Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: CINCOGÓ (Bombicz Judit meséje nyomán)

Aranyosi Ervin: CINCOGÓ (Bombicz Judit meséje nyomán)

Valahol a nagyvilágban,
kerek-erdő közepén,
egy kedves egércsaládban
élt egy kis egérlegény.

Egércsalád, rajta kívül
nevelt három csemetét.
Apa, anya, 4 kisgyerek,
tengette az életét.

Egérmama otthon ült
míg egérpapa dolgozott.
Sütött-főzött, mosott rájuk
és ruhákat foltozott.

Legidősebb csemetének
Sajtfaló volt a neve.
A nevéből kitalálod,
mi a kedvenc étele?

Pilincke az egérkislány
volt a másik csemete,
a neve is arra utalt:
apró volt a termete.

A harmadik Tudorka volt,
mert falta a könyveket,
egérnép közt nem is láttak
ilyen okos gyermeket.

Tudorka nem kisfiú volt,
hanem okos kicsi lány,
belekóstolt a lapokba,
mit is ír a tudomány.

A legkisebb csemetének
Cincogó lett a neve.
Főhőse lett, a mesénknek
ez az egyik érdeme.

Egérszülő gyermekeit
csupa jóra nevelte,
becsületre, jóságra,
és testvéri szeretetre

Ritkán volt itt veszekedés,
vígan szálltak a napok.
Játékkal telt minden napjuk.
Jók voltak és szabadok.

Kalandokban sem volt hiány,
hancúroztak, nevettek,
ebédelni hazamentek,
– reggel óta nem ettek.

Ám az erdő, nem csak szép,
de néha nagyon szeszélyes,
Vigyáztak hát egymásra,
s így nem volt olyan veszélyes.

Az a nap is úgy kezdődött,
ahogy máskor is szokott.
Forró nyári nap reggelén,
a négy gyerek elcincogott.

Kimentek a patak partra
a kisegér gyerekek,
mert fürödni, na meg úszni
mindegyikük szeretett.

Csörgedező kis patakban
hűsítették magukat,
kifeküdtek a partjára,
süttették a hasukat.

Magas fűben bújócskáztak,
fogócskáztak eleget,
játékközben, mint a macska,
kergették az egeret.

Játék végén megpihentek,
patakparton leültek,
beszélgettek, s tanakodtak,
gondolatba merültek.

Mivel lepjék meg a mamát,
ha este, hazatérnek,
Sok virágot kéne szedni!
– gondolták a testvérek.

– Koszorúba kéne fonni,
mert azt nagyon szereti.
Szedjétek a virágokat,
én meg befonom neki!

Mondta ezt a kis Pilincke,
– Ö a fonáshoz is ért,
S szeretetét belefűzte,
kedves egérmamiért.

Elindultak mind a négyen
a virágzó rét felé,
Szedni kezdték a virágot,
négyen mentek, négy felé.

Elmerültek a dolgukba
az apró egérgyerekek
S nem látták, hogy fejük felett
sötét felhő lebegett.

A levegő nemcsak meleg,
de lassan el is nehezült,
madársereg vidám dala
közben el is csendesült.

Ez a vihar előjele
– gondolták a gyerekek.
közeledett a szélvihar,
s az eső már csepegett.

Az egérkék bármily gyorsan
szedték már a lábukat
biztos volt, a vihar előtt
nem érik el házukat.

Körülnéztek a környéken,
menedéket kerestek.
Nagykalapú gomba alá,
menekülve beestek.

És most mit fogunk csinálni?
– kérdezte meg Cincogó.
Sajtfaló, te legidősebb,
jut eszedbe bármi jó?

– Gondolkodom, Cincogó,
de semmi nem jut eszembe.
– Jaj fiúk én nagyon félek.
– panaszkodott Pilincke.

Cincogó hát átölelte nővérét,
hogy ne féljen.
Sajtfaló meg annyit mondott:
– Azt hiszem, én megnézem

merre tudnánk hazamenni,
melyik úton futhatunk.
Ép bőrrel, ha meg is ázva,
haza hogyan juthatunk?

Sajtfaló hát neki vágott,
gyorsan szedte lábait.
Hazaérve segítségül
elhívja egérpapit.

Hazafelé keskeny ösvény,
patak mellett vezetett.
Megduzzadt a patakvize,
s átkelni nem lehetett.

Folyószéles lett a patak,
s mint egy bika vágtatott,
S nem kímélte az útjába
került apró állatot.

Sajtfalót is elragadta
a hatalmas víztömeg,
A vér is megfagyott erében,
alaposan megijedt.

Következő gondolata
az elhagyott gomba volt
hol a testvéreit hagyta,
a víz arra araszolt.

Nem szabad pánikba esnem,
bíznak bennem, várnak rám.
Valamit csak kitalálok!
– cikázott át az agyán.

Az utolsó pillanatban,
– ha bajban vagy bízva bízz!
Észre vette, egy fakérget
pont feléje visz a víz.

Ha sikerül nyakon csípnem
túl vagyok a nehezén,
Felmászok a tetejére,
– ez futott át az eszén.

A tutaj már biztonságos,
de feje felett nincs tető,
mert felülről bőrig ázott,
sűrűn esett az eső.

Amíg ezen gondolkozott,
meglátott egy levelet.
Falevélből, ami úszott,
így készített fedelet.

Repült vele a kis tutaj,
ám egyszer csak elakadt.
Két sziklaközt beszorulva,
nem ment tovább, bent maradt.

Sajtfaló így gondolkozott,
vajon mit is tehetek,
Ha elkezdek kiabálni,
segítségre lelhetek.

Eközben a gomba alatt
didergett a kis csapat,
nagyon fáztak, s várták vissza
a megmentő bátyjukat.

Összebújtak, hogy átadják
kicsi testük melegét,
de cincogó, egy messzi hangra
felkapta már a fejét.

Mert Sajtfaló hangját hallja
segítséget kéreget,
Három pici egér indult,
hogy mentsen egy életet.

Fejük felett mind a hárman
tartottak egy levelet,
s elindultak megkeresni,
a testvérük hol lehet.

Futottak a hangok felé,
mentsék, amíg menthető,
a megvadult patak partján
záporozott az eső.

Testvérükre rátaláltak.
Patak, s szikla foglya volt.
Átázott és nagyon fázott,
a szél csontjáig hatolt.

Itt vagyunk már, és segítünk,
kiáltotta Cincogó.
Hogy kihúzzuk szegényt onnan,
kötelet kell fonni, jó?

A két kislány fonni kezdett
fűszálakból kötelet.
Rákötjük a derekamra,
és Sajtfalóhoz lemegyek,

szólt Cincogó, – s a másik végét
kössétek egy fatörzsre,
de ne olyan csenevészre,
hanem inkább erősre.

Ha elkészült indulok is,
Sajtfalóért beúszom,
és ha minden kötél szakad,
hamarosan kihúzom.

A kislányok megcsókolták
öccsüket, mert szerették,
s amikor Ő nekivágott
kívántak sok szerencsét.

Cincogó sokáig úszott
míg a tutajt elérte,
de tudta, hogy számíthat rá,
mind a három testvére.

Mikor elérte a kérget,
tetejére felmászott,
Sajtfaló már kimerült volt,
didergett, mert átázott.

Egértestvér áthurkolta
kötelét a derekán,
hogy a két lány kihúzhassa,
s partot érhet végre tán.

Na de van jobb megoldás is
gondolkodott Cincogó,
egy húzással mind a ketten,
kijuthatnak, s így lesz jó.

Szabadítsuk ki a tutajt,
a két zord szikla közül,
Vontassuk ki a fakérget,
ne hagyjuk itt örökül.

Sajtfaló és Cincogó is
összeszedte erejét,
kirángatták a fakérget,
s elindult a menedék.

A lányok húzták, ahogy bírták.
Patak pont szembeszaladt.
És a fiúk sem lazsáltak,
a tutaj lassan haladt.

Összeadott erejükkel
vontatták a part felé.
Megküzdöttek a patakkal,
melyben ömlött le a lé.

Nagy nehezen, valahára
a pillanat elérkezett,
odaértek a part mellé,
s a két fiú leléphetett,

leugrott a fakéregről,
lábuk végre földet ért,
köszönték a segítséget,
mi mindennél többet ért.

De most aztán, uccu neki
fussunk gyorsan gyerekek.
– szól Tudorka – szeme előtt
egérmama lebegett.

Biztos aggódik szegényke,
nem tudja, hogy hol vagyunk.
Fussunk, hogy a lábunk bírja,
most hazáig rohanunk.

Ők futottak, de a percek
órányinak tűntek már,
oly lassan értek a házhoz,
ahol egérmama várt.

Egérmama féltő gonddal
ölelte gyermekeit
Mindkét szeme nevetett,
de törölte a könnyeit.

Egérpapa nem volt otthon
gyermekeit kereste,
de hamarosan megérkezett
így indult el az este.

A gyerekek már ágyban voltak
nyakukig betakarva,
hársfateát szürcsölgettek,
benne mézet kavarva.

Egymás szavát folytatgatva
mesélték a kalandot,
Minden jó, ha jó a vége,
– egyikük sem maradt ott.

Cincogó volt a nap hőse,
harsogták a gyerekek,
Megmentette a Sajtfalót
és újra együtt lehetnek!

Itt a vége a mesének,
és aki nem hiszi el,
Bújjon el egy egérlyukban,
vagy a macska viszi el!

Aranyosi Ervin © 2009-12-11.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

 

2 Responses to Aranyosi Ervin: CINCOGÓ (Bombicz Judit meséje nyomán)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .