Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Az élet csodás


Aranyosi Ervin: Az élet csodás

Az élet csodás, szép kirakós játék,
apró részletekből rakjuk össze mind!
Akad benne fájó, és sok szép ajándék,
kinek-kinek hitünk, s vágyaink szerint.

Gyakran érezzük úgy, hogy egy helyben járunk,
ugyanazt a bús kört írva le megint.
Igyekszünk és mégis bánt a csalódásunk,
ahogyan a lelkünk tegnapba tekint.

Ki kellene lépni az ördögi körből,
változtatnunk kéne rossz szokásokon!
Ám a gyermek lelkünk hitek által nőtt föl,
amit megtanított néhány jó rokon!

Persze mindannyian keressük utunkat,
hogy járhatnánk jobban, mint elődeink,
de ugyanúgy féljük szeretett Urunkat,
s hisszük hogy jól tudták mindezt őseink!

Végül unalmas lesz ugyanaz a játék,
de mitől változna, ha ugyanúgy hiszünk?
Ha cselekedetünkben nincs is önző szándék,
akkor sem lesz tisztább az ivóvizünk.

De jó lenne tudni, miről szól az élet,
de jó lenne végre összerakni már!
Megtudni, hogy mitől lesz boldog a lélek,
s mitől lesz az élet kihalt, vagy sivár.

Ha megismerhetnénk merre járunk jobban,
hogy jutunk a fénybe, mikor, mit tegyünk?
A tudást többé nem tartanánk titokban,
hisz egymásért élünk, hogy egyekké legyünk.

Hisz egy a világunk, s össze kéne fognunk,
nem játszmákban élve darabolni szét!
Mindenből van bőven, nem kell nyomorognunk,
csak használnunk kéne mindőnknek eszét.

Hiszen, ha a jóság, szeretet vezetne,
sosem fájna semmi, s az élet szép lehetne,
mindenkit a többi boldoggá szeretne,
és az egész világ egy csodás hely lenne!

Aranyosi Ervin © 2018-11-30.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A szeretet közös nyelve

Fotó: Katalin Borsné – Eszmecsere
Erdei pinty tojó, és mezei veréb

Aranyosi Ervin: A szeretet közös nyelve

Erdei pinty és egy veréb
találkozott egy ágon.
Persze, ez még nem nagy csoda,
van ilyen a világon.
Csakhogy beszélgetni kezdtek.
Közös nyelv mi lehetett?
Talán csak a szívek nyelve,
együttérzés, szeretet?
Lám csak, értették mind ketten,
pedig ők csak madarak.
Sosem jártak iskolába,
hol megtelnek az agyak.
Ez mutatja, mire képes
szívünkben a szeretet,
ezért hoztam jó példának
a pintyet, s a verebet!
Ha szívedben szeretet él,
könnyen elérsz másokat,
könnyen tudod gyógyítani,
kinek szíve fáj sokat!
Olyan nyelv ez, mely boldogít,
s megérint más lelkeket,
szomorú, hogy nem használják
nap, mint nap az emberek!

Aranyosi Ervin © 2018-11-29.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Kakas-szó


Aranyosi Ervin: Kakas-szó

Én még idejében szóltam:
– a Nap feljött az égre!
Ne lustálkodj kutyus-pajtás,
ébredezz már végre!

Éjjel kellene aludnod,
nem ugatni a Holdat,
veszekedéssel keresni meg
a csontra-valódat!

Nem hagysz minket sem aludni,
ha éjjel lármázol!
Minden tyúkom kialvatlan,
az agyunkra mászol!

Azt hisszük, hogy jön a róka,
minden tollas reszket,
ilyenkor meg itt szunyókálsz,
s így várod az estet?

Aranyosi Ervin © 2018-11-28.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Tanítsd meg olvasni, gyönyörű gyermeked


Aranyosi Ervin:
Tanítsd meg olvasni, gyönyörű gyermeked

Tanítsd meg olvasni, gyönyörű gyermeked,
hiszen okos felnőtt belőle így lehet!
De ne csak tanítsd meg, könyvet adj kezébe,
hogy amikor felnő is jusson eszébe,
hogy a képzeletét a betűkhöz adva,
teremtsen világot, jövőbe haladva!

Hiszen az olvasás lelkünk mozivásznán,
új világba repít képzeletünk szárnyán.
Amikor olvasol, önmagadban látod,
a könyvíró által álmodott világot.
Az olvasás közben más bőrébe bújhatsz,
röpke percek alatt bármit megtanulhatsz.

Az idő kerekét forgathatod épp el,
ami múltba vihet, vagy jövőbe képzel.
Láthatod, ami volt, s azt is, ami nincs még,
magadnak tudhatod mások vágyott kincsét.
Lehet Deja Vu-d is, amit már megéltél,
egy könyvből már ismert történetbe léptél.

Mint színész ezernyi új szerepet játszhatsz,
álmokat, vágyakat valóságként láthatsz.
Bejárhatod szinte az egész világot,
szemed elé tárul, amit csak más látott!
Találkozhatsz akár múltban élt személlyel,
lehet télen nyarad, vagy nappalod éjjel.

Nem csak képzeleted emel fel magasra,
s nem kell más tudása előtt esned hasra,
hiszen az a tudás mind a tiéd lehet,
az olvasás ekképp szolgálja életed.
Több leszel általa, gazdagodsz is tőle,
életedben előnyt kovácsolsz belőle.

Tanítsd meg olvasni, gyönyörű gyermeked,
ahogy elődeid bölcsen tették veled!
Hiszen, ha a lelke a nyelvtől gazdagabb,
könnyebben lebont majd tudást rejtő falat.
Az olvasás közben kitárul a világ,
s könyvvel a legkönnyebb a tudást adni át!

Adj hát örökségül könyvbe zárt világot,
táguló értelmet, örök szabadságot!
Szabadítsd fel lelkét, engedd könnyen szállni,
könyv által, világot teremtővé válni!
Tanítsd meg olvasni, gyönyörű gyermeked,
s olvass, az olvasás a jó példa lehet!

Aranyosi Ervin © 2018-11-28.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Ha látnád, ha értenéd


Aranyosi Ervin: Ha látnád, ha értenéd

Elhitették veled, hogy nem vagy rá képes,
s képtelenné tettek, ellopták erődet?
Igazságnak vélted, pedig a szó téves,
frusztrált, tehetetlent faragtak belőled!

Nincsen elég pénzem! – mondogatod gyakran,
elzárod forrásod hömpölygő vízét!
Pedig gazdagságod ott hordod magadban,
csak nem kóstolod meg, nem érzed ízét!

Szolgaként, munkával mennyi időt töltesz,
saját álmaidra sosem jut időd.
Naponta magadra csúf álarcot öltesz,
és a tartozásod az, ami kinőtt!

Látod, még nem érted ezt a szép világot,
mely hatókörödön kívülre esett!
Keresd hát a választ, leld meg igazságod,
mert addig a léted úgy sem élvezed!

Ide-oda lökdös utadon a sorsod,
azt hiszed más írja előre neked.
Pedig születésed óta benned hordod
az erőt, amellyel magad tervezed!

Ne higgy hát a téged degradáló szónak,
légy azzá, aki vagy, ismerd meg magad!
Akarj megmaradni igaznak és jónak,
ki tervezett útján, jó felé halad!

Képes vagy megélni dédelgetett álmod!
Teremtő a lelked, létrehoz csodát!
Csak ha az engedélyt, a bólintást várod,
akkor odázod el, s egy álmot alszol át!

Aranyosi Ervin © 2018-11-27.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A cicák és a Föld


Aranyosi Ervin: A cicák és a Föld

Hej, ha a Föld lapos lenne,
róla minden leesne!
Minden cica lelökhető,
játékokat keresne!
Tán a cicák találták föl,
azt a gravitációt,
mely eséssel szórakoztat
minden macska nációt!
Ám, mivel a Föld gömbölyű,
inkább minden elgurul,
és a macskák pofozgatják
elölről, meg „hátulrul”.
A Napot is lepofoznák,
és az égről leesve,
kora reggel eljöhetne
világunkra az este…

Aranyosi Ervin © 2018-11-26.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Leánykérés


Aranyosi Ervin: Leánykérés

Te vagy az én nagy szerelmem,
rólad álmodtam sokat,
ezért aztán úgy döntöttem,
megkérem a mancsodat!
Azt szeretném, légy a párom,
osszuk meg a csontokat,
aztán együtt nevelgessünk
apró, kis porontyokat.
Hozzám jössz-e? Ez a kérdés,
úgy várom a válaszod!
Hidd el, szívedért cserébe,
az enyémet megkapod…

Aranyosi Ervin © 2018-11-25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Beszélgetek a kutyámmal


Aranyosi Ervin: Beszélgetek a kutyámmal

Azt hiszed, hogy bolondság,
hogy a kutyámmal beszélek?
Amióta beszélgetünk
sokkal szebben élek!
Okos szeme rám irányul,
minden szavam érti,
nem bántja meg, amit mondok,
szavam sosem sérti.
Végighallgat, nem szól közbe,
végtelen türelmes,
tanácsokkal sem ostromol,
csak hallgat a kedves.
Kiönthetem szívem-lelkem,
titkaim megőrzi,
és a fájó érzéseket
sem kell elkendőzni!
Beszélgetünk séta közben,
s ha ötletem támad,
megerősít, hogy az jó lesz:
Vakkant egy vidámat!

Aranyosi Ervin © 2018-11-24.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Rozoga ház

Festmény: Nógrádi Katalin – NOSZTALGIA

Aranyosi Ervin: Rozoga ház

Mennyi kincs és mennyi érték van itt a vén falak között?
Még szebb napokat látott egykor, de lakója elköltözött.
Rég voltak benne boldog évek, éltek itt boldog emberek,
s a vén ház most, megrogyadozva, az elszállt időn elmereng.
Látott születést – éltek benne – volt gazdagság, és volt nyomor,
– volt fényűzés és nagy mulatság – de mára megkopott, s komor.
Mesélhetne szép szerelemről, és őriz sötét titkokat,
s a vén cserép is beereszt már, mikor az ég is sírogat.

Egyik felét már nem használják, üres az ól, s a pajta is,
a padláson nincs széna, szalma, üresen kong, s a hang hamis…
Elmondaná, mi mindent látott, minek volt szem-, s fültanúja,
görnyedten hajlik gerendája, s a múltba bámul a mulya.
Tégláiban még ma is élnek, s elmondaná, ha lenne kinek!
Mire valók a szép emlékek, ha titkuk nem kell senkinek?
Elöl még ma is laknak benne, de hálni járnak csak bele,
a többit marja az enyészet, nem is törődnek már vele.

Mára a gaz is körbefonta, virágos kertje rég kihalt,
Nincs aki táncot ropna benne, s énekelné a régi dalt.
Máshová költözött az élet, megélni itt már oly nehéz,
városban talál menedéket, aki még hetyke, tettrekész.
Hiába veszi körbe birtok, ha azt senki sem műveli,
szobáin szél rohan keresztül, s hozott porral szórja teli.
Ácsorog még, jövőt remélve, akit így sorsa megaláz.
Omladozón néz fel az égre, a hitét vesztve ez a ház…

Aranyosi Ervin © 2018-11-24.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Ne ázz meg!


Aranyosi Ervin: Ne ázz meg!

Hoztam neked egy esernyőt,
ne ázzon el a bundád!
Az én esőkabátomat
nem szívesen adom rád!
Ám ha szőrméd jól megázik,
fázni fogsz, s azt nem hagyom,
keresnünk kell egy jó gazdát,
aki szeret majd nagyon!
Én nem tudlak hazavinni,
mert már van saját cicám,
és nem akar osztozkodni
a szeretett gazdiján.
De ne félj hiszen találunk
neked is egy jó szívet,
aki majd dorombolásért,
gondoskodással fizet.
Aki szeret veled élni,
hálás szívvel úgy szeret,
hogy nélküle nem is tudod
elképzelni életed!

Aranyosi Ervin © 2018-11-23.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva