Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Útravaló tanároknak – tanévkezdéshez

Aranyosi Ervin:
Útravaló tanároknak – tanévkezdéshez

Szeretettel, jó szándékkal, fordulj felé, kérlek,
jó szíved és biztatásod sokkal többet érhet!
Ne emelj ki kedvenceket soha az osztályból,
a jó tanár, rossz hátterű lelkeket is ápol!

Inkább mindegyikben keresd meg a jót, a szépet,
minden lélek hordoz magán emberi értéket!
Mindegyik jó valamiben, nincs ostoba gyermek,
csak olyan, kit nem értenek, kire nem figyelnek!

Találd meg az utat hozzá, az értelmes részét,
keresd meg, hogy mi kelti fel az érdeklődését!
Dicsérni kell, támogatni, jobbra ösztönözni,
sosem szabad megalázni, lelkét gúzsba kötni!

Hiszen, ma van sok gyereknél rossz családi háttér,
mutass neki helyes utat, előbb-utóbb rátér!
Tudd, hogy neki az iskola az egyetlen esélye,
tőled kaphat támogatást, hogy álmait megélje!

Ne törd össze vágyát, hogy ő valakivé váljon,
hogy általad a jó útra, könnyen rátaláljon!
Osztályodból építs egy kis csapatot, s meglátod,
sokkal könnyebb lesz a dolgod, s lesz sok, kis barátod!

Mindegyikük értékeit tanítsd meg meglátni,
így vagy képes előttük majd példaképpé válni!
Tanulják meg megbecsülni, tisztán látni egymást,
így lesz osztályközösségük emberséges, meglásd!

Tanítsd meg, a tiszteletet, adják meg egymásnak,
elfogadás és kedvesség, kijár minden társnak!
Legyen mind-mind segítőkész, támogató lélek,
ha sikerül, látni fogod, hogy becsülnek téged!

Az, hogy neked sok a terhed, nem az ő hibájuk,
a sok adminisztrációd, ne terheld reájuk!
Hisz arról ők nem tehetnek, nem miattuk végzed,
s a munkádhoz hadd kívánjak erőt, egészséget!

Aranyosi Ervin © 2024-08-25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Szeretnélek…


Aranyosi Ervin: Szeretnélek…

Szeretnélek folyton csak dicsérni,
és lehunyt szemmel nézni, szép Napom.
A szavaimmal szép lelkedhez érni,
s megemelni folyton kalapom!

Szívem érted kalitkába zárnám,
s a szívedben élnék szabadon.
Az ajtaját persze nagyra tárnám,
s a kulcsát is kezedbe adom.

Benned élnék, ott lenne világom,
s ott íródna rólad minden dal,
s fütyürésznék, mint madár az ágon,
mert szerelmünk örök, s fiatal.

Tudom, benned folyton álmot látnék,
s a szívednek valósággá válnék!

Aranyosi Ervin © 2018-02-05.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Zene füleimnek

Aranyosi Ervin: Zene füleimnek

Gazdám hangja füleimnek
olyan, mint egy szép zene!
Azt figyelem, hogy általa
dicsér-e, vagy üzen-e?
Ha meghallom teljesítem,
ez a dolgom, azt hiszem.
És a kutyák ranglétráján
ekképp majd sokra viszem!

Aranyosi Ervin © 2013.07.23.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A két nagyszájú veréb

Aranyosi Ervin: A két nagyszájú veréb

Talán egyszer,
talán régen,
talán éppen egy mesében,
élt egy veréb, persze szürke
– ki a levet összeszűrte,
egy verébbel, aki látott,
éjszaka is napvilágot.
Vagy nem látta,
vagy csak mondta,
– állította az a ronda –
hogy felszállt a magas égig,
– s a sasok is azt beszélik –
“elrepült a nap felett!”.

Mert egy templom fura tornyán,
– hol kereszt még sose volt tán –
bizony egy nap ragyogott!
A hiú erről gagyogott,
vagy csiripelt saját nyelvén,
– kis medál volt tollas mellén,-
ami nem tett egyebet,
dicsérte a verebet.

Nos a két nagyszájú hős,
– pici volt, s nem ijedős –
egy szép napon megbeszélték,
– mert a cél a legfőbb érték,-
hogy szárnyaik erejével,
akarattal és nagy hévvel,
ha nem is a messzi égről,
de a templom tetejéről
legurítják a napot.

Ötletüket tett követte,
s a gyanútlan napfelkelte
mikor rájuk kacsintott,
furcsa látványt láthatott:
Tollazatuk felborzolták,
bögyüket degeszre fújták,
s pöffeszkedve keltek útra,
fel a magas torony csúcsra,
– lelökni azt a napot.

Ám a felkelő Nap fénye,
szikrát szórt a négy szemébe,
a két orvul támadónak,
a két rosszat akarónak.
Elvakítva mit se láttak,
egymás karjaiba szálltak,
ám így nem tudtak repülni,
fogságukból menekülni.
Minél jobban kapaszkodtak,
annál gyorsabban zuhantak.
Hamarosan földet érnek,
s véget ér két röpke élet.

Ám de látta ezt az isten,
kigondolta hogy segítsen,
a hullóknak utat mutat,
így találták el a kutat.
Templomkertben kútba estek,
becsobbantak a kis testek,
egymás szárnyát eleresztve,
kerek nagy szemet meresztve,
kászálódnak ki a vízből,
egyik csuklik, másik prüszköl.
Alább hagy a büszkeségük.
Örüljünk, hogy nem lett végük.

A mesének tanulsága,
kinek túl erős a vágya,
bármily magasra elérhet.
Ám, de attól óvlak téged,
hiúságod, fösvénységed,
nagyra vágyásod vezessen.
Nem úszták volna ezek sem
meg a dölyfös, kalandjukat,
ha nem lelik meg a kutat…

Aranyosi Ervin © 2011-04-18.
A vers  és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva