Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Luca, a jó boszorkány

Festmény. Hartman Judit

Aranyosi Ervin: Luca, a jó boszorkány

Luca apró, kedves és jó boszorkány volt,
ki a természettel kapcsolatot ápolt.
élte az életét a földi világban,
örömet lelt minden fűben, vadvirágban.
Pontosan olyan volt, mintha angyal lenne,
ugyanaz az áldott jóság megvolt benne.
Gyakran megálmodta, ami később történt,
látóként tisztelte az isteni törvényt.

Úton és útfélen mindenkin segített,
örömöt varázsolt, szeretetet hintett.
Érzékelni tudta az energiákat,
s gyakran megölelte az útszéli fákat.
Mások érzéseit szintén átérezte,
s fájdalmat csitított minden varázs-tette.
Nem csoda hogy számos állat lett barátja,
hiszen őket mindig, jól vendégül látta.

Egy öreg tölgyfának tövében állt háza,
apró házikó volt, s volt neki varázsa.
Benne apró tűzhely, asztalka két székkel,
s még az éjszakai ágyikója fért el.
Nem is fogadott ő nagyobb társaságot,
ám vendégül látott pár kedves barátot,
akik őt az erdőn keresztül kísérték,
s tudták, Luca szíve, mekkora nagy érték!

Házán volt egy ajtó, s oldalán egy ablak,
amelyen a napfény keresztül szaladhat.
Pár méterre tőle egy kis forrás eredt,
vize érré válva kicsit szélesedett,
majd megvastagodva patakká változott,
part mentén szomjazó fáknak vizet hozott.
Messzebb aztán végül kis tó nőtt belőle,
partját a nád itt-ott csendesen benőtte.

Luca gyakran sétált, kosárral kezében,
gyógyfüveket szedett az út mellett szépen,
vagy az erdő alján gombákra vadászott,
mikből finomságos, jó ételt varázsolt.
Kiszárított makkból sütött friss kenyeret,
kifacsart málnából finom ivólevet,
ismerte az erdő minden vadnövényét,
tudta, mi ehető, és mi rejti mérgét.

Házában egy polcon őrzött egy nagy könyvet,
benne varázsszavak, s ha kellett működtek!
Gyerekkora óta megtanult jó párat,
s amikor csak kellett, megjött a varázslat.
A varázslatait csak jóra használta,
és, aki ismerte, tőle a jót várta.
Ha sietni kellett, seprűjére pattant,
s vitte tarisznyáját, a másnak láthatatlant.

Seprűjén utazott kedvenc kiscicája,
szirénaként hatott az ő nyávogása,
így az erdőlakók tudták, közeledik,
s ha Lucára vártak ez jó hír volt nekik.
Ha Luca érkezett, jobban lett a beteg,
gyógyító ötlete mindig volt rengeteg,
nem csoda hát, ezért őt nagyon szerették,
apró ajándékkal szívesen meglepték.

Ha erdőben sétált, állatok kísérték,
vállán a madarak a helyüket kérték,
sokszor tenyeréből etetgette őket,
kedvesen becézve a vállán ülőket.
A kerek erdőnek volt a boszorkánya,
természetet óvott az ő tudománya.
Varázslataival megvédte az erdőt,
amelyikben lakott, amelyikben felnőtt!

Aranyosi Ervin © 2021-05-22.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Átélni a mesét


Aranyosi Ervin: Átélni a mesét

Csoda szép mesét hallottam
és az álom elnyomott.
Persze, folytattam álmomban,
figyelmem el nem fogyott.
Én lettem a főszereplő
és ez tetszett, jaj, nagyon,
nekivágtam hát utamnak
egy felfénylő hajnalon!

Képes voltam varázsolni,
képzeletem dolgozott,
s minden egyes varázslatom
életembe jót hozott.
S nem csak nekem lett jobb sorom,
javítottam másokét!
Egyre vidámabban éltem,
ha szívem másokhoz ért!

Ha majd egyszer felébredek,
folytatnom kell a mesém!
A világ nagy varázslója,
azt hiszem, az leszek én!
Segítek az embereknek,
hogy magukban higgyenek!
Hiszen láttam, mire képes,
álmában egy kisgyerek!

Aranyosi Ervin © 2021-05-19.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Rossz boszorka

Hartman Anikó festménye

Aranyosi Ervin: Rossz boszorka

Volt egyszer egy rossz boszorka,
a holmiját széjjel szórta.
Nem viselte el a rendet,
mindig csak rumlit teremtett!

Egyszer aztán felöltözött,
s ide hozzám, beköltözött,
lett is belőle galiba,
s én nem tudtam, hol a hiba!

Mert a boszorkát nem láttam,
– amit persze nem is bántam –
ám valami megváltozott,
a boszikám elátkozott!

Attól a csúf naptól kezdve,
napom mind meg lett mérgezve,
eltűnt minden fontos holmim,
pulóverem, fél pár zoknim.

Imádta a bosszantásom,
kifigyelte sok szokásom.
Úgy tűnt rendetlenné váltam,
holmijaim nem találtam.

Leültem hát, s gondolkodtam,
s mert nem tudtam boszim hol van,
úgy döntöttem, kifigyelem,
hogyan is packázik velem?

Elbújtam hát a sarokba,
s telt és múlt a percek sodra,
s bizony, hosszú órák teltek,
egymás után meneteltek.

De nem történt közben semmi,
hát én kezdtem mérges lenni:
– Hol van már a csúf boszorka,
ki az átkát reám szórta?

Lassan sötétedni kezdett,
s ez a perc lett hát a kezdet.
Íróasztalom tetején,
egy kis pontból ömlött a fény.

Aztán fényesen gomolygott,
s eltűnt. – Talán nem is volt ott?
Később lent a szőnyegen,
egy kalapos tök terem.

Aztán a tök megrázkódott,
s már egy kis boszorka volt ott.
Megérkezett, széjjel nézett,
s elkezdődött az igézet.

Elkezdődött egy varázslat,
asztalomról mind a tárgyak,
levegőbe emelkedtek,
s hullámzó körtáncba kezdtek.

Kis boszorkánk meg varázsolt,
kezéből szór szét varázsport,
és a tárgyak elgurultak,
elrejtőztek, jól elbújtak.

A boszikánk felkacagott,
varázsolt néhány kacatot
és azt tette asztalomra,
mintha az én holmim volna.

Elegem lett, előléptem.
Gúny szikrázott a szemében,
s az, hogy látom nem zavarta,
a levegőt megkavarta.

Varázspálcájával intett,
varázsporral körbe hintett,
ám kiléptem bűvköréből,
nem kértem varázsszeréből.

Lassan kezdett bosszankodni,
s mert nem hagytam rosszalkodni,
rájött, rajtam sosem győzhet,
nem hat rám a varázsfőzet.

Én annak mind ellenálltam,
rendetlenné mégsem váltam.
Addig-addig bosszantottam,
nem tarthatott engem rosszban.

Aztán szóltam: – Most már végre,
költözhetnél más vidékre,
máshol átkozd el a házat,
mert az én lelkem fellázad.

Ezért aztán rossz boszorkám,
több időt nem pazarolt rám,
szomorkásan búcsút intett,
s magával vitt végül mindent.

Eltűnt hát a rendetlenség,
mától azt máshol keressék,
vette hát a sátorfáját,
máshol éli már világát.

Jól figyelj, mert megjelenhet,
nálad forgatva fel rendet,
és ha holmid nem találod,
a rossz boszorkányom járt ott.

Ám, ha mindent rendben tartasz,
rossz boszorkányt nem marasztalsz,
abbahagyja gonoszságát,
másra küldi rossz varázsát.

Gondolkodom, hogyan kéne,
hatni az ő rossz fejére?
Hogy változna meg a beste,
mikorra eljön az este.

Talán tündért kéne hívni,
varázzsal rá kéne bírni,
hogy jó boszorkánnyá váljon,
hogy a jó oldalra álljon.

Tanítanám rendet tenni,
másokkal csak jónak lenni,
Ami eltűnt megtalálja,
eztán csak a jót szolgálja.

Talán, ha a szépet látná,
a jóttevést kipróbálná,
s örülne más örömének,
abból lenne öröm-ének.

Volt egyszer egy rossz boszorka,
de mától más lesz a dolga,
nem csinál rendetlenséget,
rendet tenni segít néked.

Rumliból rendet varázsol,
előnyökből erényt ácsol,
segíti az elesettet,
megtalál sok keresettet.

Jó boszorka lesz már végül,
kit szívesen látsz vendégül,
kivel együtt ünnepelhetsz,
mert mi eltűnt, most már meglesz!

Ő lesz majd a jó boszorka,
szert tehet majd jó modorra.
Kedves lesz és szolgálatkész,
ami rossz volt, az majd elvész.

Ha majd látod, segíts neki,
mutasd, hogy kell rendet tenni,
hogy mindent helyén találjon,
csuda jó boszivá váljon!

Aranyosi Ervin © 2021-05-14.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Szamóca, az epermanó!

Hartman Anikó festménye

Aranyosi Ervin: Szamóca, az epermanó!

Eperpalántákat vettem,
kiskertemben elültettem,
szeretettel locsolgattam,
gyökerüknek vizet adtam.

Fáktól távol volt az ágyuk,
– árnyékot ne vessen rájuk! –
egész nap Nap melegítse,
epret teremni segítse.

S bár én nem tudhattam róla,
epreknek is van manója,
kis manócska, kedves, édi,
ki az epreimet védi.

Szükség volt rá, mert az eper,
gyümölcsébe jó ízt kever.
Ez vonzza a kártevőket,
akik mind megennék őket.

Történt egyszer, elmesélem,
épp az eperágyás-szélen,
kismanócskánk tette dolgát,
szemét mereszti, hogy jól lát?

Jött egy rút meztelencsiga,
s látszott rögtön mi a hiba,
nem volt háza, mert eladta,
normál életét feladta.

Háza árát mind felélte,
s nem maradt pénze ebédre,
ezért aztán lopni kezdett,
most épp látott egy szép epret…

Elindult, hogy megszerezze,
titokban bekebelezze!
Ám Szamóca észrevette,
és ez lett a csiga veszte.

Kötőféket dobott rája,
majd felugrott a hátára,
a csigát meglovagolta,
s annak máris lóg az orra.

Kérleli a manót százszor,
másszon már le a hátáról,
ám Szamóca jól megüli,
epres-ágyást elkerüli.

Hajtja egyre, sarkantyúzza,
a csiga már alig húzza,
földön csúszik, lóg a nyelve,
kert szélére menetelve.

Szamóca ott elengedte,
de szóval megfenyegette,
kerülje el ezt a kertet.
s ne lopkodja el az epret!

Finom eprem jól megvédte,
másnap meghívtam ebédre!
Epret ettünk, ami érett,
amit kismanóm megvédett!

A sok epret ettük, ettük,
s rögtön boldogabbá lettünk!
Aztán manóm búcsút intett,
s újra eprei közt kint lett!

Aranyosi Ervin © 2021-04-20.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerzők nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Manó-ország meséje


Aranyosi Ervin: Manó-ország meséje

Ahol kezdődött

Volt egyszer egy Manóország
apró népek laktak ott!
Cseppnyi nép volt a lakosság,
mely mind verset faragott.

Én is egykor ott születtem.
Nagy, csak később lettem én!
Elmesélem, hogyan nőttem,
s hogy készült egy költemény.

Manóország, – onnan jöttem –
ott születtem, higgy nekem!
Manó észtől okosodtam,
onnan támadt ihletem.

Ott mindenki versben beszél,
és amit mond, mind igaz!
Nem bántják meg soha egymást,
nincs sértettség, s nincs vigasz.

Manó volt az anyukám is,
manóházban laktam én.
Reggelente csiklandozta
orromat a csacska fény.

Vidám kedvvel ébredtem fel,
s éreztem, hogy nevetek,
Büszkévé tett, boldogított
az, hogy manó lehetek.

Csoda szép volt ott az élet,
aztán történt valami…
Azt is el fogom mesélni.
Színt is fogok vallani…

A pletyka

Manóország, Manónépe,
Manóföldön ott lakott.
Manókezek, manószájra
sosem tettek lakatot.

Amit gondoltak, kimondták,
nem titkoltak semmit el.
Őszinteség volt a törvény,
s nem volt bajuk senkivel.

Ám egy napon jött egy vándor,
messzi földről érkezett.
Olyan szert hozott magával,
ami bántott, s mérgezett!

Beszédébe beleszőtte,
s olyasmiket állított,
amit manó el sem képzelt,
s legkevésbé áhított.

Ez a dolog ragályos volt,
s hol felütötte fejét,
ezeréves barátságok
szakadtak ott szerte-szét.

Nevezhetnénk intrikának,
de pletyka volt a neve.
Olyan, mint a lélek méreg,
lelket pusztít eleve.

De mi volt a vándor célja,
Miről is szólt a dolog?
Zavarta, hogy a kis manók,
kedvesek és boldogok?

Nem! Vándorunk, másra vágyott,
a manóktól mást akart,
megszerezni a koronát,
s kézbe venni a jogart.

Manókirály akart lenni,
Uralkodni más felett!
Azt akarta, tűnjön el
a szívekből a szeretet.

Bonyodalmak

A manókat megosztotta,
a sok becsapós beszéd.
Volt olyan ki nem találta,
– elvesztette az eszét.

Volt ki bősz haragra gerjedt,
s volt ki messze menekült.
A vándornak manónépet
megosztani sikerült.

Mindenkihez kedvesen szólt,
mézes-mázos volt velük,
nem hitték, hogy erényüket
használja fel ellenük.

Mert ahol az őszinteség,
szívből fakad eleve,
egy-két fondorlatos szónak,
méreg lehet a leve.

Egymás ellen kijátszotta,
s minden manó hitt neki.
Elhitette, a manókkal,
hogy ő mindet szereti.

A többiek nem szeretnek
senki mást, csak magukat!
– Így beszélte a manóknak,
a hasába a lyukat.

A manók csak benne bíztak,
rajta kívül senkiben.
Nem csoda az, hogy a vándor,
beszél, beszél, s nem pihen.

Aki átlát a szitán

A manók közt csak egy akadt,
aki átlát a szitán,
Aki meglát hazugságot,
s többé el sem hiszi tán!

Vándor őt is megpróbálta
hazug szóval becsapni,
de ő gyerek-manó volt még,
így nem tudott rá hatni.

Baj csak az volt, hogy a manók
nem hittek egy gyereknek,
azt hitték, hogy igaz szói,
gyerekségből erednek.

Pedig lelke tisztasága
volt tudása alapja,
ő látta csak, hogy a vándor
hazug lelkét mi lakja.

Ám hiába minden szava,
manók nem hittek neki,
gyerekmanó minden szavát
a sok manó neveti.

Aztán rájött, itt már más kell,
megvakultak a manók,
ármánytól és intrikától
nem látták többé a jót.

Elment hát a Jótündérhez,
ki egy fűzfában lakott,
házán nyitva állt az ajtó,
sose tett rá lakatot.

Őt kérte meg, hogy segítsen,
mert a vándor egy gonosz.
A manók meg megvakultak,
elmét ural már a rossz!

A Jótündér nagy örömmel
fogadta, és segített,
kitalált egy varázseszközt,
visszaadva a hitet!

Újra együtt, szeretetben

Gyerekmanó nagy boldogan,
tért vissza hazájába,
és amikor megérkezett
sípot vett a szájába.

A sípszóra megjelentek,
sorakoztak a manók.
Mert e sípszó, a manóknak,
összehívó szava volt.

Kis manócska, a manóknak
szemüveget osztogat,
s a szemüveg üvegén át
megtörnek a rossz szavak!

Kiszűri a hazugságot,
megmutatja, mit takar,
s rögtön látták, hogy a vándor
mért hazudik, mit akar!

Szörnyen dühös lett a törpék
hőn szeretett nemzete,
átláttak az ármányokon,
s mindnek volt rá ötlete,

hogy büntessék meg a vándort,
aki ezt tette velük,
ám a gyermek manó sípolt,
s tovaszállt az ötletük.

A manócska kitalálta,
mi legyen a büntetés,
ami másképp fog majd fájni,
nem is sok és nem kevés!

Homlokára odaírták:
NE HIGGY NEKI, HAZUDÓS!
Lemoshatatlan betűkkel,
festette rá egy tudós!

Aztán útnak eresztették,
hadd járja a világot,
vajon ilyen felirattal
kósza vándort ki látott.

Elbujdosott szégyenében,
s a manók éltek tovább,
s visszahozták életükbe
a sok elvesztett csodát!

Manóország, Manónépe,
Manóföldön ott lakott.
Manókezek, manószájra
nem tettek már lakatot.

Amit gondoltak, kimondták,
nem titkoltak semmit el.
Őszinteség volt a törvény,
és beérték ennyivel…

Aranyosi Ervin © 2021-04-17.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A kölnisüveg útja

Hartman Anikó rajza

Aranyosi Ervin: A kölnisüveg útja

Volt egyszer egy kölnisüveg,
hát az bizony körbejárt.
Meglocsolta Anyukámat,
azután a Nagymamát!

Aztán jött a szomszéd kislány,
vagyis ő következett,
s kihagyni az anyukáját,
bizony, azt sem lehetett!

Aztán jártam házról, házra,
sok házból állt a falu.
Sok szép verset megtanultam,
ne legyek egyoldalú.

Kinek ezt mondtam el szépen,
s volt, akinek másikat,
megpróbáltam kitalálni,
melyik tetszik, rá mi hat?

Volt olyan ki vidámabb lett,
s könnybe lábadt a szeme,
s csokival, hímes tojással
rakta tarisznyám tele!

Aranyosi Ervin © 2021-04-03.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Paprika Jancsi, a csodamanó

Hartman Judit festménye

Aranyosi Ervin: Paprika Jancsi, a csodamanó

Azt hiszed, csak Krumpli Manó
lakik kint a kertben?
Nagyon tévedsz, mert ott járva,
több manóra leltem.
Hát most szépen elmesélem,
hogy találtam másra,
akiben a jó paprikák leltek
méltó társra.

Ez a manó nem föld alatt
éli a világát,
nem gumóit gondozgatja:
– a paprika szárát!
Addig-addig erősíti,
míg levél lesz rajta,
s virág, ami megmutatja,
hogy épp milyen fajta.

Paprikából sokféle van,
ugyanúgy manóból,
ne hidd azt, hogy utazgatnak!
A manó nem kóbor!
Egész nyáron egyhelyben van,
paprikát nevelget,
magból kikelt palántákat,
mit az ember elvet.

Ám tudd, van egy varázslata
paprika manónknak,
amíg szépen megnöveszti
az ennivalónkat.
Mert a manó a paprikát
szemével igézi,
és mert olyan alakja van,
harsonának nézi.

Minden reggel ébresztőt fúj,
mikor a Nap felkel,
onnan tudják a paprikák,
hogy eljött a reggel!
Minden paprikának hegyét,
hosszasan megfújja,
közben szép dallamot játszik
paprikán az ujja.

Ez tetszik a paprikáknak,
vidám lesz a kedvük,
ettől elkezd keringeni
a növesztő nedvük.
Megtelnek friss levegővel,
mosolyog az arcuk,
mind büszkék a manójukra,
meg is látszik rajtuk!

Ahogy bennük a levegő
elárad, kitágul,
úgy növekszik fehér húsuk,
hogy az ember ámul!
A manónk meg, a levegőt
a termésben tartja,
megvastagítja a héját,
nagyobbnak akarja.

Csodamanónk a paprikát
ízesíti szépen,
lehet édes, lehet erős,
ez jár az eszében.
A paprika anyagába
finomat varázsol,
ezért van, hogy mikor esszük,
a nyelvünk parázsol.

Ám nem szabad a kismanót
jól felpaprikázni,
ne hagyjuk a kicsi szívét
morcosságban ázni,
Mert a manóbúsulásnak,
rosszkedv lesz az ára,
s nem tud majd odafigyelni
a sok paprikára.

Így varázsol egész nyáron,
erőset és édest,
a csípőssel elhallgattat
kéretlen beszédest.
Megizzasztja erejével,
azt ki lehűlt, s fázós,
néhány percre csendben marad
a folyton pofázós!

Úgy hiszem már te is érted,
mi az ő csodája,
a munkáját szeretettel végzi,
s büszke rája!
Így amikor paprikázol,
gondolja a manóra,
szükség van a csodájához
néhány hála-szóra!

Aranyosi Ervin © 2021-03-31.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Mese manó üzenete


Aranyosi Ervin: Mese manó üzenete

Annyi szép mesét mesélek,
s ha lelkedhez hozzáérek,
megpendítem húrjait.

Száll a dallam ágról ágra,
a mesém is szájról-szájra,
s már a szívekben lakik!

Mondd csak, van kedved dalolni,
szép szavamra válaszolni?
Benned is él a mesém?

Mert, ha megérinti lelked,
akkor meg kell ünnepelned,
s ettől leszek boldog én!

Benne lakom a mesékben,
ülj le csendben, hallgasd szépen,
és elmondom én neked.

Mesékben, sok tanulság van,
lásd, mi fontos a világban,
tükrözöm az életet.

Ne csak hallgasd, inkább éld meg,
s mi nem tetszik, azt cseréld meg,
álmodj egy szebb holnapot!

Keress engem, ha hiányzom,
legyen lelked mozivászon,
s ha elképzelsz ott vagyok!

Hozom magammal sok társam,
álmaid valóra váltsam,
mindet élővé tegyem!

Minden mese élő bennünk,
s adja, hogy kell jóvá lennünk,
hogy világunk szebb legyen!

Válj hát te is egy manóvá,
tegyed így a napod jóvá,
és élvezd az életed!

Hiszen, az csak rajtunk múlik,
hogy a mesénk meddig nyúlik,
legjobb hát, ha élvezed!

Mesélhetnék önmagamról,
de a varázs csak rólad szól,
ha egy mesét olvasol.

Ha nem vagy ott a mesében,
fáj a lelked, vagy bús éppen,
eltévedtél valahol.

Ám a mesém csodát tehet,
s hiszed, ha a Nap rád nevet,
s álmaidba visszatérsz.

Hagyd a gondot inkább másra,
gyere mesés utazásra,
s hidd el, velem révbe érsz!

Aranyosi Ervin © 2020-09-11.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Mától vár az iskola

Rajzolta Hartman Anikó

Aranyosi Ervin: Mától vár az iskola

Iskolába kell ma mennem,
búcsúztatom a nyarat!
A ruhámat rendbe szedtem,
s akadt még pár feladat.

Bepakoltam a táskába
füzeteket, könyveket,
tolltartót, meg órarendet,
s mire még szükség lehet.

A vonalzó, az is fontos,
hozta is a kiskutyám,
és hogy azt itthon ne hagyjam,
hozta a gazdi után.

Azt hiszem már minden meg van,
uzsonnám is beteszem,
jaj, csak itthon ne maradjon,
el ne hagyjam az eszem!

Mert ott arra nagy szükség lesz,
mikor újat tanulunk,
a tudáshoz fontos kellék,
s jó felé visz az utunk.

Csak a nyarat hagyom itthon,
az ősz lépett helyébe,
most már csepeghet a tudás
a tanuló fejébe.

Aranyosi Ervin © 2020-08-31.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Macska a tetőn

Aranyosi Ervin: Macska a tetőn

Háztetőkön macska léptek.
– De régen jártam felétek,
drága agyag cserepek!

Felfogják az éj zaját,
átérzik szívem baját,
ha az eső csepereg.

Lopakodó üzemmódban,
léptem csendes, sose koppan,
nem hallhatja senki sem.

Kiülök a kúpcserépre,
onnan nézek fel az égre,
a vén Holdat meglesem!

Rám önti halvány ezüstjét,
kiürítve ezüst üstjét,
s fénylőn, szőrmémre vetül.

Míg a háztetőket járom,
elkísér a Hold barátom,
így nem vagyok egyedül.

S lám, ez így megy minden éjjel,
varázs fényét szórja széjjel,
a világra gazdagon.

Én meg bámulom csak arcát,
ahogy nézi ezt a macskát,
kinek tető a vadon…

Aranyosi Ervin © 2020-07-28.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva