Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Lesújtó látomás


Aranyosi Ervin: Lesújtó látomás

Ott lenn a mélyben csend honol,
örök álom legyőzte tán?
A hét vezér még kóborol,
vonul ősei nyomdokán.
Mert visszavár az ősi rög,
és sok itt hagyott népcsoport,
de lelkük mégis nyögve nyög,
látják a népre váró kórt.

Nem gyilkos ellen győzi le,
nem veszít el döntő csatát,
csupán csak elfogy szép hite,
s hagyja veszni az őshazát.
Nem csak betegség tizedel,
mert erős itt a nép fia,
csak árulók közt vezekel,
s hazát kéne feladnia.

De tűr a nép! Tán tűrni kell!
Cipelni mázsás terheket,
s hiszi bűnéért vezekel,
s felállni többé nem lehet?
Miért volt hát megannyi kín,
miért nemzetnyi szenvedés?
Nyüvek rágnak ős csontjain,
és hős sincs már, vagy csak kevés?

Isten is más oldalra állt,
s az egykék népe most kihal,
míg mások jele zöldre vált,
csak integet karjaival.
Talán egy nemzet süllyed el,
vagy lent keresi őseit?
Nincs vezető ki útra lel,
s az Isten is máshol lakik?

És bandukol a hét vezér,
hazátlan már és néptelen,
a történet végére ér,
s a mélybe zuhan a jelen.
Csak néma csend, örök sötét,
hát ennyi volt, nincs már tovább?
Végig járta fájón körét,
s nem vár holnapot, új csodát!

Aranyosi Ervin © 2020-08-11.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Trianon emlékére


Aranyosi Ervin: Trianon emlékére

Ne várj igazságot a hatalmasoktól,
te csak néző lehetsz, távoli sarokból.
Elhitetik veled, van beleszólásod,
de ha megszólalnál, saját sírod ásod!
Senki vagy, semmi vagy a történelemben,
s bár néha a függöny szemedről lelebben,
mégsem láthatod át gazok cselszövését,
akik eltervezték szép nemzetünk végét.

Nem voltunk okai a gaz háborúknak,
amik gazdasági érdekekért dúltak,
csak belecsöppentünk a lángoló világba,
mint egy monarchia eluralt országa.
Vitték fiainkat, golyófogó kellett,
és mi kitartottunk a vesztesek mellett.
Az árulók pedig, akik épp átálltak,
országrészek felett hiénákká váltak.

Széttépték hazánkat gyilkos farkashordák,
a nagyobbik felét kirablóknak szórták,
szanaszét szaggatva egy nagy, s érző népet,
mert a magyaroktól ezer éve féltek.
Aranyunk, ezüstünk, sónk, mind odaveszett,
vitték gyárainkat, a magyar földeket,
tenger-kikötőnket, az összes hajóval,
csodás tájainkért, ma is száll a sóhaj.

Ilyen csúfos rablást nem látott a világ,
azóta is nyögjük a súlyos rabigát.
Németek, Szovjetek, s Európa krémje,
rajtunk élősködik, a nyakunkra lépve.
Kisemmizett földünk, drága magyar honunk,
koldusokká válunk, aztán elpatkolunk.
A megosztott nép már nem tud összefogni,
csak magukban tudnak csendesen nyafogni.

Eltelt száz esztendő, semmi sem változott,
a magyar szív csendes, végleg elkárhozott.
Akik kiraboltak, mind lenéznek minket,
s büszkén mutogatják fel értékeinket.
Nincsen már hatalmunk, az erőnk is fogytán,
és a magyar nemzet holnapra elfogy tán.
Kiürül az ország teljes éléstára,
átcsap fejünk felett tolvaj nép határa.

Aranyosi Ervin © 2020-06-04.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: 100 évnyi Trianon

Aranyosi Ervin: 100 évnyi Trianon

Száz éve már, hogy széjjel tépték,
drága hazám szép testedet.
Acsarkodva és meggyalázva,
martak az áruló ebek.

A gyáva népek fogtak össze,
nehogy újra nagyok legyünk,
hagyták, hogy földünk vér fürössze,
– csak Európa volt ellenünk!

Népünket vitték háborúba,
mihez nem is volt sok közünk,
s döntötték lelkünk szörnyű búba,
mert rossz szövetséget kötünk.

Hiénák közt, elárvult nemzet,
megtűrtként éli életét.
Gyalázat szülte nekünk eztet,
egy hazug kor ítéletét.

Turulmadár kitépett szárnnyal,
nem képes szállni szabadon,
édes hazám szétszakítottak,
s folyton a kés van nyakadon.

Száz éves már e hazug rablás,
s a gyáva tolvaj ünnepel.
A szív fájdalma – nem marad más –
elégtételt népünk se lel.

A világ képes bűnben élni,
mely testvéreket szétszakít,
és nem tudunk sorsot cserélni,
mert igaz jog nem létezik!

Az árulókat megbűnhődtük,
s az igazak ma is rabok,
és elnyomás van ősi földön,
és fogynak csak a magyarok.

Mint elhagyott szép, büszke várat,
amit repkény, bozót benő,
úgy ül nyakunkon a gyalázat,
s kifut lelkünkből az erő!

Száz éves gyászban, feketében,
lehajtott fejjel lépkedünk.
Ébredni kéne drága népem,
hősök voltunk, mi lett velünk?

Másokra szállt az ősi jussunk,
rabok vagyunk, nem szabadok!
Ha akarják, hogy szertefussunk,
én akkor is itt maradok!

Őrzöm hazám még élő részét,
vigyázom, az még meglegyen,
az emberiség alja többé
velünk ilyet nehogy tegyen!

Aranyosi Ervin © 2020-06-04.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Hajlék nélküliek


Aranyosi Ervin: Hajlék nélküliek

Egyszer, régen még bizakodva éltek,
reménnyel telve vártak holnapot.
Volt családjuk, a dologtól sem féltek.
– Egyik talán a szomszédban lakott!
Szebb jövőt vártak,- s változtak az évek.
amit alkottak, azt “felélte” más.
Már helyük sincs, bolyongó, vesztes lények.
kikre nem vár már új feltámadás…

Egy egész nemzetnek lehet ez a sorsa,
csupán azért, mert vannak árulók,
s nem jut a népnek jóból cseppnyi morzsa,
mert más népek lopják el tőlük a jót.
Amíg nem fájt, ezt közönyösen nézted,
de félő az, hogy rád is sor kerül,
ha hagyod még, hogy nyomorítsák néped,
túlélned tán neked sem sikerül…

A nemzet egy részét kitúrták hajlékából,
több, mint száz éves, történelmi tény,
a maradék, már itthon csak téblábol,
és egyre fogy bennük is a remény!
Hajléktalanná válik így a nemzet,
van, ki jólétért külföldre menekül,
s helyükre majd idegenek érkeznek,
s nem lesz magyar az országon belül!

A hajléktalan az utcán sem lakhat,
a közterület, rég nem a közé!
Ki jót vetett, az többé nem arathat,
a hatalom, törvénnyel legyőzé.
Széjjel szórták nemzeti kincseinket,
s nem a magyar adta nekik oda,
nem a miénk már ami minket illet,
s nem segít rajtunk semmilyen csoda.

Lopják a gázt, aranyat, hat marékkal,
elvezetik földünkből a vizet.
Nem számít már, hogy a magyar miért hal,
addig marad, ameddig még fizet.
Egyszer, régen még bizakodva éltünk,
reménnyel telve vártunk holnapot.
Egy nemzet voltunk és okkal reméltünk,
s őrizték földünk igaz magyarok!

Aranyosi Ervin © 2013-02-05.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!