Category: Állatok, természet
Tags: Aranyosi Ervin, emberek, fák, föld, levelek, nap, őszi, Őszi borongás, pénz, szél, természet, újjászületés, vers, világ, virág
Aranyosi Ervin: Őszi borongás
Magára húzta zord felhőit
a vénné fáradt őszi Nap.
Sugarai – pók szőtte szálként –
a Földre nyúlva játszanak.
A melegét is visszavonta,
tartalékol a télre tán,
álmosan telik, elmerengve,
a szeptemberi délután.
A tájon méla nyugalom van,
csak a szél dúdol némi dalt,
falevelek, zizegve várják,
a mérget, mit nekik kavart.
Ünnepre várnak, karneválra,
színes ruhákat öltenek,
nyelvet nyújtanak a halálra,
miközben szívük megremeg.
Kívülről nincs a félelemnek
semmilyen látható nyoma,
örömre lelnek még az őszben,
legyen az bármily mostoha.
Mert hisznek újjászületésben,
jönnek majd újra játszani,
s amíg remény élhet szívükben,
minek borúsnak látszani?
A távolodó Nap is tudja,
hogy lesz még ő is közelebb,
áraszt még több fényt a világra,
fog adni újra meleget!
A sok levél, bár porba hullik,
éltető humuszt komponál,
táplál jövőt és újraélőt,
amely majd élelemre vár.
E körforgás majd megtörténik,
akár velünk, vagy nélkülünk,
csak az ember nem látja sorsát,
korán megyünk, vagy vénülünk?
Talán, jó lenne végig élni,
s kiélvezni minden napot,
és mindegyre hálásnak lenni,
hogy itt vagyok, s még maradok!
Ha célom van, vár rám egy új nap,
hát reggel újra felkelek,
a természettől ezt tanultam,
hogy bízzak, és nyitott legyek!
Fog még a Napunk felragyogni,
lesz még tavasz, nyílik virág,
s egyszer talán majd észhez térhet,
a pénzért eladott világ!
Aranyosi Ervin © 2022-09-22.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!
Legutóbbi hozzászólások