Aranyosi Ervin: Lucám emlékére

Aranyosi Ervin: Lucám emlékére

Eltemettem a testeddel
lelkemből egy darabot.
Míg a szívem gyászol téged,
az majd addig marad ott!
Hiányzik majd kedvességed,
nekem szánt cicadalod,
de lelkemben élsz majd tovább,
s nem leszel sosem halott!

Te voltál az első cicám,
másik nem is lesz nekem!
Lélekben fogsz csak várni rám,
álmomban élsz még velem!
Összenőttünk, én így hiszem,
lélekszál el nem szakad,
nélküled úgy fáj a szívem,
emléked bennem marad!

Fáj hiányod, fáj a szívem,
nem láthatom arcodat,
boldog voltam, hogy megéltünk
örömteli napokat.
Szívemben él szereteted,
doromboló szép szavad,
s remélem, e kötődéstől,
hűségtől lettél szabad!

Nem sok, csak tizenhárom év,
csak ennyi, mi adatott,
nélküled sajnálom magam,
elárvult, komor vagyok.
Persze, volt még ki szeretett,
akit szerettél te is,
ki életed szebbítette,
mert a szeretetben hisz.

Hozzám kötött gyerekkorod,
hát én voltam fontosabb!
Enyém voltál, s én a tiéd,
két szív, s közös gondolat.
Hogy éljem túl halálodat,
most a szívem oly nehéz,
őrzőm a sok szép emléket,
míg te épp a Mennybe mész.

Nem tudhatja, hogy mit érzek,
aki ezt nem élte át,
hiszen mi együtt csodáltuk
az élet szebb oldalát!
Örökre lelkembe égtél,
lelked, lelkemben marad,
csak nem tudlak simogatni,
és nem hallom szép szavad.

Égi vadászmezőn jársz már,
új életed élvezed,
reám gondolsz újra, s újra,
s szíved onnan is szeret.
Hiszem, egyszer találkozunk,
várj csak ott rám kiscicám,
s együtt lehetünk a fényben,
túl az Óperencián!

Aranyosi Ervin © 2026-06-27.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva