Aranyosi Ervin: PINGI (Molnárné Szabó Veronika meséje nyomán)

Aranyosi Ervin: PINGI (Molnárné Szabó Veronika meséje nyomán)

Varázslat: abrakadabra!
Született egy pingponglabda,
azaz legyártották, s kész lett,
egy nagy pingponglabda készlet.
Ennek volt egyik darabja,
ki a Pingi nevet kapta.
Társaival együtt sorba,
berakták egy kis dobozba.
A dobozban sorakoztak.
míg egy teherautót hoztak.

Kis dobozok sokasága,
teherautó platójára
került és így nekivágott,
hogy bejárja a világot.
Sportboltok és áruházak
polcain most ott tanyáznak.
Ott a polcon arra várnak,
hogy akik majd arra járnak,
vigyék őket játszótársnak,
vidám, pattogós barátnak.

Addig itt a polcon ülnek.
Ám a percek nem repülnek.
Lassan sétál minden óra,
mintha lábuk ólom volna.
Pingi ott ült csak naphosszat
nem is gurult, meg se moccant,
unatkozott dobozában,
itt a pingpongok sorában.
Elzsibbadt a hátsófele,
senki nem játszott itt vele.

Néhány társát kiszemelték,
a dobozból kiemelték,
Ő mindig a helyén maradt,
s bámulta az üres falat.
Az eladó olykor-olykor,
néhány elvitt labdát pótolt.
Pingi ekkor meglökődött,
kis időt mozgásban töltött,
jobbra pörgött – balra pörgött,
gömbölyűbb alakot öltött.

Megmozgatta minden tagját,
mint a rendes pingponglabdák.
Így teltek a hosszú hetek,
unatkozott, pihengetett.
Várt a különleges napra,
amikor értelmet kapna
eseménytelen élete,
S valaki majd játszik vele.
Lám e nap is elérkezett,
felé nyújtottak egy kezet,
kiemelték dobozából.
– Örömében pörög, táncol.

Miközben e dolog zajlott,
kedves gyerekhangot hallott.
– Milyen fehér, milyen helyes,
ahogy pattog, – tökéletes…
Mancsi örülni fog neki,
játszik vele, terelgeti.
Bár Pinginek üres feje,
gondolkodni tudott vele.
A szavakból annyit értett,
álma valóssággá érett.

Alig fért el a bőrében,
perdült-fordult örömében.
Szép remények kapták szárnyra.
Hazaértek valahára.
Pingi most már nagyon várta,
a kisfiú kinek szánta?
Ki lesz az Ő új barátja?
Most kiderül, most meglátja.
Várta már, hogy megpillantsa,
kinek adott nevet mancsa.
Vagyis ki hallgat e névre.
Most majd kiderülhet végre!

– Ma-ancs, Mancsi – kiabálja
a kis fiú, s kis barátja,
szélvészként szalad elébe,
s bújik hozzá, az ölébe.
– Miaú, miaú, kicsi gazdám,
igyunk tejcsit, s játszunk aztán.
– nyávogta a macskagyerek,
dorombolt és helyezkedett.
Simogatást várt a háta,
megsimizte kis barátja.
Mindjárt kezdődhet a játék:
– kiscicám vár egy ajándék.

– Nézd csak mit hoztam én neked!
Remélem, hogy megszereted.
Keze között fehér villan,
cica szeme fel is csillan.
Ösztönösen kap utána,
de elugrik az a fránya
pingponglabda, s gurul messze,
aki utoléri, lesz-e?
Ám a cicánk nagyon fürge,
hogy lehagyják, Ő nem tűrte,
Puha manccsal kapott érte,
de elugrott „Hófehérke”.

Mancs most kiereszti körmét,
– ilyet nem látott a környék –
mindig elugrik a labda,
ahelyett, hogy ott maradna.
Kergetőztek egész este.
Kisfiú a cicát leste,
s ameddig a macska játszott,
jókedvűen kacarászott.
Ám a cica megsokallta,
hogy elugrott az a labda.
Oda sétált, megszaglászta,
pofozgatta, felhalászta.

Két karjába szorította,
már a száját is nyitotta.
Fogacskáit belevájja,
megízlelje nyelve, szája.
De nem az egy labda vágya,
hogy megegyék vacsorára.
Rugaszkodik, nagyot ugrik,
s a cicus orrára koppint.
– Kipp-kopp, nesze te rossz cicó,
nem vagyok én ennivaló.
Talán elment cseppnyi eszed,
barátaid mind megeszed?

Mancsi elszégyellte magát.
Ilyet nem tesz egy jó barát.
Nem egy étel a golyócska,
s nélküle nem lesz fogócska.
– Nem akartam én rossz lenni,
nem akarlak már megenni,
és ha most ezt megbocsátod,
lehetnék a jó barátod.
Mancs a bocsánatát kérte,
s barátságát adta érte.
Elintézték így a dolgot,
Pingi szíve repes, boldog.

A kisfiú annyit látott,
macska, s labda jó barátok,
s mivel együtt jó a játék,
örömet hoz az ajándék.
Pingi már nem unatkozott,
egy nap alatt annyit futott,
amit egész életében,
s öröm lakott kis szívében.
Többé sosem unatkozott,
pörgött, gurult, ugrándozott.
Mikor rátalált az álma,
Mancsi lába volt a párna.

A napok játékkal teltek,
fogócskáztak, megpihentek.
Alvás után újra kezdték,
egymást barátként szerették.
Ám egy napon, – mit nem vártak,
– együtt komoly bajt csináltak.
Mert a bűvös nappaliba
nem mehetett be a cica.
Bőrkanapé szép és kényes,
vadonatúj és igényes,
volt a nappali szép éke,
apa, anya büszkesége.

Féltek, hogy a cica körme,
beleakad majd a bőrbe.
Vagyis biztos bele vájná,
– minden cica megpróbálná…
A kisfiú tévét nézett,
ám amikor felkelt, s végzett,
nem kapcsolta ki a tévét.
Nem gondolta át a végét.
Bár még nem ekkor hibázott,
hanem eztán sem vigyázott.
Mikor átment a szobába,
úgy hagyta az ajtót, tárva.

Pingi, Mancsi éppen játszott,
fogócskából ki se látszott.
Felhevülten kergetőzve,
nem is vették észre közbe’,
hogy a nappaliba értek,
s ha itt voltak, körülnéztek.
Ha már alkalom adódott,
s az ajtó is becsapódott,
mert a huzat azt becsapta,
– okot nyitott ablak adta.
Pingi a tévére meredt,
s a szeme elkerekedett.

Elbűvölte, mit látott éppen,
pingpongmeccs ment a tévében.
Közben Mancs sem unatkozott,
lehetőség kínálkozott,
hogy a körmét élesítse,
finom bőrrel fényesítse.
Pingi bámulta a meccset,
döntő meccs volt, s nagyon tetszett,
az Asztalitenisz Klubban,
éppen itt a városukban.
A képernyőn egy testvére,
ugrált nagy-nagy örömére.

Mikor véget ért a játék,
a bajnokot ünnepelték,
majd a győztes nyilatkozott,
a labdáról, amit hozott:
Köszönöm a szurkolóknak,
hogy biztattak, buzdítottak,
én meg a labdámban bíztam,
győztes labdám, íme itt van.
Neki köszönöm, hogy nyertem!
Pattogását kiismertem.
Ruganyos volt, sosem fáradt,
vidámsága felém áradt.

A tapsvihart learatta:
– Éljen a bajnok aranylabda!
Pingi bámul, szeme mered:
– szívesen cserélnék veled!
Megkívánta, amit ott lát,
s unalmasnak látta sorsát.
– Hej ha én is bajnok lennék,
s győzelmemet ünnepelnék.
Milyen csodás élet volna,
minden újság rólam szólna..
Éppen ezen elmélkedett,
mikor a baj megérkezett.

A kisfiúnak anyja, s apja,
-mert lejárt a munkanapja,-
hazatértek, s amit láttak,
a cica, a kis családtag,
a bőrkanapét nyúzta éppen,
s az nem olyan már, mint régen.
Borzasztó volt, amit láttak,
macskakörmök bőrbe vájtak.
– Sicc ki innen, csúnya macska,
nem kapsz tejet, s nincsen labda.
Pingi az Anyuhoz került,
úgy eldobta, csak úgy repült.

Magas kerítésen túlra,
kirepült a köves útra,
s ahogy vitte lendülete,
a város egyik épülete
állta útját, Ő felnézett,
lelkében örömöt érzett.
Mert meglátja, és már tudja,
ez a város pingpong klubja.
A tévében ez is tetszett,
itt játszották azt a meccset.
Megdörzsölte szemecskéjét,
el sem hiszi szerencséjét.

Na de beljebb, hogyan jutna?
S lám csak megjelent egy kutya.
A klub kabalakutyája.
Megszagolja, morog rája.
– Hát te hogy kerültél ide?
Választ nem vár, csak viszi be,
fogai közt nagy vigyázva,
be a szertár padlójára.
– Vau, látod, itt a helyed,
szőkésen ne járjon fejed,
ne csavarogj, mint a rosszak,
vissza többé én se hozlak.

Otthagyta Pingit sötétben,
aki el is aludt szépen.
Álmában Mancsival játszott,
kergetőzött, nyargalászott.
Majd egy éles hangra ébredt,
szertár ajtaján belépett
valaki és körbenézett,
éppen csak, hogy rá nem lépett.
– Na hol van már egy meccslabda,
ez itt jó lesz – és felkapta
Pingit, ki még félig ájult,
zajtól a feje megfájdult.

Erre ébred, értetlenül,
s máris egy asztalon csücsül.
Körül sok-sok pingpongasztal,
vakítófény, hangos, nagy zaj.
Már-már hozzászokna szépen,
de felkapták akkor éppen,
– nem volt gyengéd, aki tette,
jól fenéken billentette.
Pingi repül, szinte úszik,
egészen a hálón túl-ig,
az asztalon nagyot koppan,
s megütötték azon nyomban.

Most a hátát ütötték meg,
majd pofont adtak szegénynek,
s míg a két versenyző játszott,
Pingi csillagokat látott.
– Mikor lesz már vége ennek,
a végén talán megpihennek,
s ünneplik a győztes labdát,
dicsőítik győztes napját.
Csalódottság lett a vége,
nem került sor ünneplésre.
Ő egy fehér pingpong labda,
bevonatot akkor kapna,
az arany szín akkor járna,
ha több száz meccset végig várna.

Dicsőségért Pingi szenved,
s elveszti a játékkedvet,
annyit neki meg nem érne,
hogy keményen játsszon érte,
olyanok, kik nem ismerik,
nem hiszi, hogy elismerik.
Ezen el is gondolkodott,
s megértett egy fontos dolgot.
Akik Őt tudják szeretni,
nem akarják Őt szenvedni
látni, mert az nem is fontos,
a lényegre rájött pont most.

Akik szeretik barátként,
szerethetik önmagáért,
s nem egy dicsőséges percet,
egy győzelmet ünnepelnek.
Az elismerés pillanatnyi,
oly mulandó, meg kell hagyni,
az tudja, ki szenved érte,
az eredmény, s a díj megérte?
Ám vannak fontosabb dolgok,
akit szeretnek, az boldog.
Pingi rájött a döntése
rosszul sült el, így hát mégse
akar Ő bajnokká lenni.
Úgy szeretne visszamenni.

Mert a szertár sötétjében,
hiányérzet gyúlt szívében.
– Mancsi, Mancsi – Úgy hiányzol.
Oly messze volt barátjától.
Honvágy tölti be a lelkét,
– Jaj, csak vissza hogy mehetnék.
Szomorúan szunyókált ott,
s álmaiban együtt játszott,
Manccsal, s néha felmosolygott,
otthon volt és szíve boldog.
S reggelre a célját tudta,
ha még egyszer hazajutna,
újra szép lenne élete.
De hogyan is fogjon bele.

A kutyus jutott az eszébe,
ha eljut hozzá a beszéde,
– jó szíve van – segítene,
de nem jut eszébe a neve.
– Kutyu, Kutyu, figyelj kérlek,
egy szívességet tegyél meg!
– Vaú, Vaú, ki szólt nekem?
Nem leli a tekintetem.
S lám a következő percben,
a hang forrása előreppen,
azaz az orrára pottyan:
– Én vagyok az, nézz meg jobban!
Én vagyok ki veled cseveg,
vesd reám a tekinteted.

Elmondta lelkét mi bántja,
hogy várja a jó barátja,
és a segítségét kéri,
Okos Kutyu ezt megérti.
– és ha meghallgatsz egy tippet,
néhány finom falat illet
téged meg, mit Mancsi tálja
rejteget, s ha jó barátja
visszatérne, s visszakapná,
vacsoráját neked adná.
Kutyusunknak több se kellett,
futott ahogy tőle tellett.

Gyorsan fut a kutya lába,
megáll a ház kapujában,
Pingit letette a földre,
hogy tudjon ugatni tőle.
s hogy felhívja a figyelmet,
hangosan csaholni kezdett.
– Nyissátok ki! – ezt ugatta,
hallja meg a házigazda!
Nagyon fontos dolgot hoztam,
nyissátok ki azon nyomban.
Ám az ajtó lassan tárul,
mert Anyu nem ért kutyául.

De kinyitja valahára,
s majdnem rálép a labdára.
Kutyu a testével védi.
– Mit takargatsz? – Anyu nézi.
– Megkerült a pingponglabda!
Örömében fel is kapja.
Rég megbánta, hogy eldobta,
s most a kutyus visszahozta.
Mert mióta eltűnt Pingi,
e házban nem vidám senki.
Mancsinak csak lóg az orra,
s kedve átszállt rájuk sorra.

Sírós arccal ül szegényke,
kis barátja jár eszébe.
Amit tett, már régen bánja,
úgy hiányzik kis barátja.
Másik pingpongot is vettek,
boldogok ettől se lettek.
Mert a Mancsi a régit várja,
visszatérjen régi társa.
A fiú is búsnak látszik,
nincs miért, s nem kacarászik.
Megbánta már a hibáját,
s vigasztalná kismacskáját.

De most Pingi előkerül,
a fiú arcán mosoly derült,
a cicához szaladt véle,
öröm csillogott szemében.
– Nézd csak Mancs, itt a kezemben…
jó kedved lesz, tudom menten.
Ám a cica rá se nézett,
csak szomorúságot érzett.
– Nincsen semmi a világon,
mi pótolná kis barátom.
Ám fél szemmel odalesett,
szíve aztán úgy repesett,
nagyot ugrott örömében,
mert meglátta a kezében.

– Pingi, te vagy, visszajöttél?
Merre jártál, hova tűntél?
Mancs szorosan átölelte,
Pingiben örömét lelte.
Pingi tudta: – Hazaértem!
A tanulságot most már értem.
Megleltem a legszebb dolgot,
nem hiába vagyok boldog!
Megtalálta cicuskáját,
a világ legjobb barátját.
Visszaadta Őt az élet,
így a kaland vége szép lett.

Nem akart már bajnok lenni,
mert nem szereti úgy senki,
mint kik eddig körülvették,
akik magáért szerették.
– Egy a fontos a világban:
a SZERETET, s azt itt találtam.
Se dicsőség, sem a siker
nem pótolja, mert ami kell,
otthonodban megtalálod,
ha van szerető családod.
Visszatért a régi élet,
minden napjuk újra szép lett.

Azóta is ott tanyáznak,
kanapéra jól vigyáznak,
Mindenkinek jó a kedve,
így élnek egymást szeretve.
Míg Pingi, s Mancsi vígan játszik
kis gazdájuk kacarászik.
Az egész család örül nekik,
mindkettőjüket szeretik.
Minden jó, ha jó a vége,
itt a vége, fuss el véle!
Fuss és érd utol a szelet.
Csak az boldog, aki szeret!

Aranyosi Ervin © 2010-09-23.
A vers  és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva