Aranyosi Ervin: Újévi vágyakozás

Aranyosi Ervin: Újévi vágyakozás

Bárcsak megváltozna e naptól a világ,
és egy boldog korszak köszöntene miránk!
Eltűnne a gonosz, az önző, a Földről,
szeretet áradna a most eljövőből!

Bárcsak a szeretet költözne a szívbe,
a jóság, s igazság léphetne ma színre!
Az emberek mától egymásért tennének,
békében megférő lényekké lennének!

Bárcsak megváltozna egy mély lélegzettel,
bár együtt kívánná mától minden ember!
Önző viták nélkül, holnapot teremtve,
és az emberiség földi Mennybe menne!

Bárcsak megszűnhetne az „enyém és tiéd”
az életről szólna az igaz, földi lét!
Beérné mindenki azzal csak, ami van,
s nem vágyna máséra önzőn, vagy naivan.

Bárcsak mindenkinek jutna végre elég,
s nem várnánk el soha, hogy más tegye elénk!
Mindenki kivenné részét teremtésből,
s jutna is egyformán mindnek az egészből.

Bárcsak a félelem eltűnne örökre,
s nem a haszonszerzés tenne minket tönkre!
Rájönnénk emberek, hogy testvérek vagyunk,
s attól válunk többé, ha másoknak adunk!

Bárcsak az önzésünk mind eloldalogna,
lelkünk szeretete folyton kiragyogna!
Változna a célunk, nem egymásból élnénk,
gondolatainkat szépen kicserélnénk!

Bárcsak több figyelmet adhatnánk egymásnak,
s nem bántana lelket a magány, a bánat!
Nem vennénk el mástól, nem zsákmányolnánk ki,
inkább minden élőt boldoggá kell tenni!

Bárcsak napi munkánk örömet okozna,
és a világunkba napi csodát hozna!
Szívünket jó érzés, hála fürösztené,
s testünk egészséges érzéssel töltené!

Bárcsak munka után jutna pihenésre,
s napi csodáinkat könnyen vennénk észre!
Eltűnne hatalom, nem lenne szolgaság,
hiszen testvérekből épülne a világ.

Bárcsak a tudomány levetné köpenyét,
s a való világot vetítené elénk.
Eldobná a gőgjét, s értelemre lelne,
s nem a nyerészkedőt szolgálná ki egyre!

Bárcsak kezet mosna a lét forrásában,
s nem tudományt látnánk, önző technikában!
Nem zsákmányolna ki bennünket a munka,
létező közösből mindenkinek jutna!

Bárcsak minden fegyver eltűnne a Földről,
s gondoskodnánk mindig, minden éhezőről!
Egészséget adnánk, megélt emberséget,
s újra virulhatna az éltető természet!

Bárcsak a mosolyunk egyformán ragyogna,
s ráadnánk a ma még szomorú arcokra!
Jókedv és nevetés gyógyítana lelket,
ami teljesebbé tehetné a testet!

Bárcsak rálelnénk a kijelölt utunkra,
s nem Úrként gondolnánk a mi Jézusunkra!
Ki a szeretetét nem könyvekbe írta,
hanem szívjóságát megmutatni bírta!

Bárcsak szeretete lenne csak a törvény,
mások szívét akkor össze sose törnénk!
Szeretnénk társunkat, úgy mint önmagunkat,
s Teremtőnk kegyelme, mint érző szavunk hat!

Bárcsak elfogadnánk Isten ajándékát,
hiszen a gyermeke mutatta a példát!
És ha elfogadnánk, hogy mind azok vagyunk,
a jólét teremne, mikor szívből adunk!

Bárcsak szokásunkká válna, jól szeretni,
minden testvért, társat boldogabbá tenni!
Bár ne lenne vallás, mely falakat emel,
s önző politika, mely megosztón terel.

Bárcsak a gazdaság eltűnne a Földről,
s mi gondoskodhatnánk, minden éhezőről!
Nem válna eszközzé egyetlen lélek sem,
s nem lenne értéke többé a pénznek sem!

Bárcsak jövőt adnánk utódok kezébe,
hogy egy mesés élet járhasson fejében!
Az idős, bölcs lelkek mutatnák az utat,
mely után a lélek oly szomjasan kutat.

Bárcsak a nyugalom költözne mibelénk,
a világ szépsége tárulhatna elénk!
Egészséges testben, a jót tapasztalnánk,
közös-s-égben élnénk, semmit sem uralnánk!

Bárcsak a birtoklás ne lenne már célunk!
Nem kellene többé, túlélni tanulnunk!
Elég lenne csupán minden jót megélni,
s nem kellene többé semmitől sem félni!

Bárcsak eltűnne a földi élet pokla,
s nem gondolnánk többé nehezebb napokra!
Vigyáznánk egymásra, és jó Földanyánkra,
s lelkünk az úgy vágyott létre rátalálna!

Bárcsak rájönnénk, hogy ez a világ itt volt,
amit a hatalom előlünk eltitkolt.
Csak mi nem mertünk még jó emberré válni,
szeretet útjára együtt rátalálni!

Aranyosi Ervin © 2026-01-01.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva