Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Életre szóló tanmese


Aranyosi Ervin: Életre szóló tanmese

Volt egyszer egy csoport béka,
béka ősök ivadéka.
Akik versenyezni kezdtek,
magas tornyot célba vettek.
Sok-sok néző gyűlt itt össze,
a békákat ösztönözve,
biztatva fakadtak dalra:
– Hajrá békák, fel a falra!

És a békák egyre másztak,
közben nem is tétováztak,
Ám sok néző, – s egyre többen,
szörnyülködik, meg is döbben,
nem hiszi, hogy sikerülhet,
egy béka is felkerülhet.
Ilyeneket mondogattak.
– Milyen magas, milyen vastag!

– Egy sem ér a tetejére!
– Csak ne essen a fejére!
– Már itt lent lehetett tudni,
bíz egyik sem fog feljutni!
– Nem sikerül, meglátjátok!
– Beteljesül, mint az átok.
S lám a küzdők, kik hallották,
lemaradtak, mind feladták.

Már csak egy van, aki mászik,
nincs ellenfél, nincsen másik.
S lám felért a csúcsra végre,
nevét felírják az “égre”.
S mikor lejött a toronyból,
a sok néző mind, ott tombol.
Ünneplik a bajnok tettét,
s a titkáról megkérdezték:
– Hogy volt képes, e nagy tettre?
De Ő sajnos nem értette,
mert mint kiderült, a bajnok
egyik fülére sem hallott.

Elmondom a tanulságot:
– Ha rám figyelsz meg nem bánod.
Az életben az a lényeg,
hogyan motiválnak téged.
Sose hallgass mindazokra,
kik szerint nem viszed sokra!
Negatívok, pesszimisták,
szerencsédet rég “leírták’,
kigúnyolják legszebb álmod,
– mert ha nem, hát megcsinálod!

Reményeid porba ássák,
hogy a lógó orrod lássák.
Fontos a szavak varázsa,
mert a képzelet parázsa,
lángra gyújthat és a fénye,
megmutatja, hogyan kéne!
Légy hát mindig optimista,
legyen vágyaidról lista,
S ha valaki gátol téged,
tetess inkább süketséget.
Váltsd valóra minden álmod,
hidd el nekem, megcsinálod!

Aranyosi Ervin © 2011-08-15.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A szeretetről írom versem

Aranyosi Ervin: A szeretetről írom versem

A szeretetről írom versem,
szívedhez, szívből küldöm én.
Szeretném, hogyha megváltozna
minden rossz itt, e földtekén.

Úgy szeretném, ha hinnél benne,
kitárnád te is szívedet,
szeretném azt, hogy te is érezd
mit is jelent a szeretet.

Mosolyból mindig bőven mérnénk,
felvidítva a lelkeket.
Nem várnánk semmit viszonzásul,
– ez, mit az ember megtehet.

Éltünk végéig fényben élnénk,
Napunk varázsa hullna ránk.
Szeretetünk jelképe lenne,
fejünk felett a glóriánk.

Lehajolnánk a rászorulóhoz,
nyújtanánk kezet, kenyeret.
Gyógyítanánk magányos lelket,
gyógyír lenne a képzelet.

Szerető szívek állnak mellénk,
energiánk az égig ér,
harag és bánat menekülne,
látva a szeretet mennyit ér.

Nem is kell más, csak hinned benne:
amit te adsz, azt is kapod.
Engedd be most a nagyvilágot,
– tárd ki az összes ablakot.

Felejtsd el azt, ha bárki bántott,
bocsáss meg, nem baj, hogyha fájt.
Amíg szeretet hajtja lelked,
legyőzhetsz minden akadályt.

Kezemet nyújtom, fogd meg kérlek,
alkossunk kört a Föld körül!
Szeretet lánca kössön össze,
s a teremtőnk velünk örül.

Annyian élünk itt, a Földön,
– senkit ne bánts, ez itt a cél!
Legyen barátod minden ember,
aki a planétánkon él.

Ne vezessen anyagi érdek,
a szép pénzben nem mérhető.
Jövőt építs az utókornak,
olyat, amelyik élhető.

Milliárd szív, ha együtt dobban,
a földi élet szebb lehet.
Ezért hiszek e verssorokban,
amit átsző a szeretet.

Aranyosi Ervin © 2011-08-11.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A legszebb szív

Aranyosi Ervin: A legszebb szív

Egyszer, nagyon régen, egy város főterén,
megjelent egy ifjú, nyalka, deli legény.
Arról áradozott, büszkén mondogatta,
milyen szép a szíve: ép minden darabja.
A népek csodálták szíve simaságát,
tökéletességét, s nem találták mását.
Nem volt karcolása, nem volt repedése,
seb sem csúfította, szép volt a verése.

Nem hiába büszke ifjú viselője,
a szíve tökélyét nem vitatják tőle…
Ám most egy morajlás. Megnyílik a tömeg.
Közeledni látszik egy halk szavú öreg.
Mintha csak magának beszélne a bátya,
– görbe hátat takar, elnyűtt vén kabátja.
Csendesen megszólal, igen bölcsen érvel:
Az ifjú szép szíve, övével nem ér fel.

A tömeg figyelme, immár rá irányul,
de jő’ már az ifjú, Ő sem marad hátul.
Harag támad benne, – Hogy ez mit merészel!
Hogy szállhat versenybe az Ő szép szívével?
– Hasonlítsuk össze, vedd le a kabátod!
S ím a vén embernél erős szívet látott.
Hangos dobbanása messzire hallatszott,
ám külső szépsége többeket aggasztott.

Tele volt sebekkel, több darabból vérzett,
mi is tartja össze, egybe az egészet?
Hiányzó részeit, máshonnan pótolták,
nem is válogatva, csak úgy, összehordták.
Pár lyuk is tátongott, ütött kopott darab,
csodálja az ember, hogy még egyben marad.
Ám az öreg mondá: Fogjátok fel ésszel,
el nem cserélném én az ifjú szívével.

Megismerek rajta minden egyes sebet,
minden sérülése egy-egy embert jelent,
kiknek ajándékul szeretetem adtam,
szívemből kitépett egy-egy kis darabban.
Pár darabkát én is kaptam viszonzásként,
s nem bántam a cserét, ma sem tennék másként.
Mert akik szeretnek, szívből kapnak, s adnak,
szerető szívedet ne tartsd meg magadnak.

A kis szív darabkák gyönyörű emlékek,
azok, kiktől kaptam, mind szívemben élnek.
Megosztott szeretet fűzi össze lelkünk,
mindig emlékeztet, mily jó volt szeretnünk.
Néha olyan is volt, amikor csak adtam,
szívemért cserébe viszonzást nem kaptam.
A szeretet jelent egy kis kockázatot,
– de hidd el, megéri, ezért kockáztatok.

Néhány sebből vérzik, lyuk is van már rajta,
szerettem olyat is, aki nem akarta.
Egyszer tán megérti, s visszatér majd hozzám,
befoltozva szívem, szeretetet hoz rám.
Látod, kedves fiam, ezért szép a szívem,
mert használni mertem, istenemhez híven.
S lám az ifjú ember szeme megtelt könnyel,
nem tudott elmenni, hencegő közönnyel.

Inkább az öreghez még közelebb lépett
és a szép szívéből egy darabot tépett.
Reszkető kezével az öregnek nyújtja,
szeretet példáját tőle megtanulja.
Az öreg is adott megtépett szívéből,
s az ifjú szív dobog a szeretetétől.
Nem oly tökéletes, mint annak előtte,
ám szebb, a szeretet fonala beszőtte.

Arcukat a mosoly szép keretbe fonta,
szemük tiszta fényét be is aranyozta.
Elbúcsúztak szépen, aztán útra keltek,
szerető szívükben megnyugvásra leltek.
Milyen szomorú is ha utad úgy járod,
tökéletes szíved, önmagadba zárod.
Hiányzik belőle az öröm, a szépség.
Engedd, hogy nevüket mások belevéssék!

Aranyosi Ervin © 2011-08-19.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Sámándobok hangja szól

Sámándobok hangja szól,
a földünk szíve válaszol.
Teremtésünk ősi hangja,
hitünk, álmunk visszaadja.
héja-héja-héja, héja-héja-hó!
héja-héja-héja, héja-héja-hó!

Reményeink fellobognak
mély hangjában ősi dobnak,
ritmust adnak magyar vérnek,
őseink most visszatérnek.
héja-héja-héja, héja-héja-hó!
héja-héja-héja, héja-héja-hó!

Ősmorajlás, ősi ének,
tábortüzek, lángok, fények,
transzba ejtő ősi hangok
mélyen kongó ős barlangok.
héja-héja-héja, héja-héja-hó!
héja-héja-héja, héja-héja-hó!

Áldást hozzon szép honunkra,
népünkre és otthonunkra.
Mélyen rezeg dobunk húrja,
egy nemzetté váljunk újra.
héja-héja-héja, héja-héja-hó!
héja-héja-héja, héja-héja-hó!

By

Aranyosi Ervin: Csornai Lukrécia

Lukrécia, Lukrécia,
nyitott karmokkal simogat.
Játék hevében elmerül,
karodra húzva csíkokat.
Szőnyeg, függöny, mind védtelen,
őrzik a karmai nyomát,
játékból “szitává” teszi
gazdája kedves otthonát.
A kertben csendben meglapul,
lesből figyel, mint jó vadász.
Szélvészként zúdul, mint vihar,
menedéket nem is találsz.
Aztán, ha kedve engedi,
elnyújtózkodik kéjesen.
Hagyja hogy végig simogasd,
azt hinnéd nem lesz vége sem.
Ám jön az újabb fordulat,
kiszámolni nem is lehet,
új kedve támad, megharap,
ha nem kapod el a kezed.
Néha túl vad, néha szelíd,
olykor bosszant, hol felvidít.
Néha egy szőrmók szörnyű szörny,
akit szeretni kell kicsit.