Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Bányásznapi emlék


Aranyosi Ervin: Bányásznapi emlék

Refrén:
Bányásznapon ha feldereng,
sok bányásztársunk elmereng,
mert játszik velünk a múló képzelet.
A bánya már régen bezárt,
bányász-szívünkben nem tett kárt,
most felidéz jó és rossz emlékeket.

Vers:
Elindul a kas,
a bányász oly nyakas,
a bánya széngyomrába
már mélyen váj a vas.
Szénpor festi az arcokat,
látod a feszülő izmokat,
a bányászok megvívják
mindennapi harcukat.

Refrén2:
Bányásznapkor úgy érzem én,
a szívdobbanás az én zeném,
sok bányászszíve ilyenkor összeér.
Örülünk, hogy még itt vagyunk,
egymásban mély nyomott hagyunk,
s indul a kas a mély vágatok felé.

Vers:
Imbolygó lámpák fénye
festi a szénfalat,
a kas indul a mélybe,
lassanként halad.
Bányászokkal telt népesek,
indulnak lassan el,
a kaparók, a szalagok,
mind-mind életre kel.
A réselőgépek hangosan
mind munkába állnak,
ismerős arcok nem soká
fekete maszkká válnak.
Koromfekete arcokon,
komorság mégsem látszik,
beindul a termelés,
s az arcokon mosoly játszik.
Minden izom megfeszül,
a bányász mind teret nyer,
s a bánya drága kincseit
kinyeri az EMBER!

Olykor reánk sötét borul,
tragédiák is értek,
együtt szálltunk a mélybe le,
s kihunytak élő fények.
Sújtólég, vagy beomlás,
gyilkolt le jóbarátot,
kikkel nem találkozom,
kiket többé nem látok.
Bányászhősök, testvéreink,
bajtársak sok csatában,
akik nincsenek már közöttünk,
űrt hagytak sok családban.
Ám lelkünkben élnek tovább,
őket sosem feledjük,
egy részük mindig itt marad,
kedves emlékként bennünk!

Refrén:
Bányásznapon ha feldereng,
sok bányásztársunk elmereng,
mert játszik velünk a múló képzelet.
A bánya már régen bezárt,
bányász-szívünkben nem tett kárt,
most felidéz jó és rossz emlékeket.

Vers:
Mi itt vagyunk még néhányan,
és ünnepeljük őket,
a bajtársakat, a hősöket,
a korán elmenőket.
Emlékszünk a holtakra,
kiket elvett a bánya,
az egészségét, életét
elveszett sok barátra.
Emlékünkben tovább élnek,
s mi életben tartjuk,
mert hiányoznak,
és elfeledni sohasem akarjuk.
Összeállnak lelkünkben
a közös, szép emlékek,
s amíg élünk biztosan,
szívünkben tovább élnek!
Találkoznunk kell újra majd,
s a múlt felsejlik bennünk!
Most búcsúzunk, de jövőre,
ugyanitt kell lennünk!

Refrén:
Bányásznapon ha feldereng,
sok bányásztársunk elmereng,
mert játszik velünk a múló képzelet.
A bánya már régen bezárt,
bányász-szívünkben nem tett kárt,
most felidéz jó és rossz emlékeket.

Bajtárs, testvér, jóbarát,
újra visszavárunk,
és tisztelgünk a múlt előtt,
újra bányásszá válunk.
Az érzés, ami összetart,
sosem érhet véget,
jó szerencsét kívánunk
erőt, meg egészséget!

Refrén2:
Bányásznapkor úgy érzem én,
a szívdobbanás az én zeném,
sok bányászszíve ilyenkor összeér.
Örülünk, hogy még itt vagyunk,
egymásban mély nyomott hagyunk,
s indul a kas a mély vágatok felé.

Aranyosi Ervin © 2021.07.17.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Bányász szerelem


Aranyosi Ervin: Bányász szerelem

Bányász:
Emlékszem egy szöszke lányra,
ahogy járta a mezőt,
megláttam őt arra járva,
s szívembe zártam őt.
Gyakran játszottunk a réten,
hosszú évek teltek el,
lassan szívünk is felébredt
s szerelemről énekelt.

Aztán szépen frigyre léptünk,
közös álmunk kis család,
s jött a munka, a bánya hívott,
sok aggódást adva rád.
Minden este hazavártál,
szíved húzta nagy teher,
rád gondoltam lenn a mélyben,
szívünk egymásnak felelt.

Bányászfeleség:
Nehéz szívvel hagylak menni,
amikor a bánya vár.
Nehéz így nyugodtnak lenni,
hisz leshet rád a halál.
Mit mondok majd gyermekünknek,
apja hol van, hol marad?
Te boldogítsz csak bennünket,
őrizd hát meg önmagad!

Minden este visszavárlak,
a szívem ott van veled.
Hisz szeretlek és imádlak,
te vagy az én mindenem.
Veled teljes a családunk,
tőled teljes csak e lét,
visszavárunk és csodálunk,
szebbíts mindőnk életét.

Bányász:
Lenn a mélyben, dolgom végzem,
lelkem otthon kóborol,
hol a drága feleségem
családunkért robotol.
Szívem érzi mély szerelmét,
aggódó tekintetét,
nélküle tán senki lennék,
üres lenne már a lét.

Gyenge vállát teher nyomja,
a család és sok dolog,
mikor meglát elszáll gondja,
ettől vagyunk boldogok.
Szén-festette arcom látva,
szíve rögtön felderül,
mint egy énekesmadárka
a karomba, úgy repül.

Bányászfeleség:
Nehéz szívvel hagylak menni,
amikor a bánya vár.
Nehéz így, félve szeretni,
de most itt vagy, végre már!
Imádkozom minden éjjel,
aggódás minden napom,
este várlak öleléssel,
szeretlek én, jaj nagyon!

Bányász:
Emlékszem egy szöszke lányra,
aki sétált a mezőn,
őt látom lenn a félhomályban,
s boldog vagyok, mert ő a nőm!
Boldog vagyok, ő lett a párom,
és hálás vagyok neki,
feljönni én miatta vágyom,
lelkemet ő élteti.

Aranyosi Ervin © 2020-07-12.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére (mesekönyv ajánló)

Aranyosi Ervin: A könyv tündére
(mesekönyv ajánló)

Találkoztam egy tündérrel,
s kaptam tőle egy mesét.
Én cserébe segítettem
megtalálni kedvesét.
Tündérekkel és banyával
íródott meg a mese,
ne kérdezd, hogy elolvasni,
azért még érdemes-e?!

Hiszem, jól fogsz szórakozni,
én élveztem biztosan,
a lelkem is megtisztult ott,
nem hagyhattam piszkosan.
Megismertem a könyv tündért,
jó barátra leltem ott,
s napról napra alig vártam,
a folytatás izgatott.

Néhány szép dolgot tanultam,
s tovább adtam lelkesen.
A tündérek tudományát,
úgy gondoltam ellesem.
Kaptam persze tanulságot,
mi lelkemben megmarad,
barátokra is találtam,
így lettem hát gazdagabb!

Aranyosi Ervin © 2020-03-18.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Öreg motoros

Aranyosi Ervin: Öreg motoros

Már nem visz el öreg lábam,
hogy a krumplit megkapáljam,
ezért aztán betolom
betonon a motorom.

Ki, a kertbe szinte szállok,
szárnyas kis angyallá válok.
Mivel traktorra nem tellett,
ez a motor nagyon kellett!

A seprűre nem ülök fel,
nem repkedek ósdi trükkel,
ne nézzenek vén banyának,
akik majd repkedni látnak.

Ezzel járok mindenfele,
kellemes a menetszele,
menet közben sosem alszom,
szél simítja ráncos arcom.

Az asszonyok irigyelnek,
mögöttem csak füstöt nyelnek,
ahogy a biciklit tolják,
mindig sorsukat okolják.

Aranyosi Ervin © 2019-09-22.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével a vers előtt, és a versszakok megtartásával együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 45. rész


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 45. rész

Tegnap elaludtam
az izgalmas résznél,
kifárad az elmém
a nagy figyelésnél.

De ma visszatértem,
mihelyt csak jöhettem,
s pont a varázslatok
mélyére csöppentem.

A fiú, s a király
közösen varázsolt,
ezért aztán erős,
s igazi varázs volt,

mely a szegényembert
fává változtatta,
a tündér királynő
e varázst folytatta.

Szegényember fáról,
zöld levelek hulltak,
kupacokká váltak
és összesimultak.

Felvettek egy furcsa,
kecses, szép alakot,
előttünk egy tündérhölgy
éppen alhatott.

Visszavarázsolták
a banyából a tündért,
Tündérem nagynénjét,
aki bíz eltűnt rég.

A kút boszorkánya
tette őt banyává,
mindenkinek ártó,
ördögi zsivánnyá.

De most a szívéből
a banyát kikergették,
és a kút mélyére
elpenderítették.

Lezárták a kutat
örökös varázzsal,
megbénítva végleg,
ne tehesse mással!

És a vén boszorka,
rossz lelkével ketten,
ott éli világát,
kissé meglepetten.

Hiszen soha többé,
nem megy senki oda.
Reméljük, örökké
kitart majd a csoda.

A tündérkirálynő
elveszett testvére,
ahogy ébresztgették,
hát felébredt végre.

Nagy volt az öröme,
hogy húgát meglátta,
nagy-nagy szeretettel
karjaiba zárta.

Aztán a királyné,
s a király varázsolt,
belőlük a tündér,
s a fiú kitáncolt.

Ott álltak már öten,
varázslat tudói.
A fiúnak kellett
bizony rájuk szólni…

– Kedves, jó tündérek,
jó, hogy múlt a bánat,
de szabadítsuk meg
az édesapámat!

Nem maradhat ő sem
egy fába bezárva,
ne maradjon szívem,
ő nélküle árva!

Rögtön varázsoltak,
többször szólni sem kell,
elevenné vált hát,
ott a szegényember.

Jaj de boldog is lett
a fiát meglátva,
bár előbb a szája
maradt nagyra tátva.

Amint körbenézett,
tündéreket látott,
és sosem tapasztalt
tündéri világot.

De a csoda mégis:
felnőtté lett fia!
Már nem bánta azt,
hogy ott kellett hagynia.

Igen szép legény lett,
s hallgatta meséjét,
de már hiányolta,
drága feleségét.

Én meg varázsoltam,
nyíltan mertem hinni,
sasmadáron fogom
őket hazavinni.

Mielőtt felszálltunk,
a mesét bezártam,
s magam az ágyamban,
álomban találtam.

A folytatáshoz kattints ide!

Aranyosi Ervin © 2019-08-12.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 44. rész


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 44. rész

Hosszú napom után,
megint jött a mese,
benne a Tündérem,
s az ő szerelmese.

A tündér szülei,
kinek a testébe,
belebújtak bizony,
hogy varázsuk védje.

A szegény emberben
ott fészkelt a banya,
így lett a testéből
egy rút, gonosz tanya.

Nekem szerencsém volt,
csak magamban voltam,
és egy sarok mélyén
csendben meghúzódtam.

Jaj, nem is meséltem,
tündérpalotában,
trónszékeket rejtő,
csodakertben álltam.

Körbe szép pálmafák,
vígan hajladoztak,
a leander bokrok
virágokat hoztak.

Voltak szép gyümölcs fák,
alma, barack, füge,
tündérkirálynőnek
ez volt a szívügye.

Élő növényekkel
vette körül magát,
élvezte ezernyi
virága illatát.

És ha kedve szottyant
gyümölcsöket szedett,
kóstolta ízüket,
savanykást, édeset.

A virágok között
csermelyek csobogtak,
a virágszirmokban
méhek szorgoskodtak.

A fákon madarak
vígan énekeltek,
a gyönyörű kertben
szép békére leltek.

Pázsit puha rétet
is ide képzeltek,
ahol a tündérek
vidám táncra keltek.

Híres muzsikusok
sok dalt varázsoltak,
csodás hangú népek,
vidáman daloltak.

Minden olyan szép volt,
s minden nagyon élő,
le sem tudja írni
mindezt a mesélő.

Ám jött egy pillanat,
és az élet megállt,
a csoda szép kertre,
fájdalom köd szitált.

Ágon a madarak,
mind csendben maradtak,
hirtelen huzattól
a hangok megfagytak.

Ott állt az ajtóban,
egy csúf, szegényember,
izzó fájdalommal,
megtört, kisírt szemmel.

Kérte, hogy vezessék
a királynő elébe,
mert nem akar szűnni
szörnyű betegsége.

Kapott egy jóslatot,
és nagyon hisz benne,
a tündér királynő
biztos csodát tenne.

Levenné az átkot,
és meggyógyíthatná,
és az egészségét
biztos visszaadná.

Ám mikor a trónnak
közelébe lépett,
abba hagyta gyorsan
a sírós beszédet.

Kabátja zsebéből
pálcát húzott elő,
amelyben megbúvott
a nagy varázserő.

Legyinteni akart,
vele varázsolni,
de hirtelen messze
szállt e varázs holmi.

Mert a tündérkirály,
közben már varázsolt,
s ez egy különleges,
igazi varázs volt.

Hogy milyen varázslat,
azt ma még nem tudom,
mert pont itt sikerült
csendben elaludnom.

A folytatáshoz kattints ide!

Aranyosi Ervin © 2019-08-11.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 43. rész


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 43. rész

Véget ért a napom,
utazásba kezdtem,
szép Tündérországba
újra visszamentem.

A tegnapi varázs
mára feloldódott,
a tündér, s a fiú
önmagaként volt ott.

Ott volt a királynő
és szerető férje,
a fejüket törték,
készülve veszélyre.

Hisz a szegényember
örökké, nem alhat,
útra kell, hogy kelljen,
nyugton nem maradhat!

Felébresztik, aztán
hadd jöjjön közéjük,
felkészülten várják,
volt tervük, ne féljünk.

Most a fiú fogta,
s hatalmas kört rajzolt,
úgy mint a varázsló,
s éppen olyan nagy volt.

Feszített víztükör
színes képet festett,
s lám, a szegényember
öltött benne testet.

Éppen ébredezett,
nagyokat nyújtózva,
indulni is készült,
szörnyen gonoszkodva.

Mert a szép fogadót,
szeme lángra gyújtja,
s látja porig égni
és ez le nem sújtja.

Mintha gonoszságát
ébresztgetni kéne,
lángra kap mögötte
a poros út széle.

Varjak gyűlnek köré,
s az ég is beborul,
a banyavarázstól
minden elkomorul.

Hej, a szegényember,
maga árnyéka volt,
azt hinné az ember,
nem is élő, csak holt.

Üveges szemekkel
nézett a világba,
aki reá nézett,
az mind megsajnálta.

De ő nem volt hálás,
ahol járt ott ütött,
minden jó emberbe
rögvest belekötött.

Ezért, amerre ment,
mindenki kerülte,
s aki nem, azt rögtön
a pokolba küldte.

Így jutott el végül
szép Tündérországba,
csodás virágokon
taposott a lába.

Ám a várba ő sem
mehet dúlva-fúlva,
úgy tett hát, mintha most
éppen megjavulna.

Úgy kért bebocsájtást,
mint egy szegény beteg,
kinek akad baja,
méghozzá rengeteg.

Akin csak a tündér
királynő segíthet,
és ezt mutatta a
szomorú tekintet.

Persze ezt mind látták
a tündér királyék,
gyorsan varázsoltak.
Kezdődjék a játék.

Tündér beköltözött,
az anyja testébe,
így lettek gonosztól
mindketten megvédve.

A fiú varázsolt,
s ő is beköltözött,
mondhatnánk úgy is,
hogy királynak öltözött.

Persze így a király,
s ő is meg lett védve,
így néztek ezután
a veszély elébe!

Aztán nyílt az ajtó,
s jött a szegényember,
benne a banyával,
és pusztító kedvvel.

Én úgy megijedtem,
szemeim behunytam,
becsukódott könyvem,
s nyomban elaludtam!

A folytatáshoz kattints ide!

Aranyosi Ervin © 2019-08-10.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 42. rész


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 42. rész

Ahogy esteledett,
visszakéredzkedtem,
tündér palotában,
ott lehettem menten.

Tegnap ott tartottam,
hogy tündérem mesélt,
elmesélte talán
egész történetét.

Mesélt erdejéről,
említve az átkot,
hogy elzárták tőle
az egész világot.

Beszélt nagynénjéről,
akit átok sújtott,
a szegényemberről,
kibe gonosz  bújt ott.

Szóval kiskorától,
ami történt vele.
A mesébe sok-sok
fordulat fért bele.

Mesélt kedveséről,
kit be is mutatott,
és a varázslóról.
A meséje hatott.

Hiszen elbűvölten
hallgatták szülei,
s gyakran kérdéseket
is feltettek neki.

Ő meg türelemmel
mind megválaszolta,
tündéri mosolyát,
közben rájuk szórta.

A mesének végén
nem maradtak veszteg,
hanem az eljövőn
gondolkodni kezdtek.

Hiszen, majd ide tart
szegényember útja,
testében a banya
lelketlen mély kútja.

A gonosz boszorkány
jön már rosszat tenni,
fel kell hát készülni,
észnél kell majd lenni!

Azt találták hát ki,
felkészülten várják,
meglepni a gonoszt
együtt megpróbálják.

A könyvem tündére,
egy nagyot varázsolt,
nekünk embereknek,
tán furcsa varázs volt.

Háromszor megfordult
a tengelye körül,
arcán mosoly játszott,
a szíve is örült.

Édesanyja testét
öltötte magára,
egy testben két lélek,
a varázslat ára.

Csakhogy tudományuk
megkétszereződött,
erejük egymástól
szebb alakot öltött.

A varázserejük
megsokszorozódott,
ez már önmagában
nagyobb esélyt hordott.

Aztán jött a varázs
másik, durvább fele,
mert fiú, a tündér
apjába bújt bele.

Az ő mágiájuk
is összeadódott,
s mérhetetlen erős
képességük volt ott.

Így aztán a banya,
szegényember képben,
nem is fogja tudni,
hogy ők lényegében,

nem csak a tündérek
szép uralkodói,
hanem a világnak
legjobb varázslói.

Mert összes tudásuk
egymáshoz adódott,
mintha összefonnál,
négy szép, erős drótot.

Ezt a bűvös erőt,
nincs ki szétszakítsa,
a jóság erejét
kell, hogy bizonyítsa!

Készen álltak tehát,
a próbát kiállni,
a gonosz erővel
jóként szembeszállni.

Ám én elfáradtam,
hát pihenni megyek,
hogy majd holnap este
üde és friss legyek!

A folytatáshoz kattints ide!

Aranyosi Ervin © 2019-08-09.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 40. rész


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 40. rész

Kinyitottam könyvem,
mert elszállt a napom,
s reméltem a mesém
mára is megkapom!

Vissza kellett mennünk,
addig a mesében,
hogy a szegényember
útnak indult éppen.

A legyőzött banya
a lelkét megszállta,
gonosz céljaihoz
testét felhasználta.

Ahogy a tündérlányt
megszállta az ördög,
a szegényember is
rosszra készülődött.

Tönkretenni mindent
szép Tündérországban,
mert a gonoszságot
hordozta magában.

A tündérek királynőjét
kellett megkeresni,
a jóságost, csodás lelkűt,
pokol tűzbe vetni.

A szándékát eltakarta,
szegényember külseje,
s nem láthatta senki azt,
hogy egy rút banya bújt bele.

Ment, csak ment az országúton,
egykedvűen baktatott,
került minden jó szándékút,
került minden alakot.

Aztán, ahogy jött az éjjel,
egy fogadónál megállt,
szobát foglalt, hogy ott töltse
a sötétlő éjszakát.

Itt tartott a könyv tündére,
– a varázslónak mesélt –
csakhogy baj volt az idővel,
mert túl korán odaért.

Ezért kérte a varázslót,
– s a fiút – a kedvesét,
valahogy a fogadónál
állítsák meg a mesét,

Jobban mondva marasztalják,
állítsák meg az időt,
hiszen meg kell védelmezni
időben a királynőt.

Tündérország szép várába,
az ember még ne menjen,
aludjon még néhány évet,
s tudta nélkül pihenjen.

S lám a tündér és szerelme,
megtervezte mit tegyen,
hogyan legyenek könnyedén
túl ezen a gondhegyen.

Valamit ki kell találni,
hogy ők oda jussanak,
hogy megvédjék a jóságot,
s a rossz elé fussanak.

Szegényember hát elaludt,
s közben évek teltek el,
itt meg Tündér és a párja
varázsnótát énekel.

Körülöttük színes füst száll,
pörög, gyorsul, már forog,
aztán hipp-hopp megtörténik
egy varázslatos dolog.

Mint egy labda, pattanni kezd,
magasra az ég felé,
s úgy, ahogy a pillangók is,
az ablakot meglelé.

Színes füstgömb elszállt messze,
két utast is szállított,
de, aki csak kintről látta,
gömböt látott szállni ott.

Ott maradtam a mágussal,
a hatalmas teremben,
a mesének folytatását
vele együtt meglestem.

Ahol múltkor megrajzolta
a mindent látó körét,
benne láttuk a füstgömböt,
színes füstjét szórva szét.

Más nem látta, de mi tudtuk,
benne a két utazó,
leírni a boldogságuk,
talán túl suta a szó.

Repültek a céljuk felé,
Tündérország rájuk várt,
Tündér végre hazatérhet,
s átlépheti a határt.

Holnapra majd megérkezik,
apja, anyja boldog lesz,
Tündérország újra virul,
mert a gyásznak vége lesz.

Visszatért az elveszett lány!
Könyvem itt becsukódott.
Álomra hajtottam fejem
szemem is behunyódott!

A folytatáshoz kattints ide!

Aranyosi Ervin © 2019-08-07.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Jancsi és Juliska újabb kalandja

Festmény: Heilmann Anna (Éva magazin)

Festmény: Heilmann Anna (Éva magazin)

Aranyosi Ervin: Jancsi és Juliska újabb kalandja

Jancsi és Juliska eltévedni vágyott,
inkább felfedezni a szép nagyvilágot!
Elindultak együtt, szerencsét próbálni,
mert a csavargáshoz nem kell sorba állni.

Hallották, hogy megnyílt a csúf banya háza,
aminek cukorból készült fala, máza,
mézeskalácsokból volt ott minden tégla,
tortát, kekszet, csokit szedhetnél marékra.

Csakhogy, azt a banya nem jó szemmel nézi,
fél, hogy gombócára nem jut elég prézli.
Ezért gyerekeket akar sütögetni,
és elég nehéz lesz őt lapátra tenni.

Jancsi és Juliska igen leleményes,
– bátor lesz a lélek, ha a gyomor éhes.
Olvastak egy mesét egy gonosz “banyárul”,
aki csellel, lopva mérges almát árul.

Be is öltöztek hát, vasorrú bábának,
kire bibircsókot varázsolt a bánat.
Juliska Jancsinak nyakába ült szépen,
görbe botot tartva az egyik kezében.

Nagymamájuk göncét magukra öltötték,
sötét főkötőjét szépen felkötötték
Juliska fejére, s rajzoltak sok ráncot,
hogy a kedves arca szinte nem is látszott.

Bő szoknya és bekecs, mit egy banya akar,
ami huncutságot vastagon betakar.
Néhány szép almájuk altatóban ázott,
amit egy patikus jól elmagyarázott.

A banya házához ekképpen érkeztek,
s mikor odaértek kopogtatni kezdtek,
ám de nem volt otthon a vasorrú banya,
üresen tátongott a cukormáz tanya.

Füstbe ment a szép terv, de azért nem bánták,
a sok finomságot kosarukba hányták,
földig bontották a mézes kalács házat,
s otthagyták az almát, ne legyen gyalázat!

Hazaért a banya és kukacoskodott,
az ázott almákhoz máris hozzá fogott,
ahogy ette rögtön el is álmosodott,
egy ültő helyében mély alvásba fogott.

Tán még most is alszik, ha még tart az alma,
ha az altatóknak van reá hatalma.
Jancsi és Juliska meg kalácsot majszol,
nem is mondom tovább, hisz már te is alszol…

Aranyosi Ervin © 2017-03-09.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva