Aranyosi Ervin versei

Drága jó Istenem,
hozzád imádkozom.
Érző, tiszta lelkem
színed elé hozom.

Töltsd meg szeretettel,
- tiszteljem az embert!
Emeljem a porból,
kit a sorsa megvert.

Aki tévúton jár
vezessem a jóra.
Tisztán álljon eléd,
ha eljön az óra.

Elbűvölve nézzem
ezt a szép világot.
Engedd, hogy csodáljak
füvet, fát, virágot.

Amint ott a mennyben,
akképp itt a földön.
Szívünkben szeretet,
béke érlelődjön.

Álmunk a valóság,
s az élet csak álom,
Amire csak vágyom,
tudom, megtalálom.

Drága jó Istenem,
imádkozom hozzád.
Szeretettel szívem,
ha bearanyoznád…

Ne lássam a rosszat,
mindig csak a szépet,
s erre taníthassam
az emberiséget!

Sok az ember – egy az Isten,
egyetértés, persze nincsen!
Egy a világ, sok a vallás,
sok a nyelv, s a félrehallás!
Közben persze megtanultam,
természettől elvadultan
nem élhetünk boldogságban.
Gyógyír csak a fűben, fában
és a tiszta szeretetben,
(ami nélkül lehetetlen)
lelhető fel, s ha megérted,
tartalmasabb lesz az élted.

Drága jó Istenem,
segítsd tiszta lelkem.
Kérlek, hogy fohászom
meghallgatást nyerjen.

Engedd, hogy a hitünk,
mint a mag kikeljen,
engedd, hogy a lelkünk
szeretettel teljen.

Engedd színes álmunk
valósággá válni.
A béke madarát
a vállunkra szállni.

Az emberek lelke
tisztuljon meg szépen,
ragyogjon a jóság
az emberek szívében.

Szeretetet szórjunk
az éhező világra!
Szívünk hangolódjon,
köszönő imára!

Add uram, hogy kapjak
hitet, bátorságot!
Szeretettel teremts
egy boldogabb világot!

Iskolákat jártál végig,
emeltek a magas égig,
mégsem tudod, hogy ki vagy.
Nem ismered önmagad!
Keresed a választ erre?
Ne rohangálj el semerre,
mert a válasz ott él benned,
csak észre kell végre venned!
És ha segítségre vágynál,
ne maradj meg csak a vágynál!
Önmagadra rátalálni,
tudatos emberré válni,
itt közöttünk, hidd el, könnyebb,
- a lelkedet mossa könnyed -
felismered hol hibázol,
- s lelkedbe senki se gázol,
csak felemel, talpra állít,
- mert tanulunk mindhalálig.
Mint földet a hajnal pírja,
életedet újraírja,
fáklyát ad a fáradt kézbe,
beléphess a tiszta fénybe,
meglásd, mit szemed nem látott!
Fedezz fel egy új világot,
amit a szeretet épít,
s elvezet az öröklétig.

Mi is a dolgom ezen a világon?
Mi hajt, mi kerget át az életen?
A választ erre, tudom, megtalálom,
s eloszlik bennem minden félelem.
Szeretet lángja itt él a szívemben.
Melegét érzi mindaz, ki erre jár.
Megerősítést lelek a hitemben,
hogy jó az ember, s az élet sem sivár!
Csak vakságunktól kéne szabadulnunk,
mit dühünk, haragunk táplál szüntelen.
Az egyszerűt, a csodát kéne látnunk,
s szívünkbe zárni, hogy velünk legyen.
Átélni újra múltunk szép emlékét,
kívánni azt, hogy újra, úgy legyen!
Dédelgetni a boldogság tiszta képét,
- felfelé menni mindig a hegyen!
Ahogy a Nap ott fenn ragyog az égen,
ha kél, ha fekszik, épp oly messze van.
Szeretettel tekint a nagy világra,
és járja útját, sohase nyugtalan.
A Napnak fénye szívünkben parázslik,
a szeretet lángja fáklyaként lobog.
Ne tartsd magadban, érezze a másik,
ebben a fényben lehetünk boldogok!

Mikor megszületünk,
álmokat teremtünk.
Lelkünk öltözéke,
fizikai testünk.
Mi az előtt történt,
mindent elfelejtünk.
Mindenkit, ki figyel
ámulatba ejtünk.

Csodálkozva nézünk
a nekünk új világra.
Fogadjuk a szépet,
szemünk nyitva tágra.
Mindennek szívünkből
tudunk már örülni.
S vágyunk négykézlábra,
s vágyunk már felülni.

Felülről szemlélni,
csoda szép világunk,
minél többre megyünk,
annál többre vágyunk.
Mikor lábra állunk,
gondolunk merészet.
Mindent könnyeddé tesz
az anyatermészet.

Társaink befestik
lelkünk tiszta vásznát.
Közösségbe megyünk,
- de inkább visszamásznánk.
Mintha az emberek
szemén ülne hályog.
Túl sok tilalom van,
- az emberi szabályok.

Azt, ki elfogadja,
mókus kerék várja.
Aki ellenszegül,
kanosszáját járja.
Lelkünk szabadsága
a kitűzött célunk,
sikerekre törünk,
s néha elalélunk.

Kis játszmákat játszunk,
- milyen is az ember,
s gyakran nem törődünk
az igaz szeretettel.
Pedig ha szeretnénk,
sokkal többre mennénk,
az öröm táljából
sokkal többet mernénk.

Nem kell erőlködni,
mert könnyű elérni,
Ha a szíved adod,
a másét nem kell kérni.
Minden magától jön,
s előnyünkre válik.
Életet teremtünk
a lezáró halálig.

Zúgó napoknak, dúló viharában
talpon maradni túlon-túl nehéz.
A lélek szorong a csüggesztő magányban,
- hit, remény, cél, – mind, a sűrű ködbe vész.
Ám, hogyha érzed, van igazi célod,
váltani szépre, minden rossz napot.
Hatalmad is lesz, – pengő, szép acélod,
megnyerhetsz bármit, ahogy akarod!
Három szép dolgot szeretnék most adni:
szívszeretet, reményt és hitet.
Szeretetet, mert nélküle meglenni,
boldogan élni már nem is lehet.
Reményt azért, hogy éljél itt a mában,
s kitárt szívvel várj minden új napot.
Mert tudnod kell azt, bármit megkívánhatsz,
ha vágyad erős – azt meg is kaphatod!
Adnék hitet, hogy higgyél önmagadban,
mert lelkedben ott él az egész világ.
Ami értékes, sokszor láthatatlan,
kutatnod kell és meg kell, hogy találd!

Mikor mosolyra támad kedved,
a Nap lenéz és rád ragyog.
Furcsa lüktetés támad benned,
lelked megnyílik, s láthatod:
a nagy világ veled kezd táncba,
körül ölel, reád kacsint!
Elsimul arcod összes ránca,
örömöt érzel, nem a kínt.

Ha így teszel, látod a szépet,
mit nem vett észre bús szíved.
Tenyerén hordoz majd az élet,
tudom, akkor majd elhiszed.
A fájdalmat, mit néha érzel,
becsüld meg jól, mert érted él!
- Odafigyel rá mind, ki éber -
figyelmeztet, hozzád beszél.

Megmutatja, hogy hol hibázol,
- míg terhedet le nem rakod.
Jelzi a bajt, de meg nem gátol,
s ha mégis tetszik, “hordhatod”!
Miket gyógyszerrel csillapítasz,
nem a betegség, csak a tünet!
A kór eközben benned virraszt,
lappang a mélyben: – Ő üzent.

Az okok mind árnyékban állnak,
s megnézni Őket nem mered!
Álmodban mind lidérccé válnak,
s ijesztgetik a szellemed.
Kínzód a múltad egy darabja,
vele kéne, hogy szembe nézz!
Lelked e börtön néma rabja,
s elméd sem bátor, tettre kész.

Hited talán sokat segíthet,
- keresd magadban Istened!
Ellazult tested erőt meríthet,
lelkedben keress “ihletet”,
útmutatást: Mely érzés bántott?
Mit söpörsz szőnyeged alá?
Mi bánt, mi az, mi újra lázong,
- míg elméd féken tartaná?

S mikor mosolyra támad kedved,
a Nap ismét reád ragyog.
Furcsa lüktetés támad benned,
lelked megnyílik, s láthatod:
a nagy világ veled kezd táncba,
körül ölel, reád kacsint!
Elsimul arcod összes ránca,
örömöt érzel, nem a kínt.

Tudod-e mit jelent, Önzetlen szeretni?
Mindenkinek adni, sohasem elvenni!
Szeretetet szórni az egész világra,
a szíved mélyéről, viszonzást nem várva!
Ápolni a lelkét, a rászorulónak,
Biztatni,  hogy szép lesz, ha eljön a holnap.
Szeretet vizével öntözni a lelket,
érezze az ízét meg, akit szeretetnek.
Ahogy átmelegszik szívedtől a szíve,
ő is tovább adja, tovább közvetítve.
S ne hidd azt hogy elfogy, forrása végtelen,
ha kell végig kísér, az egész életen.

Ha megállsz,  s körülnézel,  rohan a világ.
Te vele futsz és érzed.  Így sodor csak tovább.
Hajtod, keresed, űzöd,  a zsákmányt, ami nincs,
s nem veszed észre közben, hogy az a drága kincs,
mit évek óta kutatsz, mit máshol nem találsz,
mélyen ott él már benned, – épp ott,  amerre jársz.
Lassíts,  kérlek egy cseppet, vizsgáld meg életed,
kérdésekre a választ, magadban megleled!
Lelkedben réges-régen ott él a tudás,
de amíg hajszol téged a tudni akarás,
elfutsz csak mellette,  nem lehet a tiéd.
Mert minden élő szépség, a boldog földi lét,
nyugtató lelki béke, az apró örömök,
megszületésedkor már beléd költözött.
Keresd inkább a csendet és vizsgáld meg szíved:
mennyi csodaszép érzés lett már a tied?
Mert rohanó világod,  csalóka látomás.
Merülj magadba néha,  s ne legyen senki más.
A rohanás elvakít,  amíg a lelki béke
felnyitja lezárt szemed és felemel az égbe.