Érezz belülről késztetést,
hogy megérett egy gondolat.
Álomvarázs szálljon szívedre,
hogy megmutathasd Önmagad.
Hogy elmond, amit szíved diktál,
s kezed leírni kénytelen.
Írd le a vágyat, álmot, eszmét,
mi átkisér az életen.
Írd ki magadból, ami fájhat,
de ne rólad szóljon dalod.
Inkább másoknak add tanácsként,
legyen példa, – ha akarod.
Ne szegd kedvét az olvasóknak,
ápold inkább a lelküket.
Mutass utat a csüggedőknek,
vidámítsd megtört kedvüket.
Vigyázz a versed ütemére,
legyen lüktető dallama!
Kényszerből, kérlek, ne írj verset,
ha nem “jön”, ne kezdj dalba ma!
A rim, mint ékszer ott ragyogjon
soraid végén, ha lehet,
ünnepi díszbe csomagolva
maradandóbb az üzenet.
Ne írj prózát, rövid sorokba,
szöveget írni bárki tud!
Költő legyél, ki megtalálja,
az ember szívhez a kaput!

Szeretettel megkereslek:
- Nevetned kell? Gyere el!
Nevettetve kedvet emel
emberekben eme hely.

Nem lehetsz te elrettentve,
- egy kedvetlen remete,-
veled nevet ezer kedves
meglett ember, s csemete.

Nem nevetned lehetetlen,
mert e helyen nem lehet!
Kedveskedve megteremtem
emelkedett kedvedet!

Szeretettel nevettetlek.
Neked ez kell! Meglehet!
Neten webem meglesheted,
lejjebb keresd, s megleled!

http://hahotajoga.hu/

A szeretetről írom versem,
szívedhez, szívből küldöm én.
Szeretném, hogyha megváltozna
minden rossz itt, e földtekén.
Úgy szeretném, ha hinnél benne,
kitárnád te is szívedet,
szeretném azt, hogy te is érezd
mit is jelent a szeretet.
Mosolyból mindig bőven mérnénk,
felvidítva a lelkeket.
Nem várnánk semmit viszonzásul,
- ez, mit az ember megtehet.
Éltünk végéig fényben élnénk,
Napunk varázsa hullna ránk.
Szeretetünk jelképe lenne,
fejünk felett a glóriánk.
Lehajolnánk a rászorulóhoz,
nyújtanánk kezet, kenyeret.
Gyógyítanánk magányos lelket,
gyógyír lenne a képzelet.
Szerető szívek állnak mellénk,
energiánk az égig ér,
harag és bánat menekülne,
látva a szeretet mennyit ér.
Nem is kell más, csak hinned benne:
amit te adsz, azt is kapod.
Engedd be most a nagyvilágot,
- tárd ki az összes ablakot.
Felejtsd el azt, ha bárki bántott,
bocsáss meg, nem baj, hogyha fájt.
Amíg szeretet hajtja lelked,
legyőzhetsz minden akadályt.
Kezemet nyújtom, fogd meg kérlek,
alkossunk kört a Föld körül!
Szeretet lánca kössön össze,
s a teremtőnk velünk örül.
Annyian élünk itt, a Földön,
- senkit ne bánts, ez itt a cél!
Legyen barátod minden ember,
aki a planétánkon él.
Ne vezessen anyagi érdek,
a szép pénzben nem mérhető.
Jövőt építs az utókornak,
olyat, amelyik élhető.
Milliárd szív, ha együtt dobban,
a földi élet szebb lehet.
Ezért hiszek e verssorokban,
amit átsző a szeretet.

Meggylevest ettem, meleget.
Kedvesem tett bele eleget.
Meggyel telt levesem eszegettem,
eleve teljesen eszementen.
Eme versben bejelentem,
nem felelt meg eme tettem.
Meggyel tele kertet vettem,
s eleven meggyeket ettem.
Ezer meggyel tele lettem,
persze erre epekedtem.
De mert megettem ezt menten,
meggyes versem berekesztem!

Tudod a vers, mit írok,
nem csak tőlem ered.
Távoli hangok súgják,
s én elküldöm neked!

Lehet, hogy te is súgtad,
- álmodból szállt felém!
Így lett a leírt versem
közös: tied, s enyém!

A vers a lélek nyelve,
s csak az tud írni jól,
akit szeretet ihlet,
kiből a szíve szól.

Ha egy szív adni képes,
lesz egy, mely elfogad.
éppúgy sajátnak érzi,
mert lelkéből fakad.

Szavaink összekötnek,
a dal körülölel.
Körtáncba hív az élet,
s egy szebb jövő jön el.

Szeretet ritmusára,
egyre több szív dobog,
s akik itt összegyűlnek,
így lesznek boldogok.

Tudod a vers, mit írok,
egy apró láng csupán,
s remélem futótűz lesz,
egy szép nap hajnalán.

Szeretet hírvivője,
szívekben lángra kél,
s remélem velem tart majd,
mindaz ki él, s remél.

Mikor megszületünk,
álmokat teremtünk.
Lelkünk öltözéke,
fizikai testünk.
Mi az előtt történt,
mindent elfelejtünk.
Mindenkit, ki figyel
ámulatba ejtünk.

Csodálkozva nézünk
a nekünk új világra.
Fogadjuk a szépet,
szemünk nyitva tágra.
Mindennek szívünkből
tudunk már örülni.
S vágyunk négykézlábra,
s vágyunk már felülni.

Felülről szemlélni,
csoda szép világunk,
minél többre megyünk,
annál többre vágyunk.
Mikor lábra állunk,
gondolunk merészet.
Mindent könnyeddé tesz
az anyatermészet.

Társaink befestik
lelkünk tiszta vásznát.
Közösségbe megyünk,
- de inkább visszamásznánk.
Mintha az emberek
szemén ülne hályog.
Túl sok tilalom van,
- az emberi szabályok.

Azt, ki elfogadja,
mókus kerék várja.
Aki ellenszegül,
kanosszáját járja.
Lelkünk szabadsága
a kitűzött célunk,
sikerekre törünk,
s néha elalélunk.

Kis játszmákat játszunk,
- milyen is az ember,
s gyakran nem törődünk
az igaz szeretettel.
Pedig ha szeretnénk,
sokkal többre mennénk,
az öröm táljából
sokkal többet mernénk.

Nem kell erőlködni,
mert könnyű elérni,
Ha a szíved adod,
a másét nem kell kérni.
Minden magától jön,
s előnyünkre válik.
Életet teremtünk
a lezáró halálig.

Élt egy ember itt a földön,
kutyájával éldegélt,
ám egy nap a földi útja,
váratlanul végetért.
A kutyája, hű barátja,
követte a halálba is,
együtt szálltak, hát az égbe,
s nézték az út merre visz.
Arannyal kirakott úton,
mentek márvány kert mellett,
mely egy gyöngyből épült,
díszes, nagy kapuhoz vezetett.
A kapuban ült valaki,
kit emberünk megszólított:
- Bocsásson meg hol vagyunk?
- A menyben – szólt a szólított.
S megkérdezte a kutyusos,
- Kaphatnánk egy korty vizet?
- Persze – szólt a kapus erre,
- de kutyád be nem viszed.
- Sajna – szólt a kapu őrző.
- nem úgy van mint nálatok,
Erre a megszentelt helyre,
nem léphetnek állatok.
Emberünk ezért úgy döntött
ivóvízéről lemond,
s intett kedvenc kutyusának,
aki szintén szomjazott.
Poros úton odébb álltak,
- nehezen volt járható,
ahogy mentek, kert nélküli
fakapu volt látható.
A kapura támaszkodva,
egy ember könyvet olvasott.
Illendően köszönt néki
kutyás hősünk: – Jó napot!
Ezután még megkérdezte
- kaphatnánk egy kis vizet?
Persze, ott egy hűs vizű kút,
merítsen, akár tízet!
Ittak hát a kút vizéből,
amennyi csak jól esett,
ezután az emberünk
a kapustól így kérdezett:
Köszönjük a vendéglátást,
megmondaná hol vagyunk?
- A mennyben – szólt a kapu őre
s meghökkent a vándorunk.
- Össze vagyok zavarodva,
szólt a kutyás emberünk,
a másik portás is azt mondta:
kapun át mennybe megyünk.
Ó, az aranyozott útra,
a gyöngy kapura gondolt tán?
Az bíz’ nem a menny barátom,
az igazi pokol ám.
S nem zavarja, hogy a másik,
az Önök nevével kérkedik?
- nem bánt minket, sőt örülünk,
mert mindazokat elveszik,
kik barátjukat hátrahagyják,
elfelejtik, s meglehet,
akiknek az egó fontos
és mellékes a szeretet.

Smaragdzöld mezőn szétterül
aranyszíne a napnak,
pipacsok vörös bársonya
áldoz a pillanatnak.
Szél lebben, fennen gólya száll
tenger hullámú égen.
Nyárfák sudárja út tövén
táncol a kósza szélben.
Lebeg a lég, remegve lép,
hullámát szerte szórja.
Tükrén mereng a nagy világ,
- valóság másolója.
A róna mása visszanéz,
tótágast áll a réten:
Az van itt lent, ami pihent
imént még fent az égen.

Tudod, amikor boldog vagy,
arcodról fény sugárzik.
Mosolyod fénye útra kél,
s érzékeli egy másik…
Boldogságod, mint fénysugár,
széjjel terül a földre,
szivárványszínben tündököl,
s árad csak körbe-körbe.
Tudod, körötted annyian
vágynak a boldogságra,
kérlek, boldogság-fényedet
vetítsd a nagy világra.
Szereteted, mint fényözön,
szívekben gyújtson lángot!
Tárd ki lelked a szép előtt,
s fogadd be a világot.
Azért jöttél a földre el,
hogy megtanulj szeretni,
nyílt szívvel éld az életed,
s ne maradjon ki senki.
Ne ítélj, ne bánts másokat,
ragyogjon tiszta fényed!
Boldog lesz minden pillanat,
mikor a percet éled.

Pár szál virág az üzenet,
pár szál virággal üzenek!
Szívemből szól, s ha megkapod,
kívánok szép születésnapot.

Hány kedves éved volt enyém,
tovarepültek könnyedén,
édesítve az életem
hálám ezért most végtelen.
Patakmeder, s a kis patak
mely lágy ölében elhalad,
egymást simítva alakul,
néha lágyan, néha vadul.
Így csiszolódik életünk,
s hisszük, hogy jobbakká leszünk,
vagy elfogadjuk azt, ha nem,
de erről szól a szerelem.
Mert szép, ha boldog, de néha fáj,
néha megalkudni muszáj.
Nem túl nagy ár az örömért,
mely bennünket oly gyakran ért.
Itt köszönöm most meg neked,
pár szál virág az üzenet.

Pár szál virág az üzenet,
pár szál virággal üzenek!
Szívemből szól, s ha megkapod,
kívánok szép születésnapot.