy szép, erős drótot.

Ezt a bűvös erőt,
nincs ki szétszakítsa,
a jóság erejét
kell, hogy bizonyítsa!

Készen álltak tehát,
a próbát kiállni,
a gonosz erővel
jóként szembeszállni.

Ám én elfáradtam,
hát pihenni megyek,
hogy majd holnap este
üde és friss legyek!

A folytatáshoz kattints ide!

Aranyosi Ervin © 2019-08-09.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 28. rész


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 28. rész

Ha a napom elszáll,
hát jöhet a mesém!
Ma is útra keltem,
jó tündéremhez én.

Halljam, a történet
hogyan folytatódik,
sok csoda egymásra,
vajon, hogy rakódik.

Vajon a varázsló
mit talált ki végül,
remélem kiderül
a mai meséből!

– Jaj, ne aggódjon már –
szólt rá az asszonyra,
ne legyen ennyire
már elszontyolodva.

Itt hagyom a kutyát
a fiúért cserébe,
ő majd szeretetet
varázsol szívébe.

Az asszony most kezdett
igazán csak sírni:
– A drága kutyussal
sokra fogom vinni!

Hisz dolgozni nem tud,
csak házat őrizni,
a rengeteg munkát,
nem lesz kire bízni.

A mágus mosolygott,
ezen segíthetünk.
Van erre tudásunk,
mivel teremthetünk.

Csak egy varázsigét
olvass a kutyára,
s rögtön átváltozik,
meglásd, szegény pára.

Képzelj varázsgömböt
szíved közepébe,
s jelenjen meg benne
kedves fiad képe!

Vesd a pillantásod
erre a kutyára,
mondd ki a varázsszót
és várj a csodára!

– „ÁMMAIFSIKAJLÁV” –
ez lesz a varázsszó,
s rögtön varázsolt is
vele a varázsló!

Lám, a kutya egyből
emberré változott,
s azonnal két lábra
állni próbálkozott.

Rögtön csodát látott
a kis kunyhó népe,
a kutyusból lett
a fiú tükörképe.

Más tán nem is tudna
különbséget tenni,
csak egy anya szíve
képes észrevenni.

És a varázsló szólt:
– Téged fog szolgálni,
s hidd el a munkája
javadra fog válni.

Mikor reá nézel,
fiad jut eszedbe,
s érezheted azt,
hogy tőle vagy szeretve.

Ám őt minden este
varázsold majd vissza,
s kutyaként majd újra
a kutya vizét issza.

Éjszaka, míg pihensz,
őrzi majd a házat,
és reggel kezdődhet
újra a varázslat.

Ahhoz, hogy eb legyen,
másik varázsszó kell,
de csak megbirkózol
ezzel a kettővel!

A másik varázsszó
„ÉBBEZZOTLÁV” legyen,
s hagyd, hogy a varázslás
boldogabbá tegyen.

A hasonmás fiú
kutyává lett megint,
négy lábra állt újra,
a fajtája szerint.

Mi a jelentésük
a varázsszavaknak?
– kérdezte az asszony –
mert úgy látom hatnak.

Mért e két varázsszó?
Tudd meg a miért-et!
Olvasd visszafelé,
s akkor majd megérted!

A mára mért mesém
e pontnál elfogyott,
rám talált az álom,
s ahogy kell, elnyomott!

A folytatáshoz kattints ide

Aranyosi Ervin © 2019-07-26.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Holdfényes romantika

Aranyló est – Nógrádi Katalin festménye

Aranyosi Ervin: Holdfényes romantika

A Hold csillogó aranyát csorgatja a Földre,
Naptól lopott kincseit szórja tündökölve.
Festőművész lenne tán? Kontúroz, árnyékol,
színnel telít feketét, s előcsal árnyékból?

Éji lámpást tart talán? Láss az éjszakában?
Ne feküdj le aludni, maradj még a mában!
Élvezd még ki a csodát, mit a fény varázsol,
hadd gyulladjon meg szíved, fénye parazsától.

És ha nem vagy egyedül, gyújtson szép szerelmet,
érezzétek, angyalok lágyan felemelnek.
Tánc kezdődik, csodaszép, s benne holdfény árad,
átkarolja szívetek, megnyitva a zárat.

Ott árad a szerelem, kettőtökkel táncol,
égben száll a lelketek, s egy szonáta átszól.
Dallamában lüktetés, a Hold ragyogása,
a pislogó csillagok fényjáték varázsa.

Ez az élmény megmarad, szétterül palástja,
a Hold lépked csak tovább, s boldog, aki látja!
Bokrok őrzik és a fák a holdfényes estet,
így öltött a szerelem kettőtök közt testet…

Aranyosi Ervin © 2018-10-28.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Tavasz


Aranyosi Ervin: Tavasz

Ha a tél elolvad, rügy cseppen az ágra,
napfény búra borul a reszkető világra.
A szív is felolvad, már szeretni képes,
szellőn madárdal száll az élők szívéhez…

Mikor a szív ébred, büszkén, szebben dobban,
megtalálja célját a hétköznapokban.
Tavaszi szél sepri ki a nagyvilágot,
szebb jövőbe nézve dédelgethetsz álmot!

Hagyd hát felragyogni lelked tiszta fényét,
hadd mutassa neked összes szép erényét!
Hadd vigyen előre, hisz teremteni képes,
szeretettel érhet a mások szívéhez!

Legyél hát a tavasz, legyél a kikelet,
és az emberiség gazdagodik veled!
Engedd lelked fényét más szívére hatni,
szeretet erejét más szívben is lakni!

Hisz csak adnunk kéne szeretetet, álmot,
újjá varázsolva a megfáradt világot,
hiszen a szeretet egyszerűn tud hatni,
sosem elvenni kell, hanem inkább adni!

Adj hát szeretetet, s észre fogod venni,
könnyű világodat boldogabbá tenni!
Visszatér majd hozzád, mi belőled árad,
sosem lesz hiányod, mindig ott lesz nálad!

Adj esélyt jó szóval, szép cselekedettel,
és versenyre kellhetsz a szép kikelettel!
Mert, mikor az élet szívünkből virágzik,
megtelünk élettel, semmi sem hiányzik.

Légy magad a tavasz, a jó szél, madárdal,
ébresztgető napfény, mosolyragyogással!
Hagyd, hogy a szeretet rügyet bontson végre,
hadd írja fel nevét a tavaszi égre!

Aranyosi Ervin © 2018-02-25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva