Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: PINGI (Molnárné Szabó Veronika meséje nyomán)


Aranyosi Ervin: PINGI (Molnárné Szabó Veronika meséje nyomán)

Varázslat: abrakadabra!
Született egy pingponglabda,
azaz legyártották, s kész lett,
egy nagy pingponglabda készlet.
Ennek volt egyik darabja,
ki a Pingi nevet kapta.
Társaival együtt sorba,
berakták egy kis dobozba.
A dobozban sorakoztak.
míg egy teherautót hoztak.

Kis dobozok sokasága,
teherautó platójára
került és így nekivágott,
hogy bejárja a világot.
Sportboltok és áruházak
polcain most ott tanyáznak.
Ott a polcon arra várnak,
hogy akik majd arra járnak,
vigyék őket játszótársnak,
vidám, pattogós barátnak.

Addig itt a polcon ülnek.
Ám a percek nem repülnek.
Lassan sétál minden óra,
mintha lábuk ólom volna.
Pingi ott ült csak naphosszat
nem is gurult, meg se moccant,
unatkozott dobozában,
itt a pingpongok sorában.
Elzsibbadt a hátsófele,
senki nem játszott itt vele.

Néhány társát kiszemelték,
a dobozból kiemelték,
Ő mindig a helyén maradt,
s bámulta az üres falat.
Az eladó olykor-olykor,
néhány elvitt labdát pótolt.
Pingi ekkor meglökődött,
kis időt mozgásban töltött,
jobbra pörgött – balra pörgött,
gömbölyűbb alakot öltött.

Megmozgatta minden tagját,
mint a rendes pingponglabdák.
Így teltek a hosszú hetek,
unatkozott, pihengetett.
Várt a különleges napra,
amikor értelmet kapna
eseménytelen élete,
S valaki majd játszik vele.
Lám e nap is elérkezett,
felé nyújtottak egy kezet,
kiemelték dobozából.
– Örömében pörög, táncol.

Miközben e dolog zajlott,
kedves gyerekhangot hallott.
– Milyen fehér, milyen helyes,
ahogy pattog, – tökéletes…
Mancsi örülni fog neki,
játszik vele, terelgeti.
Bár Pinginek üres feje,
gondolkodni tudott vele.
A szavakból annyit értett,
álma valóssággá érett.

Alig fért el a bőrében,
perdült-fordult örömében.
Szép remények kapták szárnyra.
Hazaértek valahára.
Pingi most már nagyon várta,
a kisfiú kinek szánta?
Ki lesz az Ő új barátja?
Most kiderül, most meglátja.
Várta már, hogy megpillantsa,
kinek adott nevet mancsa.
Vagyis ki hallgat e névre.
Most majd kiderülhet végre!

– Ma-ancs, Mancsi – kiabálja
a kis fiú, s kis barátja,
szélvészként szalad elébe,
s bújik hozzá, az ölébe.
– Miaú, miaú, kicsi gazdám,
igyunk tejcsit, s játszunk aztán.
– nyávogta a macskagyerek,
dorombolt és helyezkedett.
Simogatást várt a háta,
megsimizte kis barátja.
Mindjárt kezdődhet a játék:
– kiscicám vár egy ajándék.

– Nézd csak mit hoztam én neked!
Remélem, hogy megszereted.
Keze között fehér villan,
cica szeme fel is csillan.
Ösztönösen kap utána,
de elugrik az a fránya
pingponglabda, s gurul messze,
aki utoléri, lesz-e?
Ám a cicánk nagyon fürge,
hogy lehagyják, Ő nem tűrte,
Puha manccsal kapott érte,
de elugrott „Hófehérke”.

Mancs most kiereszti körmét,
– ilyet nem látott a környék –
mindig elugrik a labda,
ahelyett, hogy ott maradna.
Kergetőztek egész este.
Kisfiú a cicát leste,
s ameddig a macska játszott,
jókedvűen kacarászott.
Ám a cica megsokallta,
hogy elugrott az a labda.
Oda sétált, megszaglászta,
pofozgatta, felhalászta.

Két karjába szorította,
már a száját is nyitotta.
Fogacskáit belevájja,
megízlelje nyelve, szája.
De nem az egy labda vágya,
hogy megegyék vacsorára.
Rugaszkodik, nagyot ugrik,
s a cicus orrára koppint.
– Kipp-kopp, nesze te rossz cicó,
nem vagyok én ennivaló.
Talán elment cseppnyi eszed,
barátaid mind megeszed?

Mancsi elszégyellte magát.
Ilyet nem tesz egy jó barát.
Nem egy étel a golyócska,
s nélküle nem lesz fogócska.
– Nem akartam én rossz lenni,
nem akarlak már megenni,
és ha most ezt megbocsátod,
lehetnék a jó barátod.
Mancs a bocsánatát kérte,
s barátságát adta érte.
Elintézték így a dolgot,
Pingi szíve repes, boldog.

A kisfiú annyit látott,
macska, s labda jó barátok,
s mivel együtt jó a játék,
örömet hoz az ajándék.
Pingi már nem unatkozott,
egy nap alatt annyit futott,
amit egész életében,
s öröm lakott kis szívében.
Többé sosem unatkozott,
pörgött, gurult, ugrándozott.
Mikor rátalált az álma,
Mancsi lába volt a párna.

A napok játékkal teltek,
fogócskáztak, megpihentek.
Alvás után újra kezdték,
egymást barátként szerették.
Ám egy napon, – mit nem vártak,
– együtt komoly bajt csináltak.
Mert a bűvös nappaliba
nem mehetett be a cica.
Bőrkanapé szép és kényes,
vadonatúj és igényes,
volt a nappali szép éke,
apa, anya büszkesége.

Féltek, hogy a cica körme,
beleakad majd a bőrbe.
Vagyis biztos bele vájná,
– minden cica megpróbálná…
A kisfiú tévét nézett,
ám amikor felkelt, s végzett,
nem kapcsolta ki a tévét.
Nem gondolta át a végét.
Bár még nem ekkor hibázott,
hanem eztán sem vigyázott.
Mikor átment a szobába,
úgy hagyta az ajtót, tárva.

Pingi, Mancsi éppen játszott,
fogócskából ki se látszott.
Felhevülten kergetőzve,
nem is vették észre közbe’,
hogy a nappaliba értek,
s ha itt voltak, körülnéztek.
Ha már alkalom adódott,
s az ajtó is becsapódott,
mert a huzat azt becsapta,
– okot nyitott ablak adta.
Pingi a tévére meredt,
s a szeme elkerekedett.

Elbűvölte, mit látott éppen,
pingpongmeccs ment a tévében.
Közben Mancs sem unatkozott,
lehetőség kínálkozott,
hogy a körmét élesítse,
finom bőrrel fényesítse.
Pingi bámulta a meccset,
döntő meccs volt, s nagyon tetszett,
az Asztalitenisz Klubban,
éppen itt a városukban.
A képernyőn egy testvére,
ugrált nagy-nagy örömére.

Mikor véget ért a játék,
a bajnokot ünnepelték,
majd a győztes nyilatkozott,
a labdáról, amit hozott:
Köszönöm a szurkolóknak,
hogy biztattak, buzdítottak,
én meg a labdámban bíztam,
győztes labdám, íme itt van.
Neki köszönöm, hogy nyertem!
Pattogását kiismertem.
Ruganyos volt, sosem fáradt,
vidámsága felém áradt.

A tapsvihart learatta:
– Éljen a bajnok aranylabda!
Pingi bámul, szeme mered:
– szívesen cserélnék veled!
Megkívánta, amit ott lát,
s unalmasnak látta sorsát.
– Hej ha én is bajnok lennék,
s győzelmemet ünnepelnék.
Milyen csodás élet volna,
minden újság rólam szólna..
Éppen ezen elmélkedett,
mikor a baj megérkezett.

A kisfiúnak anyja, s apja,
-mert lejárt a munkanapja,-
hazatértek, s amit láttak,
a cica, a kis családtag,
a bőrkanapét nyúzta éppen,
s az nem olyan már, mint régen.
Borzasztó volt, amit láttak,
macskakörmök bőrbe vájtak.
– Sicc ki innen, csúnya macska,
nem kapsz tejet, s nincsen labda.
Pingi az Anyuhoz került,
úgy eldobta, csak úgy repült.

Magas kerítésen túlra,
kirepült a köves útra,
s ahogy vitte lendülete,
a város egyik épülete
állta útját, Ő felnézett,
lelkében örömöt érzett.
Mert meglátja, és már tudja,
ez a város pingpong klubja.
A tévében ez is tetszett,
itt játszották azt a meccset.
Megdörzsölte szemecskéjét,
el sem hiszi szerencséjét.

Na de beljebb, hogyan jutna?
S lám csak megjelent egy kutya.
A klub kabalakutyája.
Megszagolja, morog rája.
– Hát te hogy kerültél ide?
Választ nem vár, csak viszi be,
fogai közt nagy vigyázva,
be a szertár padlójára.
– Vau, látod, itt a helyed,
szőkésen ne járjon fejed,
ne csavarogj, mint a rosszak,
vissza többé én se hozlak.

Otthagyta Pingit sötétben,
aki el is aludt szépen.
Álmában Mancsival játszott,
kergetőzött, nyargalászott.
Majd egy éles hangra ébredt,
szertár ajtaján belépett
valaki és körbenézett,
éppen csak, hogy rá nem lépett.
– Na hol van már egy meccslabda,
ez itt jó lesz – és felkapta
Pingit, ki még félig ájult,
zajtól a feje megfájdult.

Erre ébred, értetlenül,
s máris egy asztalon csücsül.
Körül sok-sok pingpongasztal,
vakítófény, hangos, nagy zaj.
Már-már hozzászokna szépen,
de felkapták akkor éppen,
– nem volt gyengéd, aki tette,
jól fenéken billentette.
Pingi repül, szinte úszik,
egészen a hálón túl-ig,
az asztalon nagyot koppan,
s megütötték azon nyomban.

Most a hátát ütötték meg,
majd pofont adtak szegénynek,
s míg a két versenyző játszott,
Pingi csillagokat látott.
– Mikor lesz már vége ennek,
a végén talán megpihennek,
s ünneplik a győztes labdát,
dicsőítik győztes napját.
Csalódottság lett a vége,
nem került sor ünneplésre.
Ő egy fehér pingpong labda,
bevonatot akkor kapna,
az arany szín akkor járna,
ha több száz meccset végig várna.

Dicsőségért Pingi szenved,
s elveszti a játékkedvet,
annyit neki meg nem érne,
hogy keményen játsszon érte,
olyanok, kik nem ismerik,
nem hiszi, hogy elismerik.
Ezen el is gondolkodott,
s megértett egy fontos dolgot.
Akik Őt tudják szeretni,
nem akarják Őt szenvedni
látni, mert az nem is fontos,
a lényegre rájött pont most.

Akik szeretik barátként,
szerethetik önmagáért,
s nem egy dicsőséges percet,
egy győzelmet ünnepelnek.
Az elismerés pillanatnyi,
oly mulandó, meg kell hagyni,
az tudja, ki szenved érte,
az eredmény, s a díj megérte?
Ám vannak fontosabb dolgok,
akit szeretnek, az boldog.
Pingi rájött a döntése
rosszul sült el, így hát mégse
akar Ő bajnokká lenni.
Úgy szeretne visszamenni.

Mert a szertár sötétjében,
hiányérzet gyúlt szívében.
– Mancsi, Mancsi – Úgy hiányzol.
Oly messze volt barátjától.
Honvágy tölti be a lelkét,
– Jaj, csak vissza hogy mehetnék.
Szomorúan szunyókált ott,
s álmaiban együtt játszott,
Manccsal, s néha felmosolygott,
otthon volt és szíve boldog.
S reggelre a célját tudta,
ha még egyszer hazajutna,
újra szép lenne élete.
De hogyan is fogjon bele.

