Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Vajon mit ünneplünk?


Aranyosi Ervin: Vajon mit ünneplünk?

Nem változott semmi
százhetvenöt éve!
Csak a szabadságunk
lett a sírba téve!
Láncunkat csörgetjük,
ellopták a kardunk,
nem lett olyan világ,
amilyet akartunk!

Nincs mit ünnepelnünk,
más teszi helyettünk,
szolganéppé váltunk,
szegényebbek lettünk.
Eleink szelleme
kiveszett belőlünk,
idegen náció
uralja a földünk!

Hiénák is vannak,
akik talpat nyalnak,
a félelem láncát
adják a magyarnak!
Acsarkodnak csupán
a lökött konc felett,
apró részre tépve,
egy hősi nemzetet.

Meghalt az igazság,
mi meg csak tengődünk,
megosztott egy népség
vált mára belőlünk.
Nincs valódi célunk,
halódik országunk,
már magunk se tudjuk,
mi az, mire vágyunk.

Ünnepelni kéne?
Lenne reá okunk?
Zászlókat lengetve
itthon raboskodunk?
Hej, magyar mivé lett,
nagyjaidnak álma,
kiknek a hozsanna
még ma is kijárna!

Nekik nem sikerült,
mi meg sem próbáljuk,
napról napra élve,
a csodánkat várjuk!
Nem bízunk egymásban,
összetartás nincsen,
elárvult nép lettünk,
kit elhagyott az Isten!

Aranyosi Ervin © 2023-03-14.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

By

Aranyosi Ervin: Édes hazám


Aranyosi Ervin: Édes hazám

Mondd csak, elvesztheti hazáját a szív,
Azért, mert egy álom messzi-földre hív?
Úgy mardos a honvágy, mennél már haza,
ez erős kötődés, sosem lesz laza.

Haza hív száz emlék, a magyar, tiszta szó,
hívnak gyermek évek, hisz otthon lenni jó!
Régi jó barátok, a szívbe égett táj,
amikor rágondolsz, a szíved újra fáj!

Refrén:
Édes hazám, a Kárpátok között,
fiad messze tőled, oly messze költözött.
Édes hazám, hiszem vissza térek én,
hívó szavad eljut, szállón jön felém..

Élhetek jólétben, talán, szebb életet,
láthatok világot, gyűjthetek kincseket,
de bár merre élek csak idegen vagyok,
hiába vesznek körbe, itt is magyarok.

Távoli világban a helyem nem lelem,
valami hiányzik, sosem lesz itt velem,
itt sohasem érzem, hogy már itthon vagyok,
a nap ott fent az égen, az is másképp ragyog!

Refrén:
Édes hazám, a Kárpátok között,
fiad messze tőled, oly messze költözött.
Édes hazám, hiszem vissza térek én,
hívó szavad eljut, szállón jön felém..

Álmomban visszavágyom, mert hív a magyar szó,
álmaimban érzem, hogy otthon lenni jó,
visszahúz a honvágy, a szép hon szeretet,
mert magyar igazából, csak otthon lehetek.

Aranyosi Ervin © 2017-11-16.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

By

Aranyosi Ervin: Elindultam, hazavágytam


Aranyosi Ervin: Elindultam, hazavágytam

Elindultam, nekivágtam,
hol a helyem a világban?
Hogy a helyem a világban,
valamerre megtaláljam!

Nekivágtam, elindultam,
mögöttem volt már a múltam,
nyomomban járt már a múltam,
annyi mindent megtanultam.

Ma is járom, a világom,
ami nem jó, tisztán látom
Tisztán látom, kijavítom,
visszatértem, legjobb itthon!

Én bejártam annyi tájat,
annyi táját a világnak,
jó volt itt is, szép volt ott is,
volt jó ember és volt rossz is!

Elindultam, visszatértem.
Mért vagyok itt? Most már értem!
Rájöttem, hogy bárhol éltem,
sosem volt jobb! Hazatértem!

Okkal van, hogy itt születtem,
magyar földnek fia lettem,
itt ér utol öröm, bánat,
mert szeretem a hazámat!

Szeretem az anyaföldet,
mit nemzetem lelke tölt meg.
Magyar nyelven szól a lelkem,
jó magyar szív dobog bennem!

Ezért hát el sose vágyom,
messzi tájra, át határon,
a szép Kárpát-medencében,
magamat jól, csak itt érzem.

Megbecsülöm ezt a tájat,
hol a magyar büszkén járhat,
s melyre mások foga vásik,
miért nem kell nekik másik?

Édes hazám, érted élek,
magyar bennem szív és lélek,
s bárhol járom a világom,
mindenhonnan hazavágyom.

Aranyosi Ervin © 2022-11-23.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

By

Aranyosi Ervin: Hazafidal

A kép a http://www.flags.hu/magyarzaszlok/Himzett-Bizalmam-az-Osi-Erenyben-zaszlo.jpg oldalról való

Aranyosi Ervin: Hazafidal

Nem hajlok meg kényszer alatt,
nincsen olyan hatalom,
megélni az álmaimat,
szabad szívvel akarom!
Hiába tép zúgó, bősz szél,
van erőm és van hitem,
beragadó sorskerekem,
újból tovább lendítem.

Nem nyomhatnak le a terhek,
mint pálmának, nőni kell,
ha kell, szárnyakat növesztek,
kéklő égbe szállni fel.
Onnan nézni a világot,
hisz a lelkem még szabad!
Nem ülhet a szép szívemre,
egy idegen akarat!

Rég nem akarok túlélni,
az tengődés, s hasztalan!
Emberként akarok élni,
kinek célja, álma van!
Világomat én teremtem,
nem hagyom, hogy más tegye,
jogomat a birtokomhoz,
tollvonással elvegye!

Közösen a természettel,
új világot alkotok,
ahol élők a törvények,
s isteniek a jogok!
Hol gonosznak nincs hatalma,
elfogy pénze, ereje,
hol az álnok árulóknak,
porba hullik a feje!

Nem hagyom, hogy elorozzák,
szép hazám földjét, vízét!
Nem hordhatják mától kezdve
vagyonunkat szerte szét!
Nem volt hiába valóság,
annyi ősi küzdelem,
a magyarban ott a jóság,
építs új hazát velem!

Visszaveszem, mi sajátom,
rajta én rendelkezem,
hazámat és nemzetemet
újra élővé teszem!
Felébresztem álmaiból,
ki még szunnyad, és nem lát,
mától írok a magyarnak,
egy új, dicső krónikát!

Egy vagyok az őszi széllel,
ha kell, leszek a vihar!
Aki világot teremthet,
megélt, szép álmaival!
Mondd csak, pajtás, te vállalnád
velem ezt az életet,
elképzelnéd, tennél érte?
Elhinnéd, hogy szép lehet?

Mutathatnál utódodnak
példát, ami élhető,
ahogyan a friss fű sarjad,
melyben éled az erő!
Csupán hit kell a szívekbe,
jót akaró akarat,
cél, mellyel világod mented,
s megtalálod magadat!

Kényszer alatt sem hajolnánk,
álmainkért kiállnánk,
a világból újra élőt,
és emberit csinálnánk!
Döntenünk kell, hogyan tovább,
ha behódolunk, eltűnünk.
Ha kiállunk győzedelmes,
s igazságos lesz ügyünk!

Ha hiszünk az Istenünkben,
akkor Isten megsegít!
Rajtunk múlik, a magyarok
szép hazája lesz-e itt?
Vagy idegen tapos rája,
s anyaföldje elnyeli.
Vagy kihal, vagy szabadságát
mindörökre elnyeri!

Aranyosi Ervin © 2022-10-14.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

By

Aranyosi Ervin: Indiántánc


Aranyosi Ervin: Indiántánc

Táncolunk, varázslunk,
elrévülünk mélyen.
Tábortűz fényénél,
csillagporos éjen.
Megéljük valónkat,
végre eggyé válunk.
Kitárul előttünk,
valódi világunk.

Táncolunk, révülünk,
új világba lépünk,
s látjuk, rossz úton jár
manapság a népünk!
Büszkesége elfolyt,
álmait sem látni,
behódolt, képes volt
szolganéppé válni.

Táncolva temetünk,
hagyományt és múltat,
tábortűzre vetve,
ősöktől tanultat.
Nyelvünket rongáljuk
idegen szavakkal,
sosem nézünk szembe
igazán a Nappal?

Újra fel kell szítsuk
a szunnyadó tüzet,
újra látnunk kell, mit
sok hős ősünk üzent:
Legyünk az urai
szép, magyar hazánknak,
idegen kéz ellen
honfi lelkünk lázad!

Újra egybeöntve
járjuk hát a táncot,
lerázva magunkról
minden béklyót, láncot!
Szabadság és haza,
legyen egy a sorsunk,
teremtő szavakkal
erre hangolódjunk!

Csak a látó érti,
csak az érző látja,
az életfolyónknak
hol épül a gátja!
Az éltető vizünk
pénz-tengerbe vezet,
egy közös utunk van,
s az a szívszeretet!

Aranyosi Ervin © 2022-08-17.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

By

Aranyosi Ervin: Fát növesztek


Aranyosi Ervin: Fát növesztek

Kicsi vagyok és fát növesztek,
jószívvel gyökeret eresztek,
megerősítem törzsemet,
ágaim büszkén nőjenek!

Ha kell akár az égbe nyúlva,
a többiektől jót tanulva,
szép felhőkbe kapaszkodom,
s az élethez ragaszkodom.

Egyszerre sok-sok lábon állok,
kincsekhez jutni megpróbálok,
magamba szívni a tudást,
az értelembe ájulást!

Gyökereim a múltba nyúlnak,
ősöktől értelmet tanulnak,
szívom a magyar nyelv vízét,
s kiélvezem mesés ízét!

Én nem csak élni akarok,
ágaim nem csupán karok!
Ők adakozó szép kezek,
viselnek szép levélzetet.

Alkotok tudás-levegőt,
s bátorítom a remegőt,
hogy ágaim közt merjen élni,
védelmezem, ne kelljen félni!

Adok reményt, adok hitet,
mert lelkük csak így érti meg,
hogy ők is mind céllal születtek,
s az egésznek részei lettek.

Nem félhetek, hogy majd kivágnak!
Hisz kellek az élő-világnak,
tőlünk lehet csak zöld e bolygó,
csak így van víz, a szomjat oltó.

S tudom, az ember, ezt megérti,
s mikor a boldogságát félti,
talán hiszi, hogy nélkülem,
üres lenne a végtelen.

Üres lenne, kopár, halálos,
kongna a kőből épült város,
madár helyett csak szél dalolna,
utat mutatva a pokolba.

Aranyosi Ervin © 2022-08-15.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

By

Aranyosi Ervin: Hazaszeretet a mában


Aranyosi Ervin: Hazaszeretet a mában

Bárhol is jársz, szerte a világban,
hazádat máshol meg nem lelheted,
a gyökered idenőtt hajdanában,
meghatározva az egész életed.

A nép, mely itt él, mindig a te néped,
e tájon szíved hangosan dobog.
Hogy mi köt ide mindörökre téged,
s mitől vagyunk mi itthon boldogok?

Ideköt minket milliónyi emlék,
ezernyi érzés, mely hatott reánk ,
a kultúránk, mely pallérozta elménk,
a büszkeségünk, mert ez a hazánk.

Még ideköt az édes anyanyelvünk,
mely képalkotó, teremtő, magyar!
Mely megtanított ötletekre lelnünk,
mely minket jobbá tenni is akar!

Ideköt a földünk gazdagsága,
a pusztáink, vizeink, erdeink.
A távol járó fájdalmas honvágya,
s a büszkeség, kik voltak eleink.

Az Istenünknek is magyar a lelke,
Ő oltalmazott népet és hazát,
s az örömét itt mindig bennünk lelte,
és megmutatta népe igazát.

Ám tanulnunk kell hazánkat szeretni,
hogy megmaradjon, és legyen magyar!
Hogy ne kelljen egy népet eltemetni,
mert céltalan, s csak túlélni akar!

Aranyosi Ervin © 2022-08-04.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

By

Aranyosi Ervin: Éji remény


Aranyosi Ervin: Éji remény

Kihűlt az Ég,
lehűlt a Föld.
A sötétség
most testet ölt,
de a szívünk
víg dalt dalol:
A remény él
még valahol.

Lesz holnapunk,
ha van hitünk,
a fájdalmon
majd enyhítünk!
Lelkünk mélyén
hitünk ragyog:
– Lesz szebb jövőm,
amíg vagyok vagyok!

Mind itt vagyunk,
mert lenni kell,
nem érhetjük be
ennyivel,
hiszen miénk
ez a világ,
tükörként képes
hatni ránk!

Van éjjelünk,
s lesz holnapunk,
van közösen
dalolt dalunk.
Légy testvér újra
jó magyar,
az éjsötét
most eltakar.

De nem soká
felkél a Nap,
fényt hoznak
ránk a sugarak.
Lelkünk fényben
fürdik talán,
egy szebb holnapnak
hajnalán!

Aranyosi Ervin © 2022-07-10.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

By

Aranyosi Ervin: Letértünk utunkról


Aranyosi Ervin: Letértünk utunkról

Kínoznak bántva, szüntelen,
a hazug szó lelkembe mar,
csak annak fáj, ki bűntelen,
aki felébredni akar.
Mért erről szól az életünk,
én nem pont ezt terveztem el,
mondd mért packáznak még velünk,
ki az, ki szembeszállni mer?

Nem írhatják át holnapom,
nem ölhetik meg a reményt,
üvöltöm, ki kell mondanom,
hogy nem hagyom a röpke fényt
kialudni, nem engedem,
s a szenvedés is véget ér.
Legyen a lét most több velem,
megharcolok az életért!

Meg kell kapnom, mindazt mi jár,
azért születtem le ide,
atyám a mennybe visszavár,
de mit vihetnék elibe?
Mondjam, hogy jaj, elbuktam én,
legyőzött önző hatalom,
hogy kihűlt bennem a remény,
s a jussomat mind feladom?

Hadd sírjon ősök szelleme,
hogy az utód ilyen silány,
nincs tartása, se jelleme,
s becsapta néhány rút zsivány.
Lelke, ha lázad legbelül,
csak önmagának árt vele,
az ősi láng lassan kihűl.
A büszkeségem hal bele?

Ugyan barátom, mely világ
hozza e rút törvényeket,
élősködő foga, mi rág,
s nem találsz itt észérveket!
Érdek mentén hoznak jogot,
s közben egy nemzet süllyed el,
az áruló, képzel nagyot,
s a léttel szembeszállni mer.

Vállunkon állva megtapos,
gyűjti közben a kincseit,
csendben vagyunk, pofánk lapos,
s hordjuk a bűn bilincseit.
Mi ez a játék emberek,
mi csak gyenge bábuk vagyunk?
S fél ujjal hanyatt döntenek,
mind eldőlünk, majd meghalunk.

Végignézzük csak csendesen,
hogy ez a sors vár itt reánk?
Nem akarjuk, hogy rend legyen,
s elégettük a glóriánk!
Isten maga is elveszett,
s veszni hagyná sok gyermekét?
Kiszállunk, s majd ő elvezet,
nem illik ránk a földi lét?

De akkor mért kellett nekünk,
mire volt jó ez az egész,
mit ért megkínzott életünk,
ha csúfos süllyesztőbe vész?
Ébredeznünk nem ártana,
az élet így nem múlhat el,
egy egész nemzet álma ma,
posvány mocsárban süllyed el.

Naponta várjuk a csodát,
az ég alján az új jelet,
hogy gondolnak ránk odaát,
s a holnap mégis jobb lehet?
Vagy újra várunk messiást,
ki helyettünk, s értünk kiáll,
s addig folytatjuk a sírást?
Emberré kéne érni már!

Támasszuk fel az ősöket,
lelkünkben itt lehessenek!
A szeretet erős szövet,
mutassuk, hadd kövessenek!
Istentől kapott értelem,
emeljen a helyünkre fel,
hogy jövőnk újra szép legyen,
mit minden magyar ünnepel!

Aranyosi Ervin © 2022-04-24.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Hiábavalóság a valóság?


Aranyosi Ervin: Hiábavalóság a valóság?

Talán tudatlannak kellene már lennem,
a hiábavalóság lázadozik bennem!
Alvó lelkek járnak szerte a világban,
tehetetlenségben, ócska hazugságban.
Múltunk összezúzták, jövőképünk nincsen,
keresnénk az utat, de nincs ki segítsen.
Álmokat kergetve mind-mind eltévedtünk,
sötétség visszhangja köszön vissza bennünk.
Nem tudjuk kik vagyunk, azt se, honnan jöttünk,
idegen hatalmak döntenek fölöttünk.
Reményünk elveszett, látva, hogy legyőztek,
magunkra húzhatjuk árva szemfedőnket.

Ha minden hazugság, akkor a lét csapda,
nem bízhatsz senkiben, csupán önmagadban?
Vagy tán magadban sem, ezért nem teremthetsz,
s nem találhatsz utat az isteni rendhez?
Kihalt a szeretet, ami van az látszat,
hagyták belekóstolj, aztán megaláztak.
Itt-ott ki tud nőni pár virág a földből,
apró remény szikrák a ködös jövőből.
Aztán elhervadnak, nincs kedved locsolni,
nincs mondanivalód, nincs is kihez szólni,
csak tengődsz a világ kietlen tengerén,
ócska ladikodba nem juthat be a fény.

Hiába a tudás, ha nem is használod,
ha megszületsz, tanulsz, s várod a halálod.
Ha tudatlanságot adsz az utókornak,
ahol a naptárban nincs tegnap, se holnap!
S lám, a mai napot is üresen hagyod,
csak saját szívedben tőrödet forgatod.
Elméd a tudással őrületbe kerget,
s nem érted, ha nincs bűn, mért kell vezekelned?
Tényleg, ilyen sorsot írtunk mi magunknak,
minden jótettünkért folyton belénk rúgnak?
Terelnek, mint birkát a vágóhíd felé,
s akad, aki ebben még örömét lelé?

Talán tudatlannak kéne tényleg lennem?
Vagy a tudásommal poklomat teremtem?
El kellene bújnom ebből a világból,
ha már elegem van a sok hazugságból?
Ti hogy vagytok vele, akik csendben tűrtök,
még most sem halljátok, fületeken ültök?
Jön a végítélet, tűnjetek el szépen,
olvadjatok porrá a pokol tüzében!
Hiszen itt a pokol, ebben az életben,
s várjuk, hogy a fátyol szemünkről lelebben,
s visszakapunk végre reményt, igazságot,
s élhetővé tesszük újra a világot!

Eljött, itt az idő, nincs már mire várni,
ne hagyjuk magunkat folyton megalázni!
Lépjél ki a sorból és tegyél magadért,
hiszen körülötted annyi sok magyar él,
ki MAG-nak született, s a kikelést várja,
napi harcaiban kanosszáját járja.
A keresztjét hordja, s nincsen ébredése,
s nem tudja félelme vajon tévedése?
Látod, hogy a világ így már tarthatatlan?
Rossz felé változik, s lassan lakhatatlan!
A lelkek nagy része meg van már vezetve,
félelemben szorong, mert nincsen szeretve.

Az ember, csordában, bús barommá válik,
húzza ezt az igát, akár mindhalálig.
Értelmetlen erők döntenek felette,
a saját értelmét, félelme megette.
De tán van még remény, pislákol a lángja,
hogy az ember célját újra megtalálja.
Nem kell az erőszak, lélekkel teremtsünk,
az élet dallama visszhangozzon bennünk!
Piciben kezdjük el, mint elvetett magok:
– Szélnek ellenállok, kihajtok, maradok!
Keresek oly társat, aki szabad lenne,
közös lét reményét megláthatom benne!

Apró közösségek, hadd jöjjenek létre,
és nem kell vezető, ne álljon az élre!
Alulról és együtt tudunk nagyra nőni,
együtt és egymásért, a jövővel törődni!
Mindent megtermelni, egymással megosztva,
nem a hasznot lesni, s nem pályázni posztra!
Fel kell élesztenünk a szeretet-lángot,
csak így menthetjük meg ezt a szép világot!
Mert a tudományból nem virágzik élet,
az önző gazdagság zsoldos-nyakörvvé lett!
A pénz lett a póráz, fizetett eb nyakán,
egy technokrata kor, elfajult hajnalán…

A valóságunkat nem kéne temetnünk,
csupán visszalépnünk, a jóba visszamennünk!
Lerázni magunkról a félelem láncát,
hatalom ördöge, ne járhassa táncát!
Ne pusztítson tovább, legyen saját helyünk,
ahol hazugságtól nem zúg majd a fejünk!
Ahol közösségben, egymást felemelve,
újra visszatérhet az élet értelme.
Ahol van jövőkép, ahol élet terem,
ahol nincsen kolonc, az élő emberen.
Csak teszi a dolgát, együtt, összefogva,
s nem csak sorsát szidja sírva, haldokolva!

Ne legyen az élet hiábavalóság,
hol a hazugságot az emberbe oltják,
hol kreált betegség rémít egy világot,
ahol mint a magot, szórnak hazugságot!
Távoli hatalom ne uraljon többet,
ne érezzük tovább éltünket börtönnek!
Kövessük a példát, mit régmúltunk adott,
s legyünk újra eggyé, nemzetté, Magyarok!
Ha mind visszatérünk a régi mederbe,
élhetjük a létet, egymást ünnepelve!

Aranyosi Ervin © 2022.03.24.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva