Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Az ember Istent teremtett


Aranyosi Ervin: Az ember Istent teremtett

Az ember Istent teremtett
a saját képmására,
és bizony e teremtésnek,
hatalmas az ára.
Mert a megteremtett Isten
büntetni is képes,
bár azt mondják ember tervez
és az Isten végez.

Aztán hatalmat teremtett,
eljátszva az Istent.
Káosszá tette a rendet,
s ennél messzebb is ment.
Istent akart játszani
a többiek kárára,
ezért aztán pénzt nyomtatott
saját képmására.

Teremtett egy új világot,
hazugságban élőt,
elnyomva a természetest,
a pénz-istentől félőt.
Uralja a nagyvilágot
és hatalom éhes,
hazugságban és csalásban
igen tehetséges.

Szembemegy a törvényekkel,
mit Isten teremtett,
nem tiszteli, nem tartja fenn
az isteni rendet.
Leigázza a világot,
hatalomra éhes,
s megküzdeni vágyaival
sehogyan sem képes!

Bár élhetne boldogan is,
rossz vágyai nélkül,
de az álma csak a pénzre
és sikerre épül.
Elfelejt a többiekhez
szívvel közeledni,
csupán uralkodni képes,
nem tud már szeretni!

Vissza kellene találnunk
ősi Istenünkhöz,
aki gyermekeként szeret,
sosem bánt, nem üldöz!
Nem a pénzt, a csereeszközt
kellene szolgálnunk,
élni kéne életünket,
s boldogokká válnunk.

Úgy nézni a társainkra,
mint Isten gyermekére,
mint a lelkünk testvérére,
élő, szép tükrére!
Megérteni, haragunkkal
önmagunkat bántjuk,
szeretettel tegyük jobbá,
még élő világunk!

Váljunk azzá, akik vagyunk,
Isten gyermekévé,
s ne uralhassa elménket
rádió, vagy tévé!
Olvadjunk a természettel
szép harmóniába,
elmondhassuk, hogy életünk
sosem volt hiába!

Figyeljünk a belső hangra,
az Ő üzenetére,
bocsássunk meg a világnak,
dühünk tegyük félre.
Világunkat mától kezdve
ne a pénz uralja,
ne keveredhessen többé
fel a mocsok alja!

Feladat vár folyton reánk:
emberré kell válnunk!
Teremteni holnapunkat,
sarkunkra kell állnunk!
Keresnünk a lét értelmét,
magunkra találva,
szeretettel világunkat
élővé formálva!

Ne teremtsünk Isteneket,
arra nincsen szükség,
azok vagyunk mindannyian,
legyünk hát rá büszkék!
Atyánk minket teremtéssel
szépen felruházott,
csak az ember torzította
el a Napvilágot!

Fogadd el, hogy egy az Isten,
s része vagyunk mind-mind!
Egyik sem több, vagy kevesebb,
ki teremtést indít!
A gondolat, ami alkot,
mely lelkünkből éled!
Nem attól lesz szép a világ,
ha Istened féled!

Értsük már meg, nem a gonosz
uralja a lelkünk,
az emberség, az istenség
élőn itt él bennünk!
Csak hagynunk kell, mint egy magot,
földjéből kikelni,
csak a lélek útján tudunk
jobb világra lelni!

Aranyosi Ervin © 2022.01.05.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Ugratás


Aranyosi Ervin: Ugratás

Nem érti, tényleg nem érti,
hová lett a tápja?
Csak meredten néz előre
és a száját tátja!
Na jó, kicsit huncutkodtam,
befaltam előle,
de a macska, csak, ha eszik,
akkor kap erőre!
Ám ne hidd, hogy gonosz vagyok,
az én tápom megvan,
csak eldugtam az ágy alá,
mert itt kint meleg van.
Amikor majd előveszem
megkínálom véle,
ha jól lakik, nem fog fájni
rossz poénom éle…

Aranyosi Ervin © 2021.12.05.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Rossz boszorka

Hartman Anikó festménye

Aranyosi Ervin: Rossz boszorka

Volt egyszer egy rossz boszorka,
a holmiját széjjel szórta.
Nem viselte el a rendet,
mindig csak rumlit teremtett!

Egyszer aztán felöltözött,
s ide hozzám, beköltözött,
lett is belőle galiba,
s én nem tudtam, hol a hiba!

Mert a boszorkát nem láttam,
– amit persze nem is bántam –
ám valami megváltozott,
a boszikám elátkozott!

Attól a csúf naptól kezdve,
napom mind meg lett mérgezve,
eltűnt minden fontos holmim,
pulóverem, fél pár zoknim.

Imádta a bosszantásom,
kifigyelte sok szokásom.
Úgy tűnt rendetlenné váltam,
holmijaim nem találtam.

Leültem hát, s gondolkodtam,
s mert nem tudtam boszim hol van,
úgy döntöttem, kifigyelem,
hogyan is packázik velem?

Elbújtam hát a sarokba,
s telt és múlt a percek sodra,
s bizony, hosszú órák teltek,
egymás után meneteltek.

De nem történt közben semmi,
hát én kezdtem mérges lenni:
– Hol van már a csúf boszorka,
ki az átkát reám szórta?

Lassan sötétedni kezdett,
s ez a perc lett hát a kezdet.
Íróasztalom tetején,
egy kis pontból ömlött a fény.

Aztán fényesen gomolygott,
s eltűnt. – Talán nem is volt ott?
Később lent a szőnyegen,
egy kalapos tök terem.

Aztán a tök megrázkódott,
s már egy kis boszorka volt ott.
Megérkezett, széjjel nézett,
s elkezdődött az igézet.

Elkezdődött egy varázslat,
asztalomról mind a tárgyak,
levegőbe emelkedtek,
s hullámzó körtáncba kezdtek.

Kis boszorkánk meg varázsolt,
kezéből szór szét varázsport,
és a tárgyak elgurultak,
elrejtőztek, jól elbújtak.

A boszikánk felkacagott,
varázsolt néhány kacatot
és azt tette asztalomra,
mintha az én holmim volna.

Elegem lett, előléptem.
Gúny szikrázott a szemében,
s az, hogy látom nem zavarta,
a levegőt megkavarta.

Varázspálcájával intett,
varázsporral körbe hintett,
ám kiléptem bűvköréből,
nem kértem varázsszeréből.

Lassan kezdett bosszankodni,
s mert nem hagytam rosszalkodni,
rájött, rajtam sosem győzhet,
nem hat rám a varázsfőzet.

Én annak mind ellenálltam,
rendetlenné mégsem váltam.
Addig-addig bosszantottam,
nem tarthatott engem rosszban.

Aztán szóltam: – Most már végre,
költözhetnél más vidékre,
máshol átkozd el a házat,
mert az én lelkem fellázad.

Ezért aztán rossz boszorkám,
több időt nem pazarolt rám,
szomorkásan búcsút intett,
s magával vitt végül mindent.

Eltűnt hát a rendetlenség,
mától azt máshol keressék,
vette hát a sátorfáját,
máshol éli már világát.

Jól figyelj, mert megjelenhet,
nálad forgatva fel rendet,
és ha holmid nem találod,
a rossz boszorkányom járt ott.

Ám, ha mindent rendben tartasz,
rossz boszorkányt nem marasztalsz,
abbahagyja gonoszságát,
másra küldi rossz varázsát.

Gondolkodom, hogyan kéne,
hatni az ő rossz fejére?
Hogy változna meg a beste,
mikorra eljön az este.

Talán tündért kéne hívni,
varázzsal rá kéne bírni,
hogy jó boszorkánnyá váljon,
hogy a jó oldalra álljon.

Tanítanám rendet tenni,
másokkal csak jónak lenni,
Ami eltűnt megtalálja,
eztán csak a jót szolgálja.

Talán, ha a szépet látná,
a jóttevést kipróbálná,
s örülne más örömének,
abból lenne öröm-ének.

Volt egyszer egy rossz boszorka,
de mától más lesz a dolga,
nem csinál rendetlenséget,
rendet tenni segít néked.

Rumliból rendet varázsol,
előnyökből erényt ácsol,
segíti az elesettet,
megtalál sok keresettet.

Jó boszorka lesz már végül,
kit szívesen látsz vendégül,
kivel együtt ünnepelhetsz,
mert mi eltűnt, most már meglesz!

Ő lesz majd a jó boszorka,
szert tehet majd jó modorra.
Kedves lesz és szolgálatkész,
ami rossz volt, az majd elvész.

Ha majd látod, segíts neki,
mutasd, hogy kell rendet tenni,
hogy mindent helyén találjon,
csuda jó boszivá váljon!

Aranyosi Ervin © 2021-05-14.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Mesekönyv ajánló

Aranyosi Ervin: Mesekönyv ajánló

Közeledik a gyereknap,
mesekönyveim ajánlom,
meseszépen teljesüljön,
néhány kedves gyermek álom.

A mese egy közös program,
közös séta, messzi tájon,
s együtt várjuk, hogy a jóság,
kicsi szívekre találjon.

A mesék szép hitet adnak,
szabaddá válik a lélek,
a jók győzelmet aratnak,
mert mindennap hittel élnek.

Találkozhatsz jó hősökkel,
kik a gonoszt is legyőzik,
varázslattal és csodával,
melyben szeretet időzik.

Az állatok is beszélnek,
hozzád ember nyelven szólnak,
üzenetet küldenek az
ébredező Föld-lakóknak.

Mesékkel jó megpihenni,
s ha már ránk talál az álom,
a meséknek folytatását
álmaimban megtalálom.

Megmutatja, hogyan kéne,
napról napra szebben élni,
az igazat megkeresve,
a gonosztól sosem félni!

Öt könyvemből válogatva,
hangos meselemez készült,
Török Tünde szép hangjával,
az élmény még kiegészült.

Legyen hát könyv az ajándék,
legyen boldog minden gyermek,
s érezze, hogy szerettei,
a szívükkel rá figyelnek!

Aranyosi Ervin © 2021-05-09.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Nincs többé?


Aranyosi Ervin: Nincs többé?

Nincs többé fájdalom,
nincs többé félelem,
nincs többé ártalom,
nincs többé értelem!
Elmúlik minden, mit magunkra vettünk,
hiába akartunk, hiába szerettünk!

Elmúlik minden kín,
elmúlik, messze száll,
úrrá lesz mindenkin,
ha a terv összeáll!
Hit nélkül nem élünk, nem is leszünk többé,
lelkünk is így válik szél borzolta köddé.

Nincs, aki megóvjon,
nincs, aki megvédjen,
nincs, aki beszóljon,
s nem lesz ki túléljen!
Azt hittük, létezünk, mivel létre hoztak,
de csak a léten át keresztül pofoztak.

Nem hallod szavamat, hiába üvöltök?
Lázadok, szavazok, rubrikát kitöltök!
Elkapnak, megmarnak, fejemre taposnak,
érezzem magamat selejtnek, laposnak!
Nem hallod szavamat, sikítva suttogok,
nem látod, nem érzed, nincs léted, nincs jogod!
Álmaid réges-rég szanaszét kergették,
halott vagy, földedet szép csendben elvették.
Tudósok hazudnak tudományt szemedbe,
rólad a Teremtő a kezét levette!
Gonosznak behódolsz, s teszed, mit követel,
s várod, hogy mikor lesz újra eljövetel?

Nincs többé már kiút,
nincs többé szánalom,
ha van mi rám kijut,
sorsomat vállalom!
Nem fogok a sorba sohasem beállni,
nem hagyok magamból rabszolgát csinálni!

Össznépi agymosás,
hazudva, beoltva.
Hírek közt nassolás,
ész nélkül tarolva.
Nem megyek önmagam a vesztőhelyemre,
vérdíjat tűznek ki, még látó szememre!

Nincs többé értelem,
csupáncsak ártalom,
bénító félelem,
beígért fájdalom!
Hiába mondom ki, szavaim nem hiszed,
félelem vezérel, már rég nem a szíved!

Aranyosi Ervin © 2021-04-21.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Mi a világ sorsa?


Aranyosi Ervin: Mi a világ sorsa?

Lesz-e feltámadás gondolkodás nélkül?
Vagy a lét értelme megsemmisül végül?
Struccként a homokba dugjuk a fejünket,
hogy kínos halálba vigyenek bennünket?

Meghalt a Megváltó, mert megfeszítették?
Azt hiszed keresztre rossz emberek tették?
Azok miatt került fel a keresztjére,
kik nem hittek benne, kikért hullott vére!

Ma egész világot szegeznek keresztre,
akik önként futnak oltásra és tesztre,
mint vezetett barmok mennek vágóhídra,
s azt hiszik Istentől van sorsuk megírva.

Az ördögi tervet önként elfogadják,
értelmetlen létben életüket adják,
hagyják feláldozni azt a pénz oltárán,
az áldozatukért a megváltást várván.

Igaz, a megváltót sem védte meg senki!
Egymásért sem muszáj értelmeset tenni!
Nem lesz feltámadás, de mitől is lenne,
nem segít az Isten, ha nem hisznek benne!

Haldoklik a világ, nyög a félelemtől!
Hisz változnunk kéne és rettegünk ettől!
Félünk, mert nem látjuk, hogy mi lesz a vége,
a harchoz a fegyver, amink van, elég-e?

Ez a baj, hogy mindig harcolni szeretnénk,
nem ismer más módszert, kiutat az elménk!
Ám a gyilkos erőt nem mi birtokoljuk,
mert a rabszolgaság bilincseit hordjuk.

Gondolat bilincsek zárnak börtönünkbe,
ahová már önként, dalolva megyünk be!
Bátran megtehetik azok, kik uralnak,
jöhet itt megváltó, s beszélhet a falnak!

Hazug médiából árad ránk a kórság,
az emberi fajból kiveszett a jóság.
Értelmünk elveszett, hazugságban élünk,
drága jó Földanyánk, szegényebb lett vélünk.

Toljuk, egyre toljuk a Sátán szekerét,
cserébe a kaszást küldi folyton felénk!
S ki fél a haláltól, mind bele fog halni,
mert az ő lelküket könnyebb lesz uralni!

Haldoklik a világ, de én élni jöttem!
Szerződést az Úrral, nem erre kötöttem!
Azért kell, hogy legyek, hogy másokért tegyek,
ne állítsanak meg az akadályhegyek!

Hej, ha értelemmel néznénk a világot,
ha egymást úgy látnánk, mint egy nagy családot,
ha mi váltanánk meg saját életünket,
öröklét jutalma várna ott bennünket.

Pár ember kezében van az irányítás,
és a többi szolga és egymásnak sírt ás.
Míg ezt meg nem értjük, a pénz ural minket,
s odadobjuk érte az értékeinket.

Hazugság-posványba húzzák le a lelkünk,
árulót és fösvényt kell most ünnepelnünk,
hazug minden vallás, minden politika,
s amit belénk sulykol, csalás és intrika!

Amíg csak haldoklunk, míg haláltól félünk,
amíg nem szeretünk, nem igazán élünk!
Amíg nem változunk, a világ így marad
és az emberiség pusztulásba halad.

Hit nélkül nem lehet ebből feltámadni,
nem vagyunk képesek embernek maradni.
Nézzük világunkat, mint megírt, rossz filmet,
mit maga az ördög jókedvében írt meg.

Aludj emberiség, éld tetszhalott álmod!
Közben a gonosznak terveit szolgálod!
Szabad akaratod most veszik el tőled,
technikai zombit gyártanak belőled.

Kihal a nemzetünk, kihal a családunk,
összeesküvésből fikarcnyit sem látunk,
vakon, megvezetve megyünk a pokolba,
s széttárjuk karunkat: Ez a világ sorsa!

Halódó természet, kihalt állatfajok…
Haldoklók listáján én is rajta vagyok?
Nem is veszem észre, hogy ez csak rossz álom,
nézem, mint egy filmet és a végét várom!

Aranyosi Ervin © 2021-04-06.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Lélekemelés

Aranyosi Ervin: Lélekemelés

A versem lelkem tiszta mása,
s az olvasóim biztatása
teszi napom fénylőbbé, szebbé,
alkotni vágyón lelkesebbé.
Hiszen a Föld attól forog,
hogy lábunk felszínén topog,
mert itt minden energia,
amit csak ad ember fia.

A gondolat is messze táncol
és visszatér a nagyvilágból,
egy valóságot hozva létre,
s nem is kell erőlködni érte!
Csak hinni, lelki szemmel látni,
elképzelni és megcsodálni,
hittel érezni, kézbe venni,
naponta teremtővé lenni!

Mert Istenadta lelkek lennénk,
ha elfogadnánk, ha elképzelnénk,
hisz Ő sok kis istent teremtett,
hogy őrizzünk isteni rendet.
Hogy eljöjjön az Ő országa,
hiszem, ez volt Teremtőnk vágya,
hogy végre istenekké váljunk,
s hozzá a jó útra találjunk!

Mi nem csak haldokolni jöttünk,
a világ csoda körülöttünk,
nem kéne törődnünk a rosszal,
a lelket mérgező gonosszal!
Ha mind csak a jóra figyelnénk,
jobbat alkothatna elménk,
a jövőnk sokkal szebbet hozna,
s az egész világ megváltozna.

Atyánktól mind istenné váltunk,
de nem figyeltünk, nem vigyáztunk,
így más teremtett rossz világot,
amire lelkünk nem is vágyott!
Mint rossz körhinta forog Földünk,
félünk, fájunk, zsörtölődünk,
és figyelünk minden rosszra,
mely sorsunkat összehozta.

Elhitették! Rosszak volnánk?
Az ördög szekerét tolnánk?
Hagynánk, mások írják sorsunk,
miközben csak morgolódunk?
Varácspálca van kezünkben,
mégsem jár más az eszünkben,
csupa rossz ügyet szolgálunk,
s bántóinkkal eggyé válunk.

Másképp kéne dolgunk tenni,
az embert jobbá szeretni!
Elesettet felemelni,
együtt boldogságra lelni!
Ha elhinnéd, könnyű lenne,
éppen ez a lényeg benne,
mert csupán a hiten múlik,
szenvedésünk meddig nyúlik?

Mi lenne, ha gondolkodnánk,
szép jövőről gondoskodnánk?
Higgyétek el, rajtunk áll csak,
hogy vagyunk-e elég bátrak,
hogy belépjünk mind a mennybe?
Legyen részünk önként kegyben!
Tegyük szebbé világunkat,
s így a lélek feljebb juthat!

Aranyosi Ervin © 2021-01-02.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Csak a szeretet emelhet!


Aranyosi Ervin: Csak a szeretet emelhet!

Teremtsünk együtt egy földi mennyországot,
töröljünk el minden földi gonoszságot!
Másik szemüveggel nézzünk a világra,
a jót nem látóknak szemét nyissuk tágra!

Mutassuk meg azt, hogy lehet szépen élni,
a gonoszságot is jóságra cserélni!
Vezessen utunkon Isten szeretete,
hiszen világunkba csak jót rakott bele.

Lásd meg a másikban Isten teremtményét,
tiszta természetét, hitét és reményét!
Hiszen az Isten csak jóságot teremtett,
s remélte, megérted az isteni rendet!

A többit az ember maga teremtette,
látszik a világán minden gonosz tette.
Kincs, vagyon, hatalom embert sosem szolgál!
Mire lenne szükség, mitől boldog volnál?

Csak a szeretet, mi minket felemelhet,
csak ez, ami éltet, mire éhes lelked!
Ölelés, érintés, jó szó jól lakatná,
hited a világban – hiszem – visszaadná!

Aranyosi Ervin © 2020-10-21.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Lépj ki a fényre!

Aranyosi Ervin: Lépj ki a fényre!

A félelem lehúz, megaláz, leteper,
lelket nyomorító, méltánytalan teher!
Mocskos víz alá nyom, csak fuldokolsz tőle,
s mindig jön egy hullám, hogy ne mássz ki belőle!
Mert a mocsok felett, ott a drága napfény!
Míg nincs a kezedben valós adat, vagy tény,
hazug szemüvegen nézed a világot,
s a fentről megígért, rossz megoldást várod!
Lábadra félelmes hínárszál fonódik,
agyad hazug rezgés-hangra hangolódik,
amely lent, mélyen tart, nem hagy emelkedni,
nem enged a fényben fürödni, lebegni!

Eszedbe sem jut már: – Magadért kell tenned,
felúsznod a fénybe, tisztává kell lenned!
Nem lehet igazán fuldokolva élni,
ha nincs hazug halál, nincsen mitől félni!
Nem veszíthetsz semmit, csak(?!) az igazságot,
te változtathatod meg ezt a világot!
Te és a ma uralt sok milliárd társad,
kiket mélybe nyomtak, s önzőn megaláztak.
Akiket a napfény igaza nem érhet,
lelket nyomorító félelemben élnek.
Levegőre vágynak, tiszta levegőre,
de nincs, ki mutatná az utat előre.

Fentről vársz megoldást és víz alá nyomnak,
iszapba lehúzva, válladon taposnak.
Söpörd le válladról a hazugság-terhet,
fordítsd a fény felé arcodat, figyelmed!
Rugaszkodj el bátran, kezdj el emelkedni,
hagyd közben a szíved őszintén szeretni!
Vigyél másokat is utadra magaddal,
beszélj meg randevút holnapra a Nappal!
Minden félelmedet felejtsd el, hagyd hátra,
legyen mögötted a sötétség határa,
előtted a fény és mögötted az árnyék,
s higgy benne, hogy reád boldog élet vár még!

Mind, akik képesek fejüket emelni,
szívüket kitárva szeretetre lelni,
veled emelkednek egy igaz világba.
Csak a gonosz süllyed a hazug posványba.
Ha kiérsz a fényre, tisztábban fogsz látni,
s rájössz, hogy érdemes a fény útján járni.
Rátalálsz a létre, feloldódsz a fényben,
örök boldogság vár fénylő napsütésben!
Ha emberré lettél, viselkedj emberként,
s emelj fel magadhoz minden szeretett lényt!
Óvd a természetet, tiszteld a világot,
Isten adta jogod, belső igazságod.
Ne az érdek hajtson, csak boldogulj szépen,
s oldódj fel a fényben, teremtőd ölében!

Aranyosi Ervin © 2020-04-02.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Vihar

Aranyosi Ervin: Vihar

Viharos szél tépkedi a fákat.
Ők meghajolnak. Van bennük alázat.
De meddig állják, mindezt meddig tűrik?
Valami már régen készülődik!

Hej, te szél, te gyengülsz, egyre gyengülsz,
bár erősködsz, s támadásba lendülsz,
de ha a fák egyszer visszacsapnak,
kioltanak. Köszönd hát magadnak!

Ha akarnák földhöz láncolnának,
azok kiket te hiszel szolgának,
azok, kiket most szolgálnod kéne,
de bolond vagy, gonosz tüneménye.

Talán majd egy kis dobozba zárnak,
talán már egy szebb jövőre várnak,
miközben a parancsaid súgod,
másokba az utolsókat rúgod.

Meghajolnak, aztán majd felállnak,
rút helyeden szolgálókká válnak,
szolgálnak majd egymással vállvetve,
tiszta szívvel, holnapot teremtve!

Aranyosi Ervin © 2020-02-11.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva