Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Magyarnak maradni…

Aranyosi Ervin: Magyarnak maradni…

Elindulok, messze megyek,
várnak égbe nyúló hegyek,
magyar puszta, fényes égbolt,
amilyen a hazám rég volt!

Várnak hömpölygő patakok,
patak partján, jó magyarok,
nekem jó, ha velük vagyok,
várnak együtt dalolt dalok!

Nem hagyom el szép hazámat,
kívül megölne a bánat,
víg kedvem csak itt találom,
itt élem meg valóságom!
Magyar vagyok, s az maradok,
fentről néznek a csillagok,
eleinknek szeme ragyog,
amíg hűséges maradok!

Nem megyek idegen tájra,
máséra fogam nem fájna!
Ez a hazám, itt kell élnem,
e földet el nem cserélem!

Nem élhetek idegenben,
magyar szívem dobog bennem,
ideköt őseim vére,
s nincsen ami többet érne!

Nem hagyom el szép hazámat,
kívül megölne a bánat,
víg kedvem csak itt találom,
itt élem meg valóságom!
Magyar vagyok, s az maradok,
fentről néznek a csillagok,
eleinknek szeme ragyog,
amíg hűséges maradok!

Magyar vagyok, míg csak élek,
haláltól már rég nem félek!
Magyar vagyok, az maradok,
s az leszek, ha feltámadok!

Aranyosi Ervin © 2026-10-12.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Teremtés 3. rész

Aranyosi Ervin: Teremtés 3. rész
(Ballada a Szeretet Fénye alapítvány
30. évfordulójára)

Rajtad a sor szeretet-testvérem,
mert nem csak nekem van itt küldetésem!
Rajtad is múlik a jelen, s a jövő,
mert lelkedben él az álmokat szövő,
ki szeretve teremthet holnapot,
amelyben te is, és én is ott vagyok.

Szükség van rád, a személyes példádra,
hogy megmutasd, a lelked mire vágyna,
s ehhez előbb szeretned kell magad,
mert nélküled lelked árva marad!
Mert úgy más sem tud majd szeretni,
pedig a célod: jól szeretve lenni!

Szeretve lenni, és viszont szeretni,
ez tud csupán élőn boldoggá tenni!
Anélkül lelked kietlen, kopár,
hiába kedvességre és jó szóra vár.
Így ültess el másokban is hitet,
mert szívüket szíved érinti meg!

Nyisd meg szíved, tárd ki kapuját,
hadd lépjen be, aki szeretni lát,
hadd legyen képes ő is jól szeretni,
és a világát boldogabbá tenni!
Hiszen szeretni is tanulni kell,
a szív szavára másik szív felel.

Ne másra várj, csak szeresd önmagad,
s azt, aki vagy, másnak örömmel add!
Meglátod majd, lelked visszhangra lel,
a szeretetre sok éhes szív felel.
És melléd áll, és boldogan ölel,
s az érzések közt sok örömre lel.

A sorsodat azt te kovácsolod,
s nem könnyebb úgy, ha társad okolod,
megváltani csak te tudod magad,
ha vársz vele, az élet elszalad.
Légy méltó ahhoz, akivé lettél,
akit szomorúvá, vagy boldoggá tettél!

Mert szeretni születtél le a Földre,
és lelkedből a jót adni örökre.
Csepegtetni a fényt mások szívébe,
az elárvultat boldogabbá téve.
Szeretet-csepped szórjad a világra,
hadd gyúljon tőle az érző lélek lángra.

Ha szívedet mások elé kitennéd,
majd egyre többen állnának temelléd!
Befogadna az emberség óceánja,
s körülölelne a cseppjeinek árja,
s felvállalhatnád büszkén, aki vagy,
ki egymagadra téged sose hagy.

Hát szeress, s légy a földi mennynek része,
vegyen körül az öröklét egésze!
Legyünk eggyé, közösen álmodók,
az életünkbe örökös fényt hozók!
Lépkedjünk újabb harminc év elébe,
s vigyük világunk a jólét közelébe!

Ha képesek leszünk csak adni, adni,
a szeretetben végleg megmaradni,
ha kéz a kézben járunk angyaltáncot,
és felemeljük az egész világot,
ha felemelünk minden létezőt,
ha megetetünk minden éhezőt!

Ha csak jóról szól a tapasztalás,
nem lesz elmúlás, nem lesz meghalás.
A Föld s az Ég egy szép nap összeér,
és minden lélek egy nyelven beszél,
s e közös nyelv a szeretet nyelve lesz,
mely minden lénynek örömet szerez!

Aranyosi Ervin © 2026-04-13.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Teremtés 2. rész

Aranyosi Ervin: Teremtés 2. rész
(Ballada a Szeretet Fénye alapítvány 30. évfordulójára)

Történt egyszer földi létben,
’kilencszázkilencvennégyben,
valahol és valamikor
élt egy srác, Putnoki Tibor,
ki már élt negyvennyolc évet,
s nem kényeztette az élet.

Volt családja, sok kalandja,
sérülése, bonyodalma,
búja-baja, nehézsége,
s nem volt túl jó egészsége.
Lét-próbáit megoldotta,
s volt, hogy el is bukott rajta.

Emberi életét élte,
s mindig a jobbat remélte,
különleges volt, s egyedi,
s léte nem hagy nyugtot neki!
Mindig tovább akart lépni,
s világát máshogy szemlélni.

Többet akart annál ő rég,
mit nyújthat a lehetőség.
Ám az élet megakasztja,
útja sarába ragasztja.
Szóval épp abban az évben
eljött neve napja szépen.

Tibor napon, tíz órakor
misztikumba került Tibor.
Mert az élet vele megállt,
s kilenc perces csodát kreált.
Túllépett az életen,
és kitágult a végtelen.

Túl a fizikai léten
megélt valamit a fényben,
s összeért a Föld az Éggel,
s találkozott a Fényességgel.
Magával a szeretettel,
amit szívvel lát az ember.

Jóisten volt, fény alakban,
s több fényt látott, mint a Napban.
Teremtője előtt állott,
s lám, egy életfilmet látott.
Benne mennyi bántás, vakság,
tévedés, méltánytalanság.

Az embereknek szólni kéne,
hogy életét ne így élje!
Hisz mily kevés a szeretet,
mely jobbá tesz embereket!
Szólni kéne, jót mutatni,
s másokban a jót kutatni.

Felnyitni a szemeket,
hogy nagyon kell a szeretet!
A Jóisten mondta néki:
látom, tiszta lelked érti.
Menj hát vissza, s tedd a dolgod,
tegyél jobbá, s legyél boldog!

Menj hát vissza fiam, kérlek,
s tanítsd, miről szól az élet!
Bár Tibor ott maradt volna,
ott, hol minden fényről szól ma!
Ám az Isten visszaküldte,
legyen más lelkeknek tükre!

Visszatért kínnal, keservvel,
feladattal, szeretettel,
mert a hűség kötelezte,
földi létbe levezette.
Visszatért, hogy tegye dolgát,
megmutassa azt, mit jól lát.

Tanítani, jobbá válni,
szeretet ügyét szolgálni,
a hogyan-t is megmutatni,
lelkeknek jó hitet adni.
Tette dolgát, és tanított,
alapítványt alapított.

Ez lett a Szeretet Fénye,
s elkísérte felesége.
Piroskával kézenfogva,
hitükben meg nem inogva
alakítottak csoportot,
mit kettejük szívén hordott.

Hétköznapi emberekből
állt csoportjuk, akik ettől
talán többé, jobbá váltak,
szerető útra találtak.
Jászdózsán, majd Jászberényben,
Maklár, Eger fürdött fényben.

Végül aztán Budapesten,
később külhoni terekben,
folyt már a fénylényi munka,
sokszínűséget tanulva.
Sokféleség jellemezte,
s a világot leképezte.

Nekik beszélt szeretetről,
s mindenki meríthet ebből.
Együtt kezdtek gondolkodni,
közös szekerüket tolni.
És lettek behangolások,
kezelések, s más jóságok.

Közösen, egymásért, együtt
világunk jobbá szeretjük.
Igazán emberré váljunk,
igaz, jó útra találjunk!
Önmagunkat elfogadjuk,
s valós belső fényünk adjuk!

Megélni a mindenséget,
világunkkal az egységet.
Hisz mind EGY-nek része vagyunk,
s egymásban mély nyomot hagyunk.
Keressük a teljességet,
eggyé téve engem, véled!

Ez, mit szeretetnek hívnak,
mire társaink tanítnak.
Mint jó tükör, adok-kapok,
s gyűlnek a tapasztalatok.
Másokat jóvá szeretve,
növekszik a jóság egyre.

Ha lelkünkben nincsen kétség,
eloszolhat a sötétség.
Fénnyé válunk, te is, én is,
s így lesz a szeretet, fény is.
Miként a mennyben, úgy a Földön,
fényemet másokba töltöm!

Mint egy égig érő létra,
akinek csak egy a célja:
együtt élni szeretetben,
s ne maradjon szeretetlen!
A létrának hét fokán,
hét szinten, és hét csakrán.

Hét aurarétegen,
hét síkján az életen.
Így az egy, három, a hét
mint teljesség jut eléd.
Megérteni az élet célját,
mindent tudatosan élj át!

A Teremtőnk része vagyunk,
s létet megélni akarunk,
megismerve önmagunkat,
bejárandó lét-utunkat,
élni élő szeretetben,
együtt mind-mind, egy az EGY-ben!

Részként élni teljességet,
másban látni tükörképet,
ami jó, és ami tanít,
szerető lénnyé alakít.
Másokban a jót kell látnom,
s jobbá tenni a világom!

Szeretetben megfürödni,
más fényétől tündökölni,
s adni egy részt önmagamból,
ami mást is jobbá hangol!
S nem csak várni, nem csak lenni,
másokat boldoggá tenni!

Így válhatunk szeretetben
eggyé, az isteni rendben.
Kettő között a harmadik
a Szeretet, s köztünk lakik.
Így lesz az emberiségben
egység majd az emberségben.

E hármasság a mi vágyunk,
s hisszük, hogy jó úton járunk.
Földön is lesz, miként mennyben,
egy világ él szeretetben!
Ha ragyog szeretet fényünk,
végre mind a mennybe értünk!

Aranyosi Ervin © 2026-02-23.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Nemzeti altatódal

Aranyosi Ervin: Nemzeti altatódal

Aludjál csak, aludj, drága jó nemzetem,
hősöd, ki érted élt, már sírjában pihen.
Lelke nyughatatlan, lázad fenn a Mennyben,
hiszen az utókor méltatlan, hitetlen.

Aludjál csak, aludj, s álmodj szebb világot,
milyet jó Teremtőnk álmaiban látott,
amit ő elképzelt váltsuk mi valóra,
szeretettel teljen minden egyes óra!

Aludjál csak, aludj, s szebb világra ébredj,
elnyomott hazádban új életre éledj!
Kövesd szép Napodat, ragyogd be világod,
élő tetteidtől legyen e föld áldott!

Aranyosi Ervin © 2026-07-20.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Közel az Isten

Aranyosi Ervin: Közel az Isten

Testünk az Isten építménye,
élő temploma, szent helye!
És benne lakozik a lélek,
így költözött a fény bele.
A szellemünk maga az Isten,
övé a megtapasztalás,
minélkülünk valóság sincsen,
esélyt rá nem adhatna más!

A lélek apró Isten-morzsa
teremtőd csodás mása vagy.
Belőle indul mindőnk sorsa,
míg élünk, minket el se hagy.
És visszatér hozzá a lélek,
és nem vész el, átalakul!
Tanulni születünk a földre,
látszólag még tudatlanul.

Bűn nélkül jöttünk egytől-egyig,
lelkünkkel tiszta fényt hozunk.
Pásztor mondja a birkanépnek:
– Bizony mi mind elkárhozunk!
Vagy bűnös lenne a Teremtő,
ki saját képére alkotott?
Mást keserít helytartójával,
s a pórnép lesz elkárhozott?

A lelkek megvezetve élnek,
bűnök nélkül, ártatlanul.
S amíg büntető istent félnek,
addig a világ nem javul.
Hiszen nincs is bűnös közöttünk,
csak tudatlan van, vagy beteg,
míg közvetítők kötnek hozzá,
Istent nem is ismerheted.

Míg kívül keresed, hogy hol van,
addig igazán nem leled,
addig van lelked a pokolban,
viszont, ha ezt felismered,
elkezdhetsz végre tisztán látni,
lelki szemed segít neked,
csak befelé tudsz rátalálni,
s rájössz, mindig itt volt veled!

Nincs hát bűnös, csak beteg lélek,
kit a szeretet gyógyíthat meg.
Isten bennünk van! Ha nem félek,
élhetek boldog életet!
Teremthetek már akarattal,
és ebben Isten is segít,
felruházott az öntudattal,
kényeztetve gyermekeit.

Jó ha tudod, s nem kell hinned,
hogy a Teremtőd egy veled,
s a teremtésben varázspálcád
a vágyból épült képzelet!
Tanuld hát ezt meg jól használni,
képes vagy rá, s Ő támogat,
hagyd végre mind valóra válni,
a jószándékú álmokat!

Aranyosi Ervin © 2026-07-03.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Hol tartunk most?

Aranyosi Ervin: Hol tartunk most?

Tán nincs még késő emberek,
hogy megmentsük az életet!
Mesés Földünk még nem halott!
Kihalni tán te sem hagyod!
Van itt dolog, nem is kevés!
Ha eltűnne a szennyezés,
ha nem szemétre gyártanánk,
ha élni hagynánk Föld-anyánk!

Csak nyissuk fel a szemeket,
hogy egy út van, a szeretet!
Éljen jól minden létező,
s ne legyen többé éhező!
Ne legyen többé háború,
legyen az ember nagykorú!
Tudja honnan jött, merre tart,
csillapítsa a mű-vihart!

Hiszen egyek vagyunk mi mind,
s élhetnénk a szívünk szerint!
Nem kell a pénz és a siker,
csak sok ember, ki élni mer!
Hisz zsákutca, hol haladunk,
s kihalunk, ha így maradunk.
Földünk majd megrázza magát,
s ledobja a sok ostobát!

Fejünkre nő sok okos gép,
s hatalmasok teszik fölénk,
mert oly fontos a kényelem,
és az uralt, igénytelen.
Más tegyen értünk, helyettünk,
s nem látjuk, hogy mivé lettünk,
telhetetlenné vált szívünk,
s csupán a nagy PÉNZ-ben hiszünk.

Fejünkre mocskot öntenek,
a lelkünk bántástól beteg!
S mint rossz filmet nézzük, mi lesz,
fejfánkra virágot ki tesz?
Gyűlik a mocsok, a szemét,
de azt készen teszik eléd,
s ural a PÉNZ, az istened,
s nem látod, mit is tesz veled.

A jólétbe halunk bele,
de nem leszünk többek vele.
Pokolra küld a hatalom,
akkor is ha nem akarom.
Rossz álom csak az életünk,
az elmúlás felé megyünk.
A pénznek árja, elsodor,
lelkünk uralja a nyomor.

Másképp kellene élni már,
vedd észre, utad oly sivár,
álságos kincset gyűjtögetsz,
amely egy nap majd sírba tesz!
De te dobod el életed,
mikor tanítod gépedet,
s már elhiszed, hogy többet tud,
de a tudáshoz tőled jut!

Ám tudd, érzéketlen marad,
örömöt, álmot egy sem ad!
Hiányzik lélek és a szív,
amely valós életre hív.
Nincs benne igaz képzelet,
bár egy nyelven beszél veled,
de nélküled, csendben marad,
előre általad halad.

Használd csak, s a fejedre nő,
előtted már a hegytető,
mögötte ott a szakadék,
abba hull majd a maradék!
Anyagba szorult a világ,
s kihal lassan az, aki lát.
A vakok meg mennek tovább,
s kívülről várják a csodát.

Ki fog reánk ordítani,
hajónk meg kell fordítani!
Vitorlánk duzzad, száll velünk,
nem értünk van, de ellenünk!
Mert épp rossz szél kapott bele,
s végül pokolra jutunk vele.
Irányt kellene váltanunk,
s rájönni végre kik vagyunk!

Média mocska elvakít,
leszakadt közöttünk a híd.
Hiába borús fenn az ég,
nem hull eső sosem elég.
Csak szürke égbolt búsít el,
s talán a Nap már fel se kel.
A lélek sötéten borong,
nem fénylik ránk a Napkorong.

Aranyosi Ervin © 2026-04-03.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Újévi vágyakozás

Aranyosi Ervin: Újévi vágyakozás

Bárcsak megváltozna e naptól a világ,
és egy boldog korszak köszöntene miránk!
Eltűnne a gonosz, az önző, a Földről,
szeretet áradna a most eljövőből!

Bárcsak a szeretet költözne a szívbe,
a jóság, s igazság léphetne ma színre!
Az emberek mától egymásért tennének,
békében megférő lényekké lennének!

Bárcsak megváltozna egy mély lélegzettel,
bár együtt kívánná mától minden ember!
Önző viták nélkül, holnapot teremtve,
és az emberiség földi Mennybe menne!

Bárcsak megszűnhetne az „enyém és tiéd”
az életről szólna az igaz, földi lét!
Beérné mindenki azzal csak, ami van,
s nem vágyna máséra önzőn, vagy naivan.

Bárcsak mindenkinek jutna végre elég,
s nem várnánk el soha, hogy más tegye elénk!
Mindenki kivenné részét teremtésből,
s jutna is egyformán mindnek az egészből.

Bárcsak a félelem eltűnne örökre,
s nem a haszonszerzés tenne minket tönkre!
Rájönnénk emberek, hogy testvérek vagyunk,
s attól válunk többé, ha másoknak adunk!

Bárcsak az önzésünk mind eloldalogna,
lelkünk szeretete folyton kiragyogna!
Változna a célunk, nem egymásból élnénk,
gondolatainkat szépen kicserélnénk!

Bárcsak több figyelmet adhatnánk egymásnak,
s nem bántana lelket a magány, a bánat!
Nem vennénk el mástól, nem zsákmányolnánk ki,
inkább minden élőt boldoggá kell tenni!

Bárcsak napi munkánk örömet okozna,
és a világunkba napi csodát hozna!
Szívünket jó érzés, hála fürösztené,
s testünk egészséges érzéssel töltené!

Bárcsak munka után jutna pihenésre,
s napi csodáinkat könnyen vennénk észre!
Eltűnne hatalom, nem lenne szolgaság,
hiszen testvérekből épülne a világ.

Bárcsak a tudomány levetné köpenyét,
s a való világot vetítené elénk.
Eldobná a gőgjét, s értelemre lelne,
s nem a nyerészkedőt szolgálná ki egyre!

Bárcsak kezet mosna a lét forrásában,
s nem tudományt látnánk, önző technikában!
Nem zsákmányolna ki bennünket a munka,
létező közösből mindenkinek jutna!

Bárcsak minden fegyver eltűnne a Földről,
s gondoskodnánk mindig, minden éhezőről!
Egészséget adnánk, megélt emberséget,
s újra virulhatna az éltető természet!

Bárcsak a mosolyunk egyformán ragyogna,
s ráadnánk a ma még szomorú arcokra!
Jókedv és nevetés gyógyítana lelket,
ami teljesebbé tehetné a testet!

Bárcsak rálelnénk a kijelölt utunkra,
s nem Úrként gondolnánk a mi Jézusunkra!
Ki a szeretetét nem könyvekbe írta,
hanem szívjóságát megmutatni bírta!

Bárcsak szeretete lenne csak a törvény,
mások szívét akkor össze sose törnénk!
Szeretnénk társunkat, úgy mint önmagunkat,
s Teremtőnk kegyelme, mint érző szavunk hat!

Bárcsak elfogadnánk Isten ajándékát,
hiszen a gyermeke mutatta a példát!
És ha elfogadnánk, hogy mind azok vagyunk,
a jólét teremne, mikor szívből adunk!

Bárcsak szokásunkká válna, jól szeretni,
minden testvért, társat boldogabbá tenni!
Bár ne lenne vallás, mely falakat emel,
s önző politika, mely megosztón terel.

Bárcsak a gazdaság eltűnne a Földről,
s mi gondoskodhatnánk, minden éhezőről!
Nem válna eszközzé egyetlen lélek sem,
s nem lenne értéke többé a pénznek sem!

Bárcsak jövőt adnánk utódok kezébe,
hogy egy mesés élet járhasson fejében!
Az idős, bölcs lelkek mutatnák az utat,
mely után a lélek oly szomjasan kutat.

Bárcsak a nyugalom költözne mibelénk,
a világ szépsége tárulhatna elénk!
Egészséges testben, a jót tapasztalnánk,
közös-s-égben élnénk, semmit sem uralnánk!

Bárcsak a birtoklás ne lenne már célunk!
Nem kellene többé, túlélni tanulnunk!
Elég lenne csupán minden jót megélni,
s nem kellene többé semmitől sem félni!

Bárcsak eltűnne a földi élet pokla,
s nem gondolnánk többé nehezebb napokra!
Vigyáznánk egymásra, és jó Földanyánkra,
s lelkünk az úgy vágyott létre rátalálna!

Bárcsak rájönnénk, hogy ez a világ itt volt,
amit a hatalom előlünk eltitkolt.
Csak mi nem mertünk még jó emberré válni,
szeretet útjára együtt rátalálni!

Aranyosi Ervin © 2026-01-01.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Szívekbe szálló üzenet

Aranyosi Ervin: Szívekbe szálló üzenet

Szárnyára vesz a képzelet,
együtt repülök én veled.
Nincs véges tér, nincsen határ,
nincsen idő, az óra áll.
Szabad a lélek, elrepül,
a Föld alattunk elterül.
Körözve száll a nagy madár,
nincs félelem, nincsen halál,
csak szabadság és szeretet,
érzés, mely gyógyít beteget,
megtisztító tűz lehet,
– szívekbe szálló üzenet.

Aranyosi Ervin © 2025-12-21.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Őseink nyomában

Aranyosi Ervin: Őseink nyomában

Ősi föld, hol csend beszél,
mely a lelkünkben benne él!
Ahol a múltunk szól reánk,
sebzett szívekben éled a láng.
Már nem tör meg minket semmi rég,
magyarnak lenni gyönyörű szép!
Talpra kell állni, és menni kell,
múltunkból semmit sem feledni el!

Bár sok jó ősünk a porba hullt,
tőlük lett példás, s erős a múlt.
Sorsuk ma is él, és egy velünk,
hogy magyar nemzetként létezünk.
Hallgassuk fülünkbe, mit súg a szél,
őseink nyelvén, miről mesél,
messzi időkből atyák dala szól,
dobban a szívünk, nekik válaszol!

Refrén:
Dobban a föld, dobban szívünk,
nem halhat ki a mi nemzetünk!
Nem hal, míg érzünk és hiszünk,
amíg magyarként létezünk!
Amíg erünkben lüktet a vér,
amíg a dalunk az égig ér!
Atyáink álma végig kísér,
s bennünk a múlt majd nyugodni tér!

Ébred a nemzet, éled a fény,
szívünkben újra él a remény,
nem tört meg minket semmi vihar,
él még a nemzet, és élni akar!
Túl múlton, időn, és túl tűzön,
az égi jel fentről reánk köszön!
Közös a léptünk, akaratunk,
magyarok voltunk, s azok vagyunk!

Álljunk fel egyként, hisz tenni kell,
mában a jövőnket dönteni el!
Indulni, menni száz tűzön át,
égig emelni a magyar hazát!
Újjá születve élni e kort,
lerázni lábat, mely eltiport!
Hogy újra népünkön áldás legyen,
Istentől szálljon ránk szép kegyelem!

Refrén:
Dobban a föld, dobban szívünk,
nem halhat ki a mi nemzetünk!
Nem hal, míg érzünk és hiszünk,
amíg magyarként létezünk!
Amíg erünkben lüktet a vér,
amíg a dalunk az égig ér!
Atyáink álma végig kísér,
s bennünk a múlt majd nyugodni tér!

Aranyosi Ervin © 2025-12-19.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Mi lehet az ok?

Aranyosi Ervin: Mi lehet az ok?

Nincsen okom itt lenni e Földön,
s hazudni létet zord felhők alatt?
Azt hiszed tán, magamért zsörtölődöm,
mert nincs kedvem ragyogni, mint a Nap?
Oktalanul pedig miért is lennék?
Ha nem teszem jobbá más életét,
ha nem lelem az életem értelmét,
ha nem tudom, hogy miről szól a lét!

Leszülettem, de mi is volt a tervem,
hogy alakítsam, ha nem is ismerem?
Ha holnapom tudatlanul teremtem,
és más mondja meg, hogy milyen legyen!
Szolga vagyok, csak egyszerű bábu,
ki ácsorog egy tábla közepén?
Csillag vezérel, de vajon hány ágú,
és hol jövök e szellemképbe én?

Pusztul a Föld, és végig kell, hogy nézzem,
s nem találom a megoldásokat,
csak átkozom a tehetetlenségem,
s nem menthetem meg szép világomat?
Itt élek én, és nincsen küldetésem,
a szó elszáll, s nyomában könny fakad,
krónikásként a verssorokba vésem
a fájdalmam, míg a vég elragad?

De talán mégis értelmet nyerhet létem,
hogy nem csak úgy, mellékesen vagyok.
Talán, ha mindig szeretettel éltem,
akkor e Földön szép nyomot hagyok!
Ha néhány ember lett boldogabb tőlem,
ha szebbé tettem mások napjait,
ha eljut máshoz, mi árad belőlem,
a jóság, ami szívemben lakik!

Aranyosi Ervin © 2025-09-11.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva