Aranyosi Ervin: Őszi gondolatok

Aranyosi Ervin: Őszi gondolatok

Csodálom azt,
mi örömöt fakaszt.
Lelkemben őrzöm a tovatűnt tavaszt.
A természetet,
mely megújulni képes,
s példát mutat az újjászületéshez.

Csak az ember,
mely erre képtelen,
mert eltunyult, s jóra igénytelen.
Az életét
csak monoton járja,
rossz céljaként, az élet végét várja.

Pedig övé
a szabad akarat,
amely teremt, magot vet, s learat.
Mégsem képes
jobbá tenni hitét,
ezért egysíkú ez a földi lét.

Csak menetel,
bevett szokás szerint,
és elköveti a hibáit megint.
A világában
önző és hanyag,
s lelkét börtönbe zárja az anyag!

Saját magán
sosem uralkodik,
inkább rombol, és oly ritkán javít.
Hiszi, sorsa
előre meg van írva,
halálra vár, megrendülten, sírva.

Habár övé
a mesés képzelet,
hiszi, más írt neki szomorú végzetet.
A technikát
hiszi megújulásnak,
és hátat fordít a valódi tudásnak.

Csak szíven át
tapasztalhatsz csodát,
ha észreveszed mások mosolyát.
Ha megnyitod,
kitárod szívedet,
ha utadon a jószándék vezet.

Ha képes vagy
a jót teremteni,
mert a tudás benned is isteni.
Ha világod
jobbnak elképzeled,
a sors kereke fordul majd veled.

Szeretni kell,
s úgy tenni dolgodat,
hogy világod legyen így boldogabb,
mert rajtunk áll,
milyenné változik,
hogy a lelkünk, milyenről álmodik.

Csodálom hát
a szép természetet,
amely tanít, s a fény felé vezet.
Vigyázok rá,
tőle függ holnapom,
amit teszek, vissza majd azt kapom!

Aranyosi Ervin © 2025-11-12.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva