Category: Gyerekvers, verses mese
Tags: Ahol kezdődött, Aki átlát a szitán, Aranyosi Ervin, Bonyodalmak, jótündér, manó-gyerek, Manó-ország meséje, pletyka, Újra együtt szeretetben, vándor

Aranyosi Ervin: Manó-ország meséje
Ahol kezdődött
Volt egyszer egy Manóország
apró népek laktak ott!
Cseppnyi nép volt a lakosság,
mely mind verset faragott.
Én is egykor ott születtem.
Nagy, csak később lettem én!
Elmesélem, hogyan nőttem,
s hogy készült egy költemény.
Manóország, – onnan jöttem –
ott születtem, higgy nekem!
Manó észtől okosodtam,
onnan támadt ihletem.
Ott mindenki versben beszél,
és amit mond, mind igaz!
Nem bántják meg soha egymást,
nincs sértettség, s nincs vigasz.
Manó volt az anyukám is,
manóházban laktam én.
Reggelente csiklandozta
orromat a csacska fény.
Vidám kedvvel ébredtem fel,
s éreztem, hogy nevetek,
Büszkévé tett, boldogított
az, hogy manó lehetek.
Csoda szép volt ott az élet,
aztán történt valami…
Azt is el fogom mesélni.
Színt is fogok vallani…
A pletyka
Manóország, Manónépe,
Manóföldön ott lakott.
Manókezek, manószájra
sosem tettek lakatot.
Amit gondoltak, kimondták,
nem titkoltak semmit el.
Őszinteség volt a törvény,
s nem volt bajuk senkivel.
Ám egy napon jött egy vándor,
messzi földről érkezett.
Olyan szert hozott magával,
ami bántott, s mérgezett!
Beszédébe beleszőtte,
s olyasmiket állított,
amit manó el sem képzelt,
s legkevésbé áhított.
Ez a dolog ragályos volt,
s hol felütötte fejét,
ezeréves barátságok
szakadtak ott szerte-szét.
Nevezhetnénk intrikának,
de pletyka volt a neve.
Olyan, mint a lélek méreg,
lelket pusztít eleve.
De mi volt a vándor célja,
Miről is szólt a dolog?
Zavarta, hogy a kis manók,
kedvesek és boldogok?
Nem! Vándorunk, másra vágyott,
a manóktól mást akart,
megszerezni a koronát,
s kézbe venni a jogart.
Manókirály akart lenni,
Uralkodni más felett!
Azt akarta, tűnjön el
a szívekből a szeretet.
Bonyodalmak
A manókat megosztotta,
a sok becsapós beszéd.
Volt olyan ki nem találta,
– elvesztette az eszét.
Volt ki bősz haragra gerjedt,
s volt ki messze menekült.
A vándornak manónépet
megosztani sikerült.
Mindenkihez kedvesen szólt,
mézes-mázos volt velük,
nem hitték, hogy erényüket
használja fel ellenük.
Mert ahol az őszinteség,
szívből fakad eleve,
egy-két fondorlatos szónak,
méreg lehet a leve.
Egymás ellen kijátszotta,
s minden manó hitt neki.
Elhitette, a manókkal,
hogy ő mindet szereti.
A többiek nem szeretnek
senki mást, csak magukat!
– Így beszélte a manóknak,
a hasába a lyukat.
A manók csak benne bíztak,
rajta kívül senkiben.
Nem csoda az, hogy a vándor,
beszél, beszél, s nem pihen.
Aki átlát a szitán
A manók közt csak egy akadt,
aki átlát a szitán,
Aki meglát hazugságot,
s többé el sem hiszi tán!
Vándor őt is megpróbálta
hazug szóval becsapni,
de ő gyerek-manó volt még,
így nem tudott rá hatni.
Baj csak az volt, hogy a manók
nem hittek egy gyereknek,
azt hitték, hogy igaz szói,
gyerekségből erednek.
Pedig lelke tisztasága
volt tudása alapja,
ő látta csak, hogy a vándor
hazug lelkét mi lakja.
Ám hiába minden szava,
manók nem hittek neki,
gyerekmanó minden szavát
a sok manó neveti.
Aztán rájött, itt már más kell,
megvakultak a manók,
ármánytól és intrikától
nem látták többé a jót.
Elment hát a Jótündérhez,
ki egy fűzfában lakott,
házán nyitva állt az ajtó,
sose tett rá lakatot.
Őt kérte meg, hogy segítsen,
mert a vándor egy gonosz.
A manók meg megvakultak,
elmét ural már a rossz!
A Jótündér nagy örömmel
fogadta, és segített,
kitalált egy varázseszközt,
visszaadva a hitet!
Újra együtt, szeretetben
Gyerekmanó nagy boldogan,
tért vissza hazájába,
és amikor megérkezett
sípot vett a szájába.
A sípszóra megjelentek,
sorakoztak a manók.
Mert e sípszó, a manóknak,
összehívó szava volt.
Kis manócska, a manóknak
szemüveget osztogat,
s a szemüveg üvegén át
megtörnek a rossz szavak!
Kiszűri a hazugságot,
megmutatja, mit takar,
s rögtön látták, hogy a vándor
mért hazudik, mit akar!
Szörnyen dühös lett a törpék
hőn szeretett nemzete,
átláttak az ármányokon,
s mindnek volt rá ötlete,
hogy büntessék meg a vándort,
aki ezt tette velük,
ám a gyermek manó sípolt,
s tovaszállt az ötletük.
A manócska kitalálta,
mi legyen a büntetés,
ami másképp fog majd fájni,
nem is sok és nem kevés!
Homlokára odaírták:
NE HIGGY NEKI, HAZUDÓS!
Lemoshatatlan betűkkel,
festette rá egy tudós!
Aztán útnak eresztették,
hadd járja a világot,
vajon ilyen felirattal
kósza vándort ki látott.
Elbujdosott szégyenében,
s a manók éltek tovább,
s visszahozták életükbe
a sok elvesztett csodát!
Manóország, Manónépe,
Manóföldön ott lakott.
Manókezek, manószájra
nem tettek már lakatot.
Amit gondoltak, kimondták,
nem titkoltak semmit el.
Őszinteség volt a törvény,
és beérték ennyivel…
Aranyosi Ervin © 2021-04-17.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva
Legutóbbi hozzászólások