Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Üzenet egy kamasznak


Aranyosi Ervin: Üzenet egy kamasznak

Nyughatatlan vagy és gyermeklelked lázad,
nem tudod becsülni drága, jó anyádat?
Azt sem veszed észre, javadat akarja,
teérted dolgozik a szíve, a karja.

Mások szemüvegén nézel a szívébe,
nem érted, mért gyűlik annyi könny szemébe?
Utad egyengetné, ahogy tőle telik,
tudom, a kamaszok, ezt nagyon rühellik.

Önmagad már régen felnőtt szemmel látod,
s jó anyád másképpen látja a világod.
Félti a lelkedet, félt, hogy meg ne tévedj,
nehogy élhetetlen rossz álomba révedj!

Talán többet kéne ővele beszélni,
meghallgatni őt is, hogyan kéne élni!
Elmondani neki, te hogyan képzeled,
hogy a világ nem fut rossz vágányra veled.

Meg kéne nyugtatnod, szóval, gondolattal,
egy jó beszélgetés, két lelket vigasztal.
Megnyugtatnod kéne, bátran bízhat benned,
csak utad keresed, emberré kell lenned!

Néha nyugodj hát le és nyugtasd meg Anyát,
szórd rá mosolyodat, szép lelked aranyát!
Tudasd, hogy szereted, s nem tudod mutatni,
de többé nem akarsz a “kisfia” maradni!

Kérd meg, hogy mostantól felnőttként kezeljen,
a válaszaidtól megnyugvásra leljen,
hisz szükséged van rá – tudja! – fontos néked,
s ő a zord világban végső menedéked!

Csupán annyit kéne értésére adnod,
nem szabad már tovább gyermeknek maradnod.
Céljaid, álmaid hívnak, hát menned kell,
csak így lehetsz te is boldog, remek ember!

Aranyosi Ervin © 2020-02-09.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Odafentről vigyáz…

odafentről vigyáz
Aranyosi Ervin: Odafentről vigyáz…

Habos felhők mögül vigyáz rám egy angyal,
ha szomorú vagyok, gyakran megvigasztal.
Éppen úgy, mint egykor, mikor gyermek voltam,
mikor látta fiát bánatosan, szótlan.

Ő már felköltözött távoli mennyekbe,
én meg azért mászom dombokra, hegyekbe,
hogy közelebb legyek gyönyörű szívéhez,
s elmondjam az enyém, nélküle mit érez.

Elmondhassam neki, mennyire hiányzik,
mikor rágondolok, szemem könnyben ázik.
Bárcsak itt lehetne, örömmel ölelném,
elszállt gyermekkorom mellette meglelném.

Hiányzik jó lelke, melyből öröm áradt,
a két szorgos keze, mely el sose fáradt.
Barna, meleg szeme, mely óhajom leste,
mesemondó hangja, ha eljött az este.

Ha eljön az este, csillagokra nézek,
sok régi emléket sorra felidézek,
és amikor végre rám talál az álom
az édesanyámat benne megtalálom.

Aranyosi Ervin © 2016-04-29.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva