Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Élő jövőkép


Aranyosi Ervin: Élő jövőkép

Hiszem, hogy lehetne szebben, jobban élni,
egy olyan világban, ahol nem kell félni!
Ahol az emberek mindig a jót látnák,
kitárt szívvel egymást, s a Földet szolgálnák!
Megférnének együtt, s tennének magukért,
óvnák a világot élő holnapjukért.
Meglelnék a létben a rengeteg kincset,
amit a Földanyánk lábuk elé hintett.
Sosem kell éhezni, van mindenből elég,
s ha ezt felfedeznénk, eltűnne a szemét.
Erdeink, mezőink gazdagságot adnak,
csak körül kell nézned, s leszedned magadnak!

Hiszem, ha egymással jó testvérként bánnánk,
ha nem katasztrófát túlélni próbálnánk,
hanem visszatérnénk a jól bevált útra,
s rálelnénk a szomjat csillapító kútra.
Hiszen annyi minden lábunk előtt hever,
Földünk élőn táplál, ellát és felemel,
csak szabaddá kéne lelkünk végre tenni,
minden éhes szájat meg tudnánk etetni.
A betegségek is múlnának maguktól,
s erőt meríthetnénk önnön igazunkból.
Álmokat is adnánk, élő jövő képet,
amibe az ember megtisztulva léphet.

Hiszem, ha éltetnénk magunkban az álmot,
ledobnánk a minket gúzsba kötő jármot,
emberekhez méltón, tisztán, szívvel élnénk,
mai félelmünket célokra cserélnénk!
Vannak megoldások, csak keresnünk kéne,
a jó szó – a társhoz – közvetlen elérne,
nem csak haldokolnánk, elkezdenénk élni,
programozás alól, ki kellene lépni!
Csak ébrednünk kéne, meglátva a szépet,
hazug világ mögött, ott vár ránk az élet!

Aranyosi Ervin © 2021-05-06.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Teremtő pillanatban


Aranyosi Ervin: Teremtő pillanatban

Írhatnék verset, milliónyit,
ébresztgetve a Föld lakóit,
nyithatnék csukott szemeket,
hogy mire jó a szeretet!
Adhatnék leckéket is másnak,
hogy ne éljünk az elmúlásnak,
éljünk inkább az örömünknek,
legyen minden nap örömünnep!

Merjünk csak álmodni merészet,
legyen példánk a szép természet,
hiszen az nem erőlködik.

Az élet teszi szépen dolgát,
a világunkban szépet, s jót lát,
s azon teremtőnk őrködik!

Csak az ember nem képes élni,
inkább kezd holnapjától félni,
rettegni azt, mi láthatatlan,
az ártó hír lovára pattan.
Pedig élhetne bűvös álmot,
jobbá téve a nagy világot.
De csak hajszolja ócska pénzét,
s elveszti léte többi részét.

De bárcsak álmodozni merne,
s jóra fókuszálna figyelme,
s meglátná a napi csodát.

Hisz annyi van, s mind látni kéne,
és elsétálni csak elébe,
s élvezni született jogát!

Bár mind tudnánk, miért születtünk,
hogy nem csak haldokolni lettünk,
hogy a világunk minket szolgál,
s ki elfogadja, az mind jól jár!
Csak annyit kell megértenünk,
hogy gazdagabb a lét velünk,
s élvezni kell, e gazdagságot,
amivel teremtőnk megáldott!

Ám nem mérhető pénzben semmi,
a gazdagság nem ezt jelenti!
Mert az megélt percek sora.

Ki folyton kincsekre vadászik,
az eltévedt, s a falra mászik,
mikor rájön, mily ostoba.

Tanulni kéne, hát szeretni,
a világunkat rendbe tenni,
álmodni végre szebb jövőt,
s tanítgatni a felnövőt!
Kérded, hogy egyéb vágyam nincs-e?
Miénk a világ összes kincse!
De nem az anyagi vagyon,
ha elmegyek, azt itt hagyom!

De enyém marad minden álom,
minden napom, míg utam járom,
és minden megtapasztalás.

Minden, minek értelmet adtam,
csodás, teremtő pillanatban,
s ez az én kincsem, nem vitás!

Aranyosi Ervin © 2020-12-25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Villon utolsó villongása

Kép: François Villon – Wikipédia

Aranyosi Ervin: Villon utolsó villongása

Tudom, neked ez fájni fog!
A hosszú haldoklásom.
De ez csupán, mit adhatok,
mert sohasem volt másom!
Na jó, életnek hívtam én,
viseltem nagy vidáman,
s ebbe már más is belehalt,
korábban a világban!

S ha csak a költő halna meg,
s nem írna többé verset?
Látod, a lét nem babra megy,
fröcsögjek bús keservet?
Hazudjak egy szebb holnapot,
olyat, amelyre vágyom?
Inkább a lábam lógatom,
nyűgös, halálos ágyon.

Kiélvezem fájdalmaim,
nem muszáj, hogy leírjam!
Volt kor, mikor volt valamim,
kell, hogy azt visszasírjam?
Gazdagság, kincs nem érdekelt,
nem tettem szert vagyonra,
csak arra vágytam, arra telt:
-Bár lelkem gazdagodna!

Nem loptam én, nem volt kitől
– a gazdagoktól féltem –
a mások szegénységiből
semmit se lopni, érdem!
Miközben álmodtam vakon,
ellopták a világot.
Élveztem szép gyümölcseit,
min féreg foga rágott.

Villongok hát, mert ez maradt,
tán lopott kincs az élet,
s nézem a vándormadarat,
de fenn szárnyalni félek!
Tudom, nyakamon a kötél,
bár bűnömet leróttam,
s fejfámra írni ösztökél:
– Éltem, míg meg nem hóttam!

Aranyosi Ervin © 2020-09-30.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Hozzád szólva


Aranyosi Ervin: Hozzád szólva

Hiába ugatok? Nem fogod fel ésszel?
Nálam nem sokra mész a megszerzett pénzzel!
Nekem pont te kellesz, szeretetre vágyom,
ez a legnagyobb kincs ezen a világon!
Nem elég a testem naponta etetni,
örülni kell nekem és szívből szeretni!
Meglátod, én nagyon, tudom viszonozni,
az életkedvedet vissza tudom hozni!

Aranyosi Ervin © 2020-09-25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Szeretnéd?


Aranyosi Ervin: Szeretnéd?

Szeretnéd, óh mondd, szeretnéd,
hogy az élet szebb legyen?
Hogy megtaláld lelked kincsét,
s mindig boldoggá tegyen?
Hogy vezessen tiszta fényed,
belső álmok útjain,
hogy megérthesd, mi a lényeg,
s játszhass lelked húrjain?

Szeretnéd, ha kitisztulna
körülötted a világ?
Elfogyna a nyűg szívedből,
s nem lenne düh, ami rág?
Félelmeid elfogynának,
nem lelnél rájuk okot.
S ha akarnál, érinthetnél,
puszta kézzel csillagot.

Szeretnéd, óh mondd, szeretnéd,
hogy a kísérőd legyek?
Fejed fölül elkergessek
minden bántó felleget?
Megmutassam, miről is szól
valójában a világ?
Szeretnéd? Én úgy szeretném
lelkem fényét szórni rád!

Szeretnéd az igazságot,
megtalálni a tudást?
felismerni azt, ki bántott,
s átlátni az árulást?
Szeretnél boldogan élni,
keresnéd a jó utat?
S várod azt, ki előtted jár,
aki mindent megmutat?

Szeretnél tisztán szeretni,
gyermeklelkűn, szabadon?
Kimondani, amit érzel,
foghassanak szavadon?
Szeretnél szívedből adni,
viszonzást sem várva el?
Szeretnéd végre megélni,
hogy a lelked szárnyra kel?

Aranyosi Ervin © 2020-08-06.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Vidd hírül mesémet!

Aranyosi Ervin eddig megjelent mesekönyvei

Aranyosi Ervin: Vidd hírül mesémet!

Vidd hírül mesémet, olvasd gyermekednek!
Építsd vele lelkét! Kedvességgel lepd meg!
Tanítsd az életre okosan és szépen,
fürdesd meg a lelkét a mese vizében!

Lelke képernyőjén hagyd, hogy rá találjon,
mesém tanulsága a részévé váljon!
Ébredjen, s érezze benne az értéket,
hogy lelki kincsekkel, gazdagabb az élet!

Olvasd hát mesémet, s legyen közös élmény,
legyen egy ezüstszál, szívetekhez érvén,
ami összekapcsol, családdá kovácsol,
ami fogalmat ad az élő világról.

Csepegtettem bele emberséget bőven,
s hiszem, jól fog jönni, egyszer a jövőben!
Szeretettel szőttem szép szavait sorba,
mesekönyvbe zártam, szépen egy csokorba!

Megrendelhetők a webáruházban, ide kattintva!

Aranyosi Ervin © 2020-07-31.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Rohanásban


Aranyosi Ervin: Rohanásban

Nagy rohanás az életünk,
mert megkívánja azt a rend,
Elindulunk, megérkezünk,
az elkésés rosszat jelent!
Hisz megtörténhet nélkülünk,
– elképzelni, rossz gondolat –
hogy egy napon majd kiderül:
– Nem is vagyunk mi fontosak!

Hogy nélkülünk is megy tovább,
a Föld magától is forog,
ha nem keressük az okát,
hogy éhes gyomrunk mért korog?
Miért dolgozunk szüntelen,
elhagyva békés otthonunk?
Hogy elég élelmünk legyen,
arról mi így gondoskodunk?

Lakhelyünk is legyen nekünk,
hová aludni járhatunk,
és utazás, hogy eljussunk,
ahol munkába állhatunk?
Pörgünk-forgunk, rohanni kell,
nélkülünk megáll a világ!
Bajok elől rohanni el,
hadd irigykedjen, aki lát.

Le kéne már nyugodni rég,
az élet mellett elfutunk.
Bennünk az élet lángja ég,
amíg végéig eljutunk.
Legyen már végre ránk időnk,
saját magunkra szánva azt,
nem siettet a szemfedőnk,
s nem baj, ha itt tovább maradsz!

Ha elsuhan a földi lét,
s értelmét még meg sem leled,
ha nem tárul, mint könyv eléd,
hiába élted életed.
Tanulni jöttünk le ide,
nem megszakadni kincsekért,
hogy azt az ördög elvigye,
rohanni hát ok sincs ezért!

Egy rohanás az életed?
Félsz, ha leállsz, akkor megáll?
Szerinted az majd szép lehet,
ha a dicsőség fejedre száll?
Egymásért jöttünk és vagyunk,
létet szépítsünk boldogan!
A fontos: mit adunk, s kapunk,
s nem az idő, mely elrohan!

Aranyosi Ervin © 2020-03-09.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Köszönet anyámnak


Aranyosi Ervin: Köszönet anyámnak

Mikor leszülettem erre a bolygóra,
édesanyám álmát váltottam valóra,
elhoztam a csodát, élővé lett álmot
és kaptam cserébe egy egész világot.
Akkor még nem tudtam, hogy mi végből lettem,
egy igazi angyal őrködött felettem.
Táplált, szeretgetett, tanítgatott élni,
hogyan kell egy szívhez szeretettel érni.

Őriztem mosolyát, vissza is tükröztem,
erős kötelék lett ő közte és köztem.
Amikor én sírtam, ő hajolt fölébem,
s megnyugvásra leltem drága, jó ölében.
A mindene voltam, a legdrágább kincse,
s célja, hogy a kincsét mosolyra derítse.
Hát én mosolyogtam, beragyogtam napját,
vágytam ölelését, angyali alakját.

Ő tudta magától mire van szükségem,
s igyekezett adni mindent, bármit kértem.
Hálám, mosolyom volt, kedves gügyögésem,
ahogyan szívébe szeretetem véstem.
Kaptam másik csodát, amit kaphat gyermek,
megtanítva nekem ezt a csodás nyelvet,
amitől igazán gazdagabbá váltam,
benne érzésekre, tudásra találtam.

Ahogy lassan nőttem, megnőtt a világom,
mocorogni vágytam folyton, minden áron,
egyre erősebbé, s ügyesebbé váltam,
aztán, egy szép napon lábaimra áltam.
Anyám óvott, védett, s megtanított járni,
nem akarta lelkem szűk helyre bezárni,
kitárta a világ összes nagy kapuját,
ahol majd a lelkem már könnyebben jut át.

Biztatott hát mindig, s tudom, hitt is bennem,
menjek vágyam útján, boldoggá kell lennem!
Amit csak ő tudott, mindent megmutatott,
hosszú, szép utamhoz erőt, reményt adott.
Hiszem, gyermekében örömét meglelte,
annyi szeretettel volt tele a lelke!
Hálás az én szívem, minden egyes percért,
szerető szívemben a jósága elfért.

Amit tőle kaptam, azt kell tovább adnom,
róla véve példát, jónak kell maradnom,
szeretetét szórnom az egész világra,
mindig emlékezve drága, jó anyámra.
A szívemben itt él, amit kaptam tőle,
hitét, szeretetét itt őrzöm örökre.
Őrzöm a szívemben, mindazt, amit adott,
a lelkemben kikelt sok szeretet-magot!

Aranyosi Ervin © 2020-02-20.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Egy őszinte mosoly


Aranyosi Ervin: Egy őszinte mosoly
(egy kutyustól)

Tiszta vagyok és hűséges,
sosem alakoskodom,
őszinteséget sugároz
a ragyogó mosolyom.

Hidd el, bennem nem csalódhatsz,
aranyból van a szívem,
én a világ legszebb kincsét
lábaid elé viszem.

Csupán fel kell azt ismerned,
hogy ez tényleg drága kincs,
s meglátod, hogy lekerülhet
a szívedről a bilincs.

A szeretet felszabadít
és ezt tudom, érzem én,
kár, hogy kicsit lassan terjed,
itt, ezen a földtekén.

Jó lenne, ha őszintébbek
lennének a mosolyok,
szeretettel szebben élni,
szerintem ez komoly ok.

Aranyosi Ervin © 2019-12-18.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

 

By

Aranyosi Ervin: Teli a Hold…

Aranyosi Ervin: Teli a Hold

Aranyosi Ervin: Teli a Hold…

Teli a Hold, telis-tele,
Nap öntötte fényét bele,
ám hiába a bőség vágya,
mert csalóka a gazdagsága.
Igaz, a lét kereknek látszik,
ahogy az égen büszkén mászik,
amint a kincsét mutogatja,
miként sikerét learatja.

Peckesen, büszkén jár az égen,
mi ronthatna e büszkeségen,
hisz nincs, aki szemébe mondja,
hogy ő a mindenség bolondja!
Mert Napja nélkül láthatatlan,
sötétben sétál, árnyalakban,
hisz lelke mélyén ő is tudja,
hogy saját fényét csak hazudja.

Kérkedik hát a lopott kinccsel,
magához láncolja bilincsel,
amíg egy felhő tolvaj karja,
ellopja, sandán eltakarja.
Olyankor sír, hiszen magányos.
A kérkedés gyakran magányt hoz,
mégis e kincs a mindene…
Saját fényt adni illene!

Ám kit a fény így elvakít,
ki csak szerepet alakít,
aki nem képes szívből adni,
nem tud elégedett maradni.
Kráterei sötéttel teltek,
nem nyílnak rajta pompás kertek,
felhő mögött csak fénytelen,
s az élete reménytelen.

Üres fénnyel telik világa,
lelke nem borulhat virágba…
Nagy úr a Hold, lenézi Földünk,
ahol mi élünk, fészkelődünk,
s képesek vagyunk egymást szolgálni,
s ha kell javulni, jobbá válni.
Szeretet-ruhánk másokra adni,
s a hálát érte elfogadni.

Aranyosi Ervin © 2019-10-15.
A vers megosztása, másolása, csak a vers előtt a szerző nevével és a vers címével, valamint a versszakok megtartásával együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva
!