A kutyus jutott az eszébe,
ha eljut hozzá a beszéde,
– jó szíve van – segítene,
de nem jut eszébe a neve.
– Kutyu, Kutyu, figyelj kérlek,
egy szívességet tegyél meg!
– Vaú, Vaú, ki szólt nekem?
Nem leli a tekintetem.
S lám a következő percben,
a hang forrása előreppen,
azaz az orrára pottyan:
– Én vagyok az, nézz meg jobban!
Én vagyok ki veled cseveg,
vesd reám a tekinteted.

Elmondta lelkét mi bántja,
hogy várja a jó barátja,
és a segítségét kéri,
Okos Kutyu ezt megérti.
– és ha meghallgatsz egy tippet,
néhány finom falat illet
téged meg, mit Mancsi tálja
rejteget, s ha jó barátja
visszatérne, s visszakapná,
vacsoráját neked adná.
Kutyusunknak több se kellett,
futott ahogy tőle tellett.

Gyorsan fut a kutya lába,
megáll a ház kapujában,
Pingit letette a földre,
hogy tudjon ugatni tőle.
s hogy felhívja a figyelmet,
hangosan csaholni kezdett.
– Nyissátok ki! – ezt ugatta,
hallja meg a házigazda!
Nagyon fontos dolgot hoztam,
nyissátok ki azon nyomban.
Ám az ajtó lassan tárul,
mert Anyu nem ért kutyául.

De kinyitja valahára,
s majdnem rálép a labdára.
Kutyu a testével védi.
– Mit takargatsz? – Anyu nézi.
– Megkerült a pingponglabda!
Örömében fel is kapja.
Rég megbánta, hogy eldobta,
s most a kutyus visszahozta.
Mert mióta eltűnt Pingi,
e házban nem vidám senki.
Mancsinak csak lóg az orra,
s kedve átszállt rájuk sorra.

Sírós arccal ül szegényke,
kis barátja jár eszébe.
Amit tett, már régen bánja,
úgy hiányzik kis barátja.
Másik pingpongot is vettek,
boldogok ettől se lettek.
Mert a Mancsi a régit várja,
visszatérjen régi társa.
A fiú is búsnak látszik,
nincs miért, s nem kacarászik.
Megbánta már a hibáját,
s vigasztalná kismacskáját.

De most Pingi előkerül,
a fiú arcán mosoly derült,
a cicához szaladt véle,
öröm csillogott szemében.
– Nézd csak Mancs, itt a kezemben…
jó kedved lesz, tudom menten.
Ám a cica rá se nézett,
csak szomorúságot érzett.
– Nincsen semmi a világon,
mi pótolná kis barátom.
Ám fél szemmel odalesett,
szíve aztán úgy repesett,
nagyot ugrott örömében,
mert meglátta a kezében.

– Pingi, te vagy, visszajöttél?
Merre jártál, hova tűntél?
Mancs szorosan átölelte,
Pingiben örömét lelte.
Pingi tudta: – Hazaértem!
A tanulságot most már értem.
Megleltem a legszebb dolgot,
nem hiába vagyok boldog!
Megtalálta cicuskáját,
a világ legjobb barátját.
Visszaadta Őt az élet,
így a kaland vége szép lett.

Nem akart már bajnok lenni,
mert nem szereti úgy senki,
mint kik eddig körülvették,
akik magáért szerették.
– Egy a fontos a világban:
a SZERETET, s azt itt találtam.
Se dicsőség, sem a siker
nem pótolja, mert ami kell,
otthonodban megtalálod,
ha van szerető családod.
Visszatért a régi élet,
minden napjuk újra szép lett.

Azóta is ott tanyáznak,
kanapéra jól vigyáznak,
Mindenkinek jó a kedve,
így élnek egymást szeretve.
Míg Pingi, s Mancsi vígan játszik
kis gazdájuk kacarászik.
Az egész család örül nekik,
mindkettőjüket szeretik.
Minden jó, ha jó a vége,
itt a vége, fuss el véle!
Fuss és érd utol a szelet.
Csak az boldog, aki szeret!

Aranyosi Ervin © 2010-09-23.
A vers  és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

 

By

Aranyosi Ervin: Bár lennénk…

Aranyosi Ervin: Bár lennénk…

Bár lennénk mindig tudatlan gyermekek,
kiket csupán a szeretet vezérel,
s felfedezhetnénk azt az életet
mikor az ember nem csak a szemével,
de szívével látja ezt a szép világot.
Örül a szépnek és örül minden jónak,
s nem hajszol kétes gazdagságot,
örülni tud egy mosolynak, egy szónak.

Bár lennénk mindig tudatlan gyermekek,
kik nem keresik mindenben a rosszat.
Csak végig játsszák ezt az életet,
és ellenállnak bűnnek és gonosznak.
Mert a gyermek csak boldogságra vágyik,
csak azt teszi, miből öröm fakad,
nem bírál, nem ítél, hogy milyen a másik.
Amilyen vagy, olyannak elfogad.

Bár lennénk mindig tudatlan gyermekek,
mert szebben él, ki hibát nem keres!
Ki elfogad, annak könnyebb lehet,
s csak egy a lényeg: őszintén szeress!
A szíved add, s mosoly legyen az ára,
– olvadjon fel a lelkünkben a jég –
ne vágyj sivár pénzre és gazdagságra,
boldogság, bőség a szíved lakja rég.

Aranyosi Ervin © 2010-01-07.
A vers és festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A megdagadt hasú róka (Aiszóposz meséje nyomán)

fatörzsAranyosi Ervin: A megdagadt hasú róka (Aiszóposz meséje nyomán)

Róka koma megéhezett,
hát kutatott és keresett,
s egy vén fának odújában
talált húst, na meg kenyeret.

Bemászott és mind megette,
s hogy a hasát teletette,
hasa dagadt, s belül maradt,
mert az odú nem engedte.

Sóhajtozott, sírt a jámbor
de csak nem fér ki a fából.
Arra járt egy másik róka,
öreg, bölcs, a legjavából.

A sírását meghallgatta,
majd azt a tanácsot adta:
– várj nyugodtan míg a hasad
olyan kerek, mint a labda.

Mert mikor majd visszanyered
eredeti méretedet,
szabadságod visszakapod,
s élheted az életedet.

A mesénk azt bizonyítja,
szorult helynek is van nyitja:
– csak türelem! A megoldást
majd az idő leszállítja!

Aranyosi Ervin © 2010-01-06.
A vers és festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A sas és a róka (Aiszóposz meséje nyomán)

sasrókaszignós
Aranyosi Ervin: A sas és a róka  (Aiszóposz meséje nyomán)

A sas és a róka barátságot kötött.
Egyszerű gondolat volt a szándék mögött.
Azt is kigondolták, közel fognak lakni,
egymás közelsége, barátin fog hatni.

A sas felköltözött egy jó magas fára,
rókánknak alatta, bozótban lett vára.
A sas fenn a fészken fiókákat költött,
s odalenn a róka is szült néhány kölyköt.

Történt pedig egyszer, – a rókánk vadászott –
élelemnek híján a sasunk leszállott,
zsákmányai lettek a játszó ap-rókák,
miket felzabáltak az éhes fiókák.

Visszatért a róka, látja a gaztettet,
mit régi barátja, a réti sas tett meg.
Kesergett a róka, kölykeit sajnálta,
tehetetlenségben fogant szörnyű átka.

Mert repülni nem tud, hogy fent bosszút álljon,
mert ő földi állat, szárnya sincs, hogy szálljon.
Annak aki gyenge átok az egyetlen
vigaszt nyújtó fegyver az erősebb ellen.

Ahogy telt az idő, bűnhődött a vétkes,
ki barátságot szeg, annak esedékes.
Nem messze a mezőn, áldoztak egy kecskét,
istennek ajánlva lángra gyújtott testét.

Az otthagyott prédát a sas kifigyelte,
magával ragadta, fészkébe cipelte.
Ám a zsákmánya még egy-két helyen égett,
lángra lobbantotta, a kibélelt fészket.

A perzselt fiókák mind a földre estek,
az ott járó róka vacsorái lettek.
Be is falta rögtön, mind a szegény pára,
a sírva vijjogó sas szeme láttára.

Mese tanulsága: barátod ne sértsd meg,
akkor se, ha nem tud bántani a sértett.
A bosszút megúszod, hasznodra nem válhat,
mert, majd igazságot az Isten szolgáltat.

Aranyosi Ervin © 2010-01-02.
A vers és festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A sas, a csóka és a pásztor (Aiszóposz meséje nyomán)

csoka

Aranyosi Ervin: A sas, a csóka és a pásztor

Egyszer a csókának nagy ötlete támadt!
Elképzelte magát, böhöm nagy madárnak.
Rögvest példaképet választott magának:
A sas lesz a bálvány, – eléggé nagy állat!

Legközelebb ezért lesben állt és nézte,
– mert egy emelettel alatta volt fészke –
hogy a ragadozó bárányra vadászott,
felkapva prédáját hipp-hopp tovaszállott.

Így a zsákmányszerzést elleste a csóka.
Egyből belevágott, nem is gyakorolta.
Kinézte magának a nyáj legszebb kosát,
lecsapott az égből… De mégsem tett csodát.

Mert a csóka körme kos gyapjába akadt,
hiába csapkodott, nem szállt fel, ott ragadt.
Nehéz volt a hím juh, – s csapdában a karma!
Nem tud menekülni, bárhogy is akarna.

Rohan már a pásztor, elkapja a csókát.
Gyorsan lenyiszálja összes szárnya tollát.
S mivel időközben beköszönt az este,
pásztor a csókával otthonát kereste.

Megörvendezteti apró csemetéit,
s ahogy megmutatja meredt szemmel nézik.
Örülnek a lurkók, azért megkérdezik
apjuktól a dolgot: – Milyen madár ez itt?

– Ez bizony egy csóka – válaszol a pásztor
– az persze más dolog, mit gondolt magáról.
Ez a buta madár, magát sasnak hitte,
és ahogy látjátok igen „sokra vitte”.

Végül tanulsága is van a mesének:
Nem sok értelme van olyan versengésnek,
mikor nálad jobbat próbálsz megelőzni,
de meglévő erőd kevés, nem tudsz győzni.

Nem fogsz majd örülni baljós sikerednek!
Egy dolgot érhetsz el, azt, hogy kinevetnek.

Aranyosi Ervin © 2009-12-31.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Újévi jó kívánságok:

Újévi jó kívánságok:

Aranyosi Ervin: Boldog új évet

Eljött hát a szilveszter,
éjfélt üt az óra.
Legtitkosabb vágyaid
váljanak valóra!

Harangoznak, szól a himnusz
pezsgő a kezedben.
Kívánom, hogy életed
teljen szeretetben!

Egészséged, egyre jobb,
szíved fitten dobban,
mozogj, nevess, s érezd magad
napról-napra jobban!

Váltsd valóra terveidet,
legyen, ahogy kérted.
Kívánok egy sikeresebb,
boldogabb új évet!

Aranyosi Ervin: Varázslatos kívánság

Hej, ha varázspálcát foghatnék kezembe,
a világon minden ember boldog lenne.
Nem is ismernének szomjúságot, éhet,
s vidámmá válhatna az emberi élet.
Minden ember arcán csak mosoly ragyogna,
s kinek kedve támad vidáman dalolna.
Nem ismerné senki a szomorúságot.
Egy nagy zsákba kötném a nyomorúságot
és eldugnám a mély tenger fenekére.
Bőség és a jó kedv jöjjön a helyére!
Higgyük, megváltozhat a világ, s az élet!
Mindehhez kívánok boldogabb, új évet!

Aranyosi Ervin:  Szilveszterkor

Engedjük el ezt az évet,
hozott rosszat, hozott szépet.
Az újat kezdjük tiszta lappal,
legyél boldog éjjel-nappal.
Kísérjenek szép emlékek,
amik szíved mélyén élnek.
A jövőtől újat várok,
boldog új évet kívánok.

Aranyosi Ervin © 2009-12-31.
A vers és festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Jót akaró hótakaró…

jotakaro

Aranyosi Ervin: Jót akaró hótakaró…

Jót akaró,
hótakaró
betemet
egy tetemet?
Miska bátya
kiskabátja
meg nem óvta?
Reggel óta
nyelve szótlan.
Benne holtan
sem beszél
a szembe szél.
Hallja Eszti,
s eszét veszti,
mert dermedve
nem egy medve,
alszik mélyen
erdőszélen.
– Ki? – A  Miska,
kis hamiska!
Az, a részeg,
bolhafészek.
Megfagyott,
s lett tetszhalott.
Ám a teste,
ami este,
még elázott,
– s nem teázott! –
alkohollal átitatva.
A hatását nem vitatva,
hóban ágyat keresett,
és el is szenderedett.
Eszti mikor rátalála,
akkor lett szörnyű halála.
A sodrófa kemény éle,
lesújtott Miskánk fejére
és a hóban elterült,
majd jobb létre szenderült…
Jót akaró,
hótakaró
betemet
egy tetemet…

Aranyosi Ervin © 2009-12-29.
A vers és festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Hótündér és a Hócsalád

hotunderszignos

Aranyosi Ervin: Hótündér és a Hócsalád

Varázslatos téli este
az ablakomnál álltam én,
a csodás hóesést lesve,
min áthatolt a lámpafény.
Orrom az üveghez nyomtam,
néztem, ahogy hullt a hó.
S mint apró gyermek újra vártam,
hátha eljön télapó.

A hópelyhek kavarogtak,
vidám táncuk körözött.
Több millió apró csillag,
hópihének öltözött.
Mintha egy kéz, egy kancsóból
csillagfolyót töltene,
színes, fényes kavalkádban,
s új alakot öltene.

Szemem előtt e varázslat
megtörtént pár perc alatt.
Arcomra ült a csodálat,
s féltem csodám elszalad.
Apró csillagok ködéből
fehér alak, lám kivált.
A sarki lámpa, fényköréből
hajába font glóriát.

Hótündér állt udvaromban,
fényes, csodás tünemény,
s néztem bűvös zavaromban,
ilyet sose láttam én.
Ruhaujja pálcát rejtett,
varázspálcát, – már tudom.
Néhány bűv’ varázskört ejtett,
s fényben úszott udvarom.

Csillámpor körzött a szélben,
színes szikrát szórva szét,
varázspálca bűvkörében
Hóférfi életre kélt.
Fehér testű, ember forma,
halvány, márvány, szép szobor,
– nemes arcél, keskeny orral,
tüzes szeme még komor.

Ám a Tündér még nem végzett,
a varázslat egyre folyt:
a hóból egy hölgy kilépett,
kit a férfi átkarolt.
Kézen fogta és az arcán
elomlott a szeretet,
mosolyogva nézte hölgyét,
akit táncba vezetett.

Hótündér tovább varázsolt,
még egy alak összeállt,
Hógyerek, hatéves forma,
kit már várt a hócsalád.
Két szülő magához vonta,
ölelte a gyereket,
S hócsalád hideg szívébe,
költözött a szeretet.

A Hótündér megint intett,
s jött az újabb fordulat.
Leesett állal csodálták
frissen épült házukat.
Én még ablakomnál álltam,
néztem ezt a nagy csodát,
a Hótündér rám mosolygott
és ahogy jött, ment tovább.

A hócsalád örömében
táncot járt az udvaron,
öröm ébredt a szívemben,
hogy ezt a szépet láthatom.
A táncuk után útra keltek
figyelmem nyomukban járt,
a szomszéd ablakán belestek,
hogy él egy hús-vér család.

Látták, hogy az asszony főzött
a konyhában Ő az úr,
férfi egy könyvvel időzött,
olvasott hangtalanul.
Szoba mélyén, szőnyeg szélén
játszottak a gyerekek,
kocka gurult, bábu lépett,
és aki nyert nevetett.

Vidáman telt így az este,
vacsora jött, majd mese.
Az idilli boldog órát
nem zavarta semmi se.
Elfáradó nagy családra
álom manó rátalált,
s átlépték a varázst várva,
álomország kapuját.

S kint a hóban derűs szível
a hócsalád is hazatér,
követik a látott példát,
ki nem hagynák semmiért.
Hókonyhában, hósütőben
készül már a vacsora.
A Hóférfi hókönyvének,
hóbetű minden sora.

Hó kisgyermek, lent a padlón
hó kisautót tologat,
bár egyedül játszik ott lent,
mégis nevet nagyokat.
Végül Ők is vacsoráznak,
s érkezik álom manó,
ágybabújnak, s alvó testük
fedi a hótakaró.

Kialudt a lámpa fénye,
hókuckóban béke van.
Néztem még egy kis ideig,
aztán eluntam magam.
Ablak mögül búcsút intek,
szép álmot, jó éjszakát!
Meghallgatom búcsúzóul
álom manó szép szavát.

Hosszúra nyúlt éjszakának
gyenge nap a végzete.
Fénye a szememhez kúszik:
– Reggel van már, érzed-e?
Eszembe jut, amit láttam,
folytassuk hát a csodát!
Úgy döntöttem, jól megnézem
milyen is a hócsalád.

Felöltöztem alaposan,
a téli reggel jég hideg,
s elindultam hócsaládot
közelebbről nézni meg.
Ahogy az udvarra értem,
szomorú kép fogadott.
Csak egy óriás hókupac volt,
hol a hócsalád lakott.

Felébredtek, útra keltek?
Miért hagytak itt nem tudom.
Nem látszott csak 3 pár nyom,
ahogy mentek az úton.
Ha egy reggel udvarodon,
hóból egy hegy volna ott,
tudni fogod a hócsalád
aznap éjjel ott lakott…

Aranyosi Ervin © 2009-12-23.
A vers és festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Hótündérek, hópihék

hótündérek hópihék
Aranyosi Ervin: Hótündérek, hópihék

Hótündérek, hópihék,
hírhozók az égből.
Embereknek a hitét
hozzák a mesékből.

Bár lehetnék hópihe,
a szívedre szállnék.
Sose mennék messzire,
boldogsággá válnék!

Aranyosi Ervin © 2009-12-22.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A szamár és a kút…

Festmény: Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: A szamár és a kút…

A paraszt szamara beesett a kútba.
Egész nap üvöltött, s a paraszt már unta.
Kútja rég kiszáradt és víz nélkül maradt.
– Beletemeti hát az öreg szamarat!
Hívta a szomszédot, fogták a lapátot,
lapátolni kezdtek,  s a szamár iá-zott.
Rémisztőn üvölt, mint fába szorult féreg.
Aztán lenyugodott. S nem hitt a szemének,
mert csodát lát a gazda, mit a szamár játszik:
Lerázza a földet, s a tetejére mászik.
A paraszt, s a szomszéd csak tovább lapátolt,
ahogy nőtt a halom, magasabbra gázolt
a paraszt szamara, s mikor már elérte
egyszerűen kijött a kút peremére.
Mi hát a tanulság a szamaras meséből?
Így tanít az élet, hogy kimássz  a mélyből.
Bármennyi szemét és föld nyomja a vállad,
megvan az esélyed, magadról lerázzad.
Mindegyik nehézség, minden ami gátol,
csak kiinduló pont, s oldódik magától.
Bármi történjen is, semmiképp ne add fel,
minden problémából kilábal az ember!
Gondjaidat rázd le, s lépkedj mindig feljebb,
Elérheted célod, ha vágyak vezérelnek.

Aranyosi Ervin © 2009-12-18.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva