Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Cicahorgászat az akváriumból

Aranyosi Ervin: Cicahorgászat az akváriumból

Aranyosi Ervin: Cicahorgászat az akváriumból

Ott volt a hal, csak úszott csendben.
Néztem csupán, s kíváncsi lettem:
– Miért jó neki vajon a vízben?
Meg is kérdeztem három ízben,
de Ő még mindig hallgatott.
Gondoltam, nem maradhat ott!
Így hát megúszta szárazon,
s nem is aggódtam már azon…
Kikaptam Őt, a lebegőt,
s láttam, hogy nem kap levegőt.
Lábra sem állt, mert nem volt néki,
– értelmes macska nem is érti –
hogy eddig miképp járhatott.
A tátogás alábbhagyott,
ami nála biztos csak jelkép,
mert kilehelte lám, a lelkét…

Aranyosi Ervin © 2014-05-29.
A versek megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

 

By

Aranyosi Ervin: Barátság – szeretet

Aranyosi Ervin: Barátság – szeretet

Különbözünk, mások vagyunk,
de elfogadjuk már,
mert tudjuk jól, így tanulunk,
az élet jó tanár.

Becsüljük benne, ami szép,
öröm, és élvezet.
Az boldogul, ki hinni mer,
ki jót remél, s szeret.

A szabadságunk drága kincs,
s másokét tisztelem.
Úgy bánok mással, ahogyan
Ő is bánjon velem!

A barátság, elfogadás,
érzést adok, s kapok.
Ha elfogadsz, ha nem ítélsz,
a barátod vagyok…

Ha hiányzom, hívjál, s jövök,
ha kellek, itt leszek.
Ha megreked sorskereked,
én majd csodát teszek.

Meghallgatom a panaszod,
s a szívünk összeér,
együttérzésem majd segít,
lélekben több legyél.

A válladról majd leveszem,
a lelki terheket.
Látod, mit tesz a barátság,
mit nyújt a szeretet?

Aranyosi Ervin © 2014-05-29.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Virágnézőben


Aranyosi Ervin: Virágnézőben

Színpompás virágok nyílnak kint a kertben.
Rájuk hangolódtam, megnyugvásra leltem.
Rájuk csodálkozom, s hagyom élni őket.
Inkább egy szép verssel köszöntöm a nőket.
Színes életüket tiszteletben tartom,
megcsodálom őket kertben, árokparton.
Amikor elnyílnak szétszórják a magot,
így teremtve jövőt, virágdíszes napot…

Aranyosi Ervin © 2014-05-27.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Kiút a depresszióból


Aranyosi Ervin: Kiút a depresszióból

Amikor úgy érzed beszűkül világod,
amikor a létet rút színekben látod.
Mikor az életed nem találja útját,
hiába cipeled napjaidnak súlyát,
akkor nézz jól körül, keress sok barátot,
kik örülnek neked, s akkor rögtön látod:
Van bizony értelme, itt, e földi létnek,
hiszen körülötted is angyalok élnek.

Aranyosi Ervin © 2014-05-22.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Szeretve…

Aranyosi Ervin: Szeretve…

Milyen jó is, szeretve lenni!
Ha megéhezem, jókat enni.
Játszadozni, ha arra vágyom.
Lustálkodni egy jó nagy ágyon.
Milyen jó is, szeretve lenni!
A földön élve, a mennybe menni!
Ha kényeztet pár kedves ember,
egy kiscicának egyéb nem kell…

Aranyosi Ervin © 2014-05-20.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Szívszeretet


Aranyosi Ervin: Szívszeretet

Nincs is nagyobb öröm,
mint mikor szeretnek.
Érzed a melegét
a szívszeretetnek.
Szíved önként adod,
nem is kérsz cserébe…
Várod újra, s újra
és rohansz elébe…

Aranyosi Ervin © 2014-05-20.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Csodaágy


Aranyosi Ervin: Csodaágy

A gazdámtól, – ahogy látod,
– csodaágyat kaptam.
Kényelmesen fekszem rajta,
s lélegzik alattam.
Aztán, mikor felébredünk,
kergetőzik, játszik.
Igaz, nappal nem is ágynak,
egy kutyának látszik…

Aranyosi Ervin © 2014-05-19.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Mindennapi ébresztő

Aranyosi Ervin: Mindennapi ébresztő

Az ébresztőm odanyomta orromhoz az orrát!
Jelezte, hogy már felébredt, szeme kinyílt, s jól lát.
Szomorúan tapasztalta, hogy még mindig alszom,
szemem csukva, s meg sem rezdül szám felett a bajszom.

Elkezdett hát dorombolni, – tűnjön el az álmom!
Nem akarja, hogy aludjak, – de én megpróbálom.
Dörgölődzik, helyezkedik, néha-néha morran,
simogató kézre vágyik, s nem tartja titokban.

Nyújtózkodik, kaparászik, diszkrét hangon ébreszt.
Talán eljut a kívánság a gazdi füléhez.
Addig, addig munkálkodik, – bundájába túrok,
doromboló kis torkában pendülnek a húrok.

Simogatom a szőrmókot, közben alszom félig,
Ő meg élvez minden percet, elviselné délig.
Végül aztán ébrednem kell, de ezt Ő se bánja,
reggelire finomsággal telik meg a tálja.

Aranyosi Ervin © 2014-05-17.
A versek megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Örömhormon


Aranyosi Ervin: Örömhormon

Örömhormont keresgéltem,
– csokival tele a tál.
Minden nőnek ez a vágya,
erről biztos hallottál.
Azt hiszem, már megtaláltam,
szemem örömtől ragyog.
Felvetődik, hát a kérdés:
– Akkor most már NŐ vagyok?

Aranyosi Ervin © 2014-05-16.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Búcsú az Óvónénitől

Aranyosi Ervin: Búcsú az Óvónénitől

Elbúcsúzom, elballagok,
ősztől iskolás leszek.
Óvó néni, kis barátok,
de jó volt itt veletek!

Pici voltam, nagyra nőttem,
okosodtam is talán.
Megértem a tanulásra,
most már vár az iskolám.

Óvó néni, nem felejtlek,
annyi jót adtál nekem,
tanítgattál, nevelgettél,
mindig törődtél velem.

Volt, amikor rosszcsont voltam,
– türelmedet köszönöm.
Tudom, mindig megértetted,
bánatom és örömöm.

Kinőttem a kis székemet
egy kisebbnek átadom,
szekrénykémet más használja,
s nem játszom az udvaron.

Más kalandok várnak reám,
– de tudod, – a szeretet,
visszahozza látogatni
majd a pici szívemet.

Óvó néni, ne sírj értem,
nem felejtlek el téged.
Szívem mélyén őrizgetem,
majd a sok szép emléket.

Most búcsúzom, hálás vagyok,
megköszönöm teneked,
hogy szívedből nekem adtál
egy szerető szeletet.

Aranyosi Ervin © 2014-04-07.
A versek megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva