Aranyosi Ervin: Telhetetlen emberiség

Aranyosi Ervin: Telhetetlen emberiség

Be kellene érnünk azzal a kevéssel,
amivel az élet megjutalmazott!
Nem kéne bajlódnunk istenverte pénzzel,
ami az embernek csak nyomort hozott!
Sikerorientált, rút világban élünk,
ahol versenyszellem az uralkodó,
a mókuskerékből kimaradni félünk,
s nem látja jövőjét az ébren álmodó!

Egymást letaposva habzsoljuk a létet,
miközben a szívünk szépre szomjazik,
gyermekként, örökül kapjuk az egészet,
aztán lelkünk kincsét tőlünk elveszik.
Együtt kéne élnünk, egymást támogatva,
örömöt szerezve egy életen át,
szeretetet adva, s mástól elfogadva,
s nem kapnánk el többé semmi nyavalyát!

Ha megértenénk, hogy minden egy a Földön,
a teljes egésznek részei vagyunk,
s hagyni kéne, hogy a lelkünk feltöltődjön,
hogy ha nem uralna bolondos agyunk.
Ám az ember mindig, egyre többre vágyik,
s bármit, ha elérne, sohasem elég!
Ezért küzd nap, mint nap, egészen halálig,
mert a legfőbb célja a csillagos ég!

Pedig kék bolygónkat ajándékba kaptuk,
s lám, telhetetlenség pusztítja majd el,
oly hatalmas kincsét, mind-mind lezsaroljuk,
hiszen a gazdagság csúf hatalma kell!
Az életünk végén látjuk csak, mit tettünk,
halódó világot hagyunk itt bután.
Kiforgatott földbe pénzmagot vetettünk,
s nem marad majd élő, az ember után!

Mennyi felesleges, furcsa dolgot gyártunk,
s szinte vásárlásból áll az életünk,
miközben a saját, szép bolygónknak ártunk,
és közben aggódunk, hogy mi lesz velünk!
Feléljük a bolygónk összes rejtett kincsét,
pusztítjuk világunk szép természetét,
s megalkotunk olyat, ami eddig nincs még,
s legyártjuk a holnap gyilkos szemetét.

Aranyosi Ervin © 2023-06-04.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